Személyes blog, mindennapok és sztorizgatás. Mesék Frankfurtból.

Együttélősdi

Együttélősdit játszunk a Drágámmal, hivatalosan három hete, de tulajdonképpen az elmúlt másfél hónapban már csak szórványosan fordultam elő a Katrintól bérelt szobámban. Csak fél évet laktam ott, de így is sikerült szép mennyiségű kacatot felhalmoznom. Több hétig csomagoltam, mindig amikor volt időm, felszaladtam munka után és pakolásztam egy kicsit, vagy selejteztem. Nem volt olyan nagyon sok cuccom, de rájöttem, hogy én egy gyűjtögető vagyok, bárhova megyek, szeretek egy brosúrát vagy képeslapot venni, és megtartani, ami mindaddig jó ötletnek tűnik, amíg nem szembesülök velük a költözéseim alkalmával. Egyelőre még nem szoktam le erről a szokásomról, mert jó érzés egy kis emléket hazavinni minden utazásról, amelybe belelapozhatok unalmas esős délutánokon, de a valóság az az, hogy soha nem vettem elő még egy brosúrát sem, ami lehet azért van, mert soha nem emlékszem, hogy hová tettem őket, így mindig csak költözésekkor kerülnek elő vagy mert nincsenek unatkozós délutánjaim. Mindenesetre ezentúl igyekszem csak fényképeket készíteni, vagy hűtőmágnest venni, ami szépen elüldögél a hűtőajtón. Így ez a több hétig tartó pakolgatás inkább lelki rákészülés volt az együttélésre, mint a rengeteg ruhám és tárgyam bebőröndözése. A Drágám is kérdezte, hogy miért kell ennyi ideig pakolnom, miért nem dobálok be mindent egy bőröndbe egy nap alatt és taxizok át vele. Egyrészt ő nem gyűjtöget, így neki valószínűleg tényleg ennyi ideig tartana összepakolni, másrészt ha selejtezés nélkül hoztam volna át mindent, akkor nem 4 táska, hanem 8 jött volna át, ettől szerencsére megijedt, így nem is volt több kérdése. Lelki felkészülés, mert el kellett búcsúztatnom a felhőtlen(?) egyedüllétemet, az azzal együtt járó előnyökkel és hátrányokkal. Már jó pár év eltelt azóta, hogy nem hogy együtt éltem volna valakivel, de akár egy olyan párkapcsolatom lett volna, ahol nappal is mutatkozunk együtt. Meg kellett szoknom nekem és a környezetemnek is, hogy nincs annyi időm a barátokra és családra mint előtte, mert a szabadidőmet nem egyedül töltöm. Érdekes, de amellett, hogy szerelmes vagyok, és örülök, hogy találkoztam a Drágámmal, mellette egy kicsit aggódtam is, és szomorú is voltam a korábbi életem miatt. Ez a sok év szingliség megkeményített, nem voltam rugalmas, és féltem a kitárulkozástól is. Szerettem volna valakit találni aki a hibáimmal és a hisztijeimmel együtt is szeret és elfogad, de ez azt jelentette, hogy nekem is rugalmasan kell a másik (általam gondolt) hiányosságait kezelnem, ami nem ment mindig könnyen.

Drágám félig német, félig brazil, ám mivel Brazíliában nőtt fel, így ott szocializálódott, ami néha okot ad egymás meg nem értésére. Például, azt tudom, hogy egy zárkózott ember vagyok, kedves, ám tartom a három lépés távolságot, magyarán köszönök a szomszédoknak, esetleg mosolygok is és megkérdezem hogy vannak, de nem invitálom be őket a lakásba, hogy megnézzék hol lakunk. Ezt a Drágám máshogy látja, ő mindenkivel elcseveg, eljátszik az összes házban lakó kisgyerekkel, a kamasz szomszéd fiúknak életvezetési tanácsokat osztogat, majd aggódva mondja nekem, hogy reméli nem mondják el az anyjuknak, hogy mit mesélt nekik. (Én már tudni sem akartam). A kedves idős nénik a házban pedig imádnak beszélgetni vele a virágokról, a tavaszról, meg mit tudom én, hogy miről, így történhetett meg, hogy miközben a beköltözésem után nagytakarítást tartottam, és épp könyékig turkáltam a hűtőben, hogy levakarjam a jégkorszak óta lerakódott jeget, a szomszéd nénike megjelent az ajtóban, hogy jónapot kívánok, a Drágám meg fülig érő szájjal utána, hogy gyere bemutatom a szomszédnénit (persze a nevét mondta, valami Frau Akárki, pont nem emlékszem rá), úgyhogy a hűtő mögül integettem és mosolyogtam, és örültem, hogy megismertük egymást. A néni nem volt szégyellős, rögtön fölémállt, hogy elbeszélgessünk, velem, aki még mindig nem egy nagy ász ha németül kell beszélgetni. Többnyire már mindent megértek, csak nem tudok szépen és gördülékenyen válaszolni, és azt a városi legendát sem hiszem el többé, hogy a németek zárkózottak. Mert nénike rögtön bekukkantott, hogy mit csinálok, megdicsért milyen ügyes vagyok, majd sopánkodott egy sort, hogy hát igen, nála is le kellene engedni a hűtőt, és nagytakarítani a konyhában, majd jelentőségteljesen nézett rám. Itt kicsit elbizonytalanítottam, hogy vajon ügyesen bepróbálkozott-e, hogy vajon felajánlom az önzetlen segítségemet, vagy csak azt akarta, hogy reflektáljak, így mivel nem tudtam eldönteni, az univerzális hümmögést, és együttérző nézést választottam. Amikor később kérdeztem a Drágámat, hogy miért jött át a néni (amúgy nem zavart, így tényleg csak egy csodálkozó kérdés volt), azt mondta, mert meg akarta nézni. Nekem sosem mondta semmilyen szomszéd, hogy megnézné a lakásomat, így valószínűleg én nem vagyok annyira barátságos.

Egy másik történet, ahol nagyon éreztük, hogy mások vagyunk amikor kedvesen megkértem, hogy ne szóljon hozzám fél órán keresztül, mert kicsit magamban akarok lenni. Nem tudom más van-e ezzel így, de nekem néha szükségem van egy fél órára, amikor csak olvasgatok, internetezem, vagy csak úgy az orromat piszkálom, és dolgozom fel a napi eseményeket. Mivel egy kicsi, egyszobás lakásban élünk, így nagyon nem tudok félrevonulni, hacsak nem a budira költözöm be egy fél órára, de gondolom annak a megoldásnak sem örült volna túlzottan. Én, az európai, úgy gondoltam, hogy ebben a kedves ám egyértelmű kérésben semmi rossz nincsen, tekintve, hogy mielőtt megkértem rá, próbáltam mellette olvasgatni egy kicsit, de három percenként szakított félbe valami halaszthatatlan mesélnivalóval, és úgy gondoltam az jobb ha szólok, mintha egyszer csak kap egy sallert a könyvemmel, hogy hagyjál már békén. De a békés megértés helyett kerekítettünk egy csinos veszekedést a dologból, mert szerinte modortalanság ilyet mondani, ha egy légtérben vagyunk miért ne szólhatna hozzám, és amúgy is akkor inkább menjek el sétálni. Persze engem sem kell félteni, mondtam, hogy ő is elmehet a (tudodhova) sétálni, és minek kell megsértődni egy egyszerű kérésen. Miután mindketten kidühöngtünk magunkat már nevettünk az egészen, és megelőzésképpen választottunk egy varázsszót, amit ha kimondok, az azt jelenti, hogy jobb ha nem szól hozzám a következő pár órában.

Az összeszokás mellett problémát okozott az is, hogy nem éreztem nála itthon magam. Minden idegen és új volt, nem tudtam mit hol tart (már amennyiben fellelhető volt nála, mert például a szalvéta használata szerinte úri passzió, és nem alapfelszerelés egy szingli férfi otthonában, így hiába kerestem, de most már persze beszereztem, mert úrilány vagyok), így kicsit bajban voltam, hogy hogyan fogom itt otthonosan érezni magam. Ebben a már anyuka barátnőm volt segítségemre, aki elmondta, hogy anno a beköltözése után kitakarította az egész lakást, majd mindent módszeresen átrendezett az ő logikája és ízlése szerint, így amikor a (mosmár) férje kezdte el őt kérdezgetni, hogy hol vannak a törülközők vagy a fűszerek, na akkor történt meg a hatalomátvétel. Én is ezt a tanácsot követtem, miután kitúrtam a szekrényekből, hogy legyen hely a dolgaimnak, optimalizáltam a konyhát és a fürdőszobát, ekkor történt meg a hűtőtakarítás is, mert ami nem mozgott a hűtőben az penészes volt, és kidobáltam mindent, amiről már ő sem emlékezett, hogy hogyan került oda. Ez a módszer tényleg működött, otthon érzem magam, de persze ehhez az is kellett, hogy a másik fél is örüljön ezeknek a változásoknak, és ne bánja, hogy fenekestül felforgatom az életét.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr216877885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hmfc 2015.11.13. 17:49:42

Cili vagyok (csak gondoltam ideirom, mert a juzer nevem nem olyan egyertelmu), de jokat nevetek a posztjaidon:-) Az en parom is ilyen, FOLYAMATOSAN, megallas nelkul beszel, ha egy helyisegben vagyunk, nem tud csendben maradni. Ettol eggyel rosszabb mikor tevet nezunk es kommentalja az esemenyeket, de ugy, hogy nem hallom a filmet es ugy kell ot leallitani, hogy fejezze mar be a locsogast:-) Jo, akkor befejezi, de akkor meg cicceg, sziszeg, Oh, nooo! Oh my God! megy, attol fuggoen mi tortenik a vasznon:-D Szoval nekunk is le kellett fektetnunk bizonyos szabalyokat az elejen...:-)

gabuschka 2015.11.16. 10:15:12

@Hmfc: Szia! Igen a nicked alapján nem jöttem volna rá, hogy te vagy! :-) Nálunk az a probléma, hogy én rengeteg időt töltök a mobilomon is, mert sok cikket olvasok, így ha hazamegyek munkából -ahol egész nap beszélek, és meghallgatom az emberek búját-baját- sokszor semmi kedvem megszólalni, vagy figyelni a másikra, csak a mobilom képernyőjét bámulni. A Drágám meg persze beszélgetne, vagy elmesélné mi történt vele aznap. Ezen még dolgoznunk kell, mert én sem lóghatok a telefonomon állandóan, de neki is hagynia kell amíg regenerálódik az agyam. Összefoglalva, tudom miről beszélsz. :-)

Szerző

Címkék

18+ (1) advent (3) Albufeira (1) Algarve (1) amszterdam (1) anyós (2) asztrológia (1) babanaplo (4) babysitter (1) barat (1) bicikli (1) blog (33) brazíl (1) Brazília (4) Budapest (1) BurgEltz (1) célok (1) cipő (1) Corcovado (1) diszneb (3) Drágám (18) dsds (1) egyetem (1) egyperces (23) eljegyzés (2) emberek (2) emlékek (1) énblog (24) esküvő (4) ételek (5) étterem (2) Faro (1) felhívás (1) felolvasás (2) fesztiválok (1) filmek (2) fodrasz (1) fogyokura (3) fokhagyma (2) Frankfurt (30) frankfurt (4) gaszto (1) generációk (3) gyerekvállalás (4) halaadas (1) hetiinstagram (11) hetinsta (10) Hetinsta (1) hétköznapok (1) hotel (14) Igoat (2) INFJ (2) info (2) Instagram (2) interju (13) Introvertált (2) introvertáltkihívás (1) iroda (2) ismerkedés (1) Janikovszky (2) JanikovszkyÉva (1) játék (1) joga (2) karácsony (4) karácsonyivásár (1) kastély (1) kávézók (1) kecske (1) képek (1) kérdőiv (10) kétkeréken (1) kiállítás (2) kikicsoda (2) kínai asztrológia (1) klinika (5) kollégák (2) költözés (2) kritika (1) kultúra (5) kupi (2) lackfijanos (1) látnivalók (13) leg (12) leggings (1) levendula (1) lista (24) Lohrberg (1) Loulé (1) magyar (4) Magyarország (3) magyaros (1) meditáciò (2) meditálók (1) menüterv (1) mindennapok (4) motivációslevél (2) munka (26) munkahely (3) munkakereses (11) nászút (1) német (1) németegység (1) németek (30) Németország (47) Neuschwanstein (1) nézelődöm (18) nyaralás (12) nyelv (3) nyelviskola (2) nyelvtanulás (4) Olaszország (1) orvosnál (5) párkapcsolat (9) parkoló (1) párválasztás (7) phuket (1) Portugália (2) praktikus (1) probanap (1) programok (1) Quarteira (2) recepciósok (1) recept (3) reggeli (2) rend (1) Rio de Janeiro (1) Róma (1) sarkosvelemeny (12) Schwangau (1) Schweinehund (1) Skyline (1) sport (1) Stáblista (2) Strasbourg (1) süti (2) szálloda (2) szauna (2) személyes (5) szerelem (3) szilveszter (3) szingli (3) színház (1) szomszédok (1) szórakozás (2) sztorizgatás (7) tábor (2) TagderEinheit (1) tanulás (3) tengerpart (5) terhesség (11) tévé (3) Tihany (1) tüntetés (1) uszoda (1) útinaplók (13) vacsora (1) Valentinnap (3) városnézés (17) vásárlás (1) vendégek (13) Vipassana (2) virsli (2) vlog (2) wg (3) zene (2) Címkefelhő

Hozzászólások