Személyes blog, mindennapok és sztorizgatás. Mesék Frankfurtból.

Kezdek elgúnárosodni

A nyelvtanulás. Hmm. Mostanában, amikor az angolt már készség szinten, gondolkodás nélkül használom, mindig emlékeztetnem kell magam arra, hogy ez nem volt mindig így, volt olyan is, amikor még a gerincemen folyt az izzadság, mert reprezentálnom kellett egy halom külföldi előtt úgy, hogy a beszédemet szépen bemagoltam és reméltem, hogy senki nem akar félbeszakítani, mert valószínű úgysem érteném, hogy mit akarnak kérdezni és az is félő volt, hogy nem tudom folytatni, ha kiejtenek a ritmusból. Aztán Londonban belerázódtam szép lassan, habár az elején sokat szenvedtem, hogy megértsem a különböző akcentusokat. Most a némettel is vért izzadok, egyrészt nehezen fogadom be, mert az angol nyelv egy szerelem nekem, míg ez a szerencsétlen német inkább egy szükséges készség a jobban fizető munka érdekében. Nem állítom, hogy nem szeretem, megvan a szépsége és például kiejtés szempontjából sokkal könnyebb nekünk magyaroknak, mint például az angol. (Bár itt megjegyezném, hogy érdekes módon, csak a sznob angolok kritizálták az akcentusomat, az amerikaiak, ausztrálok és kanadaiak mindig megértettek. Na mindegy, nem lázítok senkit ellenük). Próbálom azzal vigasztalni magam, hogy a nyelvtan olyan, mint a matek, deriválni is szerettem mindig, meg egyenletet megoldani, mert azt csak egyszer kellett megérteni, és onnantól kezdve bármilyen feladatot meg tudtam oldani, így nem kellett ülni és magolni, mint például a történelemnél. Így gondolom, amikor majd jól megértem a melléknévragozást, és megszokom, hogy a német mondatszerkesztésnek fontos és kötött szabályai vannak, akkor majd biztos élvezni is fogom a tanulást. Bár ez sem teljesen igaz, hogy most nem szeretem, mert jó érzés tanulni. Nem könnyű, de jó és próbálom elengedni azt a félelmemet is, hogy minden egyes új német szó kimos egy régebbi angolt a fejemből, és egyik nap majd felkelek és megint csak makogni fogok. Ettől való félelmem miatt az agyam mint egy oroszlán védi a már nehezen megszerzett készséget, és felborzolt szőrrel, vicsorítva űzi el az összes bátor német kifejezést, akik esetleg be akarnak törni. Pont ma beszéltem Tojpival erről, hogy azért nehéz tanulnom, mert egyre többször fordul elő, hogy egyes szavakat elfelejtek angolul, és jobb esetben németül ugrik be, de rosszabb esetben már csak magyarul tudom, ami olyan mintha a német csak törölné az adott szót, de nem helyettesítené semmivel. Ez főként akkor remek, amikor mondjuk angolul beszélgetek egy vendéggel, aki megkérdezi, hogy mikor dolgozom a héten, majd én vidáman mondom, hogy hétfőtől ...-ig és a ... alatt totál blokkolás, és lázasan keresem az agyamban, a szerda, vagy a Mittwoch angol megfelelőjét, és persze nem jön, a vendég meg néz rád mint egy hülyére, hogy vajon mégis min gondolkodhatsz a mondat közepén ennyire.

Az agyunk pedig roppant kényelmes és hatékony, amikor beszélünk, a cél, hogy minél gyorsabban és pontosabban fejezzük ki magunkat, így a szavakat azon a nyelven dobálja a nyelvünkre, amelyiken a leggyorsabban megjelenik. Ez mókás volt először, de aztán rájöttem, hogy így, amellett, hogy az angolom visszafejlődik, a németem sem lesz jobb. Így M kitalálta, hogy mi mindig angolul beszéljünk. Ez jó mindkettőnknek, mert így nem esünk ki a gyakorlatból, és én sem stresszelem magam azon, hogy nem értem a motyogását. Igen, mert a kedves németek motyognak a bajszuk alatt. Vagy gyorsan beszélnek. Lényeg, hogy nehéz megérteni.

A fentiek alapján lehet úgy tűnik, hogy a nyelvtanulásban a szavak megtanulása, vagy a nyelvtan megértése a legnehezebb. az én tapasztalatom az, hogy a kulcs hogy megtanuljunk az adott nyelven gondolkodni (tudom ezt sem én találtam ki, más is ezt szajkózza). Amíg ez nem jön, addig én például mindig az anyanyelvről fordítok németre, vagy angolról, ezért tudok már beszélni, csak mivel a logikája más mindkét nyelvnek, így néha furcsán néznek rám, hogy mit is mondok, vagy miért úgy mondom. Nagypapánk mondta mindig, hogy ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy. Ezt először nem értettem, mert attól, hogy más nyelven beszélek, én még magyar maradok és magyarul gondolkodom. Ez így is van, ám, most, hogy már három nyelvet használok látom, hogy egy idő után magadtól rájössz a nyelv logikájára, a gondolkodásuk módjára, így anélkül, hogy észrevennéd, te is változol, és veled együtt a viselkedésed és a gesztikulációd is. Például, az öcsém Tojpi, aki velem magyarul, ha más is ott van aki nem magyar, akkor angolul beszél, M-mel, és a barátaival pedig németül, szóval három nyelvet használ napi szinten, nos nála, pontosabban kettőnkön vettem észre, hogy amikor nyelvet váltunk, akkor változunk mi is.
Nekem Tojpival magyarul vagyunk igazán saját magunk. És most nem azért, mert büszkén verem a mellem a magyarságom miatt (ez így van, de most irreleváns a témával kapcsolatban), hanem valószínű azért, mert ez az anyanyelvünk, ezen a nyelven és nyelvi logika lapján gondolkodunk, így amikor magyarul beszélünk, akkor érzem, hogy mindketten önmagunk vagyunk, és minden kerek és a helyén van. Amikor angolra váltunk, akkor mindketten felvesszük a pozitív "you can do that" -meg tudod csinálni hozzáállást, kissé szuperlatívuszokban beszélünk, és minden olyan nagyszerű. A nyelv direkt és lényegretörő, mi is egyszerűen és gyorsan fejezzük ki magunkat. Amikor pedig németül beszélnek, (ide egyelőre még nem sorolom be magam, mert elvolt témájú beszélgetések lefolytatása nem megy még németül) akkor felveszi a Gúnár-fejet. A Gúnár-fejet úgy képzeljétek el, mintha egy hosszú nyakú gúnárra egy kissé szoros csokornyakkendőt tennénk, és úgy kellene beszélnie. A szeme egy kicsit kigúvad, de csak éppen hogy, és olyan hangon beszél, mint akit tényleg folytogat a nyakkendő egy kicsit. Nem túl kedves, ám annál pontosabb észrevételem, hogy a németeknek, miközben beszélnek mindig olyan a fejük, mintha a bántó szelek kitörését akarnák visszatartani, szóval remélem megvan a kép, a szoros nyakkendős Gúnár, kigúvadt szemek, és akit bántanak a szelek. Erre a képre csak még jobban ráerősít a kedvenc szavuk "genau' (pontosan) amit úgy ejtenek ki, mintha a a g és az n betű közti e betűt lenyelnék, -gnyelésnau. Visszatérve a Gúnáros -genau- példára, tehát: szem kigúvad, jön a 'g', majd az 'e' betűnél nyelés és szélfogás, majd a szó végét 'nau' már megkönnyebbülten ejtik ki, mintha csak örülnének, hogy milyen ügyesen bent tartották amit kellett.
Szóval, amikor Tojpi németül beszél, akkor felölti ezt a szerepet, és először nagyon idegesített, mert nem ő volt, de aztán láttam, hogy nem tehet róla, az erősen beszabályozott nyelv teszi, ő is német lesz, amikor németül beszél. Nem csoda, ha befeszülsz, amikor ahhoz, hogy egy kiló kenyeret tudj szabályosan kérni (és értsed is, miért úgy kell mondani) legalább egy hónapot kell tanulnod.

A nyelvekkel kapcsolatban már akartam írni, hogy olyan érdekes ez az egész globalizációs folyamat, ahogy keverednek az emberek, és még érdekesebbek a gyerekek, akik ezen történések folyományai lettek. A mostani 35-45 korosztályt vettem első generációs utazóknak, akik külföldön telepedtek le, külföldi párjuk lett, és ennek eredményeképpen minimum két anyanyelvű gyerekeik. Tudom, hogy az '56-os emigránsok is lehetnének akár első generációsok, de azóta már annyi idő telt el, hogy -legalábbis a mi családunkból kiindulva- az ő gyerekeik és unokáik már teljesen az adott ország kultúrájában szocializálódtak, többnyire nem is tudnak sokat a gyökereikről és szinte biztos, hogy a nyelvet sem beszélik. Szóval nekem ők már annyira beintegrálódtak az új társadalomba, hogy rajtuk keresztül nem tudom ezt a bábeli sokszínűséget és zűrzavart bemutatni.
Például van nekem az olasz kollégám, akinek román felesége van. Született egy kislányuk, aki kilenc éves, természetesen olaszul, románul és németül anyanyelvi szinten beszél. (Anyuka egy cseppet maximalista, mert mellette francia tagozatos iskolába jár, sportol és zenét is tanul a gyerek, szerintem ez egy pöppet sok egy ennyi idősnek, de reméljük a legjobbakat, és hogy nem lesznek pl étkezési zavarai a nagy nyomás miatt tinédzserként).
Még karácsony előtt az egész munkahelyi csapat feleségestül és gyerekestül vacsorázott közösen egyet a szállodánk éttermében, olyan csapatépítős évzárós esemény, így volt alkalmam megfigyelni dolgokat. Az egy dolog, hogy a kislány folyékonyan beszéli a németet, de amikor az olasz ételekről volt szó, olyan gyönyörűen ejtette ki a gnocchit, hogy megállt a villa a kezemben, igazi olasz kiejtéssel, de ami az igazán érdekes, hogy ezek a gyerekek nemcsak a nyelvet beszélik tökéletesen, hanem egyben értik is az adott nyelv gondolkodását. Így lehetett, hogy a kislány miután gyönyörűen kiejtette a gnocchit, ugyanolyan magabiztossággal fordult oda a román kolléganőnkhöz aki felszolgált aznap este az asztalunknál, és gügyörészett vele valamit. Rögtön tudta, hogy a románok hogyan viselkednek ilyen szituációban, és mit kell visszagügyörészni. Elképzelhetjük például, hogy valaki jól megtanul magyarul, ám még akkor sem érti, hogy miért akarnak mindenhol a vendégségben papucsot erőltetni rá, (mert felfázol kisfiam,) vagy amikor (hú de utáltam gyerekként) a felnőttek jól megcsipkedik az arcát, hogy "jaj egyem a zúzádat de kis helyes kislány vagy". Ezt egy magyar gyerek érti, utálja de elfogadja, míg valaki aki csak megtanult magyarul világgá szaladna, hogy micsoda szadista felnőttek élnek itt.

A főnöknőm párja magyar és egy-két magyar szomszédjuk is van, így az ő kislánya is felcsipeget egy-két magyar szót, így amikor találkoztunk a vacsorán teljesen megvezetett a köszönésével, egy egyszerű 'Szia'-t mondott, de pontosan olyan hangsúllyal, és kiejtéssel, mint egy magyar, én meg automatikusan elkezdtem magyarul mondani neki, hogy jaj milyen éééédes vagy, hogy ilyen szépen beszélsz. Persze ezt már nem értette, de jót nevettünk, hogy milyen könnyen bedőltem neki.

Pont ez lehetett annak is az oka, hogy hiába beszélek folyékonyan angolul, egy angolt nem tudok megérteni, mert számomra annyira mások a gyökereik, és különbözik a gondolkodásuk az enyémtől (és mint az összes többi európaiétól :)), hogy nem nagyon tudtam velük beszélgetni. Egy amerikaival pedig megértem magam. Érdekes.
Kíváncsi vagyok, hogy hosszú távon hová vezet ez a trend, a mi gyerekeink majd mennyire lesznek mobilisak, vajon ha már én egész Európát tekintem az otthonomnak, és úgy gondolom, hogy ezen belül bármelyik városban vagy országban tudnék élni, akkor a mi gyerekeinknek már az egész világ ilyen lesz? Mindegy neki, hogy Ausztráliában, vagy Budapesten él? Vagy egyszer csak majd megfordul a trend és mindenki megint a saját országában szeretne élni, és a saját kultúráját építeni? Egyáltalán egy ember, akinek két anyanyelve van és egy harmadik országban él, hol érzi magát otthon? Érdekes kérdések, sokat kutatok a témában, így majd ha rájövök valamire írok arról is egy mesét.

A bejegyzés trackback címe:

https://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr486877869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Szerző

Címkék

18+ (1) advent (3) Albufeira (1) Algarve (1) amszterdam (1) anyós (2) asztrológia (1) babanaplo (4) babysitter (1) barat (1) bicikli (1) blog (33) brazíl (1) Brazília (4) Budapest (1) BurgEltz (1) célok (1) cipő (1) Corcovado (1) diszneb (3) Drágám (18) dsds (1) egyetem (1) egyperces (23) eljegyzés (2) emberek (2) emlékek (1) énblog (24) esküvő (4) ételek (5) étterem (2) Faro (1) felhívás (1) felolvasás (2) fesztiválok (1) filmek (2) fodrasz (1) fogyokura (3) fokhagyma (2) Frankfurt (30) frankfurt (4) gaszto (1) generációk (3) gyerekvállalás (4) halaadas (1) hetiinstagram (11) Hetinsta (1) hetinsta (10) hétköznapok (1) hotel (14) Igoat (2) INFJ (2) info (2) Instagram (2) interju (13) Introvertált (2) introvertáltkihívás (1) iroda (2) ismerkedés (1) Janikovszky (2) JanikovszkyÉva (1) játék (1) joga (2) karácsony (4) karácsonyivásár (1) kastély (1) kávézók (1) kecske (1) képek (1) kérdőiv (10) kétkeréken (1) kiállítás (2) kikicsoda (2) kínai asztrológia (1) klinika (5) kollégák (2) költözés (2) kritika (1) kultúra (5) kupi (2) lackfijanos (1) látnivalók (13) leg (12) leggings (1) levendula (1) lista (24) Lohrberg (1) Loulé (1) magyar (4) Magyarország (3) magyaros (1) meditáciò (2) meditálók (1) menüterv (1) mindennapok (4) motivációslevél (2) munka (26) munkahely (3) munkakereses (11) nászút (1) német (1) németegység (1) németek (30) Németország (47) Neuschwanstein (1) nézelődöm (18) nyaralás (12) nyelv (3) nyelviskola (2) nyelvtanulás (4) Olaszország (1) orvosnál (5) párkapcsolat (9) parkoló (1) párválasztás (7) phuket (1) Portugália (2) praktikus (1) probanap (1) programok (1) Quarteira (2) recepciósok (1) recept (3) reggeli (2) rend (1) Rio de Janeiro (1) Róma (1) sarkosvelemeny (12) Schwangau (1) Schweinehund (1) Skyline (1) sport (1) Stáblista (2) Strasbourg (1) süti (2) szálloda (2) szauna (2) személyes (5) szerelem (3) szilveszter (3) szingli (3) színház (1) szomszédok (1) szórakozás (2) sztorizgatás (7) tábor (2) TagderEinheit (1) tanulás (3) tengerpart (5) terhesség (11) tévé (3) Tihany (1) tüntetés (1) uszoda (1) útinaplók (13) vacsora (1) Valentinnap (3) városnézés (17) vásárlás (1) vendégek (13) Vipassana (2) virsli (2) vlog (2) wg (3) zene (2) Címkefelhő

Hozzászólások