Személyes blog, mindennapok és sztorizgatás. Mesék Frankfurtból.

der Próbanap

sun-741813_1280.jpgKanyarodjunk vissza oda a történetben, hogy lefixáltam az iskolával, hogy mikor megyek interjúzni. Megtaláltuk az időpontot, addig meg volt még bő egy hetem befejezni a nyaralást és dolgozni is három napot. Aminek jelen esetben kifejezetten örültem, mert a két hét magyarországi látogatás nem tett jót a németemnek már elkezdtem aggódni, hogy hogyan is fogom majd így magamat meggyőzően előadni. A lényeg, hogy valamin mindig aggódhassak. 

A munkával töltött első hetemre egy meetinget is szerveztek nekünk, csak a szokásos havi összeülős, újdonságokról informálós, eredményeket prezentálós értekezlet. A fontosságát és presztízsét jól mutatja, hogy az év nagy részében elmaradt, mert nem volt senki aki a pultban állt volna amíg mi a számokat csodáljuk, így kíváncsian vártam, hogy vajon a mostani miért olyan fontos, hogy a manager asszony még üzenetet is küldött a telefonunkra, hogy számít mindenki részvételére.

Szép számban megjelentünk a hotel egyik termében. Miután leraboltuk a Nespresszó gépet, a gumicukros üvegeket és az üdítőket a hűtőből, mindenki leült egy székre, kezében a megfelelő mennyiségű zörgős zacskóval. Az első egy órában csak a szokásos számokról volt szó, mennyire voltak elégedettek a kis vendégek a bejelentkezés és a kijelentkezés élményével, az elite státusszal rendelkezők mennyire érezték magukat elismerve amiért az év felében nem a saját ágyukban alszanak. Továbbá egyéb érdekfeszítő dolgokról, de most ugorjunk a lényeges részre mert soha nem lesz vége a bejegyzésnek. 

Általában a meetingjeink végén beszélünk arról, hogy milyen változások vannak a csoportunkban, új munkatársak, ki megy el, satöbbi. Ennél a pontnál a manager asszony (egyébként fiatalabb mint én, de olyan asszonyos) elkezdte azt a mutatványt, amelyre ezentúl mint az év előadása fogok emlékezni. 

Egy szomorú hírt szeretne közölni. - Kezdte a monológját. Elhagyja a céget. -folytatta. Egy nagyon-nagyon nehéz döntést kellett meghoznia, de kiszáll a hotelbizniszből és egy egészen más területen próbálja ki magát, mert az itt töltött közel egy év alatt rájött, hogy mik az erősségei, és azokat tovább erősítve szeretve új vizekre evezni. Mindenki néma csöndben ült, óvatosan pásztáztam az arcokat, amelyeken a mély döbbenet tükröződött, mint később megtudtam sokan igazán sajnálták hogy elmegy, mert velük normális volt. A régi motoros kollégák, akik már rengeteg ilyen-olyan managert elfogyasztottak az évek során, pedig aggódtak, hogy megint valaki rosszabb jön, mert mindig egyre hülyébb jön az újabb hülyeségeivel. 

A következő jelenetnél úgy három perc után vesztettem el a fonalat, mert teljesen lefogalt először a szemeim gondolatban való forgatása, majd az, hogy elképzeltem magam, ahogy felállok, és elkezdek a kör közepén táncolni, hogy végre megszabadulunk tőled. (Ahh tudom gyerekes)

happy.gif

Amikor ezután a kollégáim arcát képzeltem el, hogy hogyan is néznének amint én körbe hula-hulázom a termet, majdnem felnevettem, amely igencsak udvariatlan lett volna, mert ekkor jött az a rész, hogy a főnökünk zsebkendőt kért valakitől, hogy felitassa kibuggyanó könnyeit, mert annyira fogunk neki hiányozni, annyira jó csapat voltunk és annyira szeret minket, hogy ez az egyik oka annak, hogy abbahagyja a szállodázást, mert nem tudna most semmilyen más csapatot vezetni, mi annyira mélyen a szívében vagyunk, hogy idő kell amíg a hiányunkat majd feldolgozza. 

Parancsolj, itt az Oscar. 

(Egyébként beszkenneltem ezt a jelenetet az agyam "Még jó lehet valamire" lomtárjába, mert sajnos közhely - nem közhely olyan világot élünk, amikor az ilyen performanszokat könnyekkel megtámogatva, hüppögve előadva nagy tapsvihar fogad, tehát lehet egyszer ez majd jó lesz nekem is valamire ha elő tudom húzni a repertoáromból)

Az is járt a fejemben, hogy soha jobbkor nem mondhatott volna fel. Ha sikerül a munka ahova interjúzni mentem, akkor majd könnyen veszi a felmondásomat, hiszen ő is lelép, ha nem sikerül, akkor pedig majd nélküle sokkal békésebben folytathatom a munkámat amíg találok valami mást. Amúgy utálok felmondani. Komolyan rosszabb mint szakítani valakivel. Ezért is örülök, hogy férjhez mentem, legalább ezen a párválasztásos mizérián nem kell többet agyalnom.

Térjünk a lényegre.

Legutóbb elmeséltem az interjúmat, most pedig lássuk milyen volt a próbanapom. 

Nekem ez az egész próbanap dolog új volt, soha nem kellett ilyenre mennem, egy vagy maximum két kör interjú után vagy elkezdtem az adott helyen dolgozni, vagy nem. Nem egy buta dolog így utólag visszagondolva, mert ha sikeres a felvételink, akkor egyben kipipálhatjuk a feszengő első napot is még a megfelelési vágy miatt való nyomás nélkül. Persze szeretnénk bekerülni, de nem arról van szó, hogy már felmondtunk a korábbi helyen, itt meg már ketyeg a próbaidő, így ha nem tetszünk egymásnak, intézhetjük a munkanélküli segélyt.

Megérkeztem reggel kilenc órára, rögtön a kezembe nyomtak egy kávét, hogy ébredezzünk közösen, majd elkezdtünk egy osztálytermet meeting teremmé átalakítani, segítettem kávét, poharakat kitenni, a gyümölcsöket kosárba. Érdekes volt, mert kérdeztem hol találok kést, hogy a banánok szárát levágjam, az alma szárát megrövidítsem, stb (ahogy a hotelben készítettem anno a bárban a gyümölcstálakat), hogy szebb legyen a kompozíció, de csak legyintettek, hogy jó lesz az úgy. Azért én majd később ha már ott leszek levágom a barna szárakat. 

Az adminisztráción dolgozik egy vezető és a kedves lány, amúgy a vezető is kedves és egyébként a sógorom anyukájára emlékeztetett, szerintem ezért is teljesítettem jól az interjún, mert olyan volt, mintha vele beszélgettem volna. (Később, amikor körbevezettek az épületben összetalálkoztunk az igazgatónővel, aki megkérdezte, hogy milyen magas vagyok, mert ahogy így szembe sétáltam vele, olyan volt, mintha a húgát látta volna. Biztos, hogy ilyeneken is múlik egy munkahely, főleg nők esetében, ahol nagy szerepe van annak, hogy mit érzünk a másikkal kapcsolatban. Nekem olyan volt, mintha a sógor anyukájával kávéztam volna, neki meg mintha a húgát látta volna).

A délelőtt második felében körbevezettek és bemutattak mindenkinek, a kedves lány mondta, hogy ő anno interneten megnézte az emberek fényképet és nevét még egyszer, mert olyan sok tanárt mutattak be neki. Szerintem én is ezt teszem majd. Sokan azt hitték, hogy ez már az első napom, szívélyesen üdvözöltek. Egyszer volt csak kellemetlen, egy kis szobában beszélgettünk két emberrel, a nővel kezet is fogtam, majd utána néhányszor beleköhögött a tenyerébe és elmondta, hogy lázas, itt majdnem felsikoltottam, mert már éreztem ahogy megfertőződöm, meg közben valami viccet is meséltek, mire a kedves lány mondja nekem, hogy na itt mindenki beteg. Én, mivel azt hittem, hogy ezt arra érti, hogy kicsit bolondok, felnevettem egy csöppet, de a döbbent arcok láttán helyrekerült az információ valódi jelentése. 

Miután visszatértünk a körútról szobánkba, már egy bekapcsolt laptop várt az asztalomon, a vezető összeállított nekem három darab megoldandó feladatot. 

Elmondta, hogy úgy oldom meg őket ahogy szeretném, nyugodtan használjam a google-t, a lényeg, hogy megcsináljam, kezdjek is neki serényen. Miután elolvastam a három feladatot nem mondom, hogy nem kúszott fel az adrenalin a gerincemen az agyamig, hogy aztán ott rátenyereljen a PÁNIK gombra.
Az első feladat egy körlevél elkészítése volt, amit különösen jó viccnek gondoltam, mivel az interjúm alatt direkt kiemeltem, hogy például ezt még nem tudom megcsinálni. A második feladatot Excelben kellett megoldani, ezt először elolvastam, majd azzal a lendülettel be is zártam, kettőből nulla eddig, így nagy reményekkel nyitottam meg a harmadik feladatot, hátha ahhoz legalább hozzá tudok szagolni. Itt egy meghívót kellett írnom, na gondoltam ezt legalább meg tudom csinálni, megformázom hivatalosra, a szöveget meg összeválogatom az internetről és az első feladatban megadott levélmintából. MIután elkészültem vele kicsit megnyugodtam, hogy legalább valamit befejeztem. Ezután visszatértem az első két feladathoz, mert okosan felismertem, hogy hiába keltettem pozitív benyomásokat a leendő főnökömben, ha nem mutatok legalább a feladat elvégzésére utaló magatartást, nem fogja tudni ő sem megmagyarázni a saját főnökének, hogy miért szeretne engem a csapatba. Ezzel az önnyugtató gondolatmenettel máris lelkesebben és tettrekészebben álltam neki a következő feladatnak, hiszem azért kell megoldanom őket, hogy a leendő munkatársaknak segítsek, hogy alkalmazhassanak engem. Lehet zavarosan fogalmaztam, szóljatok ha nem világos.

Mivel azt mondta, hogy használhatom a guglit, így úgy gondoltam itt az ideje megtanulni, hogy "wie kann man Serienbriefe erstellen", azaz mégis hogy a bánatba kezdjek neki a körlevelemnek. A súgó alapján egész jól haladtam, de csak addig jutottam, hogy a kitöltendő adatokat behúztam a Word programba, de onnantól kezdve ha tarkóncsapnak sem találtam volna meg azokat a gombokat, amelyeket a segítség javasolt. Elmentettem mindent, majd visszatértem az Excel feladathoz, amely egyébként miután már nem pánikolva olvastam el, egyáltalán nem tűnt olyan vészesnek:

img_3319_1.JPG

 

 Ezért tartom néha nagyon jópofának a német és a magyar nyelv kapcsolatát. Hiába a szavak nem hasonlóak, viszont a logika mögöttük sokszor ugyanaz. Így kitaláltam ügyesen, hogy itt a "Gewichtung" szó súlyozást jelent. Azt hiszem ez nem a legjobb példa, mert más nyelvben is így van, de például a fociban a 11-es németül "elf Meter" míg angolul penalty. Bár most hogy így belegondolok, magyarul azt is mondjuk, hogy büntető rúgás. Akkor majd ha eszembe jut egy jobb példa leírom. 

(Amúgy a feladat lényege, hogy ki kellett számolni a megadott diákok végső érdemjegyét, amelyet az A érdemjegy 30 százalékkal, a B érdemjegy pedig 70 százalékkal súlyozva ad ki.)

Megoldottam ezt is, majd szóltak, hogy akkor most mennénk ebédelni, majd utána befejezhetem. Kihúztam magam stréberül, hogy már készen vagyok. Mivel a főiskola egészségügyi szakán leszek adminisztrációs munkatárs (pszichológusokat, óvónőket, és gyógytornászokat képeznek ki) nem meglepő, hogy egy kórház is van a suli mellett. Ennek a kórháznak az ebédlőjébe mentünk le, így már korábban figyelmeztettek, hogy ne várjak sokat, ugyanazt kapjuk mint a betegek. Csak bólogattam, mert ők még nem jártak magyar kórházban én meg már németben igen, amikor tavaly nyáron az öcsém vendégeskedett ott néhány hétig, így tudom, hogy amire ők pfujolnak mint "kórházi kaja", nem pontosan ugyanazt jelenti mint ami az én fejemben jelenik meg a szó hallatán. 

Ettem egy kis kocka lasagne-t, nem volt rossz, inkább olyan mint amit a munkahelyi étkezdékben adnak: nem nyalod meg mind a tíz ujjad utána, és vagy túl sós, vagy teljesen fűszermentes, de azért meg lehet enni. Utána meghívtak egy jégkrémre, amelyet ugyan nem szabadott volna megennem a diétám miatt (haladok vele egyébként), de nyuszi voltam a próbanapomon a "sorry diétázom" kifogással kihúzni magam a közös móka alól. Miután elmeséltem a Drágámnak, egész este jókisfiú fejjel, tágra nyílt szemekkel nagyokat pislogva imitálta a jégrémevést, hogy a kis stréber felesége milyen jólnevelten nyalta a fagyit a többiekkel. MIntha ő nem adná elő a simulékony (egyébként nem létező) énjét az első hetekben az új munkahelyén. 

A délután hátralévő részében megmutattam, hogy mit sikerült megcsinálnom, elégedettek voltak, majd néhány órán keresztül az általuk használt programot mutatta meg a vezető. Akkor nekem már nagyon betanításnak tűnt ez a próbanap, mert konkrétan azt magyarázta, hogy hogyan kell a nyilvántartást vezetni. 

Később megkérdezte, hogy mi a véleményem az itt töltött napról, mondtam, hogy én nagyon meg voltam elégedve, továbbra is szívesen dolgoznék itt. Mondta hogy ők is, de abban maradtunk, hogy hétfőn hívjam fel őket.

Volt egy kis csavar a történetben, mert az egyik kollégám belém tette az ideget, hogy nézzem meg még egyszer, hogy két év után is valóban csak négy hét a hónap végétől számolva a felmondás, nehogy meglepetés érjen. Így hétfő reggel muszáj voltam először a szakszervezetet felhívni, de ők csak 10-kor kezdtek, az iskola meg már fél tíztől várta a hívásomat. Már nagyon mérges voltam, amikor negyed 11-kor sem ült senki az asztalánál, hiába telefonáltam már harmadszorra. Ekkor a kolléganőm, aki átkapcsolt mind a háromszor megkérdezte, hogy amúgy minden rendben van-e, miért telefonálgatok hozzájuk ennyit. Elmondtam neki, majd megnyugtatott, hogy ő tuti biztos benne, hogy csak egy hónap a felmondásom.

Felhívtam az iskolát, ahol - mint már tudjátok - pozitív visszajelzést kaptam, és arra kértek, hogy az általuk küldött megerősítő email alapján indítsam el a felmondásomat, mert a szerződés két-három hét mire mindenkin keresztül haladva landol a postaládámban. Így aznap bementem a dolgozni, és leültem a manager asszonnyal beszélni, aki kikérdezett az új munkáról, elmondta, hogy nem fog amellett kampányolni, hogy maradjak hiszen ő is megy, de azért tudjam, hogy nagy-nagy baj, hogy elmegyek, nagy kakában lesznek a többiek. Majd csak bámult rám. Én gondoltam, nézhetne tükörbe és mondhatná magának is, hiszen nem én vagyok az egyetlen aki elmegy, de végül azt mondtam, hogy megértem, én is sajnálom a csapatot itt hagyni, de muszáj volt a saját személyes érdekeimet néznem. Mondta, hogy megérti, ő is ezért megy el. Ami viszont nagy pozitívum volt tőle, hogy mondta mindenképpen úgy csináljuk meg a beosztást, hogy az utolsó héten otthon maradhassak, hogy legyen lehetőségem ráhangolódni az új munkára. Ezt annyira emberségesnek és pozitívnak gondoltam, hogy már nem is irritál annyira. Vagyis de, de ezt betudom annak, hogy valószínűleg farkasok nevelték ezért nincs tisztában néhány udvariassági formával. Megköszönte, hogy először neki szóltam és nem a háernek, sok sikert kívánt, és kifejezte a reményét, hogy én is megjelenek a július végi csapatépítőn mint búcsúnap. 

Ezután volt még néhány beszélgetésem itt-ott, a háer manager nő mondta, hogy várható volt a döntésem, mivel nyíltan beszélgettünk, a mi részlegvezetőnk is megértette, mert nem is várja el, hogy valaki évekig csinálja a recepciós munkát, és mindketten sok sikert kívántak.

Jövő héten szervezek egy búcsú grillezést a közös kertünkben és egy szombati bulit a kollégákkal. Igazából egyikhez sem volt kedvem, mert nem szeretek a középpontban lenni, de a legkedvesebb kolléganőm olyan nyomás alá helyezett, hogy muszáj voltam valamit rendezni. Úgyhogy a héten még ki kell logisztikáznom, hogy hogyan fogok kerti bútorok, tányérok és poharak nélkül 10-12 embert a kertben megvendégelni. 

 

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, ha tetszett a bejegyzés és a blog, csatlakozz a Facebook oldalamhoz is!

Forrás: gif, pixabay

A bejegyzés trackback címe:

https://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr858851444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Comment.Elek 2016.07.13. 16:02:16

Gut gemacht, Gabuschka! :)

Ami a tanyerokat / poharakat illeti, irany az IKEA vagy az Edeka, ott kapsz 1-2 Euroert papir tanyerokat, poharakat es muanyag evoeszkozt. A kerti butort meg a Flohmarkt-on be tudod szerezni.

gabuschka 2016.07.14. 10:33:15

@Comment.Elek: Köszi! A tányérokat már megvettem, én is erre gondoltam, hogy a hatos étkészlettel nem sokra megyek majd 15 embernél, a papírt meg egyszerűen kidobhatom utána.

Székeket meg a testvéremtől hozok át, mert nem lesz időm másra. Egy kilenc napos, 3 féle műszakos beosztással búcsúzom a cégtől, ha esetleg hiányozna a munka legyen mire emlékeznem. :-))

Sledger · http://krikett.blog.hu/ 2016.07.25. 10:24:10

Láttam, terjeszkedsz más blogon is :)

gabuschka 2016.07.26. 10:25:26

@Sledger: igen, szepen csendben mint a talajviz. :-)

Szerző

Címkék

18+ (1) advent (3) Albufeira (1) Algarve (1) amszterdam (1) anyós (2) asztrológia (1) babanaplo (4) babysitter (1) barat (1) bicikli (1) blog (33) brazíl (1) Brazília (4) Budapest (1) BurgEltz (1) célok (1) cipő (1) Corcovado (1) diszneb (3) Drágám (18) dsds (1) egyetem (1) egyperces (23) eljegyzés (2) emberek (2) emlékek (1) énblog (24) esküvő (4) ételek (5) étterem (2) Faro (1) felhívás (1) felolvasás (2) fesztiválok (1) filmek (2) fodrasz (1) fogyokura (3) fokhagyma (2) Frankfurt (30) frankfurt (4) gaszto (1) generációk (3) gyerekvállalás (4) halaadas (1) hetiinstagram (11) hetinsta (10) Hetinsta (1) hétköznapok (1) hotel (14) Igoat (2) INFJ (2) info (2) Instagram (2) interju (13) Introvertált (2) introvertáltkihívás (1) iroda (2) ismerkedés (1) Janikovszky (2) JanikovszkyÉva (1) játék (1) joga (2) karácsony (4) karácsonyivásár (1) kastély (1) kávézók (1) kecske (1) képek (1) kérdőiv (10) kétkeréken (1) kiállítás (2) kikicsoda (2) kínai asztrológia (1) klinika (5) kollégák (2) költözés (2) kritika (1) kultúra (5) kupi (2) lackfijanos (1) látnivalók (13) leg (12) leggings (1) levendula (1) lista (24) Lohrberg (1) Loulé (1) magyar (4) Magyarország (3) magyaros (1) meditáciò (2) meditálók (1) menüterv (1) mindennapok (4) motivációslevél (2) munka (26) munkahely (3) munkakereses (11) nászút (1) német (1) németegység (1) németek (30) Németország (47) Neuschwanstein (1) nézelődöm (18) nyaralás (12) nyelv (3) nyelviskola (2) nyelvtanulás (4) Olaszország (1) orvosnál (5) párkapcsolat (9) parkoló (1) párválasztás (7) phuket (1) Portugália (2) praktikus (1) probanap (1) programok (1) Quarteira (2) recepciósok (1) recept (3) reggeli (2) rend (1) Rio de Janeiro (1) Róma (1) sarkosvelemeny (12) Schwangau (1) Schweinehund (1) Skyline (1) sport (1) Stáblista (2) Strasbourg (1) süti (2) szálloda (2) szauna (2) személyes (5) szerelem (3) szilveszter (3) szingli (3) színház (1) szomszédok (1) szórakozás (2) sztorizgatás (7) tábor (2) TagderEinheit (1) tanulás (3) tengerpart (5) terhesség (11) tévé (3) Tihany (1) tüntetés (1) uszoda (1) útinaplók (13) vacsora (1) Valentinnap (3) városnézés (17) vásárlás (1) vendégek (13) Vipassana (2) virsli (2) vlog (2) wg (3) zene (2) Címkefelhő

Hozzászólások