Személyes blog, mindennapok és sztorizgatás. Mesék Frankfurtból.

A tényleg kedves vendégek

Gondoltam kellene egy rovatot indítanom "Vendégszáj" néven a "Gyerekszáj" mintájára, de az ötlet megvalósításához én egyedül nem vagyok elegendő, kellenének vicces vendégek is. Ők is olyanok, mint az unikornis, vagy az a csillámpóni, akármit is takar pontosan a név; bizonyára léteznek csak még senki nem látta őket. Persze most igazságtalan vagyok, mégis hogyan, vagyis inkább miért is legyen valaki vicces abban a pár percben, amíg az élet összekényszerít minket. Főleg, ha a találkozásunkat egy kellemes turista osztályon eltöltött tizenkét órás repülőút előzte meg, belesimulva a híresen udvarias, figyelmes, választékos szókincsű, és kedves frankfurti taxissal történő reptéri transzferbe.

Figyelem, kétszer is aláhúznám a frankfurti jelzőt. Tehát nem általánosságban beszélek a taxisokról, hanem itt nálunk a taxis társadalomnak egy rétege mutálódott és kivált az eredeti közösségből, ők azok, akik szerintem kihagyták a civilizált együttélés foglalkozásokat az óvodában, vagy minimum a fáról lemászva egyből a volán mögé ültek. Bár ez sem igaz, nem is értem miért bántom szegény állatokat, ők nem ilyenek. Könnyen felismerhetők, mert ha gyalogos vagy, majdnem elütnek, ha biciklis, akkor három centire a lábadtól hatvannal előznek meg, hogy a menetszéltől majdnem leszédülsz a járgányról, és majdnem elütnek. Utasként nem ütnek el, mert fizetni fogsz, de röhögve elhajtanak a vérbe, ha szólsz, hogy kártyával fizetnél, és nem minimum Berlin az úticélod, vagy egész úton satufékekkel megspékelt joyride-ban lehet részed, mialatt a sofőr anyanyelvén történő folyamatos szünet nélküli telefonbeszélgetésnek álcázott halandzsának is fültanúja lehetsz. Bár ugye, aki nem a szépet és a jót keresi minden napban, az egy negatív hozzáállású önsorsrontó szerencsétlenség, így ha pozitívan szeretnénk felfogni ezt a lehetőséget, akkor legalább megtudhatjuk, hogy milyen lehet egy másik, tőlünk keletebbre fekvő földrészen taxizni, tíz euróért cserébe. Na mindjárt más, ugye? Világlátás, kultúrális horizontunk tágítása potom összegért.   

Miután megint sikeresen elkanyarodtam a témámtól, térjünk vissza oda, hogy az ötlet "Vendégszáj"  -a fentebb ismertetett ok miatt- balra el, helyette pedig összegyűjtöttem olyan történeteket, amikor egy-egy látogatónk valamiért feldobta a napomat. Ilyen is van, néha a nagy vendégtengerben feltűnik egy kis sziget (pálmafával), olyanok ők, vagy mint egy szelet csokoládé a kupis konyhaszekrényben, úgy jelennek meg, hogy nem is számítunk rájuk, mégis mekkora örömet okoznak! Ezek a vendégek valamiért kedvesebbek, kellemesebbek mint az átlag, az ember agya egy kicsit megpihen, és boldogsággal töltődik. 

A legutóbbi szívmelengető sztorijaim szereplői közül az elsők az elefántsimogató amerikaiak. Nagyon korai repülővel érkeztek egyik reggel Dél-Afrikából, cirka 12 órás repülőúttal a hátuk mögött. Ennek ellenére kedvesen vették tudomásul, hogy mivel a hotel tele volt előző éjszaka, így reggel hét magasságában még nincs tiszta szabad szoba nekik. Valamilyen önkéntes vagy kutató csoport volt, Afrikában utazgattak és a bébi elefántokat tanulmányozták. Nem egy rossz munka, az egyszeri ember (én) ilyet hallva csak csodálkozó szemekkel belekérdez a hogyan és mikéntjébe, azaz hogyan is zajlik egy elefántmegfigyelő önkéntes napja Afrikában. Nagyon jól elbeszélgettük, elmesélték milyen cukik a kis állatok (100 kilós csöppségek), valamilyen tanulmányon dolgoztak (lehet ám ők azok a sokat hivatkozott brit tudósok csak Amerikából) de azt már elfelejtettem, hogy min, mert hiába voltak fáradtak, még fotókat is mutogattak. Elsimogattam a képeket a tableten, már egészen kávéházi hangulat alakult ki közöttünk, ám közben láttam a szemem sarkából, hogy gyűlik a sor mögöttük. Egyesek szerettek volna kijelentkezni, de néha belefér, hogy a várakozók ellenére egy kicsit elidőzzünk egy-egy vendéggel. De aztán arréb szedelőzködtek, hogy végezhessem a munkám, bár én szívesebben beszélgettem volna velük tovább.

Volt egy bácsi is, ő is amerikai, akinek másnap hajnalban a Frankfurt Hahn reptérre kellett vezetnie, amely közel másfél-két óra autóút Frankfurttól. Odajött hozzám, hogy tartunk-e esetleg Németország térképet, mert neki csak egy kinyomtatott papírlapja van az útvonallal, amit azzal a lendülettel ki is hajtogatott elém, hogy igazítsam már útba rajta. El tudjátok képzelni, mintha egy Budapest - Abádszalók útvonaltervet nyomtatnátok ki egy A4-re, a színes vonalon kívül semmi nem látszott a papíron, még egy autópálya szám, vagy utcanév se. Próbáltam neki nagyobb méretben kinyomtatni, de nem ment. Mivel országtérképünk meg nem volt, neki meg GPS-e kicsit bután álltunk egymással szemben, de láttam rajta, hogy ő most innen addig nem tágít, amíg meg nem oldom a feladatot. Némelyik idősebb ember nagyon eszes, mert addig néz "betegkutya" szemekkel, amíg el nem éri, hogy a csillagokat is lehozd nekik. Megkérdeztem két kollégámat, hogy van-e valami ötletük, hogyan jutassuk el emberünket A-ból B-be, de sajnos nem volt; ám addigra már megsajnáltam a rafkós bácsit, és valahogy segíteni akartam neki. Eszembe jutott, hogy megkérdezzem van -e okostelefonja, mert amerikai lévén, akik még 80 és 100 között is repkednek Európába, és úgy használják az internetet, hogy néha egészen meglepődöm, könnyen feltételeztem. Szerencsére volt, bár használni nem nagyon tudta, így azon is meglepődött, hogy van benne beépített GPS. Megmutattam neki, hogyan kell a mobilnetet bekapcsolni, mivel a szállodai wifi nem fog egész úton működni, beállítottam előre az útvonalat, és megmutattam neki, hogy melyik a start gomb, amelyet akkor nyomjon meg, ha a kis család már beszíjazva ül az autóban. Persze örült nagyon, meg én is, hogy megoldódott a problémája.

Sok olyan vendégem van, akik valamiért nagyon szeretik Magyarországot. Általánosságban úgy látom, hogy magyarnak lenni Németországban egészen mást jelent, mint mondjuk Angliában. De ez csak durva általánosítás a saját benyomásaim alapján. Itt nem csak egy újabb bevándorló vagyok, hanem egy ember Magyarországról. Biztos vagyok benne, hogy sokan nem így látják, de eddig nem nagyon találkoztam negatív véleménnyel. Jó néhányan beszélik is a nyelvet valamennyire, mert vagy az anyukájuk, vagy apukájuk magyar volt. Ilyenkor rögtönzött nyelvóra keretében már csak magyarul hajlandóak megszólalni, én meg tapsikolok minden egyes kimondott szavuk után. A legtöbb Magyarország fan már a nevem alapján tudja, hogy honnan jöttem, bár az amatőrök még pedzegetik, hogy esetleg Lengyelországból. Sok ilyen találkozás úgy indul, hogy mialatt én próbálnék a kedvesség jegyében a vendéggel csevegni, azt látom, hogy bebandzsítva merednek a névtáblámra, és igyekeznek kibetűzni a vezetéknevemet. Van, hogy annyira koncentrálnak, hogy a milyen volt az utazás kérdésemre azt válaszolják (kérdezik vissza), hogy hogyan kell kiejteni a nevemet. De legalább innentől kezdve már tudom, hogy miről beszélgessek velük, elég csak megkérdeznem, hogy jártak -e már nálunk, és csak ömlik az információ.

Egyszer egy német vendég elolvasta a nevem, majd kapásból megkérdezte, hogy melyik városból származom Magyarországról. Mikor erre aluliskolázott módon azt válaszoltam, hogy Magyarországról, akkor mondta, hogy ez egyértelmű volt neki  ezért kérdezi, hogy melyik városból. Mondtam, hogy Budapestről, majd megkérdeztem, hogy járt-e már nálunk. Erre elkerekedő csillogó szemekkel mondja nekem, hogy hát persze, hogy volt és nemcsak a fővárosban, hanem más helyeken is. Helyes kis akcentussal felsorolta az összes várost ahol már járt, majd áradozott kicsit az ételekről, hogy itt minden finom, és a kedves emberekről, hogy itt mindenki kedves. Már egészen zavarban éreztem magam, mert egyrészt örültem, hogy ennyire jól érezte magát, másrészt simán vele forgattam volna a következő országimázs videót, de a köszönömön és a kedvesen mosolygáson kívül mást nem tudtam reagálni. Pedig láttam rajta, hogy még mondaná. Lehet még kérdezgetnem kellett volna, hogy merre járt még. Na majd legközelebb.

Ugyancsak a magyarfan kategóriában indult az a fiatal német srác, aki odajött a pulthoz, megkérdezte, hogy hol van az xy cég rendezvénye házon belül, majd amíg megkerestem a listámon -gondolom miután elolvasta a nevemet- egyszer csak magyarul akcentus nélkül megkérdezte, hogy magyar vagyok-e. Mondtam igen, majd visszakérdeztem, hogy mijáratban, melyik városból jött, satöbbi, mire mondja, hogy ő itt él. -Ó igen? -kérdeztem vissza, -És itt is született? -érdeklődtem tovább. Erre kapcsolt a fiú, hogy nem esett le nekem, hogy ő nem magyar, mert mondta is rögtön, hogy igen, itt született, mert ő nem magyar. Na erre én néztem elkerekedett szemekkel, hogy dehát, dehát nincs is akcentusa, hol tanult akkor meg ilyen jól magyarul. Persze szabadkozott, hogy nem tud ám ő olyan jól, és a ragozása sem tökéletes - mintha sok anyanyelvűnek az lenne egyébként-, de azért tanult meg, mert az exe magyar volt, aki sem angolul sem németül nem beszélt, így muszáj volt neki megtanulnia a nyelvet, hogy tudjanak kommunikálni. Itt egészen elérzékenyültem, de még időben visszafogtam magam, nehogy a keblemre öleljem és egy cuppanósat nyomjak a homlokára, így csak szóban ismertem el a teljesítményét.

Néha valódi magyar vendégem is van, mint legutóbb egy fiatal férfi. Megérkezik, angolul mondja a nevét, majd mosolyogva rákérdeztem, hogy Magyarországról jött-e. Persze onnan, majd elkezdtünk beszélgetni.
Itt azért megállnék egy pillanatra, és elmondanám, hogy néha komolyan vért izzadok, amikor ott a pultban magyarul kell beszélnem, mert nem tudom, hogy hogyan mondják frappánsan a saját anyanyelvemen azokat a szavakat, amelyeket mondjuk egy bejelentkezéskor angolul vagy németül mondok. Így sokszor csak nyekegek, mert fordítom vissza németből, hogy a reggeli ezen az emeleten van a szoba meg a nyolcadikon. Mindezt súlyozva a magázással, mert tartsatok merevnek, de nem vagyok híve a mindenkivel helló-szevasz pajtikám stílusban való beszédnek csak azért mert egy országból jöttünk. Főleg úgy, hogy hivatalos helyen találkoztunk, vagyis Magyarországon sem tegezne le senki egy szállodába megérkezve. Nos tehát magyar vendéggel megörültünk egymásnak, megbeszéltük, hogy ki mit csinál itt, majd véletlenül letegezett, én meg kaptam az alkalmon, hogy nem baj, pajti, nekem is egyszerűbb így kifejeznem magam, csak én ebben a szituációban nem ajánlhatom fel. Vele is egy élmény volt találkozni/beszélgetni, mindig örömmel tölt el, ha kedves, értelmes magyarokkal találkozom külföldön. 

Több vendégünk is érkezik Dél-Amerikából, ami szerintem nagyon jó, mert nagyon viccesek és kedvesek, olyan mintha a napsütést is magukkal hozták volna. Már két vendégtől is kaptam névjegykártyát, hogy ha bármikor arra járok, keressem őket nyugodtan, és a kettőből az egyik nő volt.

gloria.gif

Nagy kedvencem volt az a kolumbiai anyuka, akinek egyik nap segítettem az internetet beállítani a telefonján. Megköszönte, megkérdezte mi a nevem, majd onnantól kezdve minden nap amikor valamiért lejöttek a lobbyba hangosan a nevemet kiáltotta, hogy 'Hi Gabriella!!!!!' Köszönt és integetett, mintha régi jó barátok lettünk volna. Tulajdonképpen ha az lett volna a célja, hogy mindenki megismerjen aki éppen akkor ott lézengett, sikerrel járt volna. Egyik nap pedig a kislányát is bemutatta nekem, ugyancsak mintha régi ismerősök lennénk. A "kis" 16 éves kamasz aki egy nappal később érkezett, nagyon örült persze a kitüntetett figyelemnek, bár gondolom ennyi év alatt már hozzászokott. 

Mások minden nap odajönnek beszélgetni, vagy elmesélni milyen napjuk volt. Ha visszakérdezek, akkor minimum fél órára lefoglalnak. Ezt egy európai vendég sem csinálja, egyetlen egyszer jött oda hozzám egy német nő, hogy elmondja nagyon jó volt az étterem amit ajánlottam. Tudom, mások vagyunk, vendégként én sem szórakoztatom a dolgozókat egy szállodában sem. 

 

Látjátok, vannak azért kellemes élmények is a hotelben, nem csak szapulni tudom szegény vendégeket. 

 

 

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, ha tetszett a bejegyzés és a blog, csatlakozz a Facebook oldalamhoz is!

Kép: wifflegif.com

 

A bejegyzés trackback címe:

https://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr827881046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GizilányaJudy 2015.10.22. 07:59:41

Nagyon-nagyon profi írás,roppant szórakoztató volt olvasni. Gratulálok!!!!!!!!

nemszólokmégegyszer 2015.10.27. 10:14:20

Van az úgy, hosszú, borús, esős napok után jön a jó idő. Ezekért is érdemes élni, visszaemlékezni, felidézni, míg újra kisüt a nap. Nem koejjó /utálom az álbölcsességeit/, ez saját. Egy régi magyar mondás szerint a juhász azért fütyül vidáman a szakadó esőben bőrig ázva, mert tudja, hogy az eső elálltával megint kisüt a Nap, ami beragyog és melegséggel tölt el. /RÁADÁSUL REZSICSÖKKENTÉS! Igaz ez itthoni duma, ott nem b@sszák át -minden nap- az embereket/választópolgárokat szlogenekkel./ A taxisok meg itthon is pont olyanok, mint Frankfurtban /szerintem mindenhol/, vagy magánzó /a szakma vadkutyái/ vagy falkába tömörülve /értsd alatta taxitársaság/ minimálbéren bejelentve /van a családban/ ezért a megélhetésért cél a lehúzás. Egyébként lekezelő, unszimpatikus, lusta recepcióssal egyszer találkoztam, reggel kezdett, én meg rá fél órára érkeztem. Bejelentkezés után kib@szta elém a kulcsot a girnyó kölyök, hogy 112. Ennyi. Én meg a kis piros mellényében-csokornyakkendőjében kikaptam a pultból 6 ember szeme láttára Brit földön ez nem szokás/. Egy kicsit meghőköltek. Másnap átköltöztem. Az ajtónálló előttem nyitott ajtót. Rettentően szégyellem magam azóta is. Csak, ha azt mondja a kölök -egy nővel nem csináltam volna! azért van határ/, hogy kicsit lassabban kérem, /mert pocsék éjszakám volt, legénybúcsúm volt, tegnap szakítottam, stb./ mivel 10 óra repülés után én is kinyújtottam volna magam, elég lett volna annyit mondania, hogy foglaljon helyet a társalgóban, fogyasszon valamit kérem,ha elfogyott a sor kérem fáradjon vissza. Ja és nem vagyok 100 kiló közelében sem. Megint jót írtál. Kicsit felkavart, mert ezen kivétellel" jó vendég"szoktam lenni, a bejelentkezéstől a szobatisztasági /ténylegesen, benne a fürdő-budi/, mindent rendben hagytam. Nálam alap. A főprojektet meg nem elfelejteni! :-)))

gabuschka 2015.11.02. 10:21:07

@nemszólokmégegyszer: Biztos emlékezetes maradtál a recepciósnak, lehet írt is rólad! :-)) Csak viccelek. :-) Nekem egyszer volt csak ilyen rossz élményem, Amsterdamban a recis nő volt eszméletlen bunkó. De én csak azzal büntettem, hogy tüntetőleg nem néztem rá, és nem beszéltem vele -a Drágám jelentkezett be- bár szívesebben téptem volna meg a haját.
A taxisokkal nekem nem volt Frankfurton kívül rossz tapasztalatom, bár gondolom mindenhol van mindenféle ember. Itt nem találkoztam még normálissal. Szerencsére nem is nagyon kell használnom, vagy bicikli vagy metró is jó helyette.

Sledger · http://krikett.blog.hu/ 2015.11.17. 10:09:11

Recepcióssal flörtölni ér? :D

Egyszer egy frankfurti hotelben véletlenül kiborítottam a zabot az étterem közepén. Hirtelen mindenki rám figyelt. Fura érzés volt. Mondhatni eléggé égő.

gabuschka 2015.11.17. 16:22:17

@Sledger: Meg lehet próbálni, csak nehogy valami örökzöld csajozós dumával indíts. :-))

Remélem azért már túl vagy rajta, és sikerült feldolgozni. (bocs, gonosz voltam) :-)

Szerző

Címkék

18+ (1) advent (3) Albufeira (1) Algarve (1) amszterdam (1) anyós (2) asztrológia (1) babanaplo (4) babysitter (1) barat (1) bicikli (1) blog (33) brazíl (1) Brazília (4) Budapest (1) BurgEltz (1) célok (1) cipő (1) Corcovado (1) diszneb (3) Drágám (18) dsds (1) egyetem (1) egyperces (23) eljegyzés (2) emberek (2) emlékek (1) énblog (24) esküvő (4) ételek (5) étterem (2) Faro (1) felhívás (1) felolvasás (2) fesztiválok (1) filmek (2) fodrasz (1) fogyokura (3) fokhagyma (2) Frankfurt (30) frankfurt (4) gaszto (1) generációk (3) gyerekvállalás (4) halaadas (1) hetiinstagram (11) Hetinsta (1) hetinsta (10) hétköznapok (1) hotel (14) Igoat (2) INFJ (2) info (2) Instagram (2) interju (13) Introvertált (2) introvertáltkihívás (1) iroda (2) ismerkedés (1) Janikovszky (2) JanikovszkyÉva (1) játék (1) joga (2) karácsony (4) karácsonyivásár (1) kastély (1) kávézók (1) kecske (1) képek (1) kérdőiv (10) kétkeréken (1) kiállítás (2) kikicsoda (2) kínai asztrológia (1) klinika (5) kollégák (2) költözés (2) kritika (1) kultúra (5) kupi (2) lackfijanos (1) látnivalók (13) leg (12) leggings (1) levendula (1) lista (24) Lohrberg (1) Loulé (1) magyar (4) Magyarország (3) magyaros (1) meditáciò (2) meditálók (1) menüterv (1) mindennapok (4) motivációslevél (2) munka (26) munkahely (3) munkakereses (11) nászút (1) német (1) németegység (1) németek (30) Németország (47) Neuschwanstein (1) nézelődöm (18) nyaralás (12) nyelv (3) nyelviskola (2) nyelvtanulás (4) Olaszország (1) orvosnál (5) párkapcsolat (9) parkoló (1) párválasztás (7) phuket (1) Portugália (2) praktikus (1) probanap (1) programok (1) Quarteira (2) recepciósok (1) recept (3) reggeli (2) rend (1) Rio de Janeiro (1) Róma (1) sarkosvelemeny (12) Schwangau (1) Schweinehund (1) Skyline (1) sport (1) Stáblista (2) Strasbourg (1) süti (2) szálloda (2) szauna (2) személyes (5) szerelem (3) szilveszter (3) szingli (3) színház (1) szomszédok (1) szórakozás (2) sztorizgatás (7) tábor (2) TagderEinheit (1) tanulás (3) tengerpart (5) terhesség (11) tévé (3) Tihany (1) tüntetés (1) uszoda (1) útinaplók (13) vacsora (1) Valentinnap (3) városnézés (17) vásárlás (1) vendégek (13) Vipassana (2) virsli (2) vlog (2) wg (3) zene (2) Címkefelhő

Hozzászólások