Személyes blog, mindennapok és sztorizgatás. Mesék Frankfurtból.

Elengedek, babanapló reloaded

jenna-norman-292397.jpgNéhány napja megnéztük a Wilson című filmet Woody Harrelsonnal, amelyet kifejezetten ajánlok ha egy vígjátéknál komolyabbat szeretnél megnézni, de ragaszkodsz a kellemes befejezéshez is. A film nem az örökbefogadásról szólt, mégis a hatására merült fel először mindkettőnkben, hogy talán egyszer örökbe fogadunk egy gyereket.

2015 júliásában kerestem fel először itt Frankfurtban egy nőgyógyászt abból az apropóból, hogy közel egy év próbálkozás után sem estem még teherbe. Ez két éve volt, tehát nagyjából három éve tölti ki a mindennapjainkat, határozza meg a döntéseinket, és generálja a veszekedéseinket a sok hónapja húzódó sikertelen próbálkozás. Négy darab inszeminációval a hátunk mögött azt mondtuk most júniusban, hogy egy időre elég a klinikából, tartunk egy kis szünetet, mielőtt a lombikba belevágunk. Szerencsére ebben most mind a ketten egyetértettünk.

Az elmúlt hetekben sokat gondolkodtam ezen a témán, a sikertelen próbálkozásaink lehetséges okain, többek között ezért sem voltam túl aktív itt a blogon sem. Az élet értelmén elmélkedve olyan bugyutának éreztem minden egyes leírt szót. Szerencsére nem hiába nézegettem a köldököm hetekig, néhány dolgot átértékeltem és máshogy látok, mint akár egy hónapja.

A témában megjelent korábbi írásaimat ezen a linken találod: Babanapló

Legutoljára az uszodában támadt gondolataim megosztásánál hagytam abba a mesélést, a harmadik inszeminációt követő várakozás időszakában. Jól éreztem én akkor, hogy sikertelen volt a beavatkozás, rá néhány napra meg is érkezett a mikulás. Rendesen a padlóra küldött a negatív teszt akkor, egy egész szombat délutánon keresztül sírtam a kanapén és sajnáltam magamat, magunkat, amiért ismét nem sikerült. Tehetetlennek és eszköztelennek éreztem magam. Arra gondoltam, hogy ha legalább tudtam volna, hogy mi a sikertelenség oka, akkor könnyebb lett volna elfogadnom. Vajon megtermékenyült a petesejt, csak nem tudott beágyazódni? Vagy esetleg meg sem termékenyült? Vagy megtermékenyült, beágyazódott, de aztán kilökte a szervezetem? Vagy mi a fene állhatott a háttérben? Azt hiszem az egész három év alatt akkor értem el a mélypontot. Persze az is lehetett, hogy az eredményen való idegeskedés, a munkahelyemen az állandóan orvosi időpontra való elkéredzkedés miatt érzett stressz és a hormonok amelyeket szednem kellett együttesen kiütöttek abban a hónapban. Ez megmagyarázta a hangulatingadozásaimat is. Na az egy biccs.

Tíz percen belül képes voltam az érzelmi skála két végletét érinteni. Már saját magamat is megijesztettem, arra gondoltam, hogy lehet kezdek megőrülni. Lesből, valamilyen hétköznapi tevékenység közben támadt a hangulatingadozás. Mondjuk szombat délután a megszáradt ruhák hajtogatása közben, amikor is elöntötte a mellkasom, a szívem és az agyam egy meleg szeretethullám, úgy éreztem magam mint a szívecske szemű smiley, sorban eszembe jutott az összes családtagom és a barátaim, hogy mennyire szeretem őket, milyen szerencsés vagyok, hogy ennyi embert szerethetek. Egyesével gondolatban megöleltem mindenkit. Az érzés odáig fokozódott, hogy szerettem volna egy felhúzható búgócsiga lenni és csak pörögni és pörögni a szeretetet meg szórni a világra. És mindezt ruhahajtogatás vagy mosogatás közben. Olyan is előfordult, hogy a villamosból vagy a kocsiból kifelé bámulva az utcán sétáló embereket elnézegetve egyszerűen elsírtam magam, mert eszembe jutott, hogy nekem ők idegen emberek, de valakinek biztosan a világon a legfontosabbak és mennyire csodálatos, hogy mindenki szeret valakit, és mindenki egy szerethető teremtmény.

A legrosszabb az volt, hogy ebből az eufóriából olyan gyorsan koppantam nagyot a lelkem sötét nyirkos dohos pincéjében, hogy csak pilláztam, mert saját magamat sem bírtam követni. Ilyenkor a plafont bámulva sorba vettem, hogy miért is nincs semmi értelme annak, hogy küzdjünk a gyerekért. Vagy úgy egyáltalán mi értelme van az életünknek. Tényleg annyi lenne az egész, hogy felkelünk reggel, elmegyünk a munkahelyünkre, találkozunk a barátainkkal, elmegyünk étterembe vagy moziba alkalomadtán és évente egyszer-egyszer nyaralni? És ez lesz a program amíg meg nem halunk? (Természetesen tudom tiszta fejjel, hogy micsoda szerencsés életünk van, és hálás is vagyok érte, de ezekben a pillanatokban a legszürkébb szemüvegemen keresztül néztem a világot). Általában arra a következtetésre jutottam a következő emelkedő szakaszom elérkezéséig, hogy ennek a sz.r életnek semmi értelme nincsen.

umit-bulut-143016.jpg

Ennek ellenére szerettem volna negyedik alkalommal is megpróbálni az inszeminációt, mielőtt rátérünk a lombik programra. Mivel lassan a doktornéni is csak a fejét vakargatta tanácstalanságában, sőt szinte biztosra vette, hogy sikerülni fog a harmadik alkalom, így az esélyeink növelése céljából kaptam egy újabb hormont. Itt Németországban Clomifén névre hallgató kis fehér, ártatlannak tűnő pirula amelyet a a menstruációs ciklus harmadik napjától kell beszedni. A kis atomanti szuperpirulát elsősorban olyan nőknek írják fel, akiknek nincsen minden hónapban peteérésük, mivel a hormon stimulálja a petefészkeket. Mivel nekem szerencsére mindig van, így a hozzám hasonló nőknek az esélyek növelése céljából adják. Öt napig kellett napi egyet szednem és azt leszámítva, hogy hőhullámaim voltak tőle, semmi panaszom nem volt. Ez alatt az öt nap alatt a szokásos egy helyett három petesejt is megérett, valamint a méhem nyálkahártyáját is jó vastagra, szivacsosra és puhára építette fel. Ez fontos információ lesz a későbbi, kissé gusztustalan móka leírásakor.

A negyedik beavatkozásnál mind a ketten jelen voltunk a férjemmel, én mentem vele korán a mintaleadásra, ő pedig ott maradt velem a befecskendezésre. Nagyon romantikus volt, ahogy a gyermekünk lehetséges megfoganásakor nem kettesben, hanem négyesben a doktornővel és az asszisztenssel voltunk jelen. A férjem kérdezgette az esélyeket, mert azt olvastuk az interneten, hogy mindössze néhány (10-15) százalék a sikerességi ráta. A doktornő mondta is, hogy valóban egészséges párok esetében mindössze 15 százalék az inszeminációval a teherbe esés esélye, míg normál szexszel 25. Felmerült bennem, hogy akkor mit is keresünk mi itt.

Mindenféle kiakadás nélkül vettem tudomásul, hogy a negyedik alkalommal sem sikerült. A három pete, a kifejezetten kitűnő spermakép és az ölelő vastag méh nyálkahártya ellenére sem. Azt hiszem ekkorra már sikerült valóban megértenem, hogy a teherbe esést nem fogom tudni befolyásolni és megtervezni. Tényleg el kell engednem, nem szabad izomból akarnom, akarnunk a kisbabát, mert úgysem akkor jön, amikor én vagy mi szeretném/nénk. Akkor is, ha szerintem az a megfelelő idő, legfeljebb kívánni lehet, hogy sikerüljön, de nekünk nem sikerül tervezésre.

A hormonnal kapcsolatban el kell valami gusztustalant mesélnem. (Nyugodtan ugord át a bekezdést, a történet eme információ nékül is teljes lesz) Szóval a mókás az volt, hogy mivel a doktornő csak két páciens között futtában telefonon mondta, hogy menjek be aznap (a sikertelen harmadik próbálkozás után) a hormonért és kezdjem el aznap szedni, így nem volt alkalmunk a mellékhatásokról, vagyis inkább a szokásos hatásokról beszélnünk. Mint fentebb már meséltem, a tablettát öt napig szedtem, három pete, vastag nyálkahártya, majd jött a negyedik bevatkozás full romantikában, rá két hétre pedig a negatív teszt és a mikulás ismételten.  Tulajdonképpen akár tudhattam is volna, vagy fel is készülhettem volna rá. Hiszen, ha már filozófiai hasonlattal szeretnék élni, csak gondoljunk a természetre: ami egyszer felépül, az le is épül később. Megszületünk, emelkedünk, hanyatlunk, meghalunk. A növények is megnőnek, virágzanak, elhervadnak. A méhem nyálkahártyája is szép vastagra felépül, majd le is kellett épülnie és kitisztulnia. A menstruációm első napja pénteken még egész csendesen zajlott, szokásos mennyiség, fájdalom, semmi különös. Aztán szombatra virradt, a munkahelyemen egy rendezvényt kellett karban tartanom, amikor a felépült nyálkahártya úgy gondolta, hogy öt percenként, két marékra való mennyiségben elkezd kiürülni. Tulajdonképpen felesleges volt a mellékhelyiséget elhagynom, mert úgy tűnt, mintha az elkövetkezendő néhány órában kiürítettem volna a belső szerveimet. Ijesztő, amikor szó szerint két percenként húsz deka "sertésmáj" meredt rám vissza a betétemről. (A tampont feladtam amikor távozott az egyik lavinával.) Ha felkészülni erre legfeljebb csak felnőttpelenkával lehetett volna, azért jó lett volna előre tudni a meglepetésről. Szerencsére aznap fekete nadrágban mentem dolgozni.

Ezután az alkalom után (is) döntöttünk úgy a férjemmel, hogy tartunk egy kis szünetet. Tudom, hogy más nők milliószor nehezebb, kellemetlenebb dolgon mennek keresztül mint egy kis extra vérzés. Hol voltunk mi még akkor az igazi nagy hormonkezeléstől, a lombikos injekció kúrától és barátaitól. Ennek ellenére egy kísérleti nyúlnak éreztem magam, aki annak ellenére, hogy egészséges és a párja is az, mindenféle überstimuláló kezelésen kell részt vennie. Mondtam a férjemnek, hogy megpróbálhatjuk a lombikot de várjunk vele. Szerencsére kivételesen egyszerre jutottunk el erre a szintre és ő is így gondolta. Emellett pedig elmondtam a főnökömnek és a közvetlen kollégámnak is, hogy babát szeretnénk, mert kezdett sűrűvé válni a levegő, hogy folyamatosan last minute orvosi vizsgálatokra kellett járnom. Mondjuk ezt akár meg is spórolhattam volna, mert most néhány hónapig úgysem megyünk. De szerencsére jól fogadták.

Említettem a bejegyzés elején, hogy sokat gondolkodtam, sok mindent elengedtem és sok olyan dolgon nem problémázom már, amelyen eddig igen.

 

1. Hogy a gyerek 2017-ben szülessen meg. Azt szerettem volna, hogy páratlan évben szülessen, mint mind a ketten a férjemmel, ezért akartam még 2016-ban vagy 2017 év elején teherbe esni. Először rosszul éltem meg, hogy erről már lekéstünk, és hogy a gyerek 2018-ban, páros évben fog megszületni (mintha ez bármit is jelentene..) A negyedik sikertelen próbálkozás után már csak kacagtam egyet, hiszem nincs rá biztosíték, hogy 2018-ban egyáltalán sikerül. Szóval ezen már biztos nem aggódom.

2. Görcsösen akarás: "Ne görcsölj rá!" "Engedd el, és akkor majd megtörténik" ez az az intelem, amellyel szerintem mindenki, akinek két hónapnál hosszabb ideig tart a teherbe esés találkozik. Az elmúlt két és fél év megfigyelései alapján az érzelmi és szellemi intelligencia mértéke alapján a mondat lehet nyers, vagy akár egy "Talán (tehát nem gondolja, hogy ő a mindentudás egyeteme), ha az ember kevesebbet gondol rá, egyszer majd megtörténik"-re is szelídülhet. Egyébként teljes mértékben egyetértek ezekkel a kijelentésekkel amennyiben a pároknak nincsen egészségügyi problémája. 
Viszont amikor az ember naponta két féle hormont szed be/szúr a fenekébe, havonta minimum négyszer jár vizsgálatokra plusz a fecskendezésre vagy beültetésre, és a párjával legkésőbb 4 nappal a mintaleadás előtt szexelhet utoljára csak úgy for fun, mert különben a kis spermák túl fiatalok/gyengék/nyomik lesznek, akkor azt mondom, hogy ember legyen a talpán, aki az egészet lazán tudja kezelni és vidáman szökdécsel a virágos mezőn nem görcsölve aztán az ég világon semmin. . Egyébként meg megnyugtató az a tudat is, hogy mindenki, akinek nem sikerülne az elhatározást követő 1-2 hónapon belül teherbe esnie, eljutna a görcsölés szintre.

3. Másoknak miért, és nekem miért nem. Ez szerencsére soha foglalkoztatott vagy bántott igazán, mert úgysincs rá jó válasz. Azért, mert csak. Egyébként még a saját kis környezetemben is látom, hogy mindenkinek megvan a saját megoldandó problémája, ha nem a babával kapcsolatban van tanulnivalója az életben, akkor biztos valamelyik más területen, ahol lehet éppenséggel én szárnyalok minden erőfeszítés nélkül. Szerencsére nem megadott számú gyerek születhet meg, így azért mert xy-nak van három, nem jelenti azt, hogy elvette a gyerek kuponunkat, és nekünk egy sem jár.

4. Vajon titkon utálom a gyerekeket és azért nem? Sokáig foglalkoztatott a kérdés, hogy vajon a szívem mélyén esetleg utálom a gyerekeket? Általában felcsavarodok a korlátra amikor a villamoson vagy vonaton sír valamelyik mellettem. Ilyen frekvencián való üvöltés nem lehet embertől való. Ilyenkor szinte érzem, hogy a petefészkeim rémültem hagyják abba a peteérlelést. Hát ezt akarom életem végéig hallgatni?

Elmeséltem a kétgyermekes barátnőmnek a félelmem, hogy bizonyára tudat alatt utálom az összes gyereket, mert halálra tudnak idegesíteni, ezért nem akar senki hozzám megszületni. Erre elmondott egy helyes kis anekdotát, amelyben megnyugtatott, hogy azért mert bosszantanak a vonyításukkal, még nem jelenti azt, hogy utálom őket. Néhány éve történt, Görögországban nyaraltak még a gyerekek érkezése előtt egy tengerparti apartmanban. Éjjel 12 órát autóztak azért, hogy a pihentető tíz napot egy, a szomszédos lakásban lakó ugyancsak magyar párral és négy éves forma kislányukkal kezdjék meg. Ez a helyes kislány gondoskodott az emlékezetes nyaralásról, mert minden egyes áldott reggel hét órakor azt énekelte a közös teraszon, az ablak alatt, hogy: "Kot kot kot kot kotkodács, minden napra egy tojás". Teljes hangerővel. Mint kedves barátnőm mesélte, akkor teljesen kiakadt, hogy na neki aztán tuti nem kell gyerek, na nem, ha ezzel jár, akkor inkább kösz, de nem. Azóta eltelt néhány év, most már anyukaként más megvilágításban látja a történetet, és mondta, hogy nyugodjak meg, bizonyára nem utálom a gyerekeket. Legalábbis a sajátomat biztosan nem fogom, egyrészt, mert amikor majd ő énekel torka szakadtából, az majd sohasem hallatszik annyira idegesítőnek mintha egy idegen gyerek tenné, valamint ha már hét órakor kornyikál, az azt fogja jelenteni, hogy már órákkal korábban felkeltett, és inkább örülni fogok, hogy elfoglalja magát a hülye énekével, mert addig sem engem csesztet. #motherhoodgoal

5. Negatív példák: Érdekes, hogy ezzel milyen sokat találkoztam. Lehet olyan, hogy nem panaszkodnak az érintettek, csak látom, hogy az életük mennyivel rosszabb lett mióta ott van a gyerek. A szüleink korosztályánál az elszalasztott lehetőségeket látom. Elmaradt utazások, önmegvalósítás, mert jött a gyerek, kellett a lakás, állandóan dolgozni kellett. Mások mondják, hogy ugyan, ne gondoljam, hogy hosszú távon bármi változik. Néhány évig ott lesz a gyerek, kirepül majd ugyan ilyen egyedül leszek. A legrosszabb viszont egy elveszített gyerek. Thaiföldön, a nyaralás alatt az egyik hotelben, annak a saját kis strandján heverészve megismerkedtünk két házaspárral. Tőlünk jó 10-15 évvel idősebbek, felnőtt gyerekeik voltak. Pontosabban csak az egyik párnak, mert az ír házaspár nem beszélt egyáltalán gyerekekről. Néhány óra és üveg sör után a másik házaspár nő tagja egyszerűen rákérdezett, hogy van-e gyerekük. Az ír nő, szegény asszony, azóta is összefut a könnyem ha rá gondolok, mondta, hogy volt egy kislányuk, de kilenc évesen meghalt madárinfluenzában. Szegény el is sírta magát egy kicsit, nagyon sajnáltam, mert az egy dolog, ha nem jön össze a gyerek, de amikor megszületik, és utána meghal, az biztos leírhatatlan fájdalom. A legrosszabb, amikor a biccs hangulatingadozás leszálló ágában tartózkodva találtak meg ezek a történetek. Igyekszem nem gondolkodni ezen, mert akármennyire is rossz, nem tudok ellene most tenni.

6. Ne ez határozza meg az életem. Képesnek kell lennem elengedni, és nem a leendő, még meg sem született gyerekünk állítólagos érdekben tegyek vagy ne tegyek meg valamit a saját életemben. Nálam erre a klasszikus példa, hogy rápakoltam a munkahelyi terhet, a problémáimat a teherbe esésre, és azt vártam, hogy a gyermek majd megvált a stresszes munkámtól. Kigondoltam, hogy majd ahogy kézbe veszem a Mutterpass-t még elmolyolok egy ideig bent, aztán a viszontlátásra én ide be nem teszem a lábam többé.

Nem akartam az elmúlt hónapokban váltani egyrészt lustaságból, a munkakeresés elég sok macera, másrészt meg úgy gondoltam, hogy innen tökéletes lesz majd babázni menni. Átgondoltam, és rájöttem, hogy felelősséget kell vállalnom a tetteimért és a döntéseimért. Úgy döntöttem, hogy maradok a munkahelyemen, akkor maradok is mert így döntöttem. Ha nem érzem jól magam, vagy váltani szeretnék, akkor majd úgy döntök, hogy váltok, de nem teszem a gyerek érkezését tőle függővé. Sikerült agyban lehúznom a gyerek ponyvát a munkahelyemről, sikerült a két dolgot fejben is függetlenítenem.

 

Elfogadtam, hogy nálunk ez nehezen megy, mindegy milyen okból. Feladtam, de jó értelemben. Fel - adtam a problémát tőlem magasabb szintre, úgyis ott dől el, hogy lesz-e gyerekünk és ha igen, akkor mikor.

Az örökbefogadás egyelőre még nagyon távolinak tűnik, és ha bele is vágnánk, én nem azért tenném, mert szeretnék babát, hanem mert ha nem lesz saját gyerekem, akkor valakinek szívesen segítenék, hogy jobb sorsa legyen.

 

 Képek: Jenna Norman on Unsplash és Ümit Bulut on Unsplash

 

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, ha tetszett a bejegyzés és a blog, csatlakozz a Facebook oldalamhoz is!  

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr7112637931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szerző

Címkék

18+ (1) advent (3) Albufeira (1) Algarve (1) amszterdam (1) anyós (2) asztrológia (1) babanaplo (4) babysitter (1) barat (1) bicikli (1) blog (34) Braunfels (1) brazíl (1) Brazília (4) Budapest (1) BurgEltz (1) célok (1) cipő (1) Corcovado (1) diszneb (3) Drágám (18) dsds (1) egyetem (1) egyperces (23) eljegyzés (2) emberek (2) emlékek (1) énblog (25) esküvő (4) ételek (5) étterem (2) Faro (1) felhívás (1) felolvasás (2) fesztiválok (1) filmek (2) fodrasz (1) fogyokura (3) fokhagyma (2) frankfurt (4) Frankfurt (30) gaszto (1) generációk (3) gyerekvállalás (4) halaadas (1) hetiinstagram (11) hetinsta (10) Hetinsta (1) hétköznapok (1) hotel (14) Igoat (2) INFJ (2) info (2) Instagram (2) interju (13) Introvertált (2) introvertáltkihívás (1) iroda (2) ismerkedés (1) Janikovszky (2) JanikovszkyÉva (1) játék (1) joga (2) karácsony (4) karácsonyivásár (1) kastély (2) kávézók (1) kecske (1) képek (1) kérdőiv (10) kétkeréken (1) kiállítás (2) kikicsoda (2) kínai asztrológia (1) kirándulás (1) klinika (5) kollégák (2) költözés (2) kritika (1) kultúra (5) kupi (2) lackfijanos (1) látnivalók (14) leg (12) leggings (1) levendula (1) lista (24) Lohrberg (1) Loulé (1) magyar (4) Magyarország (3) magyaros (1) meditáciò (2) meditálók (1) menüterv (1) mindennapok (4) motivációslevél (2) munka (26) munkahely (3) munkakereses (11) nászút (1) német (1) németegység (1) németek (30) Németország (48) Neuschwanstein (1) nézelődöm (18) nyaralás (12) nyelv (3) nyelviskola (2) nyelvtanulás (4) Olaszország (1) orvosnál (5) párkapcsolat (9) parkoló (1) párválasztás (7) phuket (1) Portugália (2) praktikus (1) probanap (1) programok (1) Quarteira (2) recepciósok (1) recept (3) reggeli (2) rend (1) Rio de Janeiro (1) Róma (1) sarkosvelemeny (12) Schwangau (1) Schweinehund (1) Skyline (1) sport (1) Stáblista (2) Strasbourg (1) süti (2) szálloda (2) szauna (2) személyes (5) szerelem (3) szilveszter (3) szingli (3) színház (1) szomszédok (1) szórakozás (2) sztorizgatás (8) tábor (2) TagderEinheit (1) tanulás (3) tengerpart (5) terhesség (11) tévé (3) Tihany (1) tüntetés (1) uszoda (1) útinaplók (13) vacsora (1) Valentinnap (3) városnézés (18) vásárlás (1) vendégek (13) Vipassana (2) virsli (2) vlog (2) wg (3) zene (2) Címkefelhő

Hozzászólások