Személyes blog, mindennapok és sztorizgatás. Mesék Frankfurtból.

Ismerkedés Algarve városaival

A sikeres megérkezésünk után majdnem egy hetet töltöttünk Portugália déli részén, Algarve-n. Az ott-tartózkodásunk alatt a megfelelő színűre barnuláson túl igyekeztünk minél több tengerpartot és várost meglátogatni. Nagyon jól éreztük magunkat, remek hely, ha a láblógatós pihenést szeretnénk egy kis városnézéssel ötvözni.  Biztos vagyok benne, hogy még visszamegyünk, mert nincs túl messze, olcsón lehet jó szállást találni, remek tengerpartjai vannak, kedvesek az emberek, és amennyiben szívesen eszel halat, itt aztán van választék. 

070901-praias-mapa2.jpg
A térképen bekarikáztam azokat a városokat, ahol jártunk, és szétnéztünk. Hiába egy hetet töltöttünk itt, még így is rengeteg helyre ellátogathattunk volna csak itt délen, és akkor még Portugália északon fekvő városairól nem is beszéltem.

Quarteira

Kezdem a várossal, ahol megszálltunk, ez volt a főhadiszállásunk, innen ruccantunk ki mindenfelé. Ez egy igazi tengerparti kisváros, szállodákkal, apartmanokkal, egy tengerparti sétánnyal, valamint néhány óriási német élelmiszerbolttal. Gondolom, hogy minden német turistának meglegyen a napi betevő otthoni Brötchen-e (zsemle). Mivel vízparton voltunk, azért a gazdag hal és tengeri élőlény választékot érdemes megemlíteni, a mini tintahaltól a poliplábakig minden ami szem-szájnak ingere, kapható volt. 

Mivel én sajnos egyáltalán nem szeretem a halat, így nem volt szerencsém kipróbálni a helyi specialitásokat. A sétányon egymás után található mindenféle kis étkezde, így a választék bőséges, ám a legtöbb helyen csak tengeri herkentyűket lehetett választani, vagy sztéket; ezért többnyire főztem otthon valami egyszerű ebédet vagy vacsorát. Mondhatjuk, hogy nekünk ez a nyaralás nem a gasztronómiai kalandozásokról szólt. Azért a nemzeti süteményt minden édesszájúnak tudom ajánlani, vanília krémmel töltött könnyű tésztakehely, kissé karamellizálva, fahéjjal megszórva.
Az apartmanoktól távol egy privát villában szálltunk meg, nagyon csöndes, nyugodt, környezetben tengettük azokat a napokat, amikor csak a medencéhez mentünk ki. Mi itt szálltunk meg. Több várost meglátogatva is úgy gondolom, hogy itt volt a legjobb lakni, mivel az evésen, barnuláson és úszkáláson kívül mást nem lehetett csinálni, ezért nyugodt szívvel olvasgattunk a napágyon. 

 

Lagoa

A harmadik napunkon látogattunk el ide, mert egy olyan helyet kerestünk, ahol lehet snorkeling-elni, és ez a tengerpart volt a legközelebb, valamint a legszebb is. A képeken valóban egy gyönyörű hely, de annyira kellemetlen rothadó halszag terjengett a partszakaszon, hogy kellett egy jó fél óra mire az orrom megszokta és már nem éreztem. A partra egy hosszú lépcsősor vezet le, és több sziklatömbön átmászva nagyon kellemes partszakaszt lehet elérni.
Egy másik dolog, és utána rátérek az előnyökre, hogy nem volt igazán mit nézni a víz alatt. Néhány hal elúszott alattunk, de fele annyira sem volt színes és gyönyörű, mint például a horvát tengerparton. Azt azért hozzá kell tennem, hogy annak ellenére, hogy jó úszó vagyok, szabad vízben nem érzem magam biztonságban, mert nem látom a víz alját és így nem tudom mi van alattam, így nem is nagyon úsztam messzire. Lehet a bátrabbak, kicsit beljebb merészkedve több mindent láthatnak.


A hely gyönyörű, képeslapra való sziklákkal, kék tengerrel, csendes turistákkal. Szerencsére sehol nem találkoztunk a zenét a pokrócon üvöltető, sörrel a tengerben fürdő és onnan ordibáló nyaralókkal. Volt lehetőség kis csónakkal csoportosan behajózni a sziklák közé, mi ezzel nem éltünk, elég volt a búvárkodás. 

Faro

Faro Algarve és a motorozás fővárosa. Saját reptere van, amennyiben valaki egy egyszerű napozással és semmittevéssel eltöltött pihenésre vágyik, érdemes közvetlenül ide repülni, mert sokkal könnyebben elérhetőek a délen fekvő tengerparti városok mint Lisszabonból. Ide várost nézni jöttünk, de természetesen itt is van remek strand, sőt minden órában közlekedő hajójárat a közelben lévő szigetekre. A város már az időszámítás előtt a hetedik században is létezett, akkor még Ossónoba néven, a 11. század óta nevezik Faro-nak. Én rajongok az öreg, régi városokért, ezért ez lett az egyik kedvenc helyem itt. Rengeteg étterem, kávézó található a sétálóutcában, valamint sok a látnivaló és strandolni is lehet. Szerintem ideális egy egy hetes charter járatos nyaralásra, pihenés és városnézés egy helyen, és még igazi narancsfát is láttam.

Albufeira

A következő állomásunk a partiközpontra esett, legalábbis ezt a következtetést vontam le az egymás után épült bárok, clubok és éttermek láttán. Én egyedül itt tapasztaltam az igazi olcsó, bóvli bolhapiac hangulatot. a számtalan turistákból megélő, I love Agarve, meg Las Vegas után szabadon: "Ami Algarven történik, az Algarven is marad" nyomatos pólókat áruló kofát, a hamburgerest, a hot-dogost, a napernyőst, a gumicsónakost, a fagyist, a hennatetkóst, és az afrikai hajfonást készítő asszonyt. Nincs az a zsebpénz, amit a kis turista gyerekek ne tudnának elkölteni, volt itt minden ami szem-szájnak ingere. A strandon lehetett vízibanánozni, repülni, felfújható játszótéren játszani, tehát program az lett volna itt is minden napra. Szerintem tíz éve biztos, hogy ide akartam volna jönni, azért huszonegy-két évesen még nem bánja az ember, ha nulla huszonnégyben zajlik az élet, nappal lehet napozni, pihenni, játszani a strandon, este meg felhúzni a dizsiruhát és hajnalig inni meg táncolni.
A város tiszta, modern, új, a hangulat olyan, mint a Balatonon még fénykorában. A tengerpart gyönyörű, itt nincsenek nagy hullámok, a víz pedig olyan tiszta, hogy több strand is elnyerte a nemzetközi "Kék zászló" minősítést. 

Loulé

Itt délen ez volt az utolsó meglátogatott városunk. A szállásadónő, Isabelle javasolta, hogy menjünk át mindenképpen, mert elkezdődött a FestivalMed (hangos, zenés link), amely, gondolom kitaláltátok már, egy zenei fesztivál többnyire portugál fellépőkkel, de az információs füzetben láttam brazil, holland, és spanyol művészeket is. A város egy részét kerítették be, és lepték el az árusok, alkotók és zenészek. Mindenféle dolgot lehetett vásárolni, a fűszerektől kezdve a buggyos szektás nadrágig; CD-k, festmények, művészeti alkotások kellették magukat. Mintha egy marokkói-portugál-afrikai keverék piacra csöppentünk volna. Mi elég korán, este hétkor nyitásra érkeztünk (ezért nincsenek emberek a képeken), és nagyjából kilenckor távoztunk is, amikor a tömeg elkezdett özönleni. Mondhatnám, hogy nyugdíjas tempóban nyaraltunk, ha a szomszéd holland házaspár, akik egyenként elmúltak 80 évesek és akik aktívabban vettek részt az éjszaki életben, nem cáfoltak volna erre rá. 
 

 

 

 

Első Kép: laranjeira.com/artigos, többi saját

A bejegyzés trackback címe:

https://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr287609704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemszólokmégegyszer 2015.07.12. 09:05:44

Tökéletes nyári beszámoló, csodás, nyálcsorgató képekkel. A parti sziklák szépsége meg elbújhat /el is bújt/ mögötted. Csini vagy. :-))) /gondolom TE vagy képen a pároddal/ Kár hogy a halat meg a tengeri herkentyűket nem szereted, mert a tengerparti városok gasztronómiai kínálata olyan, mint egy vidéki magyarnak /akár a pestinek is/ egy disznótor, a sült vérrel, töpörtyűvel, hurkakolbásszal..... De a kis főzőcskézéssel legalább kiugrottál a szokványból /mindennap étteremben -hamburgeresnél, stb.- eszünk, bétervként meg viszünk magunkkal 40 db konzervet oszt "bemikrózzuk". Narancsot szedtél a fáról? Én biztos elcsentem volna legalább egyet /na jó, legalább hármat/. Az írásod legalább annyira élvezetes, mint átélni. Ahogy most trendi mondani, "teljesen átjött". :-)) Köszönöm. /Kövezz meg, már alig vártam, hogy hazaérj és beszámolj. Kár, hogy csak egy hét volt, szerintem tudtál volna még egy hetet "szenvedni"./

gabuschka 2015.07.17. 11:21:09

@nemszólokmégegyszer: Köszönöm ismét a hozzászólásodat, és örülök, hogy tetszett az írás! Narancsot nagyon szerettem volna szedni, de a korábban érkezők leszedték az összeset, amit elérhettem volna, pedig azért kinyújtott kézzel elég jó esélyekkel indultam. :-)
Én is sajnálom, hogy nem szeretem a halat, időnként eszek belőle, hátha mégis megszerettem, de eddig még nem.
10 nap jobb lett volna mint 8, szívesen maradtam volna még egy kicsit. :-)

Szerző

Címkék

18+ (1) advent (3) Albufeira (1) Algarve (1) amszterdam (1) anyós (2) asztrológia (1) babanaplo (4) babysitter (1) barat (1) bicikli (1) blog (33) brazíl (1) Brazília (4) Budapest (1) BurgEltz (1) célok (1) cipő (1) Corcovado (1) diszneb (3) Drágám (18) dsds (1) egyetem (1) egyperces (23) eljegyzés (2) emberek (2) emlékek (1) énblog (24) esküvő (4) ételek (5) étterem (2) Faro (1) felhívás (1) felolvasás (2) fesztiválok (1) filmek (2) fodrasz (1) fogyokura (3) fokhagyma (2) Frankfurt (30) frankfurt (4) gaszto (1) generációk (3) gyerekvállalás (4) halaadas (1) hetiinstagram (11) Hetinsta (1) hetinsta (10) hétköznapok (1) hotel (14) Igoat (2) INFJ (2) info (2) Instagram (2) interju (13) Introvertált (2) introvertáltkihívás (1) iroda (2) ismerkedés (1) Janikovszky (2) JanikovszkyÉva (1) játék (1) joga (2) karácsony (4) karácsonyivásár (1) kastély (1) kávézók (1) kecske (1) képek (1) kérdőiv (10) kétkeréken (1) kiállítás (2) kikicsoda (2) kínai asztrológia (1) klinika (5) kollégák (2) költözés (2) kritika (1) kultúra (5) kupi (2) lackfijanos (1) látnivalók (13) leg (12) leggings (1) levendula (1) lista (24) Lohrberg (1) Loulé (1) magyar (4) Magyarország (3) magyaros (1) meditáciò (2) meditálók (1) menüterv (1) mindennapok (4) motivációslevél (2) munka (26) munkahely (3) munkakereses (11) nászút (1) német (1) németegység (1) németek (30) Németország (47) Neuschwanstein (1) nézelődöm (18) nyaralás (12) nyelv (3) nyelviskola (2) nyelvtanulás (4) Olaszország (1) orvosnál (5) párkapcsolat (9) parkoló (1) párválasztás (7) phuket (1) Portugália (2) praktikus (1) probanap (1) programok (1) Quarteira (2) recepciósok (1) recept (3) reggeli (2) rend (1) Rio de Janeiro (1) Róma (1) sarkosvelemeny (12) Schwangau (1) Schweinehund (1) Skyline (1) sport (1) Stáblista (2) Strasbourg (1) süti (2) szálloda (2) szauna (2) személyes (5) szerelem (3) szilveszter (3) szingli (3) színház (1) szomszédok (1) szórakozás (2) sztorizgatás (7) tábor (2) TagderEinheit (1) tanulás (3) tengerpart (5) terhesség (11) tévé (3) Tihany (1) tüntetés (1) uszoda (1) útinaplók (13) vacsora (1) Valentinnap (3) városnézés (17) vásárlás (1) vendégek (13) Vipassana (2) virsli (2) vlog (2) wg (3) zene (2) Címkefelhő

Hozzászólások