Személyes blog, mindennapok és sztorizgatás. Mesék Frankfurtból.

Bemutatom a szomszédom 2 - Ismerd meg Szandit és Tibit!

bemutatom_a_szomszedom3.jpgBemutatom a szomszédom  egy interjúsorozat a blogon, célja, hogy rendszeresen bemutasson Németországban élő magyarokat, akik beszélnek a beilleszkedésről, a munkavállalásról és a kiköltözést követő első benyomásokról is 

   

 

 

 

Ebben a hónapban Szandra és Tibor mutatkozik be, egy éve élnek együtt Németországban. Tavaly nyáron találkoztunk először, mert közös barátnőnket üdültették maguknál, így a programba Frankfurt meglátogatását felvették. Annak ellenére, hogy soha nem találkoztunk előtte, nagyon jól éreztük magunkat, remek napot töltöttünk együtt. Mindkettejük személyében egy nagyon kedves és nyitott embert ismertem meg, olyanok, akiknek egyszerűen jó a közelében lenni. Akkor lássuk ők hogyan érzik magukat Németországban!

 

  1. Kérlek, mutatkozzatok be pár szóban!

Szandra: Buknicz Szandra vagyok. Van egy kis csoda kutyánk (Chloe – a szerk.) amit egy éve kaptam a páromtól karácsonyra.

Tibor: Kakas Tibor vagyok, 3 éve élek Németországban. Bad Mergentheim-Edelfingen-ben élūnk. Kiskunfèlegyházáról származunk, 31 éves leszek idén szeptemberben, Szandi 26 októberben.

 szandiestibi.jpeg

  1. Mesélnétek egy kicsit arról, hogy mióta ismeritek egymást?

Szandra és Tibor: Február 16-án leszünk 2 éve együtt de már regóta ismerjük egymást. Eddig mindig volt valami akadálya annak, hogy egy pár lehessünk.
Szandra: 2015 július 3 -án pedig megtörtént az eljegyzésünk. Gyönyörű meglepetés volt Budapesten a Vintage Gardenben (imádom azt a helyet). 

 

  1. Miért éppen Bad Mergentheim-Edelfingen-be költöztetek?

Szandra: Tibi először egyedül Triezbe jött ki, a barátai élnek ott, van egy kis cégük, hozzájuk jött ki először egyedül dolgozni. Tavaly novemberben költöztünk át a jelenlegi helyünkre, mert a húgomék itt élnek.

 sztedelfingen.jpg

  1. Miért költöztetek ki külföldre?

 Szandra: A párom miatt jöttem ki, nem bírtuk a távkapcsolatot.

Tibor: A jobb élet reményében jöttem ki.  

 

  1. Ez volt az első alkalom, hogy elköltöztél Magyarországról?

 Szandra, Tibor: Igen, mindkettőnknek ez volt az első alkalom, hogy egy másik országban élünk.

 

  1. Hogy érezted magad a kiköltözésed utáni első héten? Milyen első benyomást szereztél?

Szandra: Nagyon jól èreztem magam amikor kiköltöztem szinte semmi német tudásom nem volt de hozzászoktam hamar a német életvitelhez, pontosabban a  német nyelvhez. Először nagyon furcsa volt hogy nem magyarul beszélnek :) Meg egész boldog nép, általában mosolygósak és hát ugye ezt sajnos otthon mi már nem tapasztaltuk.

Tibor: Nekem volt már német tudásom, főiskolán is németet tanultam.

 

  1. Mivel foglalkoztok? A tanult szakmátokban maradtatok? 

Szandra: Sajnos a nyelvi szintem kevés még ahhoz, hogy a szakmámban dolgozzak (Babysitter és Kereskedelmi marketing), de azon vagyok erővel hogy ez változzon. Jelenleg egy hotelban dolgozom, beugrós vagyok a mosogató részlegen. Ha nem kell segitenem ott, akkor a konyhán salátákat és desszerteket készítek.

Tibor: Sokat kellene az én szakmámhoz itt még tanulnom, mert nem egyszerű szakmám van (könyvelő).

 

  1. Meséljetek egy kicsit a hétköznapjaitokról, hogyan telik egy napotok/munkanapotok?

Szandra: Iszonyat gyorsan telnek a napjaim nem tudom más hogy van vele, de a hétfő elég lassan halad, utána meg már azt veszem észre, hogy péntek van. Egy héten öt napot dolgozok, két szabadnapom van, mindig máshogy beosztva. 10:00-14:00 /18:00-22:00 tart a műszakom. 14:00-18:00 -ig szünetem van, olyankor haza szoktam jönni. Elviszem a kutyámat sétalni, vagy főzök, takarítok, pihenek egy kicsit és irány vissza dolgozni :) 

Tibor: Jelenleg Lauda-ban (Lauda-Königshofen – a szerk.) dolgozok az Appel nevű cégnél. Ez egy autógumival foglalkozó cég.  Két műszak van, ha délelőttös vagyok akkor 6:00 órára kell mennem és 14:00-ig vagyok. Ha viszont délutános, akkor 14:00-kor kezdek és 22:00-ig kell maradnom. Egyrészt logisztika a feladatom másrészt darabolom a kaucsukot meghatározott méretűre, amelyet előtte a számítógépen állítok be.

 

  1. Szandi, miket szoktál főzni? Könnyen beszerezhető az alapanyag?

Számomra nagyon könnyű,  általában Kaufland – ban (német hipermarket lánc – a szerk.) vásárolunk és mindent megkapok ott. Kevés dolgot szoktam otthonról kihozni, például: tarhonya, kolbász, anyukám erős pistája :) vagy őrölt paprika. Hirtelen ezek jutottak eszembe. Ugyanúgy szoktam főzni bármit mintha otthon élnénk.

 

  1. Milyen különbséget érzel a kinti és az otthoni munkahelyi körülmények között?

Szandra, Tibor:  Németországban nyugodtabb munkahelyi környezet vesz minket körül és a fizetés is háromszor annyi mint Magyarországon. A berendezések, munkaeszközök is modernebbek.

 

  1. Németekkel dolgoztok együtt?

Szandra: Többnyire németekkel és van két bulgár kolléganőm is. 
Tibor: Igen németekkel dolgozom. Jó kis közösség, szeretek ott dolgozni. 

 

  1. Milyen volt a fogadtatás a németek részéről? Befogadóak a külföldiekkel?

Szandra és Tibor: Nekünk nagyon jó tapasztalatunk van. Mind a kettőnk munkahelyén kedvesek és segitőkészek mind a mai napig 

 

  1. Mivel töltitek a szabadidőtöket? 

Szandra, Tibor: Szabadidőnket egymással és a kutyánkkal töltjük. Általában sétálunk, túrázunk, szeretünk új dolgokat felfedezni. 

received_839402749473596.jpeg

Chloe kutyus a szabadban

  1. Mit tartasz a legnagyobb különbségnek a magyarországi és a németországi életed között?  

Szandra: Megmondom őszintén sok mindent. A boltban sokszor megvehetek  gondolkodás nélkül bármit. A hónap végén mindig marad a fizetésemből. Boldogabbak vagyunk. :)

 

  1. Mennyi ideig tartott barátokat szerezned?  

Tibor:  Nem vagyok az a nagyon barátkozós típus, sajnos ebben sok rossz tapasztalatom lett itt kint (magyar társaink miatt) így nem igazán vannak itt barátaim. 

 

  1. Tibi, mondanál egy példát a magyarokkal való rossz tapasztalatodra?

Tibor: Ha ezt mind ide irnám nem interjú lenne hanem egy regényt kellene írnod :) :) Sajnos sok rossz tapasztalat... kétszínűség, aljas dolgokra képesek. 

 

  1. Voltak mélypontjaid a kiköltözésed óta? Ha igen, hogyan sikerült átlendülnöd rajta?

Szandra: Nyilván persze. Mindenkinek hiányzik a család és a barátok is. Van mellettem egy szuper ember aki mindenben segít, így borzasztó könnyű és mára ez már mind a múlté. 

 

  1. Írtátok, hogy távkapcsolatban éltetek, meddig tartott? Milyen gyakran találkoztatok  azalatt? Erősített vagy gyengített a kapcsolatotokon?

Szandra és Tibor: nagyon rossz volt nehezen birtuk. Mi kapcsolatunkat erősítette egymás hiánya. Körülbelül 1 évet voltunk igy távkapcsolatban de még egyszer nem szeretnénk ilyenen átmenni.

received_1043205479069603.jpeg

(Muszáj volt a végére is betennem egy képet Chloe-ról.

Annyira cuki.)

Ha szeretnél szerepelni a (nagyszerű, kihagyhatatlan, ámulatba ejtő) sorozatban, és Németországban élsz, írj nekem a frankfurtimesek(kukac)hotmail.com címre, vagy a Facebookon!

 

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, ha tetszett a bejegyzés és a blog, csatlakozz a Facebook oldalamhoz is! 

A képekért köszönet Szandinak.

A bejegyzés trackback címe:

https://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr298403418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemszólokmégegyszer 2016.03.02. 09:48:26

Jó kis írás, egy optimista emberpárról.

"Azt kívánom, hogy az élet bárcsak
lenne gondtalan, napos, s felhős soha,
De azt mondtad, ott leszek a te
karjaidban, ha mindenhol kitör az őrület,
S ha a vihar nem akar elmenni,
akkor is fogok az esőben énekelni!"

Moriah Peters

nemszólokmégegyszer 2016.03.02. 14:30:09

És hogy mennyire nem ökörség, hogy ne maradj melléklet nélkül, hát mellékelek. Ha ki@szott x@r napom van, megszoktam hallgatni/nézni és egy kicsit már jobb is.

www.youtube.com/watch?v=D1ZYhVpdXbQ

gabuschka 2016.03.06. 11:25:17

@nemszólokmégegyszer: Köszönöm a linket, tényleg jókedvre derítő. :-) Tényleg kedvesek és optimisták, örülök, hogy olvasva is úgy tűnt.

Petra01 (törölt) 2016.03.06. 15:41:42

Hirdetésre ajánlott blog lesz ez az oldal kedves Blogszomszédasszony! Nagyon elismerésre méltó hogy ilyen szépen ápolgatod ezt a kis írásos virágoskertedet, egyre komolyabb tartalmakkal töltöd meg. Profi lettél! Sok sikert a továbbiakban is, érződik hogy szíved csücske. Ölelés :-)

gabuschka 2016.03.07. 12:18:17

@Petra01: Köszönöm szépen!
Milyen kis csecse hasonlatot találtál, igen, szorgosan kertészkedem, nagy örömöm lelem mostanában benne. Jó érzés, hogy ez látszik. :-)

Annak meg, hogy írtál külön nagyon örülök!

nemszólokmégegyszer 2016.03.14. 09:28:06

@gabuschka: Szívből örülök, hogy pár perc örömet okozhattam. :-)

Szerző

Címkék

18+ (1) advent (3) Albufeira (1) Algarve (1) amszterdam (1) anyós (2) asztrológia (1) babanaplo (4) babysitter (1) barat (1) bicikli (1) blog (33) brazíl (1) Brazília (4) Budapest (1) BurgEltz (1) célok (1) cipő (1) Corcovado (1) diszneb (3) Drágám (18) dsds (1) egyetem (1) egyperces (23) eljegyzés (2) emberek (2) emlékek (1) énblog (24) esküvő (4) ételek (5) étterem (2) Faro (1) felhívás (1) felolvasás (2) fesztiválok (1) filmek (2) fodrasz (1) fogyokura (3) fokhagyma (2) Frankfurt (30) frankfurt (4) gaszto (1) generációk (3) gyerekvállalás (4) halaadas (1) hetiinstagram (11) Hetinsta (1) hetinsta (10) hétköznapok (1) hotel (14) Igoat (2) INFJ (2) info (2) Instagram (2) interju (13) Introvertált (2) introvertáltkihívás (1) iroda (2) ismerkedés (1) Janikovszky (2) JanikovszkyÉva (1) játék (1) joga (2) karácsony (4) karácsonyivásár (1) kastély (1) kávézók (1) kecske (1) képek (1) kérdőiv (10) kétkeréken (1) kiállítás (2) kikicsoda (2) kínai asztrológia (1) klinika (5) kollégák (2) költözés (2) kritika (1) kultúra (5) kupi (2) lackfijanos (1) látnivalók (13) leg (12) leggings (1) levendula (1) lista (24) Lohrberg (1) Loulé (1) magyar (4) Magyarország (3) magyaros (1) meditáciò (2) meditálók (1) menüterv (1) mindennapok (4) motivációslevél (2) munka (26) munkahely (3) munkakereses (11) nászút (1) német (1) németegység (1) németek (30) Németország (47) Neuschwanstein (1) nézelődöm (18) nyaralás (12) nyelv (3) nyelviskola (2) nyelvtanulás (4) Olaszország (1) orvosnál (5) párkapcsolat (9) parkoló (1) párválasztás (7) phuket (1) Portugália (2) praktikus (1) probanap (1) programok (1) Quarteira (2) recepciósok (1) recept (3) reggeli (2) rend (1) Rio de Janeiro (1) Róma (1) sarkosvelemeny (12) Schwangau (1) Schweinehund (1) Skyline (1) sport (1) Stáblista (2) Strasbourg (1) süti (2) szálloda (2) szauna (2) személyes (5) szerelem (3) szilveszter (3) szingli (3) színház (1) szomszédok (1) szórakozás (2) sztorizgatás (7) tábor (2) TagderEinheit (1) tanulás (3) tengerpart (5) terhesség (11) tévé (3) Tihany (1) tüntetés (1) uszoda (1) útinaplók (13) vacsora (1) Valentinnap (3) városnézés (17) vásárlás (1) vendégek (13) Vipassana (2) virsli (2) vlog (2) wg (3) zene (2) Címkefelhő

Hozzászólások