Személyes blog, mindennapok és sztorizgatás. Mesék Frankfurtból.

Egy újabb csillag ragyog az égen

18702673_b81105e350e727a602cfe782cd938069_xl.jpgNos, bevallom, fogalmam sincs, hogy hol álljak neki az írásnak, mert az elmúlt 5 napban annyi minden történt, hogy még igyekszem feldolgozni az eseményeket. Azért remélem sikerül összefüggően elmesélnem mindent, de szólok, hogy közvetve ez az írás is rólam fog szólni, arról, hogy bennem hogyan csapódtak le a történések.

Hát akkor kezdjük is Ádámnál, meg Évánál, tudjátok, hogy a pünkösdi hétvégén hazalátogattunk a Drágámmal, és annak érdekében, hogy az éves vizitünk létrejöjjön, előtte másfél hetet dolgoztam folyamatosan, mellette pedig készültem a nyelvvizsgámra. Annyira nem nehéz ennyi napot egyben ledolgozni, mert a negyedik nap után átkapcsoltam robotpilótára, inkább ott vettem észre, hogy fáradok, hogy szépen fogyott a türelmem a vendégek kérdéseivel, később már a jelenlétükkel szemben. (Már érlelődik bennem "az ázsiai vendég" című posztom, csak félek megírni, mert túl rasszista lenne, így valamilyen korrektebb megfogalmazáson töröm a fejem). A sűrű program és a limitált rendelkezésre álló idő miatt készítettem egy listát fejben, hogy mi mindent kell elintéznem az indulás előtt, szépen beosztottam, hogy melyik nap melyiket fogom kipipálni, szinte versenyt futottam az idővel, és perverz örömmel töltött el, amikor láttam, hogy mindennel időben haladok, sőt még egy extra futást a parkban is sikerült beillesztenem a napirendbe. Szépen haladtam is csütörtökig, aznap egy sikeres műszakcsere miatt hamarabb végeztem, csak egy órával maradtam tovább két vendég miatt, mindig jó szívvel fogok rájuk gondolni. 
Szóval műszak végén ballagok az öltözőbe, aznapra egy kis tanulás volt még a másnapi vizsga előtt betervezve, a Drágám meg kosárlabdázni akart a parkban a kis barátaival. Gondoltam levezetésképpen beülök egy kávéra és cigire a dohányzó részre, és megnézem az üzeneteimet. Első üzenet a Drágám egy barátjának a barátnőjétől jött, akivel egy hete találkoztunk. Róla még nem írtam, indiai lány, légiutaskísérőként dolgozik és már jó néhány hónapja együtt él a Drágám egyik barátjával. Ő írja, hogy mély részvétét küldi Sven miatt, tudja, hogy milyen közel állt a fiúkhoz. Namiafüttyez... Kicsit elkezdett dobogni a szívem, meg az adrenalin zsibogott a gerincemben, jött a második üzenet a Drágámtól, hogy mikor érek haza.
Rögtön hívtam, ám mint utólag kiderült, közel egy üveg italt nyomott be egyedül, a hangja nagyon zselés volt, csak azt hajtogatta, hogy Sven elment és menjek haza. Én a sokk hatására letettem a telefont, elszívtam a cigimet, mintha semmi nem történt volna, komótosan átöltöztem, leadtam a koszos egyenruhám a tisztitóba, majd szépen hazabicikliztem. 
A Drágám kifeküdve öltönyöstül, cipőben az ágyon, az asztalon a whiskeys poharak meg az üres üveg, szerencsére a másodikat nem bontotta fel, igyekeztem kiszedni belőle, hogy mi történt, de nem nagyon sikerült. Részletekben azért megtudtam, hogy reggel, amikor vitte a gyerekeket az oviba lett rosszul, hiába hívták a mentőket, már nem lehetett megmenteni. A fő véna vagy aorta, nem értek hozzá, ami az agyat táplálja vérrel megpattant, és ott helyben meghalt. Sven volt az a barátunk, akinek a családjától béreljük a lakásunkat, neki van az orosz felesége, meg a két kicsi gyereke. Az ő anyukája az extra anyós, aki a Drágámat is többször a szárnyai alá vette.
Azt olvastam valahol, hogy a váratlan tragédiák, élethelyzetek, kihívások által ismerhetjük meg legjobban a saját természetünket. Ez alapján annyira nem vagyok büszke magamra, na de lássuk csak miért is nem.

Ahogy hazajöttem, rögtön tudni akartam, hogy mi történt, türelmetlen és dühös voltam. Értem én, hogy a barátnő, aki a részvétnyilvánító üzenetet küldte csak jót akart, de kérdem én, minek fontoskodik, és miért kellett azonnal üzenetet küldenie? Miért közvetve tőle kellett megtudnom a rossz hírt, főleg, hogy a Drágám direkt személyesen akarta elmondani, nem egy whatsapp üzenetben, de neki hála, miközben kattant az öngyújtóm, már belémállt az ideg, hogy mi történhetett. Értem, hogy jót akart a maga arrogáns módján, de várhatott volna egy napot, mivel amíg dolgozom el vagyok vágva minden üzenettől nincs nálam a telefonom, így hiába már mindenki tudta délután, én csak amikor végeztem hallottam róla, akkor is tőle, szóval a k.rva anyját. Ebből kifolyólag már türelmetlenül tudni akartam, hogy mi történt, de mivel a Drágám közel eszméletlenre itta magát, amikor nem aludt, akkor sírt, így nem állt össze a sztori. Először rá is mérges voltam, mert nem ez a megoldás, így nem lehet viselkedni, bosszantott, hogy egy értelmes mondatot nem tudok kihúzni belőle, de aztán elszégyelltem magam, ki vagyok, hogy megmondjam, hogy hogyan is dolgozza fel a gyászt. Ha neki az segít, hogy iszik, és sír, akkor tegye azt, így inkább ültem mellette az ágyon, simogattam a hátát, és bekészítettem egy lavórt ha hánynia kellene.

A másik dolog ami nem tetszett, hogy kapásból azt éreztem, hogy nem akarok hazajönni, nem akarok a családdal találkozni, mert nem tudok mit mondani. Mit lehet egy anyának mondani, aki az egy szem 38 éves kisfiát veszítette el, akivel egy házban laktak, és egymással szorosan, napi kapcsolatban éltek? Hogy részvétem? Hogy sajnálom? Annyira üres szavak. Nem akartam ezt a fajta mély fájdalmat sem látni, mert akik elveszítenek egy ennyire fontos személyt, annyira összetörnek, hogy az emberre rátör a sírhatnék már a látványtól is. Erről eszembe jutott, hogy olyan vagyok mint egy patkány, menekülnék a süllyedő hajóról. 
Később azért írtam egy üzenetet a feleségnek, hogy itt vagyunk ha bármiben segíthetünk, felajánlottuk a segítséget babysittelésben is, de egyelőre nem kértek belőle. Az anyukával még mindig nem találkoztam, igyekszem laposkúszásban közlekedni, eddig sem tudtam vele miről beszélni, most meg mit is mondhatnék. Persze muszáj lesz egyszer szembenézni a helyzettel, főleg, hogy ez az egész szituáció nekik az igazán nehéz.

Bevallom mindketten megijedtünk a Drágámmal, mert az ilyen fajta hirtelen halálesetekre nem lehet felkészülni, még a jeleket sem látod magadon, mert a fáradékonyságot, meg a kisebb hasi -vagy mellkasi fájdalmat (attól függően, hogy melyik aorta fog kiszakadni) pedig mindig a stressz vagy munka rovására írják, mindaddig, amíg egyik nap összeesel, és nem kellsz fel többet. Olyan orosz rulettes érzés, nem tudod, hogy mikor következel majd te, főleg, hogy mi egyáltalán nem élünk kifejezetten egészséges életet. Sven közel nyolc éve, mióta megnősült nem ivott és amúgy soha nem dohányzott, mégis vele történt ez az egész. Tudja az ember, hogy dohányozni semmiképpen nem javasolt, és attól mert egy nemdohányzó hal meg, nem jelenti azt, hogy automatikus védettséget ad a dohányzóknak, mert gondolom mindenki ismer egy-két Pista bácsit, aki láncdohányos volt, reggelenként kávé helyett pálinkával ébredezett, és mégis 90 évesen koráig élt boldogan, sőt még a fogai is megvoltak.

Sokat gondolkodtunk, hogy vajon mi mit csinálnánk hasonló esetben, ha kettőnk közül menne el valaki. A Drágám ügyesen levezette, ha ő lesz a soros és már lesz gyerekünk, akkor majd én fogjam az ő összes pénzét, költözzek haza Magyarországra a gyerekkel, és próbáljak meg egy saját házat venni, vagy legalábbis egy részletét befizetni, és kezdjek ott új életet. Az a baj, hogy annyira élethűen írta le ezt a szituációt, hogy én már láttam magam özvegyként hazatelepülve gyerekestül, a család szomorú folyamatos törődésével körülvéve, így felvetettem neki komolyan, ha ezt még egyszer el merészeli mondani, én elköltözöm amint visszajöttünk és se puszi se pá, keressen magának valaki mást, de én nem szeretnék erre a sorsra jutni. Eddig is paráztam rendesen a gyerekvállalástól, de most még inkább. Eddig nem merült fel az a probléma, hogy valamelyikünk hamarabb távozik mint szeretne. 

Nehéz, mert mindenki hosszú és egészséges életet szeretne élni boldogan a párjával, akár unokákkal körülvéve. Szeretne hamarabb meghalni, mint a gyerekei, és szeretné ha mindenki egészséges lenne a családjában. A valóság persze más, nem mindig érkezési sorrendben távozunk, az ezoterikusok szerint akkor lépünk, amikor véghezvittük az életfeladatunkat, amelyet néha nehéz megérteni, főleg ha egy 3 és egy 5 éves gyerek marad utánunk. Az ember azt hinné, hogy az a feladata, hogy felnevelje őket.

Igazából jól jött, hogy elutaztunk pár napra, én már elkezdtem lemondani az utazást, nem akartam a Drágámat kitenni a családlátogatásnak, de aztán ő mondta, hogy inkább menjünk, jobb lesz, ha elfoglaljuk magunkat. A hazautazásról majd legközelebb írok, nem akartam a két sztorit összemosni, lehet túl hosszú lett volna.

 

 

Kép: indafoto.hu, Bozó Tünde photography

A bejegyzés trackback címe:

https://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr457495410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petra01 (törölt) 2015.05.27. 15:42:09

Nagyon sajnálom...erre nehéz értelmeset, kedveset, helyénvalót írni...
Borzasztó, hogy a két kicsinek ilyen korán szembesülniük kellett ezzel a hatalmas pofonnal, és a gyásszal, amit felnőttek is nehezen tudnak feldolgozni, nemhogy a bimbózó értelmű gyerekek. Kitartást kívánok a családnak ehhez a tragédiához...

Szeretettel ölelés: Petra

nemszólokmégegyszer 2015.05.28. 09:22:40

:-((( Egyébként egy nő hisztizhet, törhet, zúzhat büntetlenül, ha hirtelen csapás éri, egy pasi meg még csak nem is sírhat, főleg, ha alaposan be van tolva? És még oka is van rá. Csendben elintézte, viszonylag korrekten. Ilyenkor hagyni kell, mint ahogy egy sírógörcsöt kapott nővel sem lehet igazán mit kezdeni. Nem gazdaságos, nem elegáns, de valójában a legdiszkrétebb és legbékésebb megoldás, ha tragédia esetén szép csendben rommá issza magát a pasi, bődörög egy sort, aztán kialussza magát. Ha már alternatíva, a dühöngős, üzenetet hagyok és eltűnök otthonról, netán kieresztem az oktalan dühömet az jobb? A lavór azért a józan belátásodra utal. :-)

gabuschka 2015.05.28. 22:28:28

@Petra01: Köszönöm, aranyos vagy! Hát igen, én is a szavakat keresem, bár néha talán jobb nem mondani semmit. Köszönöm az ölelést is! :-)

gabuschka 2015.05.28. 22:33:41

@nemszólokmégegyszer: Azért én sem voltam tökéletesen nyugodt állapotban ahhoz, hogy jól végiggondoljam, milyen reagálás lenne a helyes. Szerencsére amit itt leírtam, azt csak gondoltam magamban, hangosan nem mondtam semmit. MIvel én egyáltalán nem vagyok a hangosan hisztiző fajta, nehezebb volt lereagálnom a színpadias kiborulást, de egyszerűen elfogadtam, és támogattam a jelenlétemmel.
Örülök, hogy tetszett a lavóros akcióm. :-)

GizilányaJudy 2015.05.29. 13:07:57

Igen,a lavór a realitás. Jó,hogy ilyen helyzetben valamelyest a realitás talaján tudsz maradni.

GizilányaJudy 2015.05.29. 13:08:46

Ja ,és a cím nagyon találó. És szép gondolat.

Szerző

Címkék

18+ (1) advent (3) Albufeira (1) Algarve (1) amszterdam (1) anyós (2) asztrológia (1) babanaplo (4) babysitter (1) barat (1) bicikli (1) blog (33) brazíl (1) Brazília (4) Budapest (1) BurgEltz (1) célok (1) cipő (1) Corcovado (1) diszneb (3) Drágám (18) dsds (1) egyetem (1) egyperces (23) eljegyzés (2) emberek (2) emlékek (1) énblog (24) esküvő (4) ételek (5) étterem (2) Faro (1) felhívás (1) felolvasás (2) fesztiválok (1) filmek (2) fodrasz (1) fogyokura (3) fokhagyma (2) Frankfurt (30) frankfurt (4) gaszto (1) generációk (3) gyerekvállalás (4) halaadas (1) hetiinstagram (11) hetinsta (10) Hetinsta (1) hétköznapok (1) hotel (14) Igoat (2) INFJ (2) info (2) Instagram (2) interju (13) Introvertált (2) introvertáltkihívás (1) iroda (2) ismerkedés (1) Janikovszky (2) JanikovszkyÉva (1) játék (1) joga (2) karácsony (4) karácsonyivásár (1) kastély (1) kávézók (1) kecske (1) képek (1) kérdőiv (10) kétkeréken (1) kiállítás (2) kikicsoda (2) kínai asztrológia (1) klinika (5) kollégák (2) költözés (2) kritika (1) kultúra (5) kupi (2) lackfijanos (1) látnivalók (13) leg (12) leggings (1) levendula (1) lista (24) Lohrberg (1) Loulé (1) magyar (4) Magyarország (3) magyaros (1) meditáciò (2) meditálók (1) menüterv (1) mindennapok (4) motivációslevél (2) munka (26) munkahely (3) munkakereses (11) nászút (1) német (1) németegység (1) németek (30) Németország (47) Neuschwanstein (1) nézelődöm (18) nyaralás (12) nyelv (3) nyelviskola (2) nyelvtanulás (4) Olaszország (1) orvosnál (5) párkapcsolat (9) parkoló (1) párválasztás (7) phuket (1) Portugália (2) praktikus (1) probanap (1) programok (1) Quarteira (2) recepciósok (1) recept (3) reggeli (2) rend (1) Rio de Janeiro (1) Róma (1) sarkosvelemeny (12) Schwangau (1) Schweinehund (1) Skyline (1) sport (1) Stáblista (2) Strasbourg (1) süti (2) szálloda (2) szauna (2) személyes (5) szerelem (3) szilveszter (3) szingli (3) színház (1) szomszédok (1) szórakozás (2) sztorizgatás (7) tábor (2) TagderEinheit (1) tanulás (3) tengerpart (5) terhesség (11) tévé (3) Tihany (1) tüntetés (1) uszoda (1) útinaplók (13) vacsora (1) Valentinnap (3) városnézés (17) vásárlás (1) vendégek (13) Vipassana (2) virsli (2) vlog (2) wg (3) zene (2) Címkefelhő

Hozzászólások