Személyes blog, mindennapok és sztorizgatás. Mesék Frankfurtból.

A képezhetetlen Officepet kalandjai az iskolatitkárságon

iskola.jpg

Nos, akkor ma beszéljünk végre a munkahelyemről. Hogy miért nem írtam eddig róla, hogy mi történt a legutóbbi elbeszélgetésen a főnökömmel, hogyan lendültem túl az elmúlt egy hónap stresszén. Miért hallgattam olyan sokáig?
A későn érkezők kedvéért egy rövid és gyors emlékeztető: a több éves szállodás pályafutásomat cseréltem le sikeresen egy németországi privát főiskola titkárságára még tavaly augusztusban. Mivel azóta nem írtam ebben a témában, így ebben a mai bejegyzésben pótolok be mindent. Személyes bejegyzés következik, munkahelyi, véleményező, elemezgető, tanulságokat levonó, leginkább a hardcore Olvasóknak ajánlom. 

Előzmények

Biztos emlékeztek, ha nem akkor itt el lehet olvasni, hogy micsoda parádét csaptam, amikor tavaly június végén megtudtam, hogy megkaptam az állást. Előtte hosszasan nyivákoltam itt is, hogy már mennyire el szeretnék jönni a hotelből, mert nem bírok már ennyit állni. A magánéletemnek sem tett túl jót, hogy folyamatos munkarendben dolgoztam többnyire éjfélig, és hétvégente is. Maga a munka is untatott már, mert hiába mindig is élveztem a recepción vagy az ügyfélszolgálaton dolgozni, úgy gondoltam, hogy jót fog tenni ha egy kis változás jön az életembe, ha tanulok valami újat, szóval ha megint mozgásba lendülök.

Óriási örömmel, izgalommal és elvárásokkal (többnyire magammal és a leendő életünkkel kapcsolatban) vágtam bele az új kalandba, előre romantikus ábrándokat szőttem a közösen eltöltött estékről és a szabad, együtt töltött hétvégékről. Nagyon meg akartam felelni, így rugalmasan álltam a sok furcsasághoz amelyekkel már az első napokban szembesültem. Például, hogy a kolléganőm egyszerűen elfoglalta az asztalomat és kiültetett a saját helyére. Vagy, hogy a felvételi beszélgetésen alkalomszerű, havonta maximum két szombati napot érintő munkanapból, amelyet -ne aggódjak- egyébként is felosztunk majd magunk között, állandó szombati bejárás lett, és csak az én részemről. Rákérdeztem, de azt mondták, hogy ezt félreértettem, mert engem kedd - szombati munkahétre vettek fel. Kicsit bosszantott, hogy hülyének néznek, de igyekeztem pozitívan állni a dologhoz. Egyrészt ez a beosztás még mindig kiszámíthatóbb és határozottan jobb volt, mint a korábbi hoteles, másrészt az idő előrehaladtával minél kellemetlenebbül éreztem bent magam, annál jobban értékeltem, hogy legalább egy olyan munkanapom van, amikor egyedül vagyok, a kollégáim nélkül.

Előjelek

A kezdeti furcsa és kényelmetlen érzésemet betudtam annak, hogy egy pörgős hotelt, nemzetközi környezetet cseréltem fel egy német iskolára, ahol most én vagyok az egyetlen külföldi. A nyelvben is éreztem, hogy sokat kell még tanulnom, gondjaim voltak a csevegéssel, az emailek megírásával, és rengeteg, a főiskolán használatos szakszót kellett megtanulnom. Így mialatt én azt éreztem, hogy folyamatosan tanulok, egyrészt a nyelvet, másrészt azt, hogy a titkárságon mit hogyan kell csinálni, plusz a szerteágazó labirintusszerű német iskolarendszerben is ki kellett igazodnom (ez még mindig folyamatban van), mégis mindig lemaradva, mindig kevésnek éreztem magam. Valami mindig furcsa volt. Később jöttem rá, hogy hiányzott a visszajelzés, csináltam amit kellett, ha kérdeztem válaszoltak, de nem érkezett a kollégám és a főnököm részéről egy hang sem, hogy amit csinálok az jó vagy rossz.

Először, az októberi egy hetes nizzai nyaralásunk után tűnt fel, hogy nem akaródzik egyáltalán visszamenni dolgozni. Az érzés még akár normális is lehetett volna, ugyan ki menne be tapsikolva a munkahelyére a szabadsága után. Mivel felületesen semmi olyan dolog nem történt, amely megmagyarázta volna, hogy miért nem szeretek itt lenni, így igyekeztem továbbra is elhessegetni a negatív gondolataimat. Ennek ellenére egy oda nem illő kirakónak éreztem magam. Hiába egy hangos szó nem volt bent, mégsem tudtam beilleszkedni. A munka ellen tulajdonképpen nem volt kifogásom, mégis úgy kellett magam betaszigálni reggelente az ajtón (bár a férjem egyszerűen megfogalmazta, szerinte mindössze az volt a bajom, hogy napi 8-9 órát töltök olyan emberek között, akikkel szabad akaratomból egy percet sem lennék együtt).
Csak azt tudtam, hogy még jó néhány hónap után sem (és egyébként még mindig nem) tudok úgy tekinteni ránk, hogy egy csapat vagyunk, vagy hogy én odatartozom. Vannak ők, akik ott dolgoznak, és én, aki ugyancsak ott dolgozik, de párhuzamosan, nem együtt. Próbáltam megfejteni miért érzem kirekesztve magam, talán én nem vagyok elég rugalmas?

lonely_unsplash.jpg

Talán nekem magasak az elvárásaim, hogy jól akarom magam érezni a kollégáim között? Lehet ők már most is jól érzik magukat, csak én nem illek oda? Lehet én vagyok a komolytalan, hogy a munkahelyemen szeretném ha közvetlen viszony lenne köztünk ha már több időt töltünk el egymás társaságában, mint a saját családunkkal? Rengeteg kérdés kavargott a fejemben, igyekeztem megfejteni mi a bajom. Próbáltam elfogadni, hogy itt mindenki nekem hamisnak tűnően bájolog, meg vigyorog, péntekenként kötelezően elbeszélgetünk a hétvégi programokról, majd hétfőn vagy kedden ugyancsak. Továbbá mindenki olyan komolyan veszi magát, mintha legalábbis agyakat és szíveket műtenénk naponta. Egyszerre.

Természetesen bennem is felmerült, hogy egy kielégíthetetlen, frusztrált, örökké mást akaró, semminek örülni nem tudó pi..a vagyok, nem csak benned. Hiszen mennyit csipogtam, hogy valami mást akarok, aztán amikor megkaptam, továbbra is csak fanyalogni tudtam. Haragudtam magamra, hogy miért nem tudok csak egyszer az életben elégedett lenni, biztos az én negatív hozzáállásom miatt éreztem úgy, hogy a nap legszebb óráit pazarolom el olyan emberek között, akikkel nem egy bolygóról érkeztünk.

Bár azt itt meg kell említenem, mert nem bírom ki, hogy szerintetek, mi történik a tanárképzőn? (Rád, kedves pedagógus Olvasó, nem vonatkoznak a következő sorok. Tulajdonképpen a legjobb, ha a következő bekezdésre ugrasz!)  Mit csinálnak ott a feltételezem, normális emberekkel, hogy a diplomájuk kézhezvétele után, a tudományos fokozat megszerzéséhez vezető úton mindegyikből egy modoros, gőgös, a kávét eltartott kisujjal ivó, kényeskedő, a saját doktori címéhez roppant kényesen ragaszkodó, arra (utáljatok, de leírom akkor is) alkalomadtán szexuális izgalomba jövéssel reagáló fura szerzet lesz? Hogy én még azt hittem, hogy a hotel recepcióján már mindenféle pávával találkoztam, de mégis ide kellett jönnöm dolgozni, hogy bővíthessem a repertoárt a professzorokkal és dékánokkal. Nagyon sok jó fej, normális tanárom volt az évek során, ők szegények hogyan férnek meg az ilyen pávák között? Kész élmény lehet a tanáriban ücsörögni szünetekben. 

Konfrontálódás

Mivel utálok feszültségben élni, tulajdonképpen nem is tudok, így előre látható volt, hogy ez így nem maradhat. Kétszer beszéltem a főnökömmel, első alkalommal még decemberben, ez egy előrehozott próbaidő végi hivatalos értékelő beszélgetés volt. A második alkalommal pedig február végén, mert akkorra fajult el bent annyira a passzív agresszió, hogy betelt nálam a pohár. Rájöttem, hogy annak semmi értelme nincs, hogy igaz mosolyogva, de egy alkalmatlan hülyének kezelnek. Az első beszélgetés alkalmával derült ki először, hogy alapvetően sem a nyelvtudásommal, sem az általam elvégzett munkával nincsenek megelégedve, akkor egy listán összegyűjtve olvasta fel a főnököm nekem az elmúlt öt hónapban elkövetett hibáimat. Nem konkrétan, csak hogy itt, meg ott is hibák merültek fel, egyes munkafolyamatokban. Felemelő volt, mert legalább végre kimondtam magamnak is, hogy én bizony, mit szépítsük, utálok itt dolgozni. Nem a felsorolt hibákért, hanem az egész hozzáállás miatt. Később kifejtem. A beszélgetés hatására felgyülemlett frusztrációmat - szerintem igazán finoman - ebben a bejegyzésben vezettem le. 

Ezt követően kezdett el a benti viszony romlani, felszínesen egy hangos szó sem esett köztünk, de többször is alaptalanul ingerülten reagáltak egy-egy kérdésemre, valamint továbbra sem kaptam normális visszajelzést. Ehelyett elkezdték minden egyes apró elvégzett feladatomat ellenőrizgetni, és post-it cetliket hagyni az asztalomon, hogy biztos vagyok-e benne, hogy amit csináltam az jó-e. Lehet ez volt a vágyott visszajelzés. Egyszer ebédszünetből visszaérkezve azt is láttam, hogy a kolléganőm a papírjaim között turkál. Ez januárban, a próbaidőm utolsó hónapjában történt, így minden nap abban reménykedve mentem be, hogy elküldenek. Arról ábrándoztam, hogy egyik reggel majd félrehív a főnököm, és sajnálattal közli, hogy nem tartanak a továbbiakban a munkámra igényt. Akkor még nem akartam én felmondani, mert féltem, hogy nem lesz még egyszer olyan szerencsém, hogy egy ilyen munkát találok. Meg itt Németországban nem olyan egyszerű határozatlan idejű munkaszerződést kapni, így túlságosan könnyelműnek tartottam volna egyszerűen felmondani, a szerződésemet, amelyért még a németek is kaparnak pedig lazán a kukába dobni.

Februárban nyílt szét az olló igazán, talán mert akkor kezdtem el úgy igazán tenni magasról a benti dolgokra. Hiába megcsináltam a munkámat, továbbra is mindig pontosan érkeztem és udvarias is voltam mindenkivel, de bizonyára érződött rajtam, hogy felőlem akár porig is éghetne az iskola, mert semmi nem kötött oda, hogy a munkaidőmön kívül semmit nem szerettem itt. És azt is csak azért, mert hosszú éveket töltöttem el előtte műszakban dolgozva.

A hónap közepén aztán betelt a pohár, egyrészt rájöttem, hogy a próbaidő lejárta miatt innen már nem szabadulok, mert hacsak nem kaszabolok le mindenkit egy szamurájkarddal, vagy megyek be részegen, és verekszem össze mindenkivel, nem fognak tudni elküldeni. Még a nyelvtudásomra vagy annak hiányára hivatkozva sem, mert simán megtámadhatom a vádat azzal, hogy a próbaidő alatt fél évig hallgathatták a sz.r németemet, ha addig nem zavarta őket, akkor ne most hozzák fel mint érv. Ennek ellenére elegem lett abból is, hogy a főnöknőm új szokást vett fel, nevezetesen, hogy erősen elkezdett hunyorogni amikor beszéltem hozzá, mintha legalábbis megsüketült volna, vagy valamilyen neki idegen nyelven beszélnék hozzá és nagyon kéne koncentrálnia, hogy megértsen. Hangos szó még mindig nem hangzott el, de rájöttem, hogy nagyobb kárt lehet a csendes terrorral végezni mint egy-egy üvöltözéssel. Csendben lehet ignorálni ha kérdez valamit az ember. Arra lehet halkan, de olyan hangsúllyal válaszolni, hogy tudd rögtön hol a helyed. Lehet mindig kettesben cigizni menni, akkor is ha hárman vagytok kollégák, és mindannyian dohányoztok.

fck.jpgEzután határoztam el, hogy beszélek a főnökömmel. Mert nehogy már. Mert majd a nagy lóf.szt éreztetik velem, hogy kevesebb és butább vagyok. Nem szeretem ezt felhozni érvként, mert nem ők mentek egy másik országba dolgozni, hanem én, de: könnyű királynak lenni a saját országodban, a saját nyelvedet beszélve, ugyanazt a munkát közel öt éve végezve. A főnöknőm speciel tanult franciául, simán megpróbálhatná ugyanezt a munkát Franciaországban csinálni, szívesen végigmoziznám. Könnyű a komfortzónán belül janinak lenni. Nem azt várom el, hogy előnyben részesítsenek azért, mert külföldi vagyok, vagy hogy elnézőbbek legyenek, de azért lenézni, miután az ő döntésük volt, hogy felvesznek oda dolgozni és megtartanak, mert hiányosságaim vannak a nyelvben, azt nem tartottam fairnek.

A férjem szerencsére támogatott,  mondta ha nagyon nem jó ott, akkor mielőtt tovább stresszelem magam, mondjak fel, valahogy majd túléljük a fizetésem nélkül a következő három hónapot.*  Bár szerintem már elege volt abból, hogy nem tudtam aludni, így ő sem, hogy csendes és szomorú voltam egész este, és hogy annyi herpesz nőtt a felső ajkamra, mintha legalábbis egy darázsfészekbe haraptam volna.

forrás

Beszéd

Felkészültem a hétvégén, majd hétfő reggel mondtam a főnöknőmnek, hogy szeretnék vele beszélni. Jó volt, hogy a másik kolléganőm aznap nem dolgozott, így nyugodtan el tudtuk mondani mindketten, hogy mi a bajunk. Azzal kezdtem, hogy az a benyomásom, hogy nincsenek megelégedve a munkámmal, többször is látom, hogy idegesítem őket, és nem tudom, hogy ez a személyiségem, a nyelvtudásom vagy az elvégzett munkám miatt van. Nekem nagyon nehéz így dolgoznom, mert minden nap stresszesen ülök itt bent, nem találom a helyem. Tudom, hogy határozatlan idejű munkaszerződésem van, de szeretném, ha tudná, hogy rugalmas vagyok. Ha úgy alakul, akkor szeretném megadni a lehetőséget nekik, hogy találjanak valakit aki jobban illik ide, vagy aki a németet magasabb szinten beszéli és magamnak is, hogy találjak egy olyan helyet, amely nekem is jobban megfelel. Mikor ezt elmondtam nem volt meglepve, mondta, hogy számított rá, hogy ez majd jön tőlem.

Ők nagyon szeretnek itt engem, mindig barátságos vagyok mind a diákokkal, mind a tanárokkal, egy igazi aranyos ember. Itt átölelte saját magát szorosan, kicsit meg is rázkódott, mint amikor valakit úgy igazán megölelünk és meg is nyunyogatunk, mintegy érzékeltetve, hogy ennyire, de ennyire szeretnek itt engem, és szomorúak lennének, ha elmennék. Itt ugrott be, hogy javasolom neki egy officepet (irodai kisállat) beszerzését, amely biztosan olcsóbb lenne mint én, és őt is mindig meg lehetne szeretgetni. Láttam magam előtt, ahogy egy barátságos bernáthegyi a snapsszal a nyakában naponta végiglátogatja az összes kis irodát. Stresszlevezetőnek biztos jó lenne, hogy kicsit meg lehetne dögönyözni, megvakargatni a füle tövét és igény szerint meghúzni a nyakában lógó flaskát. De ügyesen felmértem, hogy nem a megfelelő pillanat lenne felhozni ezt a dolgot, így inkább tovább figyeltem.

saint_bernard_dogs_hd.jpg

Forrás

Szóval amellett, hogy egy kis szeretnivaló cukigombóc vagyok, sajnos nekik ÓRIÁSI DEFICITTEL kell velem számolniuk. Hát bakker, ha egy német elkezd beszélni, nem köntörfalaz, az biztos. Igaz én nyitottam ki a szelencét, na de arra nem gondoltam, hogy arcon csap, hogy mekkora nagy kalap sz.r vagyok. Mint egy kobra felvettem a kérdőjel formát a széken ülve, hogy bitte, kérlek fejtsd már ki nekem, hogy micsoda deficittel kell számolnotok.

Itt elhangzott még egyszer a decemberi szöveg, hogy mivel ez itt egy iskola, roppant fontos, hogy a kimenő kommunikáció kifogástalan és hibátlan legyen mind írásban, mind szóban, és többször is hallgatnak engem a belső irodában ülve, hogy mit mondok. (A titkárság két egymásból nyíló irodából áll. Az elsőben, ahol én ülök fogadjuk a diákokat, és innen nyílik a főnököm és a kollégám irodája.)

A szókincsem jó, de a részes és tárgyas esetben még vannak tévesztéseim. Ezért kellene még tanulnom, mert sokszor hallják, hogy a megértéssel is problémáim vannak. Itt ha lehet még jobban belegörbültem a kérdőjelbe, mert azt aláírom, hogy nem beszélek hibátlanul, de én nem vettem észre, hogy a megértéssel problémáim lennének. Pedig de, mert sokszor hallja, amikor egy diák kérdez valamit, akkor neki 1-2 mondat helyett 2-3 mondattal kell valamit megkérdeznie tőlem. Míg ők bentről hallgatózva 1 mondatból is megértik, hogy mit akar a másik, addig nekem sokszor kettő (!!) netán HÁROM(!!!) mondattal kell elmondaniuk a problémájukat.  Szerintem itt hunyt ki az őrláng a szememben, és jöttem rá, hogy itt aztán semmilyen értelemben nem beszélünk egy nyelvet. Most komolyan, csak meghatározott szómennyiség hangozhat el pontosan egy-egy kérdés feltétele esetében? Ha egyszer semmilyen panasz nem érkezik a diákok részéről, mert ugye azt már hallottam volna, hogy őket itt valaki nem érti meg, akkor nem édes mindegy, hogy hány mondat hangzik el a  másik szájából?!

A másik dolog meg az volt, hogy rengeteg hibát vétek. Itt megkértem, hogy mondjon már erre példákat, mert mivel nem adnak visszajelzést, én azt hittem, hogy jó munkát végzek. Itt egy dolgot említett, az valóban egy hiba volt a részemről.
(Nehéz olyan helyen dolgozni, ahol aztán senki soha semmilyen hibát nem vét rajtam kívül. Egyik nap eszembe jutott, hogy elkezdem listázni az ő hibáikat, de aztán rájöttem, hogy ez már a vég, nem kellene ilyen mélyre csúsznom, akkor már tényleg jobb elegánsan távozni.)

Szóval egy darab hibát említett, és még azt, hogy, dobpergés, hogy olyan ÉRZÉSÜK van, hogy hibázok. Bizonyíték, minek? Hát érzik hogy hibázok!!! Mint a tévés távgyógyítók a betegséget.

Továbbá, hogy én minden bonyolult feladatot átadok nekik, és ők már a kolléganőmmel arra jutottak, hogy engem megtartanak csak arra, hogy felvegyem a telefont és fogadjam a diákokat. Erre nyeltem egy nagyot, és mondtam, hogy tisztelettel, de engedje meg, hogy ellentmondjak, ez egyszerűen nem igaz. Csak azért, mert nem lobogtatom naponta a feladatlistámat, nem jelenti azt, hogy nem csinálok semmit. Nem is értettem, hogy hogy jutottak erre a következtetésre, és ismét csak frusztrálva éreztem magam, hogy semmivel nem tudta az állításait alátámasztani, hiszen akkor mondta volna, hogy miért volt ez így, mégis súlyos dolgokkal vádoltak.

A kirekesztettség érzés ellen pedig azt javasolta, már decemberben is, hogy hetente egyszer cseréljünk helyet a kolléganőmmel. Ezt azóta betartom, akkor is ha a kolléganő egy órás csendsztrájkkal büntet utána. De már lepereg szerencsére.

Tulajdonképpen a beszélgetés után nem könnyebbültem meg, mert az egész helyzetet ellentmondásosnak éreztem. Ha ennyi baj van velem, akkor most komolyan, miért nem küldtek el a próbaidőn belül? Mert nekem ezek a vádak, hogy se németül nem beszélek, a feladataimat áttolom rájuk, az a kevés, amelyet elvégzek meg hemzseg a hibáktól igazán elegendőek lennének arra, hogy azt mondják, szeretünk, de Tschüß!

Abban maradtunk, hogy visszatérünk néhány hét múlva a témára.

 

Konklúzióm

Nem hiába vártam ezzel a beszámolóval, mert akár mennyire is megfontoltnak tartom magam, és igyekszem az elém gördülő nehézségekből kicsipegetni a tanulságot és megvizsgálni hogyan fejlődhetek, mit kell megtanulnom az adott probléma segítségével, mégis az első napokban lilát hánytam az idegtől, a frusztráltságtól és a meg nem vagyis inkább az ennyire félreértettségtől. Váltakoztak bennem a "mégis mit rontottam el ennyire, hogy ezt gondolják rólam" és a "hülye német tehenek" gondolatok. Szerencsére az elmúlt három hétben kicsit kitisztult a kép.

Érthetetlen, mert 180 fokos fordulatot vettek bent, most éppen mézes-mázosak. Továbbra sem tudom, hogy elég-e amit nyújtok, de most úgy beszélnek velem, mint egy kedves jó baráttal. Kukacos vagyok, de szerintem pont ezért semmi értelme nincs ennek, mert az alap probléma nem változott köztünk, csak most el van kenve csillámporral.

Szóval a következő tanulságokat vontam le:

1. Nyelvtanulás

Ez mindenképpen a javamat szolgálja, én is magabiztosabb leszek, ha nyelvet még magasabb szinten beszélem. A fő probléma a névelőkkel van, mert a szavakra emlékszem, de a névelőt mindig elfelejtem. Akkor is, ha együtt a szóval tanultam meg. És ugye a névelő fontos amikor tárgyas vagy részes esetben ragozok. Ezért vissza az alapokhoz, nyitottam egy szótárfüzetet, és mindig amikor elbizonytalanodom akár már egy ismert szó névelőjében is, megnézem és kiírom magamnak. Emellett tanulok ismét a Lazán németül sorozatból, mert azt lehet egyedül is.

Míg én azt éreztem, hogy azzal, hogy egész nap németül beszélek, írok, itthon németül nézem a tévét, letudtam a tanulást. Őszintén megmondom, hogy délutánra már puha szivacs lett az agyam a sok derdiedas-tól, ezért nem vettem elő a nyelvkönyvemet itthon. Szerintük meg tovább kellene tanulnom, amiben természetesen van igazság. A fő gond ott lehet, hogy amit én óriási fejlődésnek éreztem a részemről, az nekik fel sem tűnt.

Emellett az egyik tanár felajánlotta, hogy ad nekem feladatlapokat és azt ki is javítja, így elkezdtem vele tanulni. Sokáig húztam a dolgot, mert az öreg nagyon furcsa. Egyszer vettem fel egy ruhát a karácsonyi vacsora miatt, ő meg azóta is minden egyes nap megkérdezi, hogy mikor veszek fel megint rövid szoknyát, mert gyönyörű hosszú lábaim vannak. Minden nap talál arra módot, hogy valahogy végiggusztáljon és megdicsérje a lábaimat. Olyan mint egy nyálas, csúszós csiga az ember nyakában. De ezt mégis hogyan mondjam el a főnöknőmnek? Hogy ezért nem fűlt a fogam a közös tanuláshoz? Szerencsére csak a feladatlapokat adja oda, így nem ülünk le sehova közösen, de még így is kicsit viszolygok tőle.

2. Attitűd

Nem először fordult elő, hogy a pozitív, kedves, alkalmazkodó énem segített a túlélésben. Kicsit ugyan bosszantó, hogy csak azt a tulajdonságomat tartják megfelelőnek, amellyel együtt születtem, amely gyakorlása nekem nem kerül erőfeszítésbe, és minden ami a teljesítményemhez kapcsolódik az egy nagy rakás sz.r, de tulajdonképpen a hónap végén így is, úgy is utalják a fizetésemet, így igyekszem könnyedén állni a dologhoz. Majd meglátjuk meddig sikerül a kissé buta, képezhetetlen, de azért aranyos irodai kisállat karakterrel azonosulnom.

3. Magabiztosság

Ez a kis közjáték megerősített abban, hogy a belső magamba vetett hitemet akkor is meg kell tartanom, ha csak azt hallom, hogy nem vagyok jó, nem vagyok elég. Szerintem meg az vagyok, csak nem a megfelelő emberek vesznek körbe. Ezért továbbra is beszélek hangosan németül, akkor is, ha tudom, hogy bent hallgatóznak és forgatják a szemüket. Továbbra is csinálom a munkám a legjobb tudásom szerint, hiába sötétben tapogatózom, hogy jól teszem-e a dolgom. Ha pedig nem vagyok biztos egy feladatban, akkor továbbra is meg fogom kérdezni, akkor is, ha a főnöknőm ingerülten válaszol.

Egyébként meg küldjétek a pozitív energiát, hátha végre megfogan az utódunk. Azt hiszem mindenkinek most lenne a legjobb, ha én elmennék babázni. A gyereknek, mert még viszonylag fiatal anyja lenne. A munkahelyemnek, mert angolosan távoznék, ők meg felvehetnek valaki mást a helyemre. Nekem meg azért, mert végre lenne kisbabánk, és időm, hogy átgondoljam merre, hogyan tovább.

 

PS: Azt meg már az ovisok is tudják, hogy az egyetlen állandó dolog a változás, úgyhogy csak tessék szépen továbbhaladni. Majd jön megint valami szép és jó!

via GIPHY

 

 

 

Köszönöm, hogy elolvastad ezt az igencsak hosszúra sikeredett bejegyzést, ha tetszett, csatlakozz a Facebook oldalamhoz is! 

Képek: pexels.com, unsplash.com

 

*Németországban ha az ember önszántából mondd fel, akkor három hónapon keresztül nem folyósítják a munkanélküli segélyt. Először a negyedik hónaptól érkezik egy személyre szabottan meghatározott összeg. Nem tartom rossz ötletnek, viszont ha az embernek nincsen legalább fél éves vésztartaléka, akkor nem tud eljönni a munkahelyéről, akármennyire nem érzi ott jól magát.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr112319831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GizilányaJudy 2017.03.21. 20:22:12

Szia! Hú ez kemény!!!!! Millió pozitív energiát küldök !!!!!

sellőlány 2017.03.22. 07:03:43

Vártam ezt a bejegyzést, és főleg a konklúziót. Jól érzékeltetted azt a típusú munkahelyi feszültséget, amitől sok ember már felrobbant, vagy elmenekült volna. És lám, milyen jó, ha valakiben van annyi kitartás (nem biztos, hogy jó szó erre - alázat), hogy felülemelkedjen egy ilyen helyzeten. A hollandok megismerésével nem csodálkozom azon, hogy nem szembesültek a kirúgás konfliktusával, hanem ahogy írtad, inkább elkenték a dolgot. Viszont tényleg nem értem, hogy miért jó az nekik, hogy eközben jól beléd törlik a lábukat. Ezt a fajta nyugatiakat jellemző ketszínűséget sosem értettem... De ha megnyugtat a tény, ez a szelektív, felsőbbrendű gondolkodás csak "magasabb" szinteken ütközik ki. Ami azt is jelenti, hogy nagyon sokat léptél előre viszonylag rövid idő alatt, hogy ezzel szembesülj. És ehhez nemcsak "cukigombócság" kellett, hanem az típusú kisugárzás, ami miatt felvettek. Ettől függetlenül járj nyitott szemmel és tekints ugródeszkaként a mostani pozíciódra. A lényeg, hogy merj ugrani, ha úgy alakul. A férjed talált már neki tetsző munkát a bank óta?

.Petya. 2017.03.22. 17:59:53

Huh. Ez elég drámai írás volt.
Nem ért annyira váratlanul, volt előszele a korábbi bejegyzésekben.
Első lendülettel azt mondanám, hogy hagyd ott ezt a helyet asap, mert előbb-utóbb belebetegszel. De nem veszem magamnak a bátorságot, h ismeretlenül tanácsot adjak. Az, h egy ilyen munkahelyet fogtál ki No.-ban, sztem egyszerűen balszerencse. Talán olyan hely lenne jó neked, ami nemzetközibb. Egy jó barátom Heidelbergben több nemzetközi cégnél is dolgozott irodában, sok külföldivel de azért a leginkább némettel, jó munkahelyi hangulatban, barátságokkal; nem emlékszem h olyan durva dolgokat mondott volna mint ami nálad van. (Persze tudom, h az előző munkahelyed szálloda volt, de nem irodai munka.)
A kitartásod, szorgalmad és a alkalmazkodóképességed nem kell bizonyítani magad előtt sem. Emiatt nyugodtan felmondhatnál, és találnál egy jobbat, senki nem mondhatja, h megfutamodsz. A legjobb persze most a babaprojekt volna, de annak nem tudni az idejét.
Az jut eszembe, h nézz le magadra madártávlatból.
Hétvégén jártam arrafelé No.-ban, Heidelbergben, Stuttgartban, és a politikai helyzetet is ismerem, és No. a világ egyik legjobb helye társadalmi, kulturális, gazdasági értelemben is (ha tudnék németül, valószínűleg már ott dolgoznék).
Épp nemrég láttam ezt a friss város élhetőségi listát, érdemes böngészned, de nem szabad lesni, hanem hátulról, legörgetve a legaljára, és lassan, de tényleg nagyon lassan felfelé menni, megkeresni Budapestet, aztán menni tovább felfelé.
(remélem a linken a teljes 231-es lista megjelenik). Talán egy kis jó érzést ad addig, amíg egyenesbe kerülnek a dolgaid.

www.imercer.com/content/mobility/rankings/c789654/index.html

Hajrá, szurkolok én is h megjavuljon minden! :-)

hapsi 2017.03.23. 21:38:16

Ezt a helyet el kell hagynod... Nincs időm kifejteni, de ez az egészséged rovására megy, nemhogy baba, stb...
Addig is, amíg maradsz, adok egy tippet (neked nem lesz könnyű, de próbáld ki!): Ne mosolyogj ok nélkül! Ha köszönsz, köszönj úgy, ahogy mások, ne úgy, mintha örülnél, hogy látod. Morgen, Morgen, csináld a dolgod! Az a munkahelyed, nem a családod, ezt érezzék ők is! Ha kérdeznek, fontolj meg minden választ (hiszen nem tudsz jól németül), közben nézz higgadtan a szemébe! Hidd el, fogják látni, hogy valami bajod van, és fogják kérdezni is, hogy mi a baj. Erre ugyanúgy, lassan, megfontoltan, pókerarccal kell visszakérdezni, hogy miből gondolja, hogy baj van? Remélem, érted a lényeget. Két hét múlva minden más lesz, így, vagy úgy, de más. Tedd a dolgod, nem kell, hogy szeressenek, az egy munkahely neked. Amint ezt látják, megváltozik minden, hidd el! De te nem változol, teszed a dolgod, nem haverkodsz.
Mi bajod lehet? :-D

lefety 2017.03.23. 22:23:01

én biztos nem lennék ennyire kitartó. az én német kollégáim is viszonylag nehezen fogadtak el, igaz, nem is nagyon törtem magam, elég aszociális vagyok. ezért aztán nem is nagyon zavart.
nálam is volt gond kezdetben a teljesítményemmel, objektív okok miatt: egyszerűen nem értettem ahhoz, amire felvettek. bár ezt egyáltalán nem titkoltam a felvételi beszélgetésen, a gond az volt, hogy a felvételi döntést hozó személy nem ugyanaz volt, mint akivel később együtt kellett dolgoznom (s aki itta a levét annak, hogy - finoman szólva - nem voltam szakértő a témában).
olyannyira necces volt, hogy a három hónap próbaidő után a próbaidőt hosszabbították meg további három hónappal.
aztán belejöttem; azóta, hogy szakmailag is a megfelelő szinten vagyok, szociálisan is befogadtak a közvetlen kollégák is. (más kérdés, hogy ezt én továbbra se igénylem, jól elvagyok magamban. de azért jó érzés, hogy pozitívan állnak hozzám, és elégedettek velem.)
mondjuk az én munkám kevésbé kommunikációcentrikus, mint a tiéd, nálam értelmezhető a szakértelem nyelvi kvalitások nélkül is.

a helyedben adnék még egy kis időt, aztán, de ha nem lesz jobb, ne maradj ott. kérd meg őket, hogy közös megegyezéssel váljatok el. vagy, ha ez fontos a munkanélküli pénzhez, rúgasd ki magad, végső esetben.
NEM szabad az embernek éveket áldoznia egy rossz munkahelyre, mert megnyomorít. a későbbi munkavállalási potenciálod ásod vele alá. nem beszélve arról, hogy a saját ÉLETEDről van szó. én még egy váltás után se éreztem, hogy rossz döntés volt, pedig 3-4 év már szuper hosszú időnek számít nálam. szóval, előre vaknyugatnak! úgy még sose volt, hogy sehogyse lett volna. nekem ez a szlogen mindig bejött.
habár remek helyen vagyok, ha nem engednek ősztől 60%-os penzumra, valószínűleg nem hosszabbítok. túl öreg vagyok már ahhoz, hogy az ébrenlétem nagy részét munkára pazaroljam. ;)

StanLee · https://newsroll.net 2017.03.24. 14:04:19

Szia! Gondolom nem fog megnyugtatni, ha azt mondom, nem csak te jarsz hasonlo cipoben. Baratnomnek is hasonlo tortenete volt, igaz neki egy mar lassan 2 eve elhuzodo depresszioja van, mas psziches betegsegekkel fuszerezve. Nala hasonlo helyzet volt, annyi kulonbseggel, hogy uj helyre valtott azonos munkaado masik varosban levo egysegehez. Erdemes tudni, hogy akkro mar tulvolt egy 3 hetes korhazi kezelesen es kb. 6 honapja kiujult a depresszioja, amikor valtott. A lenyeg, hogy o is kivulallonak erezte magat, akinek be kellett volna tanitania hozzad hasonloan egy tanulmanyi titkarsagon a munkaba egy eleg furcsa oregasszony volt, aki nem mutatta meg a teendoket rendesen, amit mutatott azt is nagyon gyorsan mert ugyse fontos, meg majd megmutatja meg egyszer, amibol persze nem lett semmi, a kollegak elvoltak egymassal, baratnomet maradjunk annyiban hogy le se ..... egy szo mint szaz, ot a szemelyzetis behivta beszelgetni, hogy mennyire nem elegedettek a munkajaval es sokat betegeskedik (a munkahelyen ert negativ hatasok miatt meg melyebbre kerult a depressziojaban, aminel melyebben nagyon mar nincs), hogy mi legyen. Baratnom bepanikolt es felmondott.

Na ezt nem szabad neked csinalni, mert ok csak es kizarolag arra varnak, hogy te felmondj, mert onnantol kezdve nincs semmi felelosseguk. Ha elkuldenek a probaido alatt, akkor valami jo okot kell, hogy mondjanak, pl. a diakoktol nagyon sok panasz erkezett rad mert nem jo tanacsokat adtal, nem megfeleloen vegezted el a munkad es ok ezt irasban is kozoltek veled es te nem mutattal semminemu valtozast. A munkaado oldalan fosnak attol, hogy egy ilyen gagyi szoveggel, hogy nem jo a nemet nyelvismereted elkuldenek. Gecc, amikor felvettek akkor is tudtak nagyon jol, hogyan beszelsz nemetul, szoval kiszelektalhattak volna csak ezert, az mas kerdes, hogy beperelhetned oket, es kb. 3 havi munkabert negativ diszkriminacio miatt le tudnal gombolni roluk rosszabb esetben.

Ha felmondasz, akkor ki kell toltened egy adatlapot ami alapjan ha szerencsed van, akkor nem vonjak meg toled az elso 3 honapra a munkanelkuli segelyt. Baratnomnek szerencseje volt, mert a kezeloorvosa tudott neki kiallitani egy papirt, hogy egeszsegugyileg indokolt volt a felmondas. Amikor en felmondtam, akkor megadtam, hogy mennyire ratyi volt a munkaadom, mivel hetfotol pentekig kulfoldon kellett lennem es kb. heti 60 orat dolgoztam robbanasveszelyes kornyezetben, ami erdekelte oket az az volt, hogy emiatt volt-e valamilyen egeszsegugyi problemam es kezeltettem-e magam. Szoval entolem megvontak a zsetont.

Sajnalom, hogy igy alakult, ha a penzre nincs nagy szukseged, akkor hagyd ott oket.

gabuschka 2017.03.25. 10:25:53

@GizilányaJudy: Köszönöm, reméljük a gyerek is hallja. :-D

gabuschka 2017.03.25. 10:38:12

@sellőlány: Azon gondolkodtam elöször, hogy szerintem én nagyon egyszerü vagyok, és szeretem magam egyszerü emberekkel körülvenni. És ez nem butasagot jelent, hanem inkabb egyenesseget, könnyen kezelhetöseget. Ha valami baja van a masiknak, akkor a legegyszerübb lenne, ha elmondana. Most eppen a fönököm es a kollegam is nagyon kedvesek, ami furcsa, hiszen ha annyira szeretnek mint ahogy a fönököm mondta, akkor pont hogy nem kellett volna a kiközösitest jatszaniuk. De egyebkent az is az en hibam volt, mint megtudtam, azaz az en hibam volt, hogy kizarva ereztem magam, mert mar decemberben mondta, hogy hetente egyszer csereljek helyet a kolleganömmel, es akkor nem mindig csak en ülnek a külsö irodaban. Csak kicsit nehez a cserelgetes, amikor a masik kelletlenül költözik at a masik helyre, hiaba tudja, hogy heti egyszer csere van.
Kedves amit irtal egyebkent, köszönöm!
A ferjem talalt szerencsere, november ota dolgozik egy irodaban, sikerült eljönnie a bankbol, nem is akar visszamenni. A fönöke szereti, nemzetközi csapatban van, egesz nap spanyolul beszel (legalabb fejlödik azon a nyelven is) a kollegaival (Argentin, spanyol es mexikoi), a munkajat meg angolul vegzi. Neki jot tesz ez, mert a sok latino között ö a felszemü, azaz a preciz német. :-D A nemetek között ö mindig tulsagosan latin volt, de most vegre ö a jofiu. Ugyhogy most rajtam a sor, hogy szenvedjek a munkahelyemen. :-D

gabuschka 2017.03.25. 10:50:00

@.Petya.: de jo ez a lista! Abu Dhabit megelöztük. :-)
Erdekes, mert minden nehezseg ellenere szeretek Frankfurtban elni, es szeretem a nemet embereket is. Az egyetlen dolog amiert költöznek, az a napsütes, szeretnenk egy melegebb orszagban elni.
Egyebkent szerintem a kollegaim sem rossz emberek (bar lehet.. nem vagyok biztos benne :-)) csak szerintem en hozzajuk kepest egy utazo hippi vagyok. Nekem fura, hogy ilyen fiatalon otthon kerteszkednek, pakolasznak, es közhelyekben beszelgetnek. Nem tudom, hogy ez egy munkahelyi vedöalarc, hogy nehogy felismerhetö legyen a valodi szemelyisegük, es tamadhatok legyenek, vagy tenyleg ennyire -bocsanat- unalmasak.
Kezd el szepen tanulni nemetül, jo moka. Es ne aggodj, mert a kis helyi lakosok majd addig kritizalnak, amig egyre jobb leszel. :-) Az egyetlen gondom a valtassal, hogy fogalmam sincs, hogy merre tovabb. :-O De majd kitalalom.

gabuschka 2017.03.25. 10:59:59

@hapsi: Jo hogy irod, mert kepzeld, ezt kezdtem el mar a beszelgetes utan is csinalni. Rajöttem ha kedves vagyok, az valahogy meg jobban raerösit a kis hülye hibasan beszelö külföldi imidzsemre. Ugyhogy pontosan igy teszek, ahogy javasoltad Te is, hallo, morgen, leülök, es ha valamit mondanom kell, azt egyszerüen bele a kepükbe. Semmi, az angol nyelvben megszokott formalitas.
Egyebkent ezzel a modszerrel mintha több tiszteletet vivna ki maganak az ember. Csak közben olyan erzesem van, mint amikor regebben egy nem müködö parkapcsolatban vergödtem: lehetek masmilyen, meg valtoztathatok, de jol nem fogom magam erezni, az biztos.
Adok 1-2 honap eselyt meg a babanak, utana elkezdek nezelödni mas munkahely utan. Persze ez nem azt jelenti, hogy leteszünk a gyerekröl, csak akkor nem üldögelek itt ki tudja meddig tovabb. Hatha addig azt is kitalalom, hogy mit fogok pontosan csinalni. Köszi a tippet! :-)

gabuschka 2017.03.25. 11:11:09

@lefety: Jol szorakoztam a kommenteden, aranyos, ahogy bevallod, hogy antiszoc vagy. :-) Örülök, hogy sikerült vegül egy kellemesebb környezetet kialakitani, akkor is ha nem igenyled. Azert van különbseg a semleges es a kirekesztö legkör között is. Akkor is, ha nem igenyled, hogy együtt fagyizzatok, rossz ha kizarva erzed magad. Szimpatikus a 60 szazalekos jelenlet is, en is örülnek neki. Remelem sikerül a csokkentes. Bar en most inkabb azon vagyok, hogy online legyek jelen, es ne legyek rakenyszeritve, hogy idegenekkel bajologjak. Remelem sikerül kitalalnom, hogy merre tovabb. A közös megegyezes szerintem nem fog müködni, mert en mar most is mondtam a fönökömnek, hogy baromi rugalmas vagyok a szetvalasunkat illetöen, de ö nem akarta, hogy elmenjek. (A kis szadista.) Ahogy irtam egy fenti kommentben, 1-2 honap a baba miatt, utan elkezdek nezelödni.

gabuschka 2017.03.25. 11:25:48

@StanLee: Köszi, hogy megirtad a baratnöd törtenetet, persze nem örülök neki, hogy vele ez törtent, de legalabb megnyugtato, hogy akkor nem biztos, hogy en csinaltam itt mindent rosszul. Sajnalom, ami törtent, es meglepö, mert ha jol emlekszem, ö nemet, tehat se a megertessel se a kulturalis különbseggel nem kellett szamolnia.
A betanulas egyebkent nalam is igy ment, sokszor volt, hogy a fönököm kivette a kerdesemet a kezemböl, hogy na inkabb ö megcsinalja, ne aggodjak. Ja persze, de akkor hogyan tanuljam meg. De mikor a heten ezt megint eljatszotta, elmondattam vele, hogy mit kellene vele egyebkent csinalni. De türelmetlen volt.
Jo tipp, az orvosi igazolas. Csak ebböl a szempontbol nagyon magyar vagyok. Nem tudom, hogy mit mondjanek az orvosnak, attol felnek, hogy nem venne majd komolyan. Hiaba masoknal elhiszem, hogy vannak lelki betegsegeik, en mindig attol tartok, hogy ugysem fogja az orvos elhinni.
Tulelnenk, ha nem lenne fizum harom honapig, de a munkaugyi kp biztosan halalra szekalna, hogy menjek vissza a hotelbe dolgozni..Pedig en most legszivesebben nem dolgoznek, jarnek a babaklinikara es egy nemet tanfolyamra. :-) Nehez ugy.
Örülök, hogy megint irtal. :-)

APMKZS 2017.03.25. 14:01:08

Szia Gabuschka!
Jó, hogy leírtad a munkahelyi kalandjaidat. Érdekes volt vele szembesülni, én hajszálpontosan ezt éreztem a munkahelyemen, fejvesztve el is menekültem onnan pár hónap után. Szerencsére nekem ez csak egy szakmai gyakorlat volt, ahol időközben le is járt a szerződésem. Viszont azzal a szent meggyőződéssel jöttem el, hogy ez csak itt, a sváboknál történhet meg, ilyen emberek csak itt vannak, Németország egyéb részén nem. Ez az eset is azt erősíti, hogy nem vagy egyedül a problémáddal.
Drukkolok, hogy sikerüljön mielőbb olyan állást találni, ahol jól érzed magad. Én is ezen dolgozom most a magam részéről.
Munkaügyi hivatal: nem tudom, hogy pontosan milyen végzettséged van, de nem gondolom, hogy nagyon szekálnának egy szállodai munkával. A te döntésed, hogy szeretnél-e és hol dolgozni. A német nyelvtanfolyamot nagyon helyeselném, soha nem tudhatsz elég jól németül. Biztos, hogy sokat segítene később a munkakeresésben is. Ráadásul, ha tanfolyamra jársz, a munkaügyi központ sem szólhat egy szót sem. Sőt, én még egy átképzést sem tartanék annyira valóságtól elrugaszkodott dolognak. Közben sokat fejlődne a nyelvtudásod is és hozzájutnál egy németországi szakmához is. Hajrá!
A babának meg külön is drukkolok, biztos, hogy ő is hallja már valahol. Jön a tavasz, ilyenkor minden jóra fordul.

sellőlány 2017.03.25. 14:37:15

@gabuschka: Egyetemi éveim után, mielőtt még elköteleztem volna magam a szakmai környezethez, bevállaltam pár szezonális munkát. Az egyik ismerősömnek volt egy fehérnemű cége, ahol mindig volt meló. Ott pl. bugyikat kellett vállfázni és csomagolni, monoton meló volt és emiatt gondolkodás nélkül végezhető, "egyszerű" lányok között. De annyit nem nevettem életemben munka közben, mint ott, mindig jó volt a hangulat és sok volt a viccelődés. Közben egy csomó csajos dologról is szó is volt, pl. gyantázás, pasi trimmelése vagy borotválása, sütés-főzés, hajvasalás, divatolás. Kicsit hiányoztak is, amikor végül munkába álltam és beültem pár kocka építész közé egy irodába. (De aztán idővel ott is jobb lett, miután lett egy új főépítész és pár új fiatal kolléga.) Szóval környezete válogatja, de szerintem nem feltétlenül "egyszerűség" függvénye a jó munkahely. Nekem akkor tűnt fel, hogy a németek milyen karót nyeltek, amikor volt egy-két közös melóm német cégekkel. Mivel angol volt a kommunikációs nyelv, és úgy már nem voltak akkora faszagyerekek, úgy éreztem ettől mintha egyenrangúabbak lettünk volna, könnyebb volt javaslatokat tenni, egyáltalán meghallgatásra találni. A férjemet is megtalálja olykor egy-egy német fejvadász cég, az egyikkel skype-olt is nemrég egyet, amikor megjegyezték hogy nem zakóban, nyakkendőben ült a kamera elé, hanem simán csak egy ingben. Mondtam is a férjemnek, hogy a formalitás ilyen szintű kimaxolása azért eléggé predesztinálja a munkakörnyezet szellemiségét. Kérdés, hogy 6 év nyakkendőmentes nemzetközi (felsővezetői) pozíció után akar-e még ennél is több formális kötöttséget. (Nem akar :-) ) Örülök, hogy a férjednek jó helye lett. Már akartam is kérdezni, hogy az ő brazil háttere mennyire számít ott, mégha perfekt német is. Ezek szerint igen... :-O Ennyit a németek toleráns mivoltáról. Bár lehet, hogy csak "rossz" helyen éltek. Dél-Németországban talán könnyebb lenne. Vagy amint egyszer már írtam, neked is egy nemzetközi cégnél kellene munkád vállalnod. Bár a Brexit után Frankfurtnak jó esélyei lesznek a nagyobb európai (pénzügyi) cégek hosztolására... Wait'n see!

lefety 2017.03.26. 22:03:28

"Nem tudom, hogy ez egy munkahelyi vedöalarc, hogy nehogy felismerhetö legyen a valodi szemelyisegük, es tamadhatok legyenek, vagy tenyleg ennyire -bocsanat- unalmasak. "

szerintem utóbbi. :)
ausztriában voltak nekem kollégáim, akik közösen jártak sziklát mászni, meg néha összetolták az irodában az asztalokat és pingpongoztak. persze nem adminisztratív munkakörben, hanem programozók.

az a gyanúm, hogy van egy erős szelekciós hatás: a munkakör meghatározza, hogy kiket találsz "benne", hogy azok, akik betöltik, érdekes vagy unalmas személyiségek. szóval nem a németek unalmasak, hanem a (bármilyen) tanulmányi osztályon dolgozók. vagy fogalmazzunk finomabban: ők inkább nyugodt, biztonságra törekvő emberek. ha másként lenne, nem éreznék magukat jól az adott munkahelyen, és előbb-utóbb lelépnének.

gabuschka 2017.04.10. 18:14:59

@APMKZS: Szia, elnézést, hogy csak ilyen sokára reagálok, de közbejött egy jó kis két hetes nyaralás. :-) A hozzászólásokból is látom, hogy az enyém egyáltalán nem egyedi eset volt, és örülök annak, hogy nem ez volt az első munkahelyem Németországban, valószínű, hogy hamar általánosítottam volna, hogy na ezek a németek hülyék, és nem maradtam volna nyitott újabb lehetőségekre.
Érdekes, hogy Neked is hasonló élményekben volt részed, sajnálom, de örülök, hogy már vége van. Én most próbálkozom a munkakereséssel, mert annak sincs értelme, hogy minden hónapban azon aggódom, hogy mikor esem már teherbe, mikor jöhetek el már a munkahelyemről. Arról nem is beszélve, hogy mire az ember elmegy a szülési szabadságra, még 7 hónapot dolgoznia kell.
Marketing szakos közgazdászként végeztem, de igen hosszú vendéges, ügyfeles munkatapasztalatom van, ezért gondolom, hogy a munkaügyi KP igyekezne visszaterelni a hotelvilágba. Főleg, mert a férjemet is arra szerették volna irányítani. Hiába bankban dolgozott egész életében, el kellett volna mennie egy szállodás interjúra. Szerencsére már pont azelőtt megkapta a mostani állását. Itt is nagy a hiány a vendéglátóiparban, a fiatalok sem szívesen jönnek a kellemetlen beosztás miatt gyakorlatra. Jó ötletnek tartom a tanácsaidat, köszönöm! Igyekszem az elkövetkezendő időben kitalálni, hogy mit és hogyan csináljak. :-)

gabuschka 2017.04.10. 18:21:55

@sellőlány: Aranyos sztori, nekem a VF mobilcég ügyfélszolgálatán volt hasonló jó tapasztalatom, hiába a munka lélekölő volt, olyan cifra hívásokat kaptunk, hogy minden nap azt hittük ennél már nincs lejjebb, de mindig volt. Viszont a társaság nagyon jó volt. :-)
Hár megértem, hogy a férjednek nincs sok kedve egy ilyen helyen dolgozni, bár általában a németek nem ennyire direktek, hogy azzal kezdjék az interjút, hogy kritizálják a ruháját, de bizonyára ügyesen becsomagolták a mondanivalójukat. :-)
Szerencsére nem minden német ennyire karótnyelt, inkább a pozíciótól függ, hogy milyenek.

gabuschka 2017.04.10. 18:24:17

@lefety: Igen, ezzel teljes mértékben egyet értek. Bizonyára, egy fokkal könnyebb helyzetben lennék, ha németnek születtem volna, de alapvetően az én személyiségemmel biztosan nem tudnék beilleszkedni akkor sem. :-)
Az az irodai ping pongozás érdekes lehetett. :-)

sellőlány 2017.04.10. 18:48:17

@gabuschka: A férjem már dolgozott No-van, meg a 90-es években, az egyetem után és szerinte már akkor is karót nyeltek voltak. A nyakkendős megjegyzés egyáltalán nem volt becsomagolva, inkább "viccesen megjegyezve", hogy az építőipari menedzserek kissé lazábbak, tehát valszeg ezért sem hord nyakkendőt. Gyakorlatilag meg holland és más nemzetközi (angolszász) multiknál dolgozva egészen más vállalati és biznisz kultúrát szedett magára az elmúlt 15 év alatt, mint ami a németeknél dívik. Az is fura volt, hogyha "xy" pozícióra keresnek valakit, akkor csak azonos szektorban dolgozó xy jelöltekkel állnak szóba. Ha valaki xyz vagy xz tapasztalattal rendelkezik és y-ban is jártas, csak egy másik szektorban, az inkább negatív, mint pozitív vonás. Illetve hiába beszélsz perfekten németül, ha nem vagy született Deutch, az egy senoir pozícióban nem nyerő.

APMKZS 2017.04.10. 19:16:25

Még 1-2 dolog, ami eszembe jutott: Ha babát vársz, onnantól kezdve felmondási védelem alatt állsz, nem tehetnek ki az állásodból a szülés utáni 4. hónap végéig (kivéve persze, ha valami nagy disznóságot csinál az ember, de ilyesmi azért nem szokott előfordulni). Mivel a te esetedben igazolhatóan nehezebben ment a fogantatás, egész nyugodtan kiírathatod magad táppénzre már a 3. hónaptól kezdődően. Nincs olyan orvos, aki ne írna ki, akár az állással járó stresszre hivatkozva.
A munkaügyi központban ülőknek kocka van a nyakukon :) Még ha vissza is akarnának terelni a vendéglátóiparba, nem kell velük foglalkozni. Azért nem olyan nehéz azt elintézni, hogy ne vegyenek fel egy állásra, ha te nem szeretnél ott dolgozni. Terelgessenek csak amerre akarnak, te meg szépen intézed úgy a dolgaidat, ahogy te jónak látod.
A munkahelyekről: nekem eddig még nem volt olyan állásom itt Németországban (4 éve), amit szerettem volna, mindig úgy mentem be, hogy csak a mai napot bírjam ki valahogy. Most először vagyok bizakodó, meglátjuk, hogy mi lesz.
Örülök a nyaralásnak, biztos, jól éreztétek magatokat. Remélem, lesz beszámoló, hagy irigykedjek :)

sellőlány 2017.04.10. 19:39:56

@gabuschka: Most olvastam ezt a kommentedet, én is kíváncsian várom a nyaralásos posztot. :-)

gabuschka 2017.04.11. 12:32:18

@sellőlány: haha na ez tipikus, ahogy "vicceskednek", elöttem van a szituacio. :-D Egyebkent nekem is ez a tapasztalatom, hogy itt meg inkabb papirörület van mint Mo-n es valoban, bizonyos poziciokban nem szeretik ha nem nemet ül. Nekem elegge MO-ra hasonlit ez a hozzaallas, Angliaban mast tapasztaltam en is.

gabuschka 2017.04.11. 12:32:40

@sellőlány: hat akkor meg kell irnom. :-)

gabuschka 2017.04.11. 12:35:07

@APMKZS: Kivancsi vagyok hogyan fog szuperalni a mostani helyed, majd valamikor meseld el. :-) Kösz a tovabbi infokat, elraktarozom, aztan majd meglatom, hogy mit hoz a következö egy honap. Bar szinte biztos vagyok benne, hogy majd minden egyszerre fog törtenni, csak hogy ne legyen unalmas az elet. :-)

Szerző

Címkék

18+ (1) advent (3) Albufeira (1) Algarve (1) amszterdam (1) anyós (2) asztrológia (1) babanaplo (4) babysitter (1) barat (1) bicikli (1) blog (33) brazíl (1) Brazília (4) Budapest (1) BurgEltz (1) célok (1) cipő (1) Corcovado (1) diszneb (3) Drágám (18) dsds (1) egyetem (1) egyperces (23) eljegyzés (2) emberek (2) emlékek (1) énblog (24) esküvő (4) ételek (5) étterem (2) Faro (1) felhívás (1) felolvasás (2) fesztiválok (1) filmek (2) fodrasz (1) fogyokura (3) fokhagyma (2) Frankfurt (30) frankfurt (4) gaszto (1) generációk (3) gyerekvállalás (4) halaadas (1) hetiinstagram (11) hetinsta (10) Hetinsta (1) hétköznapok (1) hotel (14) Igoat (2) INFJ (2) info (2) Instagram (2) interju (13) Introvertált (2) introvertáltkihívás (1) iroda (2) ismerkedés (1) Janikovszky (2) JanikovszkyÉva (1) játék (1) joga (2) karácsony (4) karácsonyivásár (1) kastély (1) kávézók (1) kecske (1) képek (1) kérdőiv (10) kétkeréken (1) kiállítás (2) kikicsoda (2) kínai asztrológia (1) klinika (5) kollégák (2) költözés (2) kritika (1) kultúra (5) kupi (2) lackfijanos (1) látnivalók (13) leg (12) leggings (1) levendula (1) lista (24) Lohrberg (1) Loulé (1) magyar (4) Magyarország (3) magyaros (1) meditáciò (2) meditálók (1) menüterv (1) mindennapok (4) motivációslevél (2) munka (26) munkahely (3) munkakereses (11) nászút (1) német (1) németegység (1) németek (30) Németország (47) Neuschwanstein (1) nézelődöm (18) nyaralás (12) nyelv (3) nyelviskola (2) nyelvtanulás (4) Olaszország (1) orvosnál (5) párkapcsolat (9) parkoló (1) párválasztás (7) phuket (1) Portugália (2) praktikus (1) probanap (1) programok (1) Quarteira (2) recepciósok (1) recept (3) reggeli (2) rend (1) Rio de Janeiro (1) Róma (1) sarkosvelemeny (12) Schwangau (1) Schweinehund (1) Skyline (1) sport (1) Stáblista (2) Strasbourg (1) süti (2) szálloda (2) szauna (2) személyes (5) szerelem (3) szilveszter (3) szingli (3) színház (1) szomszédok (1) szórakozás (2) sztorizgatás (7) tábor (2) TagderEinheit (1) tanulás (3) tengerpart (5) terhesség (11) tévé (3) Tihany (1) tüntetés (1) uszoda (1) útinaplók (13) vacsora (1) Valentinnap (3) városnézés (17) vásárlás (1) vendégek (13) Vipassana (2) virsli (2) vlog (2) wg (3) zene (2) Címkefelhő

Hozzászólások