Személyes blog, mindennapok és sztorizgatás. Mesék Frankfurtból.

Hetinsta #11 - Képes beszámoló a hétről

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy Hetinsta sorozat, amely 2017 végén a feledés homályába merült, pedig a blog Instagram oldalára szorgalmasan kattintgattam a képeket. Szeretném visszahozni ezeket a posztokat, igaz nem heti rendszerességgel, még a végén megunjátok. A mai egy kék-zöld válogatás lesz, mert amikor már májusban nyár van, akkor igencsak könnyű színes és vidám képeket készíteni, még az oly gyakran szürke Frankfurtban is.

bethmann_park.jpg

 #1: Május elején készült a kép, éppen abbahagytam a munkát, mert szerencsére sok szabadságot gyűjtöttem, így közel egy hónapot - a sok májusi ünnepnap miatt - otthon tudtam maradni. Érdekes volt megtapasztalni, hogy míg korábban azt hittem, hogy mikor nem kell már dolgoznom, majd roppant termékeny leszek itt a blogon, ehhez képest hirtelen azt sem tudtam, hogy mit kezdjek a hirtelen rám szakadt szabadidővel, sőt ötletem sem volt, hogy miről írjak. Azóta ez szerencsére megváltozott, nem aggódom, ha nem vagyok minden egyes nap kifejezetten hatékony vagy aktív. Ezen a képen a Majna partján üldögélek, elmélkedem a világ dolgain, és megnézegettem a túlparton totyogó kacsákat is. 

 

#2: Farm ahol élünk, adtam a képnek ezt a rendkívül eredeti címet. Szeretek a környékünkön lakni, erről írtam a szomszédos posztomban is. Nyáron pedig kifejezetten jó, mert minden színes, zöld és kék. Egyébként mióta itthon vagyok, vagy időm például kertészkedni, mondjuk még nem a kertben, lépésről lépésre haladok, hanem a cserepes növényeimmel, aminek mondjuk lehet ők nem örülnek, mert Mollyt (az orchideát) megkopasztottam, miután hétvégén megnéztem 15 orchideás Youtube videót és szakértőnek éreztem magam, viszont beszereztem néhány fűszernövényt, egy napraforgót (ő haldoklik valamiért, pedig locsolom és napon is van) és az ajándékba kapott valamilyen növény is folyamatosan növekszik. Igazából élvezem, hogy van időm sütni, főzni, kertészkedni, már eszembe jutott, hogy lehetséges nem is anya leszek pár hét múlva, hanem rögtön nagyanyóvá léptetnek elő.

A farm ahol élünk. � Holnap jön az új poszt a blogra, mesélek a környékünkről, meg a szomszédokról is. Lassan egy hónapja nem dolgozom, és ezalatt ezt az egy bejegyzést sikerült megírnom. � Egy ideig bosszankodtam, de rájöttem, hogy mindig kellett valamit intéznem, többet fōzök, vettem babának dolgokat, a kórházi táskámat még mindig nem pakoltam be, mert nem fér a bőröndbe a sok cucc (hátizsákkal járok egy hetes nyaralásokra, a három napos kórházi látogatásra meg nagybőrönddel mehetek..) Rájöttem, hogy megint 500 dolgot akartam egyszerre csinálni, ahelyett, hogy szépen sorban mindent egymás után. Holnaptól új rendszer szerint szervezem meg a napjaim egészen a kicsi megszületéséig, amikor megint jöhet az újratervezés.

A post shared by �Gabi (@frankfurtimesek) on

 

#3: Frankfurt rajongók kedvéért, egy felhőmentes Skyline kép. 

Már olyan rég volt Frankfurt-os kép. � Legyen szép hétvégétek!

A post shared by �Gabi (@frankfurtimesek) on

 

#4: Chinesischer Garten, a kínai kert a Bethmann parkban, amely sajnos továbbra is le van zárva rongálás miatt. Pedig olyan szép belül, jó lenne néha ott is sétálgatni. Ennek ellenére ez a lilás kapu kívülről is nagyon fotogén, legalábbis remek hátteret nyújtott egy "spontán" kép elkészítéhez. 

 

#5: Megint ugyanaz a park, azaz a Bethmann park, egész közel a lakásunkhoz, itt található az előbb említett Kínai kert is. Nagyon tetszik, hogy minden ilyen szép zöld. Rengeteg virágot ültetnek ide, és van egy óriási sakk is a betonra festve bábukkal, ahol rendszerese egészen fura szerzetek játszanak. 

 

A blog Facebook oldalán megkérdeztem, hogy melyik ingyenes letölthető anyagnak örülnétek jobban, egy városnézős brosúrának, vagy inkább egy információs anyagnak külföldre költözés témakörében. A szavazás fej-fej mellett halad, lehet végül mind a kettő elkészül. Ettől függetlenül nyugodtan jelezd, hogy melyiknek örülnél jobban.

Köszönöm, hogy megnéztétek, elolvastátok a mai Hetinstát, a további fotókért, és az Instagram Story-m miatt pedig keressetek frankfurtimesek néven.

A bejegyzés trackback címe:

https://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr8814061249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Szerző

Címkék

18+ (1) advent (3) Albufeira (1) Algarve (1) amszterdam (1) anyós (2) asztrológia (1) babanaplo (4) babysitter (1) barat (1) bicikli (1) blog (33) brazíl (1) Brazília (4) Budapest (1) BurgEltz (1) célok (1) cipő (1) Corcovado (1) diszneb (3) Drágám (18) dsds (1) egyetem (1) egyperces (23) eljegyzés (2) emberek (2) emlékek (1) énblog (24) esküvő (4) ételek (5) étterem (2) Faro (1) felhívás (1) felolvasás (2) fesztiválok (1) filmek (2) fodrasz (1) fogyokura (3) fokhagyma (2) Frankfurt (30) frankfurt (4) gaszto (1) generációk (3) gyerekvállalás (4) halaadas (1) hetiinstagram (11) Hetinsta (1) hetinsta (10) hétköznapok (1) hotel (14) Igoat (2) INFJ (2) info (2) Instagram (2) interju (13) Introvertált (2) introvertáltkihívás (1) iroda (2) ismerkedés (1) Janikovszky (2) JanikovszkyÉva (1) játék (1) joga (2) karácsony (4) karácsonyivásár (1) kastély (1) kávézók (1) kecske (1) képek (1) kérdőiv (10) kétkeréken (1) kiállítás (2) kikicsoda (2) kínai asztrológia (1) klinika (5) kollégák (2) költözés (2) kritika (1) kultúra (5) kupi (2) lackfijanos (1) látnivalók (13) leg (12) leggings (1) levendula (1) lista (24) Lohrberg (1) Loulé (1) magyar (4) Magyarország (3) magyaros (1) meditáciò (2) meditálók (1) menüterv (1) mindennapok (4) motivációslevél (2) munka (26) munkahely (3) munkakereses (11) nászút (1) német (1) németegység (1) németek (30) Németország (47) Neuschwanstein (1) nézelődöm (18) nyaralás (12) nyelv (3) nyelviskola (2) nyelvtanulás (4) Olaszország (1) orvosnál (5) párkapcsolat (9) parkoló (1) párválasztás (7) phuket (1) Portugália (2) praktikus (1) probanap (1) programok (1) Quarteira (2) recepciósok (1) recept (3) reggeli (2) rend (1) Rio de Janeiro (1) Róma (1) sarkosvelemeny (12) Schwangau (1) Schweinehund (1) Skyline (1) sport (1) Stáblista (2) Strasbourg (1) süti (2) szálloda (2) szauna (2) személyes (5) szerelem (3) szilveszter (3) szingli (3) színház (1) szomszédok (1) szórakozás (2) sztorizgatás (7) tábor (2) TagderEinheit (1) tanulás (3) tengerpart (5) terhesség (11) tévé (3) Tihany (1) tüntetés (1) uszoda (1) útinaplók (13) vacsora (1) Valentinnap (3) városnézés (17) vásárlás (1) vendégek (13) Vipassana (2) virsli (2) vlog (2) wg (3) zene (2) Címkefelhő

Hozzászólások