Személyes blog, mindennapok és sztorizgatás. Mesék Frankfurtból.

Milyen az élet egy magyar, olasz majd német egyetemen? Bemutatom a szomszédom 8 - Ismerd meg Katit!

bemutatom_a_szomszedom1.jpgBemutatom a szomszédom  egy interjúsorozat a blogon, célja, hogy rendszeresen bemutasson Németországban élő magyarokat, akik beszélnek a beilleszkedésről, a munkavállalásról és a kiköltözést követő első benyomásokról is.

Ha Te is szívesen szerepelnél, akkor írj egy emailt a frankfutimesek@hotmail.com címre.

Vajon milyen az élet egy olasz egyetemen?  Vagy milyen lehet Németországban tanulni? Milyen különbségek vannak egy magyar, egy olasz és egy német egyetemen? Többek között ezekre a kérdésekre is válaszol a mai interjúalanyom Kati, aki Németországban írja a szakdolgozatát mesterszakon.

Egy későbbi vendégbejegyzésben részletesen mesél majd az egyetemi életről és a programról is, amely keretében először Olaszországban, majd Németországban tanult.

Ismerd meg Katit!

Kérlek, mutasd be magad be magad pár szóban!

24 éves vagyok, múlt október óta Darmstadt-ban élek és a helyi egyetemen, a Technische Universität Darmstadt-on tanulok. Egy mester-program keretében vagyok itt, a neve EIT Digital Master School, egy EU-s szervezet szervezi, és a lényeg, hogy a két évnyi mestert két különböző országban lehet elvégezni, és még havi ösztöndíjat is kapunk. Én Olaszországban tanultam az első évben, az Alpokban fekvő Trentóban, a második évben pedig itt Németországban.

squatter.jpg

Az olasz Corniglia falu, a Cinque Terre része

Miért esett a választásod éppen erre a városra?

Nem volt túl sok választásom. Ezek a városok vannak a programomban. Még Hollandiába mehettem volna, de a brutális albérlet árak miatt ezt nem akartam bevállalni.

Érdekes lehet, hogy amikor jelentkeztem, első évre Trentót, második évre Budapestet jelöltem meg (amúgy Budapest az egyetlen kelet-európai résztvevő város), de annyira megtetszett a külföldi élet, hogy kérvényeztem az EIT szervezettől, hogy második évre inkább Németországba mehessek, és csodák csodája, sikerült.

Miért költöztél ki külföldre?

Már gimnázium alatt gondoltam rá, hogy az angoltudásomnak köszönhetően külföldön szeretnék továbbtanulni. Már akkor C2-es szinten beszéltem a nyelvet, szóval sosem gondoltam, hogy ez problémát okozna. Ami inkább akadályt jelentett, az a külföldi élet költségei, a tandíj (Anglia sajnos teljesen kiesett a terveimből elég hamar emiatt), és hogy fogalmam sem volt, hogy a magyar gimnáziumi érettségimet hol, hogyan tudom elfogadtatni. Így először az ELTE-re jelentkeztem, és végeztem el ott a Matematika Bsc-t, és az utolsó évben nekiálltam Msc helyeket keresni külföldön.

Hogy miért? Főképp kíváncsiság és kalandvágy. Amióta tudok angolul, nyilvánvaló volt számomra, hogy Magyarország egy nagyon pici, nagyon speciális szeglete a világnak, és mindenképpen többet meg akartam ismerni. Igazából még mindig úgy gondolom, hogy nagyon keveset láttam, tekintve, hogy Európát még sosem hagytam el, úgyhogy remélem, hogy a kalandjaimat tudom a jövőben is folytatni.

Az anyagi szempontok nem igazán játszottak közre, tekintve hogy szerintem a szakmámban (informatika) otthon is el tudnék helyezkedni.

Ez volt az első alkalom, hogy elköltöztél Magyarországról? Ha nem, akkor mikor utaztál el először? Vagy mely országokban éltél Németország előtt?

A mesterprogramom keretében először Olaszországban töltöttem egy évet, majd a másodikat itt Németországban. Erősen sokkos élmény volt Olaszország, jóval nehezebb volt ott nekem beilleszkedni, mint itt. Nekem személyesen a német kultúra sokkal természetesebb, az olasz mentalitáshoz nehéz hozzászoknom, és ott is igaz, hogy „megszoksz, vagy megszöksz“. Ez alatt azt értem, hogy mindkét országban éreztem, hogy hosszú távon nem fognak hozzám idomulni a körülmények. Ez teljesen természetes, viszont elgondolkodtatja az embert, hogy megéri-e megváltozni emiatt. Például ezért nem tudom elképzelni hogy hosszabb távon Olaszországban éljek, esetleg nyugdíjas koromban, amikor már nem hajt annyira a tenni akarás.

Több helyen is éltél már, milyen első benyomást szereztél az adott országokban?

Ahogy mondtam, Olaszország egy sokk volt. Az első héten semmi sem sikerült. Sok rosszat hallani a német bürokráciáról, de képzeljétek el mindezt úgy, hogy napközben senki sem dolgozik, mert szieszta van, és délután sok hivatal, bank, ki se nyit, vagy csak egy-másfél órára.

Tehát az első hetekben a kezdeti nehézségeket legyűrni hatalmas feladat volt, és én még a szerencsésebbek közé tartoztam, mert otthon tanultam olaszul, és emiatt el tudtam olvasni a nyitvatartási időket, szabályokat, és tudtam alapszinten kommunikálni a helyiekkel (mert Olaszországban tényleg senki sem beszél angolul).

Ami szimpatikus volt az olaszokban, hogy hihetetlenül segítőkészek. Konkrétan addig nem hagynak békén, amíg nem sikerült segíteniük, mindezt úgy, hogy egy szót sem értenek a problémádból. Mondok egy példát: az egyik helyi magyar barátnőm szeretett kötni a szabadidejében, és említette, hogy ha látok fonalas boltot a városban, szóljak neki. Én meg egyik nap betévedtem egy hobbiboltba, és gondoltam, hogy akkor megkérdezem az eladót. Fogalmam sem volt róla, hogy mi a fonal olaszul, de gondoltam majd valahogy megértjük egymást. Mire kézzel-lábbal elmutogattam, hogy mit akarok, sajnálattal közölte, hogy neki nincs, de a szomszéd utcában van egy bolt, ahol árulnak fonalat. Én bólogattam, hogy “sí, sí, bene, grazie”. Mivel nem volt biztos benne, hogy megértettem az útbaigazítását, kijött velem a saját boltjából (!), és elkísért a szomszéd utcába hogy megkeressük együtt a boltot (!!). Ami nyilván szieszta miatt épp zárva volt :D

Németországban szinte az lepett meg, hogy mennyire nem lepett meg semmi. Majdnem minden bolt, bürokráciai rendszer, szokás ugyanaz vagy nagyon hasonló, mint otthon, csak a nyelv más. És még a nyelv is sok mindenben hasonlít, ezt most kezdtem felfedezni, ahogy egyre jobban tudok németül. Az egyetlen nagy különbségnek azt tartom, hogy Németországban nagyon erős a lokális kultúra, és nagyon „megosztott” az ország, de jó értelemben. Mind a nagy cégek, mind az állami intézetek szét vannak szórva az országbon belül. Például Berlin, a politikai státuszától eltekintve egy baromi jelentéktelen város, legalábbis a többi régióban élő németek így gondolják. Nálunk Budapest az ország alfája és omegája, minden ott található, és mindenki oda próbál költözni, amennyire tapasztaltam. Példa: itt Darmstadt-ban található az ESA, az európai NASA egyik központja; egy „osztálykirándulás” keretében meglátogattuk, nagyon érdekes volt. Amikor ezt otthon egy ismerősömnek elmeséltem, aki épp főzés közben csak fél füllel hallgatott, a végén visszakérdezett: „Hát ez szuper, ez Berlinben volt?” :D Szerintem ez mindent elmond a gondolkodásbeli különbségekről.

gubbi.jpg

Gubbio, Olaszország

Most jelenleg mivel foglalkozol?

Nem dolgozom (még), sőt, a szakmámat is itt tanultam. Egyébként informatikai biztonságtechnikával foglalkozom, ez itt IT-Security néven megy, otthon talán “etikus hacker”-ként lehet ismert.

Mesélj egy kicsit a hétköznapjaidról, hogyan telik egy napod?

Jelenleg a szakdolgozatomat írom egy helyi kutatóintézetnél, ami a fent említett IT-Security témával foglalkozik, szóval a napom jelentős részében ott vagyok. Igazából ez egy fizetetlen szakmai gyakorlat, de így cserébe nem is várják el, hogy állandóan ott legyek, szabadon jöhetek-mehetek, ha közben haladok a munkámmal.

És persze németül tanulok, jelenleg egy B1 szintű kurzusra járok az egyetemen. Tekintve, hogy alig beszéltem pár szót amikor ideköltöztem, annyira nem állok rosszul, persze még messze vagyok tőle, hogy munka közben is használhassam. A szakdolgozatomat angolul írom, és a munkahelyen is angolul kommunikálok, ahogy az egyetemen is.

Három különböző országban is jártál egyetemre, melyik egyetemen érezted a legjobban magad? És miért?

Azt hiszem, itt Németországban, de lehet, hogy csak mert épp ezt szoktam meg. Például simán el tudom képzelni hogy itt egyszer megcsináljak még egy mestert, vagy hogy jelentkezzek PhD-re. Pedig amikor benne voltam, az ELTE-t is szerettem, vagyis inkább magát a matek szakot, csak utólag érzem úgy, hogy ebben volt egy adag Stockholm-szindróma is, és mintha sok negatívumról direkt nem vettem volna tudomást. Hogy konkrét példát említsek ezekre, például az, hogy az „alkalmazott“ matematika épp annyira alkalmazott csak, hogy kicsit többet tanulunk numerikus analízist elméleti helyett, és nincs kötelezően n-dimenziós algebra meg topológia. De például otthon nagyon hiányzott a matematikai programnyelvek alaposabb elsajátítása, a tanult algoritmusok leprogramozása. Például a numerikus analízis gyakorlat az volt, hogy kézzel mátrixokat szoroztunk. Erre mondaná egy régi jó barátom, hogy „na ne basszuk már fel egymást“. Ez nem gyakorlat, ez hülyeség. De ez csak egy nagyon kicsi része.

Olaszországgal főleg annyi volt a bajom, hogy ott egyrészt nem ingyenes az oktatás alapból, másrészt az egyetem, mint kábé minden Olaszországban, baromi kaotikus. Teljesen normális például, hogy bemegyünk az óránkra, és várunk fél órát, majd hazakullogunk, és nyugtázzuk magunkban, hogy megint nem volt kedve a professzornak befáradni, és persze értesíteni minket is túl megerőltető lett volna számára. Vagy az is gyakran előfordult, hogy máshol tartották az óránkat, mint amit az olasz Neptun jelzett, és persze ez is úgy derült ki, hogy ki volt írva a teremben a táblára, hogy igazából hol vagyunk. Hogy arról ne is beszéljek, amikor a megérkezésünkkor, az egyetemi tájékoztatón elmondták, hogy majd egy email-ben értesítenek, hogy hogyan lehet a koliban aktiválni az internetet. :D Tehát egy email-ben. Hogy hogyan aktiváljuk az internetet. Elég sok ilyen sztorim van Olaszországból.

Hogyan zajlik egy előadás, van esetleg olyan dolog, amely nagyon különbözik egy magyarországi egyetemtől?

Olaszországban elég hasonlóan, mint otthon, bár nyilván mindenki hangosabb egy pár fokkal az otthoninál. De az előadásokat általában tisztelik a diákok, és nem beszélnek, ezt értékeltem.

Németországban nagyon vicces a helyzet, mert konkrétan alig lát az ember professzort. Tehát van egy fickó, Dr. XY, nagy, neves kutató, a neve ott figyel az óta mellett a német Neptunban, sőt sokszor a fotója is, ami jó, mert a félév során nem fogod őt látni máshol. Esetleg az első órán bejön köszönni, majd a vizsgán találkoztok (csak szóbeli esetében). Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mégis ki tartja az órákat? A doktoranduszok és a post-doc kutatók. Ők az előadók, ők a gyakorlatvezetők, és ők tartják a ZH-kat is, amit meg aztán a HiWi*-k javítanak ki.

Tehát a német egyetemi hierarchia a következő: vannak a professzorok, akik tulajdonképpen félistenekként járnak-kelnek az egyetemen, versenyképes fizetésük van, és teljes kutatói szabadságuk. A feladatuk az, hogy megszervezzék és vezessék az alájuk tartozó kutatócsoportot, tehát effektíve egy menedzsment-pozícióról van szó. A nevüket adják az órákhoz, de nem kell feltétlenül megtartaniuk, elég, ha megszervezik, hogy melyik beosztottjuk tartja, és ellenőrzik az előadás tartalmát. Ezután jönnek rögtön a post-docok és a doktoranduszok, akik a kutatócsoport tagjai.

Egyébként az előadások esetleg annyiban különböznek, hogy minden mindig kivetítőn megy, nem igazán szórakoznak krétával, csak ha nagyon kell, de szerintem ez abból fakad, hogy informatikát tanulok.

img_20161005_122906_1.jpg

Az egyetem Darmstadt-ban (Németország)

Nagyon érdekes, jó, hogy beleláthatunk az egyetem működésébe. A szakdolgozat írás mellett azért szabadidőd is biztos van, mivel töltöd?

Főleg sportolok, futok, illetve az egyetem által szervezett sportfoglalkozásokon veszek részt, például járok aerobik-ra és túrázni hétvégénként. Amúgy még rendszeresen beszélgetek az otthoniakkal esténként, illetve főleg a német barátommal lógok sokat. Sajnos itt nem sikerült még tartósabb barátokat szereznem, úgyhogy főleg ketten megyünk ide-oda. Például itt a diákok ingyen megvehetik a megmaradt jegyeket a Staatstheater-be, ahol nem csak színházat, hanem táncot és operát is játszanak. Ezt próbáljuk kihasználni, elég vicces hogy a fejenként 60 eurós, 5. soros helyeken üldögélünk az elegáns nyugdíjasok mellett, ingyen.

Mit tartasz a legnagyobb különbségnek a magyarországi és a németországi életed között? Vagy a mostani, és az olaszországi között?

Hát, részemről ugye három kategória van: Magyarország, Olaszország és Németország. Igazából az utóbbi kettő hasonló, szóval vegyük őket egy kalap alá, mint “külföldön élni”. Nekem, ami elsőnek feltűnt, hogy elveszik egy szociális védőháló, amihez otthon annyira hozzá voltam szokva, hogy fel sem tűnt.

Otthon ott volt édesanyám, a barátaim, és még ha idegenekkel vagy hivatalos ügyekben is kellett eljárnom, ismertem a helyi szokásokat, ritkábban kerültem nehéz helyzetbe.

Idekinn mindezt újra kell tanulni, újra kell építeni. Ezért is nagyon fontos a nyelvismeret, anélkül mindig lesz közted és a külvilág között egy fal. Régen, tini koromban azt hittem, hogy ha nagyon jól tudok angolul, akkor bármit meg tudok oldani, a világon bárhol meg fogom állni a helyem. Az angol tényleg fontos, de nem minden. A helyi kultúrát csak a helyi nyelven lehet megismerni.

Szóval itt még mindig idegennek érzem magam, meg hát ennyi idő után az is vagyok, persze. Sokszor érzem magam kiszolgáltatottnak is, hogy a tanárok, az egyetem, a hivatalok jóindulatától függ, hogy sikerülni fog-e megszereznem a diplomámat, szállást találni, satöbbi… ez talán a legnagyobb negatívum. Hogy itt érezhetem magam jól, de egyelőre még nem sikerült otthon éreznem magam.

A pozitívumok, hát, az elején rögtön nyakon csapott az életszínvonalbeli különbség. Olaszország egyik leggazdagabb régiójába költöztem, ami azt jelenti, hogy osztrák életszínvonal, olasz kultúrával keverve. Az utcák tiszták voltak, a fű le van vágva mindenhol, az útfelújítások egy hétig tartanak, nem egy hónapig, mindenkinek van munkája ÉS szabadideje, és még sorolhatnám. Az egészséges, életvidám nyugdíjasok, akik hatvan évesen mennek hegyet mászni. A diákok, akiknek belefér eljárni étterembe. A különböző országokból érkezett bevándorlók, akiknek van munkája és beszélik a helyi nyelvet, részei a kultúrának. Az egyetemek felszereltsége, az oktatók modern gondolkodásmódja, a tananyag aktualitása… az oktatás is teljesen máshogy működik.

Németországban még ettől különbözik, hogy itt mindenki mennyire, de mennyire aktív. Darmstadt nem túl nagy város, kb 150 ezer fő, de mégsem unalmas (Trento hasonló méretű volt, mégis sokkal, sokkal csendesebb és eseménytelenebb). Született budapestiként sosem hittem volna hogy egy ilyen kicsi városban így pezseghet az élet. Valószínűleg ehhez az is hozzájárul, hogy ebből majdnem 40 ezer fő, azaz a város egynegyede diák, és Darmstadt amúgy is tele van kutatóközpontokkal, például itt található az ESA, az “európai NASA” egyik irányítóközpontja, innen irányították a Rosetta programot.

Ugyanakkor az utcákon, a sportklubokban, a szórakozóhelyeken mégsem csak a diákokkal lehet találkozni, sőt. Barátom állandóan panaszkodik rá, hogy délelőtt a konditerem tele van “nyuggerekkel”. Számomra lenyűgöző, hogy tényleg, hatvan-hetven éves emberek edzenek mellettünk, futnak a kondigépeken, járnak jógázni. Meg focimeccsekre járnak, színházba, koncertekre, klubokba, mindenkinek van valami hobbija amire úgy tűnik, van pénzük és idejük is.

assisi.jpg

Assisi, Olaszország

Említetted, hogy az oktatás teljesen máshogy működik. Miben látod a különbséget?

Valószínűleg lerágott csont, amit mondok, de a téma korszerűsége és aktualitása az első nagy különbség. Itt még egyszer felhívom rá a figyelmet, hogy én otthon matematikát tanultam, itt meg informatikát, tehát egy jóval fiatalabb tudományág esetében jobban elvárható az aktualitás. Mégis, hihetetlenül frissítő élmény volt Olaszországban, hogy a tanárunk olyan példákat hozott a tanultak alkalmazására, amik az elmúlt 3-4 évben történtek, és hogy a legmodernebb technológiákról tanultunk nap mint nap. Mind Olaszországban, mind Németországban úgy éreztem, hogy igen, van értelme az egyetemnek, nem csak az elmélet magolásáról szól, nem egy világtól elzárt elefántcsont-torony az egyetem, hanem szerves része a világban történő folyamatoknak. Mindebben biztos, hogy szerepet játszik az, hogy informatikát és innovációt tanulok, illetve hogy mesterképzést csinálok alapképzés helyett. Például nem tudom otthon a BME-n milyen a légkör, biztos izgalmasabb, mint az ELTE TTK-n volt.

Még egy hatalmas különbség számomra, Olaszországban és főleg Németországban, hogy mekkora hangsúlyt fektetnek az önálló munkára. Jellemzően kevesebb előadás, tanóra van, mint nálunk (feltételezem, itt drágább is egy professzornak egy órát kifizetni), helyette viszont sokkal több beadandó, házi feladat, projekt. Nagyon jellemző, hogy egy egész féléven keresztül dolgozunk egy projekten kis csoportban, például párokban. Itt elég fontos a jó pár választása. ;-) Ilyenkor magunknak kell beosztanunk az időnket, készülni a kiselőadásokra, amiket a projektből tartunk, beszámolókat írni arról, hogy hogyan haladunk. Mindez segít elsajátítani az önálló gondolkodást, és a csapatmunkát is. Itt már egyetem alatt szembesülünk vele, hogy sokszor a „főnöktől“ csak egy általános feladatot, utasítást kapunk, és még azt is magunknak kell kitalálni, hogy egyáltalán hogyan kezdjünk neki a munkának.

Persze ez is mester-specifikus, tehát amennyire hallottam, az alapképzésen itt is elég sok „nesze itt van száz oldal, tanuld meg fejből vizsgára“ típusú óra van.

Elég sok teendőd volt a költözés után, így gondolom eltartott egy ideig mire barátokat szereztél.

Sajnos ez nem ment könnyen, mert bár otthon szociálisnak számítottam, hamar rájöttem, hogy nemzetközi viszonylatban zárkózott, távolságtartó és rugalmatlan vagyok. Talán ezért is fekszik nekem jobban Németország, mint Olaszország. Mindenesetre már Olaszországban megismerkedtem egy német fiúval, aki szintén ebben a programban vesz részt, és azóta együtt vagyunk, itt Darmstadt-ban is együtt tanulunk. A legtöbb barátom, akivel aktívan tartom a kapcsolatot, magyar, és még az otthoni életem részei.

Változott valamiben a kapcsolatotok mióta átköltöztetek Németországba?

A német barátommal Olaszországban jöttünk össze, és ide már együtt költöztünk, és bár nem lakunk együtt, mindkettőnknek saját kollégiumi szobája van, csak pár száz méter választ el minket. A kapcsolatunk jellege azonban változott a költözés után. Olaszországban az említett kulturális különbségek miatt tulajdonképpen egymás támaszai voltunk az őrült olasz életben, és együtt próbáltuk túlélni a mindennapok meglepetéseit. Itt, mivel én kezdetben egyáltalán nem beszéltem a nyelvet, ő került előtérbe, és sokat segített a kezdeti beilleszkedésben (hivatalok, bankszámla nyitása). Most én küzdök érte, hogy függetlenedni tudjak a segítségétől, és próbálok minél kevésbé rá támaszkodni, hagyatkozni, mert semmiképpen sem szeretnék a kelet-európai „trophy wife“ lenni. De ezt ő sem akarja. Jelenleg mindketten a szakdolgozatunkon dolgozunk, és közben elkezdtünk munkát keresni. Itt elég durván meglátszanak az esélykülönbségek. Amíg én keresgélem a helyeket, pozíciókat, ahol kevés német nyelvtudással, idegenként is elfogadnának, addig a barátomat folyamatosan zaklatják a fejvadászok, és sorra kapja az állásajánlatokat. Még nem vagyunk teljesen biztosak abban se, hogy Németországban akarunk maradni, mert mindkettőnkben van annyi kalandvágy, hogy egy harmadik országban folytassuk a pályafutásunkat. Ha így alakulna, megpróbálnánk olyan célpontot választani, ahol a nyelv nem probléma.

Három országban is éltél az elmúlt néhány évben. Tapasztaltál valamilyen különbséget a randizási szokásokban?

Ebben mind az olaszok mind a németek eléggé különböznek a magyaroktól, azt hiszem. Az olasz fiúk körülbelül olyanok, mint ahogy a sztereotípiák alapján elképzeli az ember: jó öltöznek, igényesek a megjelenésükre, ez engem nagyon meglepett, a srácokat nézve nem hittem volna, hogy infó karra járok. :D

Az olaszok eléggé nyitottak udvarolnak is (ld. “Ciao bella!”), és sokkal megszokottabb náluk a futó kapcsolat, a mindenféle kavarás. Bár személyes tapasztalataim nincsenek, úgy tűnik az olasz szentimentalizmus a párkapcsolataikban érvényesül csak igazán: a lányok hisztiznek, földhöz dobálják magukat, a fiúk sem átallnak sírni vagy kiabálni, ha olyanjuk van. Én ebből nem igazán kértem, bár el tudom képzelni, hogy valakinek tetszik, hogy a csillagot lehozzák az égről a választottjuknak. Meg persze a bókolás, flörtölés a mindennapi kommunikáció része, például mókás volt figyelni, ahogy a buszon a jegyellenőr (és önjelölt idegenvezető) csapja a szelet a nyugdíjas néninek Szicíliában.

A németek ellenben rendkívül visszafogottak, és ritkán mutatják ki az érzelmeiket (ebből kivételt jelent a fociszurkolás, de ez egy külön történet). Például a német barátommal körülbelül fél évig csak barátok voltunk, iskolai projekteken dolgoztunk együtt, és egész végig fogalmam sem volt, hogy most akkor érdeklem-e vagy sem, mert annyira finoman és árnyaltan jelezte csak a szándékait. Aztán egy nap jó német módra elém állt, és őszintén kifejtette, hogy szeretné, ha nem csak mint barátok találkoznánk. Én meg lehidaltam, mert tényleg annyira kevés jelét mutatta eddig bárminek. Először vissza is utasítottam a közeledését, és végül később változott meg a véleményem, ami így utólag szerintem jó döntés volt.

A barátomon keresztül ismertem meg a német hozzáállást a személyes kapcsolatokhoz, tudniillik a németeknél a személyes és a hivatalos viszony élesen elkülönül. Tehát amíg az irodában baromi szociálisnak számítok azzal, hogy köszönök, amikor belépek egy szobába, addig a személyes életben nagyon kedvesek és figyelmesek, sőt, rendkívül gyengédek egymással. És persze mindig lehet rájuk számítani, és nem igazán játszmáznak, őszinték, akkor is, ha negatívumokról van szó – legalábbis a barátommal ezt tapasztaltam.

Amúgy itt nem sokat láttam eddig a randizási szokásokból, tekintve hogy már a barátommal jöttem ide, de ez a visszafogottság feltűnt másoknál is.

Visszakanyarodva egy korább témához, voltak mélypontjaid a kiköltözésed óta? Ha igen, hogyan sikerült átlendülnöd rajta?

Az első félév Olaszországban nagyon sok szinten sokkolt. Nagyon jó és nagyon rossz élmények követték egymást olyan gyorsasággal, hogy egy félév alatt több minden történt velem, mint otthon három év Bsc alatt. Ez annyira kikészített, hogy decemberre már úton voltam a szorongásos depresszió felé, sokszor az ágyból alig bírtam kikelni, legszívesebben örökké a takaró alatt maradtam volna. A karácsonyi hazalátogatás alatt elmentem egy pszichológushoz, illetve a családommal és a barátaimmal való találkozás segített helyrebillenni. Szembe kellett néznem vele, hogy nem tudom túl sokáig csinálni ezt a “study hard, party hard” életstílust, és több pihenésre, egyedüllétre van szükségem. Ennek az volt az ára, hogy eltávolodtam az ottani, főleg külföldiekből álló baráti körömtől, mert ők sokkal intenzívebben élték a mindennapjaikat, mint ami nekem volt kényelmes. Ehelyett inkább a már említett barátommal töltöttem több időt.

Ha volt ilyen: mi viselt meg leginkább a költözés után? 

A már említett védőháló elvesztése, illetve az árak. Mivel Olaszország leggazdagabb régiójába költöztem, az árak ennek megfelelően az otthoni dupláira, tripláira nőttek. Az ösztöndíjunkat késve kaptuk meg, és én amúgy is spórolós típus vagyok, úgyhogy Olaszországban effektíve vegetáriánus lettem, nem elvi, hanem pénzügyi megfontolásból. Az olasz étrend amúgy is nagyon különbözik a magyartól, úgyhogy át kellett szoknom. Nem mondom, hogy rosszabb, csak más: nem igazán esznek kenyeret, illetve kevés húst, viszont helyette rengeteg tésztát és édességet. Északon, ahol éltem, a tejtermékeik is nagyon finomak voltak, például a ricotta, az olasz túró mindig ott figyelt a hűtőmben; illetve az olasz kemény sajtok, mint a Grana Padano és a Parmeggiano Reggiano máig a kedvenceim.

Amúgy nem vagyok nagyon oda a magyar konyháért, tehát nem hiányzott különösebben semmi, de például azt nehéz volt megszokni, hogy kenyérből vagy előrecsomagolt toast kenyér van, vagy méregdrága frissen sütött, tehát nem csak a választék más, hanem az árak is teljesen máshogy vannak elrendezve.

Németország ilyen szempontból sokkal közelebb áll Magyarországhoz, illetve itt az árak sincsenek elszállva, főleg ha az Aldi-ba jár vásárolni az ember. Ide sokkal könnyebb volt beilleszkedni, mivel a boltok, az ételek, az életvitel, sőt az emberek is sokkal hasonlóbbak a magyarokhoz.

bscap0004.jpg

Trento, Olaszország. Kilátás a kollégium ablakából

Köszönöm szépen a részletes válaszokat és a sok érdekességet, amelyet megosztottál velünk. Egyébként végezetül, Te mit tanácsolnál a külföldre költözni készülőknek?

Nyelvtudás, nyelvtudás, nyelvtudás! Az angol sosem árt, de mindenképpen érdemes a helyi nyelvet ismerni előre, mert különben a fent említett falon elég nehéz lesz áttörni.

Ami még nagyon fontos, az a nyitottság a többi emberre, a többi kultúrára. Ez alatt azt értem, hogy ne feltételezd, hogy a másik rossz szándékkal tesz valamit, amíg meg nem érted, miért csinálja. Normális kifejezni, hogy valami számodra nem megfelelő, és szabad nemet is mondani. Például dél-amerikaiakkal voltak vicces élményeim az elején, mert ők nagyon könnyen barátkoznak, amit úgy kell elképzelni, hogy a bemutatkozás után rögtön megölelnek, vagy a válladra teszik a kezüket, vagy átkarolnak, miközben beszélgettek, nemtől függetlenül. Engem ez eléggé zavart, sőt, el tudom képzelni, hogy van, akit felingerel, de inkább csak finoman hárítottam őket és később elmagyaráztam, hogy ez nekem nem természetes. Ugyanez a bámulással. Magyarországon ugyanis nem szokás egymást nézni, főképp idegenek között, mindenki lesütött szemmel jár. Na, ez szinte sehol máshol nincs így, ahol eddig jártam. A németek, az olaszok, a dél-amerikaiak, a dél-ázsiaiak vidáman bámulnak, sőt, mosolyognak teljesen idegenekre az utcán.

Az ilyen dolgokra, sőt, ilyenebbekre fel kell készülni, és szerintem érdemes egyfajta naivitással hozzáállni az idegen kultúrákhoz. De ez csak az én stratégiám. És szabad kérdezni is, óvatosan, kifejezve, hogy szeretném megérteni, hogy miért viselkedik így, nála ez mit jelent.

 

*A HiWi, azaz “hilfswissenschaftler”, tehát kábé tudományos segédmunkatárs, az egyetemi, tudományos vagy adminisztratív diákmunkákat jelöli. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a diák, általában már a mesterképzés alatt, heti 10-12 órában részt vesz egy egyetemi kutatócsoport munkájában, vagy kisegíti a kutatócsoport oktatói munkáját azzal, hogy diákat gyárt, vizsgán felügyel, zárthelyit javít. Ezzel mindenki jól jár: a valódi kutatók, tanárok mentesülnek az adminisztratív tehertől, a diák tapasztalatot szerez az egyetemi munkában, és elegendő pénzt keres, hogy az albérletét vagy kollégiumi szobáját fizesse. Nagyon szívesen dolgoztam volna én is így, csak túl kevés időt voltam itt, és HiWi-ket általában szívesebben alkalmaznak egy évre, vagy tovább.

A gyönyörű képekért köszönet Katinak! (Saját képei.)

Köszönöm, hogy benéztél hozzám! Ha tetszett a bejegyzés és a blog, csatlakozz  a Facebook oldalamhoz is!  

 

Ha kérdésed van Frankfurttal, Németországgal, a költözéssel, vagy a nyaralással kapcsolatban, akkor június 8-ig írj nekem, és beszéljünk! Részletek itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr6912552151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

qwertzu 2017.05.31. 15:06:10

Hát amennyire emlékszem 2000 körül az alk.mat. hallgatók elég komolyan tolták a a Matlabot, a prog.mat-on is matematikus doktoranduszok tartották a matlabos órákat, szóval azért gondolom most is bele lehet futni.

fátum 2017.05.31. 17:34:05

A fittyfene akar Pestre menni.

sadboi 2017.05.31. 18:55:40

@qwertzu: Jahm nálunk egy félév Matlab volt kötelezően, 45 perces órákban, ami szerintem olyan sokra nem volt elég. Tényleg doktoranduszok tartották, és 15-20 perces mini zéhákat írtunk meg volt beadandó.
Ezen felül volt még egy félév Maple + Sage, tehát szimbolikus programcsomagok, meg egy félév bevezető C++, és ennyi. Én még kötelezően választható tárgyként jártam plusz két félév C++-ra. Meg még van JAVA is, de ezek választható dolgok, nem kötelezően.

sadboi 2017.05.31. 19:01:24

@fátum: Jó ez ilyen pesti köcsögös meglátás volt :D Mármint tőlem. Bocsi az általánosításért.

Szerző

Címkék

18+ (1) advent (3) Albufeira (1) Algarve (1) amszterdam (1) anyós (2) asztrológia (1) babanaplo (4) babysitter (1) barat (1) bicikli (1) blog (33) brazíl (1) Brazília (4) Budapest (1) BurgEltz (1) célok (1) cipő (1) Corcovado (1) diszneb (3) Drágám (18) dsds (1) egyetem (1) egyperces (23) eljegyzés (2) emberek (2) emlékek (1) énblog (24) esküvő (4) ételek (5) étterem (2) Faro (1) felhívás (1) felolvasás (2) fesztiválok (1) filmek (2) fodrasz (1) fogyokura (3) fokhagyma (2) Frankfurt (30) frankfurt (4) gaszto (1) generációk (3) gyerekvállalás (4) halaadas (1) hetiinstagram (11) Hetinsta (1) hetinsta (10) hétköznapok (1) hotel (14) Igoat (2) INFJ (2) info (2) Instagram (2) interju (13) Introvertált (2) introvertáltkihívás (1) iroda (2) ismerkedés (1) Janikovszky (2) JanikovszkyÉva (1) játék (1) joga (2) karácsony (4) karácsonyivásár (1) kastély (1) kávézók (1) kecske (1) képek (1) kérdőiv (10) kétkeréken (1) kiállítás (2) kikicsoda (2) kínai asztrológia (1) klinika (5) kollégák (2) költözés (2) kritika (1) kultúra (5) kupi (2) lackfijanos (1) látnivalók (13) leg (12) leggings (1) levendula (1) lista (24) Lohrberg (1) Loulé (1) magyar (4) Magyarország (3) magyaros (1) meditáciò (2) meditálók (1) menüterv (1) mindennapok (4) motivációslevél (2) munka (26) munkahely (3) munkakereses (11) nászút (1) német (1) németegység (1) németek (30) Németország (47) Neuschwanstein (1) nézelődöm (18) nyaralás (12) nyelv (3) nyelviskola (2) nyelvtanulás (4) Olaszország (1) orvosnál (5) párkapcsolat (9) parkoló (1) párválasztás (7) phuket (1) Portugália (2) praktikus (1) probanap (1) programok (1) Quarteira (2) recepciósok (1) recept (3) reggeli (2) rend (1) Rio de Janeiro (1) Róma (1) sarkosvelemeny (12) Schwangau (1) Schweinehund (1) Skyline (1) sport (1) Stáblista (2) Strasbourg (1) süti (2) szálloda (2) szauna (2) személyes (5) szerelem (3) szilveszter (3) szingli (3) színház (1) szomszédok (1) szórakozás (2) sztorizgatás (7) tábor (2) TagderEinheit (1) tanulás (3) tengerpart (5) terhesség (11) tévé (3) Tihany (1) tüntetés (1) uszoda (1) útinaplók (13) vacsora (1) Valentinnap (3) városnézés (17) vásárlás (1) vendégek (13) Vipassana (2) virsli (2) vlog (2) wg (3) zene (2) Címkefelhő

Hozzászólások