Személyes blog, mindennapok és sztorizgatás. Mesék Frankfurtból.

A szomszédainkról

A napokban ugrott be, hogy a szomszédokról még nem is meséltem. A napsütésre, friss levegőre és melegre előbújtak a lakásból, a hosszú tél után ismét olyan érzés, mintha nem egyedül laknánk a házban.

Frankfurt egyik állítólagos művésznegyedében élünk, egész pontosan Nordend-ben amely a belvárostól nagyjából tíz perc sétára található. Ezt a művész dolgot nem értem annyira, nekem inkább tűnik egy elit, bioboltban, különlegességeket kínáló kis üzletekben és piacon vásárló, drága biciklin környezettudatosan gyerekeket óvodába szállító közegnek, mint bohém alkotók közösségének, de elképzelhető, hogy más fogalmaim vannak egy művésznegyedről. Nekem az inkább a londoni Camden market vagy Shoreditch, nem pedig néhány képgaléria. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Nordend jó hely, és hiába van közel a város, néhány perc a biciklin vagy gyalog és a zajos, színes, turistáktól, hajléktalanoktól hemzsegő belvárost úgy váltja fel a kertvárosi hangulat, mintha valami varázskapun sétálnánk át.

szomszedok.png

Szeretek itt élni, rengeteg aranyos kis kávézó van, remek éttermek, jógastúdió minden sarkon, fitnesstúdió meg bioközértek, szóval látszik, hogy mire van igény. Ettől függetlenül én a közeli diszkontban vásárolok, kivéve hogyha kókuszjoghurtot szeretnék, mert azt csak a bioboltban lehet kapni. Szeretem a régi építésű, száz éves előkelő házakat, a közöttük megbújó parkokat, játszótereket, a kis pékségeket és boltokat. Rengeteg mini vállalkozást látok itt, van aki a saját lekváros/fűszeres boltját nyitotta meg, vannak ruhatervezők, dizájnboltok és menő bárok is. Meg borozó helyek is, magas vékony asztalokkal és székekkel. Érdekes, hogy a legtöbb borozó belső dizájnja egy borosüvegre hajaz. Péntekenként piac a Friedbergerplatz-on, ahol már délelőtt összegyűlnek a nyugdíjasok és az anyukák egy kis kávézásra, sütizésre és borozásra és ahol délutánra összepakolnak a hentesek és pékek, hogy átadják a helyüket a boros és sörös standoknak. Na meg annak a temérdek embernek, aki ilyenkor ellepi a placcot. Ami jó mindenkinek, mert nem csak a helyi árusok kaszálnak péntekenként, hanem az összes kis éjjel-nappali is a környéken. A tapasztalt közönség nagy része nem akarja megvenni a poharanként 5-7 euróba kerülő bort, helyette bevásárolnak az öt méterre lévő kisboltban néhány üveggel és műanyag pohárból iszogatják. A profik pedig korán érkeznek, a hogy a tér körül futó betonkockán ülőhelyet is találjanak, elemózsiás kosarukból vagy a nylonszatyorból, vagy (szerencsére egyre többen) a vászontáskából elővarázsolják a fehérbort vagy rozét, meg a csilingelő borospoharakat.

Mindebből én mostanában nem nagyon veszem ki a részem, a Friedberger Platz annyira népszerűvé vált az elmúlt évek során, hogy az embertömeg szinte lefolyik a térről és nem szeretek ott sokáig álldogálni.

Ezen a környéken még a németek is számottevő arányban találhatóak meg, bár a házon belül nem csak mi rontjuk a külföldi statisztikát. Nyolc lakásos társasház földszintjén lakunk, ami több szempontból is előnyös. Egyrészt mert valamivel kevesebbet fizetünk a lakásért mintha az emeleten lenne - a fűtés, zaj miatt kevesebbet érnek a földszinti lakások - másrészt mivel nincsen lift, nem kell a feltrógerolni a harmadikra a bevásárlószatyrokat. Ezt így terhesen most külön értékelem, kényelmes, hogy nem kell lépcsőznöm. Harmadrészt a babakocsit sem kell majd a lépcsőházban hagynunk, a gyereket járgányostul be tudom majd kanyarítani a szobájába. Negyedrészt, mivel a hétvégén kizártuk magunkat a lakásból, igencsak jól jött, hogy simán bemásztunk az ablakon, szerencsére azt bukón nyitvahagytuk, így fel lehetett feszíteni. 

Annyi hátránya van csak a dolognak, hogy mindenki, aki be akar jutni, postás, csomagszállító, kukás, mind nálunk csöngetnek először, mintha a ház portaszolgálatával szeretnének beszélni. Szerencsére kitaláltam, hogy hogyan kell majd szétszerelni a kaputelefont, hogy ne ébresszék fel az alvó kicsit a napi 15 csengetéssel. Ma jöttem arra is rá, hogy a legtöbb csomagszállító kifigyelte, hogy itthon vagyok már, így csak hozzánk csöngetnek be és adják le a pakkokat, már nem is próbálják meg elérni a címzettet, főleg akkor nem, ha azok a negyediken laknak. Épp fél perce adtam át a csomagját az egyik lakónak, aki sűrűn elnézést kért, most kapta meg az emailt, hogy a csomagját leadták a szomszéd Gabikánál, de nála senki sem csengetett. Gondolom a kiszállító fiú nem szeretne annyit lépcsőzni.

Egyébként el kell ismernem, hogy nem egy szomszéddal cseverészős kultúrában nőttem fel, mert aki ebben a házban antiszociális a szomszédokkal, az én vagyok, meg az üzbegisztáni család. Igazából nem tudjuk, hogy honnan jöttek, de megállapítottuk a férjemmel közösen, hogy üzbegisztáni vonásaik vannak. Mondjuk a mai napig nem tudom, hogy ez honnan jött mindkettőnknek, egyikünk sincs szoros kapcsolatba senkivel az országból.

Az antiszociálist nem úgy értettem, hogy nem köszönünk, harapunk és morgunk, mert ők is és én is alapvetően kedvesek vagyunk, de mi, akik keletről idetévedtek, azért mutatunk némi hasonlóságot. Mondjuk úgy, ha lehetőség van a szomszédokkal való találkozást, beszélgetést, bármiféle interakciót egy kis iparkodással elkerülni, akkor mindannyian teperünk el a lépcsőházból.

Fiatal család, csinos, szép arcú anyuka, két kislányuk van, és egy morcos apuka. Amikor még nem beszéltem velük, már akkor mondtam a férjemek, hogy szerintem ők biztosan keletről jöttek valahonnan, mert az anyuka ugyanúgy menekül, mint régebben némelyik szomszéd amikor gyerek voltam. Vagyis ha a lépcsőházban vannak amint ki szeretnék menni az ajtón, akkor ahogy nyitom az ajtót, már gyorsan pucolnak kifelé a lépcsőházból, hátra sem néznek. Ha mégis összefutunk, akkor egy gyors hello, és már mennek is fel az emeletre. Azt is egymástól függetlenül állapítottuk meg a férjemmel, hogy a terhességemmel útlevelet kaptunk egy másik zárt világba, a SZÜLŐK közé. Például az üzbegisztáni apuka sem olyan morcos már, és az anyukával egyszer el is beszélgettem, amikor a ház előtt összefutottunk. Érdekes látni, hogy hirtelen "láthatóvá" váltunk bizonyos emberek számára.

Visszatérve a szokásokra, a német szomszédok megállnak egy pillanatra mielőtt kimennének az ajtón, sőt visszanéznek, hogy még odaköszönhessenek. Ha összefutunk a lépcsőházban biztos beszélgetünk egy kicsit, és az a rémálom is előfordult már párszor, hogy reggel a megállóban találkoztunk és a munkába vezető út felét végig kellett beszélgetni. A SEMMIRŐL. Egyszer-egyszer oké, de ki tud naponta a semmiről beszélgetni. Egyébként nem hiszem, hogy ez örömforrást jelentene nekik, de a civilizált viselkedés kötöttségekkel jár.

Három csevegős német lakás is van, kettőben fiatal párok laknak, a harmadik a földszinti szembeszomszéd pedig két fiatal lány, akik közösen bérlik a lakást. Mostanában csak az egyiket látom mondjuk, lehet a következő small talk során megkérdezem mit csinált a lakótársával.

Most hogy már két oldalt teleírtam a szomszédokról rájöttem, hogy eddig miért nem kerültek szóba. Nem túl érdekes idáig a szöveg, de túl sok időt öltem a leírásába, így meghagyom. Az együttélés szempontjából mondjuk nem probléma, hogy ilyen nyugisak, mert például Viki barátnőm már volt, hogy rendőrt hívott a sajátjaira, de írás szempontjából lehetnének aktívabbak. 

A hippi család felettünk talán említésre méltó. Kedvelem őket, már ezer éve a házban laknak, a kertet is ők gondozzák, cserébe tele is van a gyerekek játékaival. A társasházhoz tartozik egy kis hátsó kert is, ott szoktunk néha grillezni, érdekes olyan sokat nem vagyunk kint, de lehet azért, mert nem nagyon süt oda a nap, és amikor kiülök olvasni, akkor mindig rámszállnak a legyek meg zümmögnek a méhek, és én csak arra tudok gondolni, hogy na ez túl sok a természetből, inkább bemegyek és nézem a kertet a konyhaablakból.

szomszedok1.png

Német család, apuka, anyuka és két fiú, a fura nevű gyerekek, ahogy a beköltözésünk után emlegettem őket. Igaz csak egyszer, mert amikor megemlítettem a férjemnek, hogy milyen érdekes nevük van (Diego és Thiago) akkor csak megvonta a vállát, hogy ezek brazil nevek, nem is furák. Mondjuk neki is egy évbe került, mire megjegyezte, hogy melyik fiú melyik és nem keverte őket. Egyébként tetszik a nevük.
Anyukának piros haja, és csomó tetoválása van, sokat kiabál és szereti a családot a kertben osztani. Mi meg hallunk mindent, legutóbb például azt, hogy apukát hogyan döngöli verbálisan a földbe, amiért nem jól locsolta meg a mini melegházát. Ja mert a mini kert egyik sarkában felhúzott egy fóliát, amely úgy néz ki, mint amit a kertekben a paradicsomok és paprikák fölé húznak és meleg van bent meg párás és lehet sétálni is alatta, pont ilyen, csak ennek a mini változata, mert legfeljebb egy Barbie baba férne be alá, de az is lehet, hogy a mókusoknak csinálta, hogy ne fázzanak. (Nagyjából a kép közepén a fa mögött látható fehér folt a fólia).

Vannak mókusok is a kertben egyébként, meg mióta a hippi anyuka elvetette a fűmagot (a gyepet láthatjátok), azóta két galamb is, akik szerintem a magokat csipegetik ki a földből módszeresen (láthatóan nem végeztek alapos munkát). Patkány az nincsen szerencsére, pedig egyik este láttunk egy kövéret az utcán, és megijedtünk egy kicsit, mert szegénynek rossz a marketingje, és nem arra asszociáltam, hogy milyen aranyos kis állatka, hanem hogy jaj mindjárt megtámad és megrágja a lábujjamat (zárt cipőn keresztül). Thaiföldön sokkal többet láttunk, volt, hogy úgy ettünk az egyik esti piacon, hogy feltettük a lábunkat a szembeszékre, nehogy átszaladjon rajta egy. Némelyik közel macska méretű volt.

Az anyukának piros a haja, de nem ezért hívom hippinek, bár a német koordináta rendszerben ez már igazán rebellis viselkedésre utal, hanem mert annyira szöges ellentéte a bio-vegán-hipoallergén-mindenmentes-koraifejlesztős-tiszta-jólfésült-tudatosdivatos-anyukatrendnek, hogy élmény megfigyelni hogyan gondozza kicsinyeit. Az eddigi kertben kukkolás eredményeképpen arra jutottam, hogy fontos számára, hogy a gyerekek megfelelő mennyiségű koszt és földet fogyasszanak el, így nem problémázik azon, ha bármi leesik a földre, vagy a gyerek a homokozóban szendvicset majszolva egy kis homokot is elfogyaszt a felvágott mellé. Az tény, hogy nem kényesek a fiúk, múltkor láttam a kicsit, hogy leejtette a nyalókáját a homokba, már azon voltam, hogy kinyitom az ablakot és felajánlom neki, hogy leöblítem, de addigra lenyalogatta az összes koszt róla. Én kicsit öklendeztem a csap fölött, de aztán emlékeztettem magam, hogy anno én is megkóstoltam a homokot. Mert egyébként nem is mondtam, de a konyhaablakunk néz a kertre, és ha kint játszanak a gyerekek, van hogy bekopognak az ablakon, hogy megkérdezzék mit csinálok. Aranyos gyerekek, csak néha túl koszosak, de szoktak fürdeni, már hallottam. Az anyuka egyébként középiskolai tanár, de csak részmunkaidőben heti egyszer tanít, mert egyébként egy rockkocsmában pultos esténként a közelben, egyszer jártunk is nála. Én is iskolában dolgoztam, meg tudom érteni, hogy a kis aranyos diákok helyett a részeg rockereket választotta, bár nem tudom, hogy melyik munkája a fárasztóbb.

Nagyon lazának tűnik, bár szerintem a férjét morzsolgatja kedvére, meg a nagyfiával is szokott veszekedni, mondjuk neki éppen valami kiskamasz világfájdalma van, és rendszerint tönkreteszi a családi kirándulásokat a flegmázással és azzal, hogy neki semmi sem jó, ezt az egyik hangos #akertbenneveljükagyereket alkalmával hallgattam végig, azt hiszem másnap nem is mentek sehova, bár lehet anyuka egyedül lépett le, mert csak őt nem láttam a családból.

Apuka elég nyugis, nem tudom mit dolgozik pontosan, de mindegy is, mert most vált állást pedig mondta már, hogy mi a munkája, de valahogy olyan németet beszél, hogy nehéz megértenem, a három éves kisfiával könnyebben kommunikálok mint vele.

Egy retró család, mert régebben volt divat becsöngetni a szomszédba tojásért, lisztért, vagy a vasalóért. Legalábbis nagymama szerint ez jellemző volt a gyerekkorában, meg az is, hogy aztán a szomszédasszony ottfelejtette magát estig. Hozzánk általában a fiúkat küldik le, főleg a kicsi imádja ezeket az akciókat, olyan mint egy kis angyal a kócos görndör mikrofonszerű szőke hajával. A nagy is aranyos nagyon, hallatszik rajta, hogy beszélgetnek és foglalkoznak vele, nagyon értelmes, szerinem olyan 8-9 éves lehet. Mondjuk néha kicsúszik a száján a gyerek, mert amikor a legutóbbi lejmolásuknál ajtót nyitottam, döbbent szemekkel nézett a hasamra, hogy jó kövér lett (a hasam). Pedig nem is nagy, csak lekerült a télikabát. Télapóra és húsvétra mindig készítünk nekik egy kis csokit a lábtörlőre, mondjuk ez nem az én ötletem volt, magamtól nem lennék ilyen kedves, de a férjem szereti a gyerekeket. Ők is szoktak nekünk karácsonykor teasütit, húsvétkor meg tojásokat hagyni a lábtörlőn.

Ugyancsak a házban lakik a kokós, akivel egy időben többször is összefutottam a villamosmegállóban kora reggel, mondjuk ő nem zavart, mert vele nem kellett beszélgetni, ő beszélt magától, nem igényelte az inputot. Egyébként nem tudom, hogy valóban drogos-e, ez csak egy feltételezés, mert embert nem láttam még, aki ilyen energikus lenne hajnalban. Úgy galoppozik le a negyedikről reggelente, majd úgy tépi fel a bejárati ajtót, hogy a világ vigyázba vágja magát rémületében: a felsőszomszéd felkészült a nap kihívásaira. A parfümje még percekig a lépcsőházban marad, ami egy talány a számomra mivel fénysebességgel hagyja el az objektumot. Igazából annak ellenére, hogy rengeteget beszél, semmit nem tudok róla, azt sem, hogy kivel él a lakásban, sőt, most hogy belegondolok, abban sem vagyok biztos, hogy még itt lakik, már jó ideje nem láttam. De a kaputelefonon még mindig az ő neve áll.

Meséltem még a két csevegős párról, bár köszönhetően az érdeklődés hiányának, már nem cseverészünk egyáltalán, csak kedvesen mosolygunk a lépcsőházban összefutva. Egyébként meg olyan átlagos párok, mint mi is, csak mi nem járunk össze a szomszédokkal. Ők négyen, meg a szembeszomszéd lányok szoktak rendszeresen átmenni egymáshoz, a kertben is szoktam is látni őket. A férjem meg is jegyezte, hogy nem is hívtak minket, én meg mondtam, hogy persze, hogy nem, mert sokáig mindenkit meghívtak a házból, hogy ismerkedjünk, mi egyszer egy közös grillezésen részt is vettünk, de annyi elég is volt, semmilyen más programon nem vettünk részt utána.

Az egyikük ugyancsak babát vár, így majd biztos többet beszélgetünk a jövőben, de akkor majd legalább lesz miről. Ha nem kell a témát keresni, sőt az ember értő fülekre talál a közelben, akkor még az is lehet, hogy a kicsiket közösen tologatjuk a közeli parkban. Egyébként nem hiszem, de ki tudja.

Még két lakás van a legfelső emeleten, az egyikük csomagját veszem át rendszeresen, hozzájuk nem szeret felmenni a kézbesítő. Német-olasz idősebb vegyespáros, velük szoktam néha kicsit beszélgetni, gratulált a nő a babánkhoz, szeretnek grillezni a kertben, de soha nem esznek ott és mindig kedvesek. Velük szemben a tetőtérben lakik egy fiatal pár, róluk csak annyit tudok, hogy a lány nagyon jól beszél portugálul pedig mindössze egy évet élt az országban, szóval nekem megmaradt a portugál lánynak, pedig német az anyanyelve és valamelyik afrikai országból származó vezetékneve van és egy barátja, aki vele él, de ő még nálam is antiszociálisabb, mert egy hümmögés (köszönés) után úgy teper fel az emeletre, hogy két lépés után már hallani sem lehet.

Majdnem kihagytam a szellemet. Arra még nem jöttem rá, hogy melyik lakásban lakik, lehet a parfümös anyukája (ezért a szellem, mert ritkán látom, és akkor mindig ugyanazt csinálja éppen), egy fitt, mindenhova biciklivel közlekedő idős nő, aki nem tudom hol bandázik, de rendszeresen éjfélkor ér haza, amit onnan tudok, hogy olyankor mindig gondosan leköti a biciklijét az udvarban, a hálószobaablakunk alá, a pincébe levezető külső bejárat rácsához. Nem lenne vele probléma, mert az ablakot nem szoktam nyitva hagyni a reggeli madárcsicsergés miatt, de a néni olyan hangosan küzd a fémmel fém ellen, vagyis néha bizonyára figyelmetlenségből szereti oda..ni, -ba..ni,  odaütni a biciklivázat a rácshoz, hogy a férjem tegnap mély álmából riadt, hogy mivoltez?! Mondtam, ne aggódjon, csak a szomszédnéni próbálja lezárni a bicaját a csörgős lánccal és nem sikerül neki elsőre.*

Közben arra is rájöttem, hogy nem is vagyok olyan antiszoc, hiszen ismerem a lakókat, tudom ki hol lakik, átveszem a csomagjaikat, el is beszélgetek mindenkivel (amennyiben ennek ellenkezője elkerülhetetlen), és alapvetően csendesek is vagyunk, kivéve amikor veszekszünk.

 

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, ha tetszett a bejegyzés és a blog, csatlakozz a Facebook oldalamhoz is. Ha pedig gyakrabban megnéznéd, hogy mivel szórakoztatom a környezetem, akkor kövess Instagram-on!

 

*Én nem aludtam, mert a gyerek megint eszméletlen aktív volt a hasamban. Nem is értem, hogy hogyan képes ennyit mozogni, alig van hely bent. Mondjuk lehet éppen helyet csinált magának.

A bejegyzés trackback címe:

https://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr7613857550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Szerző

Címkék

18+ (1) advent (3) Albufeira (1) Algarve (1) amszterdam (1) anyós (2) asztrológia (1) babanaplo (4) babysitter (1) barat (1) bicikli (1) blog (33) brazíl (1) Brazília (4) Budapest (1) BurgEltz (1) célok (1) cipő (1) Corcovado (1) diszneb (3) Drágám (18) dsds (1) egyetem (1) egyperces (23) eljegyzés (2) emberek (2) emlékek (1) énblog (24) esküvő (4) ételek (5) étterem (2) Faro (1) felhívás (1) felolvasás (2) fesztiválok (1) filmek (2) fodrasz (1) fogyokura (3) fokhagyma (2) Frankfurt (30) frankfurt (4) gaszto (1) generációk (3) gyerekvállalás (4) halaadas (1) hetiinstagram (11) Hetinsta (1) hetinsta (10) hétköznapok (1) hotel (14) Igoat (2) INFJ (2) info (2) Instagram (2) interju (13) Introvertált (2) introvertáltkihívás (1) iroda (2) ismerkedés (1) Janikovszky (2) JanikovszkyÉva (1) játék (1) joga (2) karácsony (4) karácsonyivásár (1) kastély (1) kávézók (1) kecske (1) képek (1) kérdőiv (10) kétkeréken (1) kiállítás (2) kikicsoda (2) kínai asztrológia (1) klinika (5) kollégák (2) költözés (2) kritika (1) kultúra (5) kupi (2) lackfijanos (1) látnivalók (13) leg (12) leggings (1) levendula (1) lista (24) Lohrberg (1) Loulé (1) magyar (4) Magyarország (3) magyaros (1) meditáciò (2) meditálók (1) menüterv (1) mindennapok (4) motivációslevél (2) munka (26) munkahely (3) munkakereses (11) nászút (1) német (1) németegység (1) németek (30) Németország (47) Neuschwanstein (1) nézelődöm (18) nyaralás (12) nyelv (3) nyelviskola (2) nyelvtanulás (4) Olaszország (1) orvosnál (5) párkapcsolat (9) parkoló (1) párválasztás (7) phuket (1) Portugália (2) praktikus (1) probanap (1) programok (1) Quarteira (2) recepciósok (1) recept (3) reggeli (2) rend (1) Rio de Janeiro (1) Róma (1) sarkosvelemeny (12) Schwangau (1) Schweinehund (1) Skyline (1) sport (1) Stáblista (2) Strasbourg (1) süti (2) szálloda (2) szauna (2) személyes (5) szerelem (3) szilveszter (3) szingli (3) színház (1) szomszédok (1) szórakozás (2) sztorizgatás (7) tábor (2) TagderEinheit (1) tanulás (3) tengerpart (5) terhesség (11) tévé (3) Tihany (1) tüntetés (1) uszoda (1) útinaplók (13) vacsora (1) Valentinnap (3) városnézés (17) vásárlás (1) vendégek (13) Vipassana (2) virsli (2) vlog (2) wg (3) zene (2) Címkefelhő

Hozzászólások