Személyes blog, mindennapok és sztorizgatás. Mesék Frankfurtból.

Fotózáson jártam

Már hónapok óta szemeztem ezzel a profi fotózás dologgal, szerettem volna a blogra olyan képeket, amelyeket nem a saját telefonomra vigyorogva készítettem el. A szabadidőm egy részét - mindig kevesebbet mint szeretném - az írással, és néhány hónapja a tanácsadással is töltöm. Nagyon szeretek visszavonulni a a fehér fényes íróasztalom mellé, hogy elmeséljem mi minden történik velünk Frankfurt szitiben.

Mivel ez nagyon fontos kikapcsolódás nekem, ezért szerettem volna a felületet kicsinosítani. Van egy fotóstúdió a közelünkben, ahova kedvezményes kupont is lehet vásárolni, így lefoglaltam ma délelőttre egy másfél órás fotózást sminkkel és két hazavihető fényképpel, amelyeket CD-n is megkaptam. A kupon miatt a hivatalos ár töredékét fizettem, így valóban megérte ez a kis kaland.

Ma reggel tízre vártak a szalonban, amely gyalog tíz percre van tőlünk. A leírásban szerepelt, hogy becsinált hajjal és körömmel, viszont smink nélkül érkezzek. Vittem magammal váltás ruhát, két cipőt és a hajvasalómat, mert az eső egész reggel megállás nélkül esett, ezért tudtam, hogy a levegő magas nedvességtartalma egy pudlit csinál majd belőlem mire odaérek. 

A fotós egyben sminkes lányt Soha-nak hívták, a nevét ugyan "szohá"-nak kell ejteni, de viccesebb így leírva. Szóval mialatt Soha a sok réteg festéket vitte fel az arcomra, igyekeztem két ecsetvonás között röviden ismertetni az igényeimet, és hogy milyen eredményt szeretnék a mai fotózás végén hazavinni.

Elmondtam, hogy van egy személyes blogom, amelyet főleg a frankfurti életünk inspirál, így vegyesen mesélek rólunk és Frankfurtról is. Szeretnék egy olyan képet, vagy kettőt, amelyet kitehetek az oldalamra, hogy na ez vagyok én. Megkértem hogy sminkeljen és fotózzon magabiztosra, határozottra, kompetensre de emellett megközelíthetőre, barátságosra és kedvesre is egy cseppnyi "fun"-nal megbolondítva.

Azt mondta, hogy tudja, hogy mire gondolok, mégis az volt az érzésem, hogy nem tud elvonatkoztatni a ténytől, hogy "beauty shooting"-ot foglaltam. Olyan kitekert pózokba csavart bele és emelett olyan instrukciókat adott azzal kapcsolatban, hogy hova és hogyan nézzek, hogy úgy éreztem, mintha a testem egy fehérnemű fotózáson venne részt, de a fejemet meg ismét a középiskolai tablóképhez fotóznák. Mikor láttam, hogy Sohával már nem ugyanazon a vonaton ülünk, próbáltam magunkat ismét közös nevezőre hozni és mondani neki, hogy igazából ennek ma egy Bewerbung fotózásnak kellene lennie, csak nem annyira komoly végeredménnyel mintha az önéletrajzomhoz csináltatnám a képet. Ilyenkor mindig mondta, hogy persze érti, hogy mire gondolok, de ettől függetlenül megint akkor fotózott amikor épp a hajamba túrtam.

A fényképezés után elkezdtük a képeket kiválogatni. Kiválasztottam két képet, Soha kicsit megsértődött, mert nem azokat, amelyeket ő szeretett volna, hiába mondtam neki, hogy nem tudok olyan portréképet kitenni az oldalra, ahol elnyíló szájjal meredek a távolba mialatt beletúrok a hajamba. Nem olyan a blogom témája.

 

Elhoztam a végeredményt, a két képet és gondoltam egyrészt megmutatom őket, másrészt megkérdezem a véleményeteket is.

Az első képet a blog Facebook oldalán már frissítettem, ezzel elégedett is vagyok.

headshot1.jpg

A második képpel kapcsolatban vagyok bizonytalan, mert ezt szántam a blogra, a "Rólam" menüponthoz mint illusztráció. Úgy döntöttem, hogy nem írok semmi véleményt, hogy ne befolyásoljak senkit, de örülnék, ha a kép alatti szavazásban nyomtátok egy gombot, vagy akár kommentben, emailben vagy üzenetben elmondanátok, hogy mi a véleményetek.

Szóval a kérdésem, hogy alkalmas-e a fénykép arra, hogy reprezentáljon engem a bemutatkozó oldalamon, mint a blogom írója.

headshot2.jpg

Köszönöm szépen!

A bejegyzés trackback címe:

https://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr712685587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hapsi 2017.07.29. 17:58:06

Ha te az a csaj vagy, aki egyébként cuccal a térde alatt, kifordulva, túlrúzsozva szeret a hajában matatni, akkor mindenképp igennel szavazok! :-)

gabuschka 2017.08.01. 21:15:49

@hapsi: őő.. :-)))) Hát erre nehéz mit mondani. A képpel nincs bajom, a nagymamám biztos szívesen kiteszi a csipketerítővel letakart hűtőjére, de a blogra nem érzem annyira passzolónak.

.Petya. 2017.08.04. 17:21:11

Egyetértek az előttem szólóval, egy frankfurti bloghoz sztem is jobban passzolna egy olyan képed, ahol a háttérben vmi frankfurti van, egy hangulatos utca, kávézó, stb. (nem feltétlenül vmi nagyon közismert hely!), és ami nem beállított kép rólad, hanem spontán. (A mostani fekete-fehér blogképed kicsit ilyesmi.)

gabuschka 2017.08.13. 16:54:43

@.Petya.: Szia Petya, köszi, hogy megírtad. Közben kitettem a rólam oldalra egy nem profi, de sokkal természetesebb képet. :-) Szerintem az jobban passzol.

2017.09.10. 01:36:26

"A kupon miatt a hivatalos ár töredékét fizettem, így valóban megérte ez a kis kaland."

A kaland a fotósnak érte meg.
Minden ilyen kuponos akció a fodrásznál, fotósnál, akármilyen szolgáltatónál arra jó, hogy a "hivatalos" árat megfizetni nem akarókat bevonzza. A hivatalos ár persze sokszor direkt túl van lőve, majd a kuponos árra gyűlik a vevő, ez így van kitalálva. A kuponos árat tekinthetjük nyugodtan reálisnak, hivatalosnak hisz azon is van profitja a szolgáltatónak. Nem ajándékot ad, hanem egy csökkentett szintű szolgáltatást ad el egy csökkentett áron.
Viszont azért a kuponos árért a legalapabb szeánszot zavarja majd le, a külön kéréseket ignorálja, minimális időráfordítással fog dolgozni.

Helyes csaj vagy, de ezt a fotóst agyon kellene csapkodni egy strandpapuccsal.

Egy ismerős pár járt így kuponos fotózással, a végén 10 képet választhattak, de a sok vacak képből alig tudtak tízet összeválogatni. Futószalagon lezavart valami volt.

Bloghoz olyan kép illik, ami a blogger személyiségét tükrözi meg a témát (Frankfurt). A kanapén hajbatúrós nyomi képek nen ilyenek. Egy frankfurti panorámás szelfi is jobb lett volna.

gabuschka 2017.09.18. 09:21:04

@karandash: Nagyjából egyébként pontosan így zajlott az egész, azt leszámítva, hogy a másfél helyett három órát töltöttem a helyen. Valóban, az nem volt lényeges, hogy én mit szeretnék, minden egyes javaslatomra kedvesen mondta, hogy majd az is jön, de előbb ezt a pózt vagy hátteret fényképezzük le. Amellyel igazából semmit nem tudtam kezdeni. Mindenesetre okosabb lettem, ha megint rászánom a pénzt és időt erre a kalandra, akkor vagy keresek egy önállóan dolgozó fotóst, vagy hivatalos képet készíttetek a céggel.

germanungar1 2017.10.06. 10:52:07

A fotókról és annak beilesztéséröl a blogba, teljes tisztelettel elmondanám a véleményem, bár nem vagyok benne biztos, hogy tetszeni fog.

Nos, egy blogban az a legfontosabb, hogy kiváncsiak vagyunk a blogiró rafinált véleményére, különleges tapasztalataira-élményeire és éles rálátására bizonyos témákban – anélkül, hogy a blogiró külseje különösebben érdekelne bennünket.
A blogirás egy kétélü kés, hiszen itt azonnal és nem mindig burkoltan - és legtöbbször nem is egy objektiv megitélés alapján - kapja vissza a bloggazda a véleményeket, kritikákat. Néha a kritikusok egy megtámadható pontot keresnek, hiszen igy igazukat vélik bizonyitani. Ehhez a te esetedben a fotók, amik ugyan egy kellemes látványt nyujtanak, egy tromfot szolgálnak, és azonkivül nagyban elterelik a figyelmünket a témától és a blog lényegétöl. Igy aztán adott esetben fennáll a veszély, hogy a blogból egy „Pinwand“, vagy a legdurvább esetben (sorry) egy „Wichsvorlage“ lesz. Innen már sokan minden témát közvetlen a fotó benyomása alatt itélnek meg és képtelenek lesznek szubjektiv alapon itélni. Ezzel elvesziti a blog, legalább is egy bizonyos mértékig, az értékét - und dafür wäre es zu schade!

Tehát én (az eddig olvasottak alapján) óva intenélek a bizalmas, ill. a tul nagy bizalmat keltö fotók felrakására, hiszen a blog ezzel elveszitheti (ihre Seriosität) komolyságát. Érzem ugyan, hogy te sem vagy boldog a fotókkal, de pont ezért szeretnélek a tervedröl lebeszélni.
Nagymamád biztos jóságosan mosolygós szemmel fogja fotóidat naponta kötöjével leporolni és alatta a csipketeritöt megigazitani (szinte Anyámat látom magam elött), de a blogban ez csak nyugtalanságot és nem ritkán bizalmasságokat provokálna.

Tisztelettel
Jo Nobody

gabuschka 2017.10.07. 22:15:45

@germanungar1: Köszi, hogy megírtad, de azt hiszem ugyanazon a véleményen vagyunk, nem illik a kép a blog témájához. Ettől függetlenül szerintem jó, ha van egy kép a blog írójáról. Én szeretem, amikor más blogokat olvasok, ha látok egy képet az írójáról.

Szerző

Címkék

18+ (1) advent (3) Albufeira (1) Algarve (1) amszterdam (1) anyós (2) asztrológia (1) babanaplo (4) babysitter (1) barat (1) bicikli (1) blog (33) brazíl (1) Brazília (4) Budapest (1) BurgEltz (1) célok (1) cipő (1) Corcovado (1) diszneb (3) Drágám (18) dsds (1) egyetem (1) egyperces (23) eljegyzés (2) emberek (2) emlékek (1) énblog (24) esküvő (4) ételek (5) étterem (2) Faro (1) felhívás (1) felolvasás (2) fesztiválok (1) filmek (2) fodrasz (1) fogyokura (3) fokhagyma (2) Frankfurt (30) frankfurt (4) gaszto (1) generációk (3) gyerekvállalás (4) halaadas (1) hetiinstagram (11) Hetinsta (1) hetinsta (10) hétköznapok (1) hotel (14) Igoat (2) INFJ (2) info (2) Instagram (2) interju (13) Introvertált (2) introvertáltkihívás (1) iroda (2) ismerkedés (1) Janikovszky (2) JanikovszkyÉva (1) játék (1) joga (2) karácsony (4) karácsonyivásár (1) kastély (1) kávézók (1) kecske (1) képek (1) kérdőiv (10) kétkeréken (1) kiállítás (2) kikicsoda (2) kínai asztrológia (1) klinika (5) kollégák (2) költözés (2) kritika (1) kultúra (5) kupi (2) lackfijanos (1) látnivalók (13) leg (12) leggings (1) levendula (1) lista (24) Lohrberg (1) Loulé (1) magyar (4) Magyarország (3) magyaros (1) meditáciò (2) meditálók (1) menüterv (1) mindennapok (4) motivációslevél (2) munka (26) munkahely (3) munkakereses (11) nászút (1) német (1) németegység (1) németek (30) Németország (47) Neuschwanstein (1) nézelődöm (18) nyaralás (12) nyelv (3) nyelviskola (2) nyelvtanulás (4) Olaszország (1) orvosnál (5) párkapcsolat (9) parkoló (1) párválasztás (7) phuket (1) Portugália (2) praktikus (1) probanap (1) programok (1) Quarteira (2) recepciósok (1) recept (3) reggeli (2) rend (1) Rio de Janeiro (1) Róma (1) sarkosvelemeny (12) Schwangau (1) Schweinehund (1) Skyline (1) sport (1) Stáblista (2) Strasbourg (1) süti (2) szálloda (2) szauna (2) személyes (5) szerelem (3) szilveszter (3) szingli (3) színház (1) szomszédok (1) szórakozás (2) sztorizgatás (7) tábor (2) TagderEinheit (1) tanulás (3) tengerpart (5) terhesség (11) tévé (3) Tihany (1) tüntetés (1) uszoda (1) útinaplók (13) vacsora (1) Valentinnap (3) városnézés (17) vásárlás (1) vendégek (13) Vipassana (2) virsli (2) vlog (2) wg (3) zene (2) Címkefelhő

Hozzászólások