Személyes blog, mindennapok és sztorizgatás. Mesék Frankfurtból.

Munkakeresés csapó kettő

exhausted.jpgMivel befejeztem a nyelvtanfolyamot, így időszerűvé vált, hogy ismét belekezdjek az aktív munkakeresésbe, mert hiába roppant kényelmes heti húsz órában a büfét rendezgetni, kávét készíteni, cseverészni a vendégekkel, de hosszú távon szeretnék olyan munkakörben dolgozni, ahol többet kell az agyamat használnom. Anyagilag, a német adórendszer emberbaráti felépítése miatt, a részmunkaidőmmel sem jártam nagyon rosszul, mert hiába fele annyit dolgoztam mint a többiek teljes állásban, de a fizetésem nem a fele, hanem a hatvan százaléka az övéknek. Amit szeretek itt Németországban, az az, hogy nagyon sok intézményt eleve logikusan, a józan paraszti ész segítségével építettek fel. Például a részmunkaidőben dolgozók is ugyanúgy fizetnek adót és minden egyéb hozzájárulást, de kevesebb százalékot vonnak le a bruttó bérükből, hiszen ha egy részmunkaidős egyenlően adózna, akkor nagyjából csak egy kis aprópénz maradna a zsebében, nem tudna egyedül megélni. Továbbá mindenki vállalhat úgynevezett mini-job-ot, amely körülbelül heti egyszeri 8 órás munkát jelent, és amely után egy bizonyos összeghatárig egyáltalán nem kell adót fizetni. Így már jobban megértettem, hogy miért nem gond az embereknek, ha minden munkaviszonyuk be van jelentve, mert az nem jelenti feltétlenül azt, hogy minden bevételük kétharmadát levonják adó címén. 

Igyekeztem elkerülni a két ország közötti összehasonlítást, mert nincs értelme, ám mégis csak úgy saját magam szórakoztatására fejszámolgattam egy kicsit. Mielőtt nekiindultam a világnak, otthon egy nagy presztízsű multi cégnél dolgoztam mint marketinges, tudjátok az a pozíció, és cég, amellyel, ha olyan típus lennék henceghettem volna, mert mindenki elismerően bólintott és csettintett, amikor megmondtam, hogy hol és mit csinálok. Magyarországi mércével nem kerestem rosszul, de ahhoz, hogy fenntartsam az albérletem, egyek, bérletet vegyek, néha szórakozzak (bár aki multinál dolgozik, az tudja, hogy a hajtás miatt az alvás a kedvenc szórakozás), netán ruházkodjak már csak úgy tudtam megoldani, hogy azokon a hétvégéken, amikor nem valamelyik céges rendezvényen kellett reprezentálni kisegítettem anyu úszóiskolájában a kis nebulók koordinálásában. Valamint apukámék (a munkája révén) sokszor elláttak étel alapanyaggal, vagy kész étellel, netán anyu vett nekem ezt-azt. Tehát fiatal teljes állásban dolgozó egyedülállóként sokszor a szüleim segítettek ki, és mégis alig jöttem ki a fizetésemből.
Összehasonlítás végett (habár valóban butaság, mert nem reális, de szórakoztató): itt Németországban a részmunkaidős nettó fizetésem magasabb mint a korábbi otthoni, és most nem millió forintok elköltéséről döntök a marketing költségvetésben, hanem virágot locsolgatok, feltakarítok a reggeli után, vagy csak elcseverészek a vendégekkel. Emellett van egy kis mellékállásom, takarítok egy német családnál heti egyszer, és így a kettőből együtt ugyanúgy élek meg, mint korábban. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez most a követendő példa, vagy hogy annyira nagyon szeretek másoknál porszívózni, csak érdekesnek tartottam, hogy fele annyi munkával, tized annyi stresszel a vállamon jobban élek mint négy éve mint korábban a jól hangzó pozíciómban dolgozva.
Szóval ott álltam huszonnyolc évesen, egyedül egy budapesti albérletben, heti hatvan órát dolgozva, kiégve, majd átgondoltam, hogy ha minden így marad, ahogy most, soha nem fogok előrébb jutni, igaz kereshetek többet még több munkával és stresszel ha bírom, de valószínű, hogy ebből a fizetésből nem veszek saját lakást, akkor meg már inkább vágjunk neki a világnak, mert milliomos akkor sem leszek, viszont legalább úgy érzem, hogy tartalmasabban töltöm az időmet. Egy ördögi kör, hogy ideig-óráig jól elvan mindenki egy pihentető, kevés felelősséget igénylő munkakörben, de bizony csak el kezd hiányozni az adrenalin egy idő után, így stressz ide vagy oda, muszáj tovább lépni.

Emlékeztek még, hogy az első mondatban még a munkakeresésről akartam írni? Már én sem, de azért csak kanyarodjunk vissza, mindig csapongok és repkedek témáról témára mint egy lepke. Szóval a tanfolyamot befejeztem, még a B2 (középfokú) nyelvvizsgámat kell megírnom, mert a németeknek még tőlünk is nagyobb papírfétisük van, meg amúgy is rám fér, hogy módszeresen átismételjem a nyelvtani anyagot.
Mivel én mindeközben a régóta húzódó apátiámban szenvedtem, nem volt kedvem semmihez, nem voltam képes felszívni magam, és bármilyen célt véghezvinni, mit véghezvinni, egyáltalán célt találni, akár lefogyni pár kilót, vagy leülni és tanulni a nyelvet, vagy végre az önéletrajzomat megírni, inkább picit elmerültem a most hogyan tovább mocsárban. Bejártam dolgozni, utána hazajöttem és folyattam a nyálamat a párnámra, próbáltam kitalálni, hogy akkor most hova adjam be a jelentkezésemet, egyáltalán jelentkezzek e valahova (erről a dilemmáról a későbbiekben akarok majd írni részletesen), vagy most mi legyen a következő lépés. Nagymamám szerintem azt mondta volna erre, hogy "Kislányom, hát te sem tudod mit csinálj jó dolgodban!" A véget nem érő tehetetlen maszlag önsajnálatomat nálam már csak a Drágám unta jobban, aki a végén inkább nekiállt saját maga megírni az önéletrajzomat, mert azon nyávogtam, hogy nem tudom, hogy hogyan fordítsam le a munkáimat és a feladatköreim leírását. Nem szentté avatni akarom, mert egyrészt rendes tőle, hogy segített, de mellette olyan elvárásokat támasztott velem szemben, hogy hirtelen nem is tudtam, hogy melyiknek feleljek meg. Erről is írok a későbbiekben részletesen, mert már így is feleslegesen hosszú lesz ez a poszt, de a lényeg, hogy kettőnk közül csak én láttam kivitelezhetetlennek az új munka keresését ÉS a gyerekvállalást egyszerre abszolválni, így nem mondom, hogy az elmúlt pár hónapunk zökkenőmentesen telt volna.

Önéletrajz elkészült, motivációs levéltörzs elkészült, tulajdonképpen csak a pozíció nevét és a címzettet kellett cserélgetnem minden pályázatnál, amely tudom nem professzionális, de a német nyelvtannal vigyázni kell, mert olyan mint a vonat meg a sínek, csak egy picit babrálsz a váltóval aztán félresiklik az egész vagon. Izgalom a tetőfokon, elkezdtem munkát keresni. Irodai asszisztensi munkákra, vállalati recepciós, ügyfélszolgálati -és marketing asszisztensi pozíciókra küldtem el a jelentkezéseimet, de mindig csak olyanokra, ahol nem volt feltétel az akcentus mentes és/vagy folyékony német nyelvtudás. Igazi szalmaláng lelkesedésű magyarként, természetesen én úgy gondoltam, hogy beadom 8-10 helyre a pályázati anyagomat, majd elmegyek egy-két interjúra, és cirka két hónap alatt már az új munkahelyemen fogok csinos szoknyában gépelgetni. Ehhez képest az első elutasító válasz három órával a jelentkezésem elküldése után érkezett. Itt engedjétek meg, hogy megálljak egy pillanatra, és feltegyem a kérdést, hogy mégis miért baj az, ha NEM kapunk választ a cégtől amennyiben nem akarnak minket meghallgatni. Akik erről panaszkodnak, nekik valóban jó érzés szívdobogva, reménykedve megnyitni egy válasz emailt, hogy sehrgeehrte Frau Gabuschka, köszönjük, hogy jelentkezett, de a nagy arányú magasan kvalifikált, a munkára jobban megfelelő jelöltek jelentkezése miatt nem kívánunk a jövőben a pályázatával foglalkozni. Mindezt este kilenckor kaptam meg, így vagy az lehetett, hogy a vacsora kavargatása közben a személyzetis néni még gyorsan letöltötte a céges emaileket a mobiljára, vagy ebben a barátságos órában még mindig az íróasztalánál ült és dolgozott. Mindenesetre egyik opció sem ékes példája a work-life balance-nak, és nem mellesleg, én boldogan éltem volna a válasz nélkül. Volt azért kettő telefonos interjúm munkaerőközvetítő cégekkel, tehát nem volt annyira borús a helyzet. Továbbá kaptam még másik négy elutasító emailt. Az egyiknél őszintén megmondom, hogy nagyon meglepődtem, mert még telefonon sem hívtak fel, csak egy email jött, hogy nem illek a profilba. És most figyelj, mert ezek voltak az elvárások: folyékony angol (két év London recepció, tehát pipa), folyékony MAGYAR (talán ha felhívnak egyszerűen tudtam volna bizonyítani, tehát pipa), tapasztalat ügyfélszolgálaton (másfél év telefonos üfi, plusz lassan három év hotel, tehát feltételezhető, hogy láttam már ügyfelet/vendéget az életemben, pipa), alapszintű MSOffice (alapszinten szerintem már amúgy is mindenki tud, aki valaha megnyitotta a word-öt, de amúgy is pipa). Ennyi, mert a többi opció, mint például SAP vagy további nyelvek ismerete már csak mint esetleges kompetenciák voltak megemlítve. Komolyan, itt nagyon meglepődtem, hogy még csak fel sem hívtak, mert tényleg minden kritériumnak megfeleltem. Mindegy, nem keseredtem el, mert egyre jobban kezdett kirajzolódni, hogy sajnos nyavalyoghatok amennyit akarok, találhatok kifogásokat, de ameddig nem beszélem a nyelvet folyékonyan, senki nem fog alkalmazni, mivel érthető módon ha az egyes állásokra beadja egy hasonlóan kvalifikált német is a jelentkezését, akkor valószínű, hogy nem engem fognak behívni, én sem tenném. 

A problémát felismertem, lokalizáltam, majd elkezdtem rá megoldást keresni. Mivel itthon angolul beszélünk, így csak akkor használom a németet, ha valakivel a munkahelyemen beszélek, de az a munkám jellege miatt édes kevés, a kollégákkal pedig többnyire ugyanazokról a dolgokról beszélgetünk, meg sok időnk amúgy nincs cseverészni. Arra is rájöttem, hogy ez a munkakeresés nem fog egy-két hét alatt automatikusan egy új munkahelyet jelenteni, tehát intenzív nyelvtanulással kell a várakozási időt tölteni. Harminc fölött igyekszik az ember kevesebbet hazudni saját magának, tudtam, hogy ha eddig nem tettem meg, akkor a továbbiakban sem fogok szorgalmasan leülni minden nap órákra hogy tanuljam a nyelvet, eddig is csak az iskolában figyeltem nagyon és voltam aktív de otthon csak a nagyon muszáj feladatokat végeztem el, hát lusta vagyok, minek szépítsem a dolgot. Így, hogy megfogalmaztam, hogy mi a baj, rájöttem, hogy mit kellene csinálnom, jött is rögtön a megoldás. Van nekünk egy szép faliújságunk a munkahelyen, az öltözők mellett, ahová mindig kifüggesztik a hotelen belül megüresedett pozíciókat. Egyik nap, amikor arra sétáltam rápillantottam a listára, és látom, hogy a recepcióra két embert is keresnek, meg is világosodtam ott helyben, hogy na ez az, teljes munkaidős állás, több pénz, nem kell takarítanom, és mellette folyamatosan bombáznak a némettel, így az hiába először fájdalmasan nehéz lesz, de hamar feljavul majd folyékonyra,  néhány hónap múlva akár már ismét elkezdhetek pályázni. Aznap pont le kellett mennem a recepcióra, és véletlenül a kedvenc kolléganőm volt lent, így nem hivatalosan megkérdeztem őt, hogy szerinte ha jelentkeznék, elég lenne-e a németen ide. Szerinte ez magától értetődő, szuperül beszélek, adjam csak be. Másnap, mint rendes szabálykövető dolgozó megkérdeztem a főnökömet, hogy mit szólna ha jelentkeznék a meghirdetett pozícióra, mivel nem volt ellenére, így lementem a Háerre, hogy érdeklődjek aktuális-e még a pozíció.

A bejegyzést innen folytatom a pénteki interjúm elmesélésével!

 

Kép: gettyimage

A bejegyzés trackback címe:

https://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr497274127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

StanLee · https://newsroll.net 2015.03.16. 14:29:34

Remélem sikerül majd új pozíciót, munkahelyet találnod!!!

Én most a német állam csöcsén élek, jó munkanélkülhez illően én sem erőltetem meg nagyon magam a munkahelykereséssel (a tanulmányaimat akarom végre befejezni). Mivel el kell hitetnem a munkaügyi hivatallal, hogy szorgosan keresem a leendő munkahelyem, heti 1-2 helyre beadok vmi kamu jelentkezést. A legtöbb esetben 2-3 hét után megkapom a visszajelzést, hogy sorry, nem rád vártunk. Volt olyan hely, ahová szívesen mentem volna, de abba a munkakörbe nem akartak felvenni, amibe jelentkeztem, de amiben eddig dolgoztam, rögtön felajánlották, hogy jó lennék - le is pattintottam őket, mert csak végső esetben csinálnám újra azt, amivel régen foglalkoztam. Volt olyan, hogy a telefoninterjún majdnem könyörgött a munkaközvetítő, hogy vállaljam el a munkát, mert kevesen vállanák a sok utazást, de mondtam neki, hogy ugyanazt kellene csinálnom, amit korábban, és arra ráment az egészségem.

Még őszig kapom a zsetont, addigra csak találok valamit.

Otthon meg beszélj németül, ne angolul. Qva nehéz tudom, de megéri, ha gyakorolsz! Én is nehezen álltam át angolról németre, de megérte.

gabuschka 2015.03.16. 21:03:10

@StanLee: Köszi, remélem én is!

Én azt látom, hogy nagyon nehéz itt is munkát találni. Több ismerősünk legalább száz jelentkezést küldött mindenfelé, és alig-alig kaptak visszahívást, pedig nem lúzerekről van szó. Aztán találtak persze munkát, ismerős ajánlásával. :-)
Remélem sikerül befejezned az iskolát, biztos rossz, hogy mindig ott lebeg a fejed felett.

A németen még dolgozni kell, mert neki sem az első nyelve, és angolul jobban is tud, de szerintem is muszáj lesz majd áttérni. :-S

nemszólokmégegyszer 2015.03.17. 11:48:36

Tudod, minden az ismeretségen múlik. Ott talán kevésbé, de úgy látszik ott is. A főnököm mondta /10 évvel fiatalabb, mint én, de rendkívül sokat tanultam tőle -amit Ő tanult tőlem, azt meg díjazta-/, "Nem az a lényeg, hogy kit ismersz, hanem, hogy mit tudsz arról akit ismersz." Aranyigazság. Amúgy meg fel a fejjel. Talpraesett, büszke csaj vagy, boldog párkapcsolatban. A szerencse a sarkon vár, csak lehet, hogy eddig rosszfelé fordultál a kereszteződésben. De nem lehet mindig rosszfelé menni. :-)

nemszólokmégegyszer 2015.03.17. 11:49:53

Ja, és örülök, hogy a sétálós standup-ot mulatságosnak találtad.

gabuschka 2015.03.18. 16:01:31

@nemszólokmégegyszer: Igen, valóban, én is azt látom, hogy majdnem mindenhol ismerősön keresztül kapnak emberek állást. Persze itt sem csak úgy, hipp-hopp kerül be valaki az adott pozícióba, hanem ugyanúgy át kell verekednie magát egy-két interjún, viszont sokan nem is tudnak az adott pozícióról, amíg a szomszéd nem mondja.
Köszönöm ismét a kedves hozzászólásod, reméljük, most már jó fele fordulok tényleg! :-)

Szerző

Címkék

18+ (1) advent (3) Albufeira (1) Algarve (1) amszterdam (1) anyós (2) asztrológia (1) babanaplo (4) babysitter (1) barat (1) bicikli (1) blog (34) Braunfels (1) brazíl (1) Brazília (4) Budapest (1) BurgEltz (1) célok (1) cipő (1) Corcovado (1) diszneb (3) Drágám (18) dsds (1) egyetem (1) egyperces (23) eljegyzés (2) emberek (2) emlékek (1) énblog (25) esküvő (4) ételek (5) étterem (2) Faro (1) felhívás (1) felolvasás (2) fesztiválok (1) filmek (2) fodrasz (1) fogyokura (3) fokhagyma (2) frankfurt (4) Frankfurt (30) gaszto (1) generációk (3) gyerekvállalás (4) halaadas (1) hetiinstagram (11) hetinsta (10) Hetinsta (1) hétköznapok (1) hotel (14) Igoat (2) INFJ (2) info (2) Instagram (2) interju (13) Introvertált (2) introvertáltkihívás (1) iroda (2) ismerkedés (1) Janikovszky (2) JanikovszkyÉva (1) játék (1) joga (2) karácsony (4) karácsonyivásár (1) kastély (2) kávézók (1) kecske (1) képek (1) kérdőiv (10) kétkeréken (1) kiállítás (2) kikicsoda (2) kínai asztrológia (1) kirándulás (1) klinika (5) kollégák (2) költözés (2) kritika (1) kultúra (5) kupi (2) lackfijanos (1) látnivalók (14) leg (12) leggings (1) levendula (1) lista (24) Lohrberg (1) Loulé (1) magyar (4) Magyarország (3) magyaros (1) meditáciò (2) meditálók (1) menüterv (1) mindennapok (4) motivációslevél (2) munka (26) munkahely (3) munkakereses (11) nászút (1) német (1) németegység (1) németek (30) Németország (48) Neuschwanstein (1) nézelődöm (18) nyaralás (12) nyelv (3) nyelviskola (2) nyelvtanulás (4) Olaszország (1) orvosnál (5) párkapcsolat (9) parkoló (1) párválasztás (7) phuket (1) Portugália (2) praktikus (1) probanap (1) programok (1) Quarteira (2) recepciósok (1) recept (3) reggeli (2) rend (1) Rio de Janeiro (1) Róma (1) sarkosvelemeny (12) Schwangau (1) Schweinehund (1) Skyline (1) sport (1) Stáblista (2) Strasbourg (1) süti (2) szálloda (2) szauna (2) személyes (5) szerelem (3) szilveszter (3) szingli (3) színház (1) szomszédok (1) szórakozás (2) sztorizgatás (8) tábor (2) TagderEinheit (1) tanulás (3) tengerpart (5) terhesség (11) tévé (3) Tihany (1) tüntetés (1) uszoda (1) útinaplók (13) vacsora (1) Valentinnap (3) városnézés (18) vásárlás (1) vendégek (13) Vipassana (2) virsli (2) vlog (2) wg (3) zene (2) Címkefelhő

Hozzászólások