Frankfurti mesék

2016.sze.26.
Írta: gabuschka 2 komment

Hogyan szórakoztassuk munkanélküli férjünket

A férjem két hete megint munkanélküli. Vagy ha pozitívan, amolyan amerikásan fogalmazunk, akkor between professions, vagyis nem csak új munkát, de valamilyen teljesen új területet is keres. Egyébként azért megint, mert ebben az évben már volt egyszer húsz napot, de akkor gyorsan talált magának másik munkát, pedig egy évig itthon maradhatott volna mint munkakereső. Mondtam neki már akkor is, hogy inkább maradjon itthon és használja ki ezt az időt arra, hogy pihen és körbenéz az interneten, találja ki, hogy mit szeretne csinálni, és ne kezdjen el megint egy másik bankban dolgozni, hiszen már annyiszor mondta, hogy mennyire utálja. Akart adni még egy esélyt a dolognak, de három hónap elteltével ő is megerősítette magát abban, hogy nem kell tovább erőltetni amit nem szeret.

Úgyhogy most itthon van és gondolkodik hogyan tovább, eljár minden nap az edzőterembe, magától kiporszívózott, kimosta a ruhákat, sőt ismét megtanult főzni. Azt vettem észre, hogy egyes férfiak a házasságkötéssel egyidejűleg elvesztenek bizonyos képességeket. Nem reprezentatív felmérésem alapján elmondhatom, hogy a férjek nagy része vasalni felejt el, (nálunk ez nem probléma, mert szeretek), felmosni, port törölni egyébként sem tudtak, hogy olyat mint "függönymosás" ne is említsek. Vagy például a mosást még berakják, de a teregetést már elfelejtik, viszont a porszívózást sokan szívesen csinálják. (Azt meg én utálom.) A főzéssel kapcsolatban vegyesek a tapasztalataim. A Drágám egész ügyesen elboldogult a konyhában mielőtt megismerkedtünk. A spagetti, tortellini és serpenyőben sütött hal tengelyen nem ütközött nehézségekbe, mára viszont hiába meglepő, de teljesen elcsökevényesedett a főzni tudása. Alkalomadtán ha valamit elkészít, akkor is végig szomorú arccal eszik, hogy jaj mennyivel finomabb amikor én főzök, nekem milyen jó ötleteim vannak, ő meg csak ilyet tud. 
Ez alól a szabad téri grillezés természetesen kivételt képez, abban elmondása szerint profi. 
Múlt héten majdnem beleállítottam a kenyérszeletelőt, amikor munkából hazaérkezve a kanapéról kiabált mialatt a cipőmet hámoztam le magamról, hogy de jó, hogy megjöttem, már hiányoztam neki, és egyébként nagyon éhes, mit eszünk ma. 

Tovább
Címkék: lista, párkapcsolat

Kérdések és válaszok

female-160791_640.pngTagja vagyok egy blogos csoportnak Facebookon, nem mondanám, hogy a legaktívabb, de szívesen elnézelődöm, sőt találtam már ott inspirációt, olvasnivalót, és interjúalanyokat is.

Az adminok szerveztek egy jópofa játékot, a "A Nap bloggere" a neve, lényege, hogy minden nap kijelölnek egy tagot, akitől bármit kérdezhet a többi blogger. Gondolom már kikövetkeztettétek, hogy nem csak úgy általánosságban írok a játékról, hanem azért, mert tegnap én voltam a szerencsés kiválasztott. 

A nap bloggerének egy bejegyzés keretében kell válaszolnia a neki szimpatikus kérdésekre. Én mindegyikre válaszoltam:

 

Tovább

Felhívás! - Határátkelő gyerekek

Új életet kezdeni egy másik országban nehéz és küzdelmes folyamat mindenki számára. Pláne, ha gyerekkel vágunk neki. A Frankfurti mesék blog és a Határátkelő közös felhívása!

Hiába telnek az első hetek eufóriában, hiszen minden új körülöttünk, hamar befurakodik a kétség és aggódás is a nagy öröm mellé. A szokásos lakás –és munkakeresés sokszor túlságosan is hosszadalmas folyamata, a megfelelő igazolványok és papírok beszerzése mellett a nyelvtudás megszerzése/javítása is próbára teheti a határátkelő türelmét és kitartását.

Tovább

Vásárolgatós

Vettem új futócipőt. A régit még 2010-ben szereztem be, miután lebicikliztük a Camino-t Zsuzsi barátnőmmel. (Ezt az info-t egy nemsokára érkező kérdés miatt fűztem csak bele). Augusztus eleje óta hetente háromszor, négyszer megyek futni, így már ideje volt egy újabbat beszereznem.* A tegnapi napsütéses, szombati nap pont megfelelt a célnak. Csinos futóruhákat nem vettem, mert elhatároztam, hogy először valamilyen eredményt produkálok, utána majd jöhetnek a jobb cuccok. A cipőt viszont muszáj volt lecserélnem, mert nem akartam, hogy tönkremenjen a lábam.

A mai bejegyzésben megosztok két vásárlós történetet, könnyed, néhány perces olvasmány, rögtön egy szavazással az elején.

Tovább

Heti menü egyszerűen

img_3607.JPGMár egy ideje tervezem, hogy optimalizálom a élelmezésünket, kevésbé modorosan fogalmazva, hogy megtervezem mi kerül a hét minden napján az asztalra. Korábban vagy az üres hűtő várt minket esténként, vagy kidobtuk a tartalmát, mert mondjuk nem ettünk néhány napig otthon. A munkaváltásom és az azzal együttjáró rendszerezettebb életmód lehetővé tette, hogy egyrészt minden este együtt együnk a férjemmel - amely korábban a gyakori délutános műszakok miatt lehetetlen volt - másrészt mostmár időt is könnyebben tudok szakítani a tervezésre, bevásárlásra és főzésre. Miután a lehetőség már megvolt, hamar megkaptam a "kezdőlökést" is. A hotelben korábban ingyen ettünk, menzakaja, nem dobtam hátast a minőségtől de úgy, hogy nem kellett érte fizetnem nem panaszkodtam. A mostani munkahelyemen viszont a melletünk található kórház kantinjába járunk enni, ahol a korábbi tapasztalatomhoz hasonló minőség fogadott, napi 4-5 euróért. Havi szinten 80-100 eurót fizetni valamiért ami nem is ízlik, igazán pénzkidobás, így gyorsan keresni kezdtem valamilyen megoldást a problémára.

 

Tovább
Címkék: lista, ételek, menüterv

Reagálok

Olvasni nem emlékszesmile-1485850_640.jpgm mikor kezdtem el, csak arra, hogy az első könyv amelyet anyukám a kezembe adott a Két Lotti volt. Nehezen ment, elolvastam két oldalt belőle, de fárasztott, inkább visszaadtam volna, hogy nem tetszik. Végül mégis befejeztem, mert Mutika a rá jellemző visszafogott és csöndes módon (irónia) kitépte a kezemből, hogy hát akkor ne olvassam el, ne is olvassak semmit, mi nem tetszik nekem ezen a történeten. A szófogadatlan gyerek szerepe rémisztett, így inkább visszakértem a könyvet és befejeztem. 

Hét éves voltam, első osztályos, éppen megtanultunk olvasni. Az első tanárnénimet (Marika néni) meglátogatta egy barna szemű nő, be is jött az óránkra. Önálló feladatot kaptunk, mindenki csöndben rajzolt valamit, amikor egyszer csak megálltak felettem, arra kérve, hogy olvassak fel hangosan nekik az olvasókönyvből. Nagyon izgultam, szerettem volna jó benyomást tenni és megfelelni. Mint ahogy azóta is mindig. Befejeztem, majd felnéztem a két figyelő szempárra, remélve, hogy a feladatot teljesítve mást fognak a továbbiakban figyelmükkel kitüntetni. Megkérdezte az idegen nő, hogy miről szólt amit felolvastam. Mivel arra koncentráltam, hogy a betűket felismerve gördülékenyen formáljam a szavakat, a szövegre nem figyeltem. Mondtam, hogy nem tudom. Az idegen nő ránézett a tanárnénimre, hogy látod, nem érti. Marika néni szabadkozott, hogy pedig ő az egyik legjobb. Aznap megtanultam, hogy muszáj odafigyelnem arra, amit olvasok, meg kell értenem, ami le van írva. 

Tovább
Címkék: zene, egyperces

A budapesti vendégszeretet, avagy miért vagyunk "parasztok"?

Szubjektív vélemény következik és természetesen akinek nem inge, ne vegye magára.

3879494528_911666ae88_m.jpgSokszor nehéz megtalálnom az arany középutat, hogy úgy tudjam valamiről leírni az őszinte véleményemet, hogy az ne legyen sértő stílusban megfogalmazva, de ne csak polkorrekt mondatokat tartalmazzon. Én is nézek tévét, meg olvasok híreket, Brexit, Trump vs Clinton, mégsem érzem magam elég tájékozottnak ahhoz, hogy írjak is róla. Mert egy jó kritika attól jó, hogy tényekre alapozva ad szubjektív véleményt és nem csak kijelenti, hogy valaki egy hülye, mert azt hallotta a TV-ben.

(Mostanában találtam rá Eszter blogjára, nagyon tetszik, hogy nem mocskolódva vagy szitkozódva írja le, hogy mi a véleménye egy-egy helyzetről. Legutóbb ezt a cikket olvastam tőle, amely nekem azért is volt különösen szórakoztató mert már ezer éve nem láttam reggeli műsort a magyar tévében. Érdemes a videót is megnézni, és utána a blogot elolvasni.)

Tovább

Leszereltem

Elfarewell-961598_640.jpgjött ez a nap is, visszaadtam az egyenruhámat, az öltözőkulcsomat, a belépőkártyámat és a céges igazolványomat, majd kisétáltam az épületből. A bicikli kosaramban egyensúlyozva a búcsúcsokromat, az elfogyasztott pohár pezsgőktől kissé imbolyogva tekertem haza pénteken délután. Amellett, hogy szépen elbúcsúztattak, sőt még egy vásárlási utalványt is kaptam a kedvenc boltomba, mindent elkövettek, hogy emlékezetessé tegyék az utolsó napjaimat. Például, hogy az utolsó kilenc napomat egyben dolgoztam le szabadnap nélkül három különböző műszakban, mert az egyetlen szabadnapomon behívtak a beteget jelentő kollégám helyett. Az utolsó héten pedig túlóráznom is kellett, mert elszámolták a szabadságomat egy nappal (amit persze nem értek, mert ha elvileg be kellett jönnöm egy extra napot, akkor azzal kiegyenlítettem, de mégsem). 

Annyira nem bántam a dolgot, mert így bármikor is könnyeket morzsolgatnék a szemem sarkában, hogy azért milyen jó móka is volt a recepción dolgozni, majd csak visszaemlékezem az utolsó hetemre, és észhez térek. A fogyókúrámnak is lőttek ismét, de a remény hal meg utoljára, ma újra kezdtem, mert a múlt hetem káosz volt, össze-vissza ettem, meg grillparti is volt, meg a csokit még mindig szeretem.

Tovább

der Próbanap

sun-741813_1280.jpgKanyarodjunk vissza oda a történetben, hogy lefixáltam az iskolával, hogy mikor megyek interjúzni. Megtaláltuk az időpontot, addig meg volt még bő egy hetem befejezni a nyaralást és dolgozni is három napot. Aminek jelen esetben kifejezetten örültem, mert a két hét magyarországi látogatás nem tett jót a németemnek már elkezdtem aggódni, hogy hogyan is fogom majd így magamat meggyőzően előadni. A lényeg, hogy valamin mindig aggódhassak. 

A munkával töltött első hetemre egy meetinget is szerveztek nekünk, csak a szokásos havi összeülős, újdonságokról informálós, eredményeket prezentálós értekezlet. A fontosságát és presztízsét jól mutatja, hogy az év nagy részében elmaradt, mert nem volt senki aki a pultban állt volna amíg mi a számokat csodáljuk, így kíváncsian vártam, hogy vajon a mostani miért olyan fontos, hogy a manager asszony még üzenetet is küldött a telefonunkra, hogy számít mindenki részvételére.

Tovább