Személyes blog, mindennapok és sztorizgatás. Mesék Frankfurtból.

Frankfurtban két keréken

 

Az elmúlt pár hétben nagyon nehezen ment az írás, olyan volt (vigyázz alpári lesz a stílus!), mint amikor sétálsz haza, már baromira kell WC-re menned, alig várod, hogy az ajtót fel-, a ruhádat meg letépd, ráülsz a budira, majd hirtelen elmúlik minden ingered mintha egy perce még nem becsinálni akartál volna. Valahogy az írással is ez volt, dolgoztam, figyeltem az embereket körülöttem, történtek vicces sztorik, már elkezdtem fejben írni, amikor bicikliztem haza, a mondatok megint maguktól szálltak a fejembe, alig vártam, hogy leüljek és elkezdjek írni, majd mikor végre odajutottam, akkor elszállt minden ötletem, unottan támasztottam az arcomat, amit leírtam az nem tetszett, nem találtam a megfelelő kifejezéseket, szóval száz szónak is egy a vége, nem ment. Most viszont mindig irkálok valamiről, nem akarok sem koncepciót, sem mély mondanivalót belefűzni a bejegyzésekbe, inkább csak elmesélem, hogy épp mi történik. 

Frankfurtban biciklivel közlekedem, és az alig 5 hónap alatt már egy saját, egy majdnem saját és egy kölcsön biciklit is magaménak tudhattam. A kölcsön Rhild biciklije volt, akkor adta oda, amikor még náluk laktam a faluban, ahol a falubusz óránként közlekedett, így miután leszálltam a vonatról nem volt kedvem éjfélkor munka után fél órát ácsorogni a megállóban, inkább megindultam gyalog, és amikor hazaértem, akkor csapott a homlokára, hogy jaj te szegény gyerek, hát miért is nem adtam oda a biciklimet. Á nem volt gond, az ember szívesen sétál fél órát a friss falusi (na jó egy kisváros 15 percre Frankfurttól, de teljesen falu jellege van) levegőn, akár éjfélkor is. Ilyenkor azért mindig örülök, hogy nem nézek horrorfilmeket egy ideje. Használgattam egy hétig a kölcsönbicajt, persze halálra nem hajtottam, mert csak a vonatállomásig gurultam el vele, meg aztán haza, de azért lényegesen jobb, mint sétálni, amikor Rhildék kitalálták, hogy nekem is kell egy saját járgány, mert ő is szeretné használni a sajátját. Persze, ez teljesen érthető is, ám a nyakamat rá, hogy azóta sem ült rá, mert inkább autókázik. De ennek a kis közjátéknak köszönhetem, hogy megkaptam/vettem Esztert (tárgy elnevezős fétisem van). Eszter, gyönyörű kék-fehér, férfivázas bicaj, könnyű, kicsi, ám mivel méretben annyira nem voltunk kompatibilisek, kicsit mindig olyan érzésem volt, mintha egy rolleren próbálnék egyensúlyozni. Őt megvettem HJ egyik barátjától mindössze 20 Euroért, úgy már megérte, hogy HJ kikalapálta a 8ast mindkét kerékből, megjavította a féket, és felemelte az ülést. A másik apró kellemetlenség, hogy dinamós lámpával működött, és ahogy a a dinamó meg a kerék összecsiszolódott, hát annak olyan hangja volt, hogy már száz méterre előttem megnyílt az utca, én meg mint forró kés a vajba törtem az utat magamnak. Többnyire pont ezért, csak ritkán kapcsoltam be a lámpámat, mert nem mindig volt hangulatom a pillantásokhoz. Itt kis kitérő gyanánt megjegyezném, hogy szerintem onnan lehet tudni, hogy a dolgok jól mennek itt, hogy a rendőrök rá vannak szállva a biciklisekre. Mondhatni miután az autósok már meg vannak regulázva, jöhetnek a kétkerekűsek. Lehet utánunk a gyalogosok következnek és csak jobb-bal-jobb ütemben közlekedhetnek majd. Szóval jobb, ha szabályosan közlekedünk, van lámpánk, mert amúgy ugyanúgy félreállítanak mint egy autóst és megbüntetnek. Szóval egyszer, talán szinte pár nappal Frankfurtba való beköltözésem után tekertem haza a nyelviskolából, és valamiért úgy döntöttem, hogy aznap nem törődöm a kérdő tekintetekkel, hogy vajon három macska veszekszik-e a hátizsákomban, vagy egy cirkuszos kocsi vagyok-e, hanem bepöccintem a lámpát és hadd szóljon. Jól is tettem, mert a rend szigorú őrei vigyázzban álltak az egyik nagy kereszteződésnél (sem előtte, sem azóta nem láttam őket), és kíméletlenül megbüntettek mindenkit aki lámpa nélkül volt, vagy bármi más szabálytalanságot követett el. Ám én, a kis álszent, ártatlan szemekkel suhantam el mellettük a vinnyogó biciklimmel. Eszterrel nem sokáig tartott a barátságunk, visszaköltöztettem vidékre, mert Katrinnak volt egy kölcsön biciklije, és akkor ha ez helyben volt, egyszerűbb volt őt használni. Így került Zoltán a képbe, ő egy masszív szerintem vas vázas bicikli, mert olyan súlya van, hogy beremeg a bicepszem, amikor beemelem az elejét a lépcsőházba, főleg Eszter könnyű alumínium váza után. Szürke, lámpa nélküli női vázas férfiember. (Eszter férfivázas volt, de ez nem számít a névadásnál). A női biciklikkel azért volt nehéz megbarátkoznom, mert mindegyik kontrafékes, így amikor azt hiszed, hogy hátratekered kicsit a pedált, akkor igazából fékezni fogsz, ami bizonyos sebesség mellett igencsak meg tud lepni. Zoltánnal jóban vagyunk, már kapott szép lámpát is, vettem előre és hátra is, a száguldás nem az erőssége, ám van rajta kiskosár.

Ami jó itt, hogy az autósok (kivéve a török taxisok) biciklis-barátok, elsőbbséget adnak, nem dudálnak le az útról, nem húznak el százzal melletted, csak hogy szívrohamot kapjál, mindemellett pedig rendkívül sok bicikliúttal rendelkezik Frankfurt. Szinte bárhova eljuthatsz rajtuk, amúgy meg az egyirányú utcákba itt is behajthatsz szemből, és mindenhova óriási biciklik vannak az aszfaltra felfestve, hogy mindenki lássa, itt forgalommal szemben biciklis jöhet.
A németek be is tartják a szabályokat, ha egy gyalogos mégis rátéved a biciklissávra, hát kíméletlenül lecsengetik onnan. Először ezt olyan durvának tartottam, pedig igazuk van, ez a biciklisek sávja, ne bóklásszon rajta gyalogos, de amíg én próbáltam kikerülni őket, addig a német dömperbácsi -vagy néni jött, és csengetett mint egy eszelős. Én meg tudom érteni a gyalogosokat, mert a biciklisáv mindig más színűre van festve, és szinte vonzza a lábadat, hogy a járda színes felén menj. Vagy csak szeretik az előre kijelölt útvonalat.

Alapvetően biztonságosabbnak érzem itt a biciklizést mint Budapesten, Londonban persze meg sem mertem próbálni az emeletes buszok között, nekem már az is sok volt, amikor a trolibusz csörömpölt fél méterrel mögöttem.
A szabályos német biciklista visel bukósisakot, láthatósági mellényt, a nadrágját fényvisszaverős csipesszel fogja össze a becsípődés és elvágódás elkerülése végett, van első lámpája, ami legtöbbször világít mint egy reflektor, és hátsó lámpája is, abból néha kettő is. Sokszor a sportos anyukáknak a biciklihez tartozik még egy komplett gyerekszállító pótkocsi is, ebben akár két gyerek is elfér, a bicikli elé van szerelve, saját kereke van, és hálós anyagból van a teteje, így a kicsik szűrés nélkül lélegezhetik be a kipufogógázt. De azért bukósisak van rajtuk. A felsoroltakból én a lámpákat tudom csak felmutatni eddig, de ami késik, nem múlik. Persze a legvakmerőbb itt is a nyugdíjas korosztály, szabálytalanul cikáznak vagy hirtelen lefékeznek előtted, mert meglátták a barátnőjüket és elbeszélgetnének az út közepén.

Sajnos az utca ahol én lakom az egyik legharakirisebb utcából nyílik, így minden nap ezen kell végigtekernem. Ez egy nagyon forgalmas, rengeteg üzlettel ellátott utca, van itt a kebab-büfétől, a drogérián és közérten keresztül, a halasig és hentesig minden. Meg hajléktalan punk fiatalok, akik hálózsákban gitároznak a járdán, szóval itt mindig zajlik az élet. Ha korán reggel tekerek rajta, akkor az áruszállító teherautókkal feszengünk a helyért, délután meg mindenki mással. Mindig azért fohászkodom, hogy se engem ne üssenek el, és én se mást. Olyan mintha ez az utca Londonhoz tartozna, senki nem tartja be a szabályokat, a járdáról, ha egyáltalán azon sétálnak, körülnézés nélkül lépnek le előtted két méterrel, közben a török taxis előz, és még három hülye galamb is pont előtted talált valami kenyérdarabot. Általában ezen a 100 méteren csutakra izzadok, és káromkodok mint egy kocsis. Ebben az utcában még a galambok sem viselkednek rendesen, ki lett az inger -és félelemküszöbük tolva, az úton sétálva haladnak át, végülis minek repüljön, biztos fárasztóbb, mint totyogni, csak akkor röppennek fel, ha a közeledő járműnek minimum 4 kereke van és nem babakocsi. Rám, mint biciklisre csak egy szemrehányó pillantást vetnek, amiért megzavarom őket csipegetés közben, és természetesen nekem kell őket kikerülni, ahhoz túl állatbarát vagyok, hogy áthajtsak a gigáján.

Ez az utca eleje, látható, hogy nem túl széles, de jól megférünk mindannyian, a galamb, a biciklis, a nyugdíjas gyalogos és/vagy biciklis, a török taxis, a teherautó és még sokan mások.

2014-02-02 17.27.11

Ez a halas, és nagyon tetszik ez a grafitis megoldás, amúgy nekem, mivel utálom, büdös halas.

2014-02-02 16.25.04

 

Lehet a fentiek alapján úgy tűnik, hogy nem jó itt biciklizni, de sokkal több az előnye mint a hátránya, és én amúgy is szeretek. A tömegközlekedésnél pedig végképp jobb.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr826877875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Szerző

Címkék

18+ (1) advent (3) Albufeira (1) Algarve (1) amszterdam (1) anyós (2) asztrológia (1) babanaplo (4) babysitter (1) barat (1) bicikli (1) blog (33) brazíl (1) Brazília (4) Budapest (1) BurgEltz (1) célok (1) cipő (1) Corcovado (1) diszneb (3) Drágám (18) dsds (1) egyetem (1) egyperces (23) eljegyzés (2) emberek (2) emlékek (1) énblog (24) esküvő (4) ételek (5) étterem (2) Faro (1) felhívás (1) felolvasás (2) fesztiválok (1) filmek (2) fodrasz (1) fogyokura (3) fokhagyma (2) Frankfurt (30) frankfurt (4) gaszto (1) generációk (3) gyerekvállalás (4) halaadas (1) hetiinstagram (11) Hetinsta (1) hetinsta (10) hétköznapok (1) hotel (14) Igoat (2) INFJ (2) info (2) Instagram (2) interju (13) Introvertált (2) introvertáltkihívás (1) iroda (2) ismerkedés (1) Janikovszky (2) JanikovszkyÉva (1) játék (1) joga (2) karácsony (4) karácsonyivásár (1) kastély (1) kávézók (1) kecske (1) képek (1) kérdőiv (10) kétkeréken (1) kiállítás (2) kikicsoda (2) kínai asztrológia (1) klinika (5) kollégák (2) költözés (2) kritika (1) kultúra (5) kupi (2) lackfijanos (1) látnivalók (13) leg (12) leggings (1) levendula (1) lista (24) Lohrberg (1) Loulé (1) magyar (4) Magyarország (3) magyaros (1) meditáciò (2) meditálók (1) menüterv (1) mindennapok (4) motivációslevél (2) munka (26) munkahely (3) munkakereses (11) nászút (1) német (1) németegység (1) németek (30) Németország (47) Neuschwanstein (1) nézelődöm (18) nyaralás (12) nyelv (3) nyelviskola (2) nyelvtanulás (4) Olaszország (1) orvosnál (5) párkapcsolat (9) parkoló (1) párválasztás (7) phuket (1) Portugália (2) praktikus (1) probanap (1) programok (1) Quarteira (2) recepciósok (1) recept (3) reggeli (2) rend (1) Rio de Janeiro (1) Róma (1) sarkosvelemeny (12) Schwangau (1) Schweinehund (1) Skyline (1) sport (1) Stáblista (2) Strasbourg (1) süti (2) szálloda (2) szauna (2) személyes (5) szerelem (3) szilveszter (3) szingli (3) színház (1) szomszédok (1) szórakozás (2) sztorizgatás (7) tábor (2) TagderEinheit (1) tanulás (3) tengerpart (5) terhesség (11) tévé (3) Tihany (1) tüntetés (1) uszoda (1) útinaplók (13) vacsora (1) Valentinnap (3) városnézés (17) vásárlás (1) vendégek (13) Vipassana (2) virsli (2) vlog (2) wg (3) zene (2) Címkefelhő

Hozzászólások