Személyes blog, mindennapok és sztorizgatás. Mesék Frankfurtból.

A Vipassana meditációs tábor

meditation.jpgGondolom korábban nem csak én, hanem minden egyedülálló ember -aki szeretne párt találni-  megkapta már párszor azt a remek tanácsot, hogy a szerelem majd akkor talál rád, amikor egyáltalán nem számítasz rá, és addig is foglald el magad, utazz, próbálj ki új dolgokat, vagy szerezz egy új hobbit. Mivel én sem egyszer vagy kétszer hallgattam meg ezt az eredeti és hasznos javaslatot, így mialatt a Nagyőre várakoztam különféle programokat találtam ki magamnak. Eme projektem égisze alatt neveztem be kétszer is egy meditációs táborba. Mivel mazochista vagyok, így először a tíz napos majd egy évre rá a három napos kurzusra jelentkeztem, ám egyik sem volt hiába mert így gyúrhatok nektek a kettőből egy kis történetet, hátha kedvet kaptok az elvonuláshoz.

(Mivel a tábort mindenki máshogy éli meg, így ebben a bejegyzésben az én saját élményeimet és gondolataimat osztom meg sajátos stílusban, a technikával szembeni legnagyobb tisztelettel.  A poszt végén találhattok egy linket, ahol objektív leírást olvashattok a módszerről és annak hatásairól.)

Dióhéjban egy 10 vagy 3 napos bentlakásos tábort kell elképzelnetek, ahol az első napon a vacsorától kezdve az utolsó nap közepéig az úgynevezett nemes csendet kell gyakorolni, és a Vipassana meditációs technikát megtanulni. A csend azt jelenti, hogy sehogy sem szabad kommunikálni egymással a tábor ideje alatt, nincs beszélgetés, levelezés, mutogatás, egymásra nézés, -mintha csak egy középiskolai matekórán lennénk- egyrészt mert így akarták a szervezők biztosítani, hogy csak a saját gondolatainkkal és magunkkal törődjünk, másrészt hogy ne tudjuk összehasonlítani az elért eredményeinket, így kerülve el a versengést.
A tíz nap alatt minden jelentkező megtanulja a helyes technikát, amelyet a módszer feltalálója (S.N Goenka) által elmondott és felvett magnószalagról játszanak le a közös meditáció alatt. Kérdésekkel az ún. Tanítókhoz lehet fordulni, ők nyitják meg az egyes üléseket, és a kis nebulókkal együtt meditálnak. A módszerről, annak hátteréről pedig esténként a közös teremben ülve hallgathatunk történeteket, ugyancsak a magnóról.
Valamint az összes tábor ingyenes, ha végeztél felajánlhatsz egy összeget, mert abból látják el a következő turnust, de senki nem fogja csörgetni a perselyt, hogy perkáljál.  

Szinte olyan mint egy osztálykirándulás, nem igaz? Kemping, haverok, faház, meg a kevert? Hát nem. Mielőtt elkezdesz csomagolni, azért olvass utána, mert a tanfolyam nehéz, megterhelő, és addig ismeretlen érzelmeket szabadít fel az emberből. Viszont nem egy szekta, nincs vallási háttere (bár nekem a buddhizmussal mutatott egy kis párhuzamot) és nem is akarnak megtéríteni, senki nem fog zaklatni a tanfolyam után, hogy gyere vissza még egyszer. Nekem speciel pont ezért tetszett. 

Program:  A napunkat egy szigorú napirend határozta meg, amely hajnal négytől este kilencig beosztott minden percet. Amikor váltás volt egy-egy pont között, azt mindig egy gong jelezte (szegény gongnak annyi szép és cifra nevet adtam a 10 nap alatt, hogy az talán kitenne egy önálló bejegyzést). Pontosan reggel négykor valamelyik Segítő végigrohant a tábor területén a kolomppal a kezében ébresztő gyanánt, hogy mindenki 4 óra 30 perckor elkezdjen önállóan meditálni egészen 6.30-ig, a saját szobájában vagy a meditációs hallban. Ezt én lazán átaludtam az esetek többségében, ha esetleg fel is riadtam a gongra, akkor meg visszaaludtam 2 perc múlva, gondolván, ha 8 órát meditálok naponta és nem tízet, az is ugyanolyan jó lesz. Szóval általában aludtam a reggeliig, ami 6.30-kor kezdődött. A közös ebédlőben ettünk, volt tea, pirítós, lekvár, keksz és méz, kávé sajnos nem, mert semmilyen élénkítőszert nem vihettünk be a testünkbe. Reggeli után egészen 8-ig szabadon mozoghattunk, lehetett aludni, üldögélni, sétálgatni; én többnyire ekkor fürödtem, meg sétálgattam.
8-tól  9-ig volt az első csoportos meditáció, amin kötelező volt részt venni. A hatalmas meditációs teremben -mivel az első táboromban közel kétszázan voltunk- szépen 10ember x10ember-es szabályos kockában ültettek le minket. A közös meditálásokból három volt naponta, meg egy rövidebb 45 perces mint utolsó napirendi pont, amelyen megkaptuk az új meditációs instrukciókat a következő napra. Amikor megkondult a gong mindenki bement a terembe, elfoglalta helyét és csukott szemmel várta a kezdést. Közben bejöttek a tanárok is, elfoglalták helyüket a tanoncokkal szemben, majd a kettőből valamelyik elindította a magnót (igen leskelődtem).
Ezek az ülések mindig Goenka bácsi egy énekével kezdődtek (itt először majdnem felröhögtem a síri csendben, mert a bácsi unplugged énekelt valahol a siratóasszony és kocsmaének közötti stílusban, aztán meg majdnem kiszaladtam a világból, amikor rájöttem, hogy tíz napon keresztül hallgathatom). Miután kiénekelte magát, elmondta pár szóban az instrukciókat, majd mindenki azt csinálta egy órán keresztül. Egy óra múlva megint rázendített a dalocskára, az jelentette az ülés végét. Mielőtt mindenki kiözönlött volna, a tanítók hármasával magukhoz szólították a kis tanulókat, hogy a fejlődésről kérdezzenek. Kilenctől tizenegyig megint önálló meditáció volt soron; vagy a szobádban meditáltál, vagy a közös teremben, vagy sunyiban sétálgattál kint. Aztán jött ebéd, ami számomra a nap fénypontja volt, egyrészt mert azt jelentette, hogy vége a nap felének, azaz mindjárt este van, másrészt végre ehettem. Vega étrend volt, de nagyon finom és változatos, jobb napokon még sütikét is kaptunk. A napi gondolataim nagy része a körül forgott, hogy vajon lesz-e süti délben, vagy sem. Ettem ügyesen, majd ha szép idő volt sétálgattam, kiültem a napra, vagy ledőltem emésztgetni egy kicsit. Délben jelzett ismét a kolomp, megint önállóan kellett meditálni, ezt is szerettem, mert egy kiterjesztett csendes pihenőnek fogtam fel, vagy meditáltam, vagy nem, bár az esetek többségében igen, mert már annyira nem tudtam mást csinálni. 
Fél háromtól megint a csoportos ülés jött egy órán keresztül, ismét Goenka bácsi énekével, majd fél négytől ötig önálló meditáció következett -itt is néhányszor inkább sétálgattam a friss levegőn. Kolomp elő, 5-től 6-ig teáztunk, ami (mily meglepő) teát és 2 szem gyümölcsöt jelentett. Pontosabban csak a negyedik naptól lehetett kettőt enni, előtte nem volt szabály, így harmadik nap este szólt az egyik börtönőr (Segítő) hogy holnaptól csak kettőt egyek. A tea után 6-tól 7-ig volt a harmadik csoportos meditációnk, majd jött a nap második fénypontja, ahogy én neveztem, Goenka bácsi esti meséi. Ez egy kb 1 órás előadás volt a módszer hátteréről, gyakorlati tanácsokkal. Én ezt anno füllhallgatóval magyarul hallgattam egy külön teremben a többi külföldivel, mert sok nyelvre le van nekik fordítva az anyag, és megkérdezték tőlem az első nap, hogy akarom e magyarul hallgatni, én meg akartam. Bár az utolsó nap már nem kértem, mert meg akartam nézni, hogy a nagy teremben mit hallgatnak a többiek. Ott vetítettek is, így megnézhettem Goenka bácsit a videón. Ezután következett az utolsó -rövidebb, 45 perces- közös meditáció, ahol megkaptuk az új instrukciókat másnapra, majd mindenki ment aludni.

Helyszín: Mivel végig magunkra és a bennünk zajló folyamatokra kell figyelnünk, így a helyszín mindig valahol a nagy semmi közepén található, ahol a leghangosabb zaj a madárcsicsergés és néha bárány bégetés. A világon mindenhol szerveznek elvonulásokat, én ezt is Angliában próbáltam ki, ott is az ország nyugati felén, egy kis falucska tetején, egy elkerített táborban. Mivel a szervezők mindent megtesznek annak érdekében, hogy minimálisra csökkentsék a meditálókat érő külső zavaró tényezőket, így a férfiakat és a nőket külön szekcióban helyezték el. Magyarán, ez nem egy ismerkedős vagy szingli-börze, egyedül az utolsó napon lehetett vegyülni, valamint a csoportos meditáción közös teremben ültünk, bár nők jobbra, férfiak balra helyezve. Ha a tábor teljes területét egy téglalapnak vesszük, akkor húzzunk rajta egy függőleges vonalat középre, attól jobbra a nők, balra a férfiak voltak elszállásolva. A téglalap tetején helyezkedett el a közös nagy meditációs terem, az alján pedig az ebédlő. A kettő között egy magas, növényekkel (télen ágakkal) sűrűn befuttatott kerítés állt. Egyedül a meditációs hallban nem volt a két csoport között fal mert az ebédlőben behúzták a nulladik napon a térelválasztó harmonikafalat.

Kis faházakban voltunk kettesével elszállásolva, a fűtést be is tudtam kapcsolni úgy a negyedik napra, addig meg éjszakánként ráfagyott a nyál az arcomra. Az elmond valamit a benti hőmérsékletről, hogy hiába volt fűtés, véletlenül nálam maradt egy alma, ami még a tábor végén is friss volt, nem kezdett el barnulni.

Volt kijelölt sétáló terület, vizesblokk, a kis házak, és egy kis erdő is csatlakozott a területhez szinte mint egy kempingben.  A képeket az utolsó nap készítettem, ezért havas mindenhol a táj és az erdő is inkább egy kis ösvény volt néhány fával, kettő perc alatt végigsétálhattunk rajta, de ilyen ingerszegény környezetben még annak is örültünk.

Néhány kép a helyről: a terület, a faházak, az ebédlő, a meditációs terem, a szobánk, és az erdő.

 

 

  

  

Szóval ne egy dzsungelt képzelj el.

A legközelebbi ház légvonalban 3-500 méterre lehetett, így talán egyszer ha hallottam egy teherautót elmenni meg máskor egy traktort. Ezen kívül mindössze madárcsicsergés, szél, és bárány bégetés volt a leghangosabb zaj, ami ért 10 nap alatt, szóval gondolom ezért is volt nehéz a visszarázódás. 

A technika

Az első három nap egy felkészítő rész a Vipassanára, majd a többi napon magát a módszert gyakoroltuk, egészen a 10. nap délelőttig, amikor visszaszoktunk a társas életbe, akkor lehetett ismét egymással beszélni.
A meditáció alatt gondolatban végig kellett menned a teljes testeden, a külső burkon, és mindenhol a megjelenő érzéseket kellett figyelni, és igyekezni csak megfigyelni és nem reagálni rá. A módszer szerint az összes lelki nyavalyánknak megvan a testi lenyomata, például ha valaki megbánt, összerándul a gyomrunk, elpirulunk ha zavarba jövünk, vagy csak gondoljunk a sok csomóra a hátunkban, amelyek a minket ért stressztől keletkeztek. Szóval ha szépen figyeled ezeket az érzeteket, és nem reagálsz rájuk, akkor a  hozzájuk kapcsolódó lelki problémák felszínre jönnek, és elhagyják a testedet. Mindenesetre erősebbnek és összeszedettebbnek, nyugodtabbnak éreztem magam minden meditáció után, szóval gondolom működik a dolog. A meditáció alatt testrészről testrészre haladtunk a fejbúbtól lábujjakig, majd vissza a lábujjaktól fejbúbig. Egyszer gyorsan kellett haladni, egyszer lassan. Amelyik testrészen nem éreztünk semmit, vagy megrekedtünk, az azt jelentette, hogy ott tanyáztak a nagyobb (lelki) problémák. 
(Nekem annyi görcs volt a testemben, hogy nem ment gyorsan a meditálás, lassan is nehezen, a tábor végére a fejemet, fejbőrömet már jól éreztem, még zizegett is, ami kellemes érzés, a végtagjaimat is, de a felsőtestemet, a melleimet, a hasamat szinte egyáltalán nem, a hátamon a bal lapockám alatt meg állandóan éles fájdalmat éreztem, mintha hátba szúrtak volna, a vállaimra meg mintha egy elefánt ült volna rá. Ezért kéne folyamatosan csinálnom, hogy minden rosszat kimeditáljak magamból.)

A negyedik naptól indult a teljes mozdulatlanság a csoportos üléseken. Sokat gondolkodtam a megelőző három napban, hogy melyik pozícióban leszek majd képes egy órát végig ülni és a fájdalmat a legjobban elviselni, így végül térdeltem és ráültem 4 párnára, mert így a hátam magától egyenes volt, a térdfájás meg elmúlt egy-két nap alatt. Bár őszintén ennyi ülés nem volt normális, mindegy melyik pozíciót választom.

Napi bontásban nálam így néztek ki a meditációs ülések:

1-2-3. nap: Ekkor még csak az orrlyukaidra kellett az agyadat összpontosítani, és érezni az ott beáramló és kiáramló levegőt. Napi 10 órában. Remekül szórakoztam, főleg mivel az agyam nem szokta meg, hogy sokáig fókuszáljon egy valamire, így nagyjából ezirányú próbálkozásaim úgy néztek ki, hogy körülbelül 2 másodpercig összpontosítottam rá, majd eszembe jutott valami és elkalandoztam, majd rájöttem, hogy elkalandoztam megint, ettől ideges lettem, de a bácsi mondta közben a magnóban, hogy ne legyünk idegesek, ez természetes, de ettől csak még idegesebb lettem. Remek párbeszédeket folytattam a tudatommal, akit elneveztem Pumuklinak, mert mindig valami mást akart, és máson gondolkodott mint amit éppen kellett volna csinálnia. És volt a Józaneszem, akinek meg kellett fegyelmeznie, és ők harcoltak folyamatosan a fejemben, ami rohadt idegesítő volt. Egy-egy ilyen ülésen így szórakoztattam magam:

Józanész: - Nos, akkor mostantól hatvan percen keresztül légzést figyelünk. 

Pumukli: - Rendben. 

2 másodperc múlva:

Pumukli: - de érdekes, hogy soha ekkora figyelmet nem fordítottam az orrlyukaimra.. egész megnyugtató ez a meditálás.. majd otthon is kéne, sokkal összeszedettebbnek érzem magam.. uhh éhes vagyok, mikor lesz ebéd.. de miért vagyok éhes, ha csak ülök egész nap.. jaj korgott a hasam.. nem baj, legalább lefogynak a macilábaim.. remélem a melleim nem tűnnek el azért.. milyen érdekes, hogy mindig a mellünkből fogyunk először..

Józanész: - Halihóóó.. orrlyuk!!!

Pumukli: - Jaj a fenébe, elfelejtettem, oké, belégzés, kilégzés..

2 másodperc múlva:

Pumukli: - mi ez a büdös.. valaki pukizott.. nő létére ilyen szagot.. így nem lehet légzést figyelni.. remélem elszáll a bűz hamar.. bár nem csodálom ennyi zöldséges kaja után.. legalább most látom, hogy más is felfújódik.. nem is értem, hogy akik a zöldségdiéta mellett döntenek hogyan tudnak közösségben élni.. 

Józanész: - Hahó meditálunk... Gyere vissza..

Pumukli: - jaj már megint.. ez nagyon idegesítő.. ok belégzés.. kilégzés..orrlyukak..

2 másodperc múlva:

Pumukli: - Kakilni kell.. nem igaz, hogy pont akkor kell rámjönnie, amikor elkezdődik a csoportos ülés. És egy órán keresztül nem lehet mozogni... Ez olyan Murphy.. jaj de nem kéne ilyen negatívnak lenni, az nem tesz jót az új pozitív hozzáállásomnak..

Józanész: Gabussssss!!!........... Légzés!!

Pumukli: - jó, de nem érted, hogy KAKILNI KELL? Mégis hogyan koncentráljak így a légzésemre??????

Józanész: - Oké, én hazamegyek, ez az egész egy f@szság.. nem akarok meditálni..

Nos, ilyen skizo módon tengettem a napjaimat. 

A hátralévő napokon ugyanúgy a flow-t, vagyis áramlást kellett csinálni, azaz egész nap fentről lefelé, majd lentről felfelé a testünket figyelni, egyszer gyorsan, aztán lassan. Ha már felbontottad a teljes külső burkodat, akkor bemehettél a testedbe, és belül is mindent érezned kellett, tehát szépen végighaladtál a belső szerveiden. Ide én nem jutottam el, lehet mégsem kellett volna a reggeli meditálásokat átaludni.
A felbontás azt jelenti, hogy minden görcs és blokk feloldásra kerül a testünkben, ilyenkor bizsergést kell mindenhol éreznünk. Ekkor érthetjük meg tapasztalati szinten, hogy az egész testünk egy nagy körforgás, és csak a változás állandó, ezért sem érdemes ragaszkodnunk sem a jó, sem a rossz dolgokhoz. Pici apró részecskékből épülünk fel, milliónyi sejtünk pusztul el, és keletkezik újra minden másodpercben, ezért érezzük a felbontott állapotban, hogy zsizseg-bizsereg az egész testünk. 
Olyan Mátrixos volt az egész, szerintem aki megcsinálta azt a filmet, biztos hallott erről a technikáról.

Nos, a lelki részét tekintve, az első három nap szinte végig sírtam, de ne kérdezzétek, hogy miért. Először még tudtam, de aztán csak spontán módon elkezdtek folyni a könnyeim, mintha egy nem kontrollálható testi folyamat lenne, mint például a szívdobogás. Amíg volt okom, addig olyanok miatt bömböltem, hogy miért vagyok itt ilyen agresszív, mi ez a sok méreg bennem, én azt hittem egy kedves és nyugodt lány vagyok, most mégis füstölgő fejjel közlekedek. Aztán azon elmélkedtem egy sort, hogy hová is tart az életem, a kortársaim elkezdtek letelepedni, megházasodni, én meg épp csak egy boyfriendet tudok felmutatni, egy kesze-kusza párkapcsolatban, amiből fogalmam sincs mi lesz, szóval ezért is sajnáltam magam egy darabig. (A történet pár éve játszódott, szerencsére az akkori kapcsolatomból semmi nem lett). Később azért is sírtam, mert ez még csak az első nap, de én már most utálom az egészet.
Aztán mérges voltam a többi meditálóra, főleg azokra, akik már az első napon átszellemült fejjel közlekedtek, és mozdulatlanul ülték végig az egész ülést, miközben én küzdöttem a fájdalommal, és az összes elvonási tünetemmel (telefon, könyv, laptop, cigaretta). Sőt az a fajta drogos béke honolt az egész arcukon, ami baromira bosszantó, ezért legszívesebben jól megráztam, és megpofoztam volna mindegyiket. Aztán ezért is sírtam, hogy hogy gondolhatok ilyet, micsoda gonoszság van bennem. Persze ránézni sem szabadott a többiekre, mert magunkkal kellett volna foglalkozni, tehát ha betartottam volna a szabályokat, megkímélhettem volna magam ettől a bosszúságtól. Ezután elhatároztam, hogy igyekszem kizárni a többieket és nem táplálok többé alaptalan utálatot senki iránt, még azzal a börtönőrrel szemben sem aki leredukálta a gyümölcsfogyasztásomat. Ő sosem mosolygott, összetett kézzel közlekedett, és olyan feje meg haja volt mint egy gonosz hegyi manónak, hosszú orral. (jaj már megint egy szemétláda vagyok). 

A negyedik nap volt a csúcs az elmezavarodottságomban. A házirend egyik pontja volt többek közt, hogy nem ölhetsz meg senkit és semmit mialatt itt vagy. Persze máshol sem tanácsos. De egy kis butus póknak pont az ágyam fölé kellett telepednie, ahonnan bármikor leereszkedhetett volna az arcomra, hogy szaladgáljon rajtam amíg alszom. Már korábban észrevettük egymást, de akkor még okos volt és a szoba másik sarkában a lakótársam fölött tanyázott. Most, hogy átköltözött, cselekednem kellett, mert tudtam, nem fogok tudni aludni a tudattal, hogy ott van fent, sajnos nagyon félek a pókoktól meg a darazsaktól. Szóval összeszedtem minden bátorságomat és fogtam egy szatyrot meg egy zsepit, hogy majd a zsepivel rásöpröm a szatyorra és kiviszem a szobából. De a folyamat közben szegény összenyomódott, mert kissé erősebben fogtam meg. Természetesen pont aznap arról szólt az esti mese, hogy ha megölsz valakit, akkor a "dhamma" (karma) lesúlyt rád, és rossz karmát gyűjtesz magadnak. Így egész éjjel alig aludtam, mert azon járt az eszem, hogy vajon milyen büntetést kaphatok. Feloldásért folyamodva másnap bejelentkeztem interjúra a Tanítónőhöz, és megvallottam neki, hogy megöltem egy pókot, de azt mondta ne aggódjak, ha nem akartam megölni, csak megtörtént, akkor az nem bűn. Később, még ugyanazon a napon egy ágat is letörtem véletlenül, és akkor is megijedtem, hogy most megöltem a fából egy darabot.. 

Szóval akkor eldöntöttem, hogy kicsit lazábbra veszem a figurát, többet alszom és sétálok a levegőn és kevesebbet meditálok, mert kezdtem elveszíteni a józan eszem. Valószínű, nekem több alkalom kellene, hogy igazán megértsem a meditálás lényegét, vagy hogy ne féljek teljesen elmerülni benne.

Az ötödik nap találkoztam a tábor pszichológusával, elég kövér volt, nem beszélt ő sem, és szép vörös szőre volt. Körbejárta a tábort, és ahogy észrevette, hogy valaki ül, felugrott az ölébe, és simogattatta magát, meg dorombolt. De aztán egy másik börtönőr (Segítő) rám szólt, hogy a cicával sem létesíthetünk kapcsolatot. Pedig olyan puha és kedves volt. Gondolom ha egy csoport nem beszélő, lassan járó és mozgó, simogatásra mindig készen álló ember veszi körül, az maga a mennyország lehet egy cicának. Bár szegény nem tudom mit evett, kétlem, hogy szóltak neki, hogy ez egy vega tábor. Lehet azokat a nagy és húsos patkányokat, amelyekkel az első napon, miután ránk zárták a táborkaput riogattak, felhívva a figyelmünket, hogy mindig jól zárjuk be a szobaajtónkat.
A hatodik nap neki álltam mosni, már nagyon unatkoztam, és úgy voltam vele, hogy már bármit csináltam volna a meditáláson kívül. Mindent kimostam kézzel, kiteregettem, csak az éjjeli faggyal nem számoltam, így másnap kopogni lehetett a ruháimmal. Legalább elfoglaltam magam a kiolvasztásukkal is.

Őszintén, már nagyon vártam a tábor végét, minden nap azt dúdolgattam, hogy hányadik nap van, és még mennyit kell aludni. A hatodik és a nyolcadik napon jött elő ismét erős ingerlékenység, hogy mikor lesz már vége, én nem bírok tovább itt lenni, vagy legalább akarok egy sört, vagy egy cigit, vagy egy könyvet, vagy egy tévét, vagy a telefonomat, vagy bármit, ami nem ez a sz@r..

A 10. napon a reggeli meditációt követően lehetett már beszélni, és gondoltam kedves leszek, és én kezdtem el a szobatársamhoz beszélni, aki aranyos volt, de nem voltunk egy hullámhosszon. Érdekes, hogy valakivel tíz napig egy szobában aludtam, mégsem tudtam meg róla semmit, vagy biztos, hogy mást feltételeztem róla, mint amilyen igazából. Szegény rosszul is lett a nap végére a sok beszédtől. Akkora behatás volt már maga a beszéd is az agyunkra a tíz napos némaság után, hogy teljesen felpörögtem én is, csak beszéltem, beszéltem, leizzadtam, csapongtam, meg nagyon dobogott a szívem. Aznap kaptunk már vacsorát is, majd mindenki ment aludni.

Másnap önkéntes takarítás volt soron a hazautazás előtt, én tíz szobát takarítottam ki másik két lánnyal. A takarításra egy, a hirdetőtáblára kiragasztott papíron lehetett jelentkezni, ahol az első oszlopban a helyszínek voltak felsorolva, a másodikban, hogy az adott helyre hány ember segítségére számítanak, a harmadikba pedig bekörmölted a neved azzal egyben feliratkozva az adott helyszínre. Láttam, a meditációs teremre még van egy üres hely, így beírtam a nevemet, gondoltam így lesz lehetőségem belül is készíteni pár képet. Térülök-fordulok, pár óra múlva elsétáltam a papír előtt, és látom valaki beírta utólag az én nevem elé a saját nevét, mintha ő lett volna a negyedik, és ugye a teremre csak négy embert kerestek. Hát gondoltam, akárki is vagy, neked aztán felesleges volt táborozni jönnöd, mert nem lettél jobb ember. Úgyhogy kihúztam a nevem, és beírtam a lakószobákhoz. Végül jól jártam, mert felnyaláboltam a takiszereket, befutott a két másik lány is, én meg spontán átvettem a főtakinéni szerepét, kiosztottam a feladatokat, pikk-pakk befejeztük, sőt aztán még át is tudtam öltözni a szobánkban. A többiek meg porszívózhatták órákig a termet.

 Nos hát ez a kis szösszenetem a táborról, ami hasznos volt mert:

 - tudom, hogy ezt is kibírom,

- türelmesebb lettem

- megtanultam egy meditációs technikát

- újra éreztem valódi éhséget, nem csak unaloméhséget (amikor azért eszel mert kajaidő van, vagy mert unatkozol)

- újra éreztem milyen amikor vársz valamit (úgy vártam  tábor végét mint gyerekkoromban a vakációt)

 

Kinek ajánlom:

- kiégetteknek

- akik épp nem tudják mit kezdjenek az életükkel

- akiknek tele a hócipőjük mindennel

- ja és akik meg akarnak tanulni meditálni 

 

Én azt gondolom, hogy aki egy kicsit is érdeklődik a meditációs technikák iránt, annak mindenképpen érdemes ezt megtapasztalnia. Nagyon érdekes, amikor a valódi önmagunkkal találkozunk, és meg kell tanulnunk elfogadni amit meglátunk. 
Ha kipróbálod, mindenképpen tarts ki a végéig, akkor is ha nagyon nehéz, mert megéri!

 

A következő bejegyzésemben bemutatom majd, hogy mégis kik fordulnak meg az ilyen táborokban.

Bővebben a módszerről: itt, Magyarországon is szerveznek tanfolyamokat.

 

Kép: yogasportstyle.com

A bejegyzés trackback címe:

https://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr987195483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemszólokmégegyszer 2015.02.27. 09:30:45

10 napig nem szólni senkihez, miközben emberek között vagy? Ráadásul ugyanazok között az emberek között. És közben próbáljak a saját lelki békémre koncentrálni? Én a 2. nap vagy ordítva menekülnék, vagy csendbe megőrülnék. Persze lehet, hogy nem csendben. Nem vagyok túlmozgásos, de meditációs izé /még a háromnapos is/ biztosan negatívan hatna a lelki békémre. Már, ha kibírnám a három napot. Kilépve az első dolgom lenne rágyújtani, aztán irány legközelebbi kocsma /nem érdekel, hogy 1,5 km-re van a falu másik végén/, ott egy hamburger /vagy ami van/ zabálás, előtte 2 feles, utána egy korsó sör. És közben szétdumálnám a pultos csaj fejét /ha pultos van akkor jobb híján azt/, hogy beleszédülne. Aztán újabb kori sör, laptop elő, lássuk mi történt a világban /nem a lezuhant maláj gép érdekel, meg kereskedelmi híradó típusú rémhírek/ míg börtönben voltam. Nnna, ezek után állna helyre nekem a lelki békém és leszállna a vállamról az elefánt. :-) Szórakoztató, érdekes volt amit írtál, de asszem nekem ennyi pont elég is ebből. Nem nekem találták ki az tuti.

gabuschka 2015.02.27. 13:33:47

@nemszólokmégegyszer: hát igen, én is sokszor voltam közel ahhoz, hogy kicsit megbomoljak, tényleg nem egyszerű. Én csokival tömtem tele magam a tábor után. :-)
Meg ahhoz, hogy igazán jó hatása legyen, biztos nyitottabbnak kell lenni.
Örülök, hogy írtál!

2015.02.27. 14:37:22

Gabuschka, ez a poszt hihetetlenül remekül vezetett végig azokon a lelki folyamatokon, amiken keresztülmentél:-)) Volt ahol kifejezetten egy izgága tizenévesre emlékeztettél, aki guggolórajtban alig várja, hogy megszólaljon az óra végét jelző csengő, és rohanna a büfébe a barátnőivel:-) És volt ahol szépen elsétáltam Veled felnőttesen gondolkodva a világ nagy dolgairól. Egyszer voltam nyáron olyan vega táborban, ahol a konyhán dolgoztam, de a hajnali és esti meditációkon részt vehettem. Mindössze egy órás meditációkról beszélünk, de első nap azt hittem megőrülök a szúnyogcsípésektől, alig bírtam nyugton maradni. Nekem is folyton nevetnem kellett valami baromságon, én egyszer nem is tudtam kontrollálni, hanem simán kipukkant belőlem a nevetés, mert a férfi, aki a meditálást vezette, mindig használta azt a zengős "ohmm" szólamot, és enyhén himbálta hozzá a pálcika felsőtestét, amiről egy sziget fesztiválos, laza arc jutott eszembe. Mosolyogva közölte, hogy a nevetés egy felszabadító, természetes dolog, ami legbelülről jön, ne jöjjek zavarba, ha nevetnem kell, tegyem. Onnantól kezdve szabadnak éreztem a pályát:-)
Le a kalappal, hogy ilyen kitartó voltál, csatlakozva Nemszólokmégegyszer törzsolvasódhoz: nem az én világom ez a fajta kötött elmélyülés. Remek bejegyzés lett, és egyre jobban csillogtatod azt a fajta humort, amit nagyon bírok, eleve a humoros nők azonnal szimpatikussá válnak:-)
Gratulálok, nagyon színvonalas blogot gondozol!

nemszólokmégegyszer 2015.02.27. 15:48:51

@gabuschka: Még jó, hogy a csoki nem volt betiltva. :-)

gabuschka 2015.03.05. 20:13:30

@Petra01: köszönöm ismét dicsérő soraid kedves blog comcédasszony! Örülök, hogy elolvastad, és hogy tetszett amit írtam! Nálunk szigorúbban vették a nevetés dolgot, mert volt, hogy valaki kuncogott, de rögtön helyreutasították, hogy mutasson nagyobb tiszteletet a technika és a többiek iránt. Hmm. Nekem a te szigetarc meditálód reagálása szimpatikusabb volt mindenképpen, szerintem is ez egy természetes reakció.
Annak örültem, hogy te is kipróbáltál valami hasonlót, szerintem érdemes egyszer-egyszer próbára tenni magunkat.
Köszi még egyszer a hsz-t!

gabuschka 2015.03.05. 20:14:25

@nemszólokmégegyszer: dehogynem. :-) Miután elhagytam a tábort utána tömtem tele magam. :-D

Szerző

Címkék

18+ (1) advent (3) Albufeira (1) Algarve (1) amszterdam (1) anyós (2) asztrológia (1) babanaplo (4) babysitter (1) barat (1) bicikli (1) blog (33) brazíl (1) Brazília (4) Budapest (1) BurgEltz (1) célok (1) cipő (1) Corcovado (1) diszneb (3) Drágám (18) dsds (1) egyetem (1) egyperces (23) eljegyzés (2) emberek (2) emlékek (1) énblog (24) esküvő (4) ételek (5) étterem (2) Faro (1) felhívás (1) felolvasás (2) fesztiválok (1) filmek (2) fodrasz (1) fogyokura (3) fokhagyma (2) Frankfurt (30) frankfurt (4) gaszto (1) generációk (3) gyerekvállalás (4) halaadas (1) hetiinstagram (11) hetinsta (10) Hetinsta (1) hétköznapok (1) hotel (14) Igoat (2) INFJ (2) info (2) Instagram (2) interju (13) Introvertált (2) introvertáltkihívás (1) iroda (2) ismerkedés (1) Janikovszky (2) JanikovszkyÉva (1) játék (1) joga (2) karácsony (4) karácsonyivásár (1) kastély (1) kávézók (1) kecske (1) képek (1) kérdőiv (10) kétkeréken (1) kiállítás (2) kikicsoda (2) kínai asztrológia (1) klinika (5) kollégák (2) költözés (2) kritika (1) kultúra (5) kupi (2) lackfijanos (1) látnivalók (13) leg (12) leggings (1) levendula (1) lista (24) Lohrberg (1) Loulé (1) magyar (4) Magyarország (3) magyaros (1) meditáciò (2) meditálók (1) menüterv (1) mindennapok (4) motivációslevél (2) munka (26) munkahely (3) munkakereses (11) nászút (1) német (1) németegység (1) németek (30) Németország (47) Neuschwanstein (1) nézelődöm (18) nyaralás (12) nyelv (3) nyelviskola (2) nyelvtanulás (4) Olaszország (1) orvosnál (5) párkapcsolat (9) parkoló (1) párválasztás (7) phuket (1) Portugália (2) praktikus (1) probanap (1) programok (1) Quarteira (2) recepciósok (1) recept (3) reggeli (2) rend (1) Rio de Janeiro (1) Róma (1) sarkosvelemeny (12) Schwangau (1) Schweinehund (1) Skyline (1) sport (1) Stáblista (2) Strasbourg (1) süti (2) szálloda (2) szauna (2) személyes (5) szerelem (3) szilveszter (3) szingli (3) színház (1) szomszédok (1) szórakozás (2) sztorizgatás (7) tábor (2) TagderEinheit (1) tanulás (3) tengerpart (5) terhesség (11) tévé (3) Tihany (1) tüntetés (1) uszoda (1) útinaplók (13) vacsora (1) Valentinnap (3) városnézés (17) vásárlás (1) vendégek (13) Vipassana (2) virsli (2) vlog (2) wg (3) zene (2) Címkefelhő

Hozzászólások