Frankfurti mesék

Gondolatok és egy lista

Gondolatok és egy lista

By: gabuschka 2017. május 07.

Két hete, hogy elkezdtem gyűjteni az anyagot egy leendő poszthoz, amelyben a bevándorlási hullám miatt kialakult helyzetről szerettem volna írni. Elmesélni, hogy mi itt Németországban mit érzünk ebből, változott-e az életünk az elmúlt két évben. Az ötletet az egyik barátnőm adta, aki ugyan nem közvetlenül velük, de az őket segítő szervezetnek dolgozik, kérdezte, hogy miért nem írok a témáról. Helyben vagyunk, első kézből adhatnék információt.

Mialatt azon gondolkodtam, hogy mit és hogyan írjak, szembejött velem egy cikk, amely annyira pontosan mutatja be a németországi hozzáállást, hogy így letettem arról, én mutassam be a helyzetet. Valaki más már jól és hamarabb megírta mint én, nem tudtam volna mit hozzáfűzni. A cikk két részes, itt és itt lehet elolvasni. Ezért ma inkább arról írok, hogy én mit láttam magam körül az elmúlt években.

Bevándorló = Bevándorló?

Egyébként nem egyszerű írni erről a témáról, igazság szerint már a feladat elején elakadtam, az anyaggyűjtés során. Én, mint bevándorló, mégis hogyan kérdezzem meg a német kollégáimat, ismerőseimet, barátaimat a témáról? Őszinte válaszokat adnának nekem?

redhair.jpg

Szeretjük azt gondolni, hogy mi, akik az EU-n belül költöztünk át, mi mások vagyunk. Mert mi dolgozunk és hasznos adófizetők vagyunk. Másrészt a szokásaink és a vallásunk is jobban passzol. Ezt gondoljuk mi. De vajon mit gondol az egyszeri német? Vajon máshogy tekintenek ránk (magyarok, lengyelek, csehek, románok) a közép-és kelet-európai mint az Európán kívülről érkezett emberekre? Mondok két példát, hogy miért merült fel bennem ez a kérdés. Amikor két éve elindult a tömeg Európába, nekem, mint európainak ugyanúgy mint másoknak, megszólalt a vészcsengő a fejemben, hogy ajjaj, mi lesz itt. Kik jönnek ide? Vajon veszélyesek? Mi lesz ebből? Én is féltem az ismeretlentől. Erről akkor beszéltem is a sógorom szüleivel, akik egyébként elkötelezetten segítenek a menekülteknek, németet tanítanak nekik.

Elmondtam a félelmeimet az anyukának, mire ő kedvesen, de azt válaszolta, hogy:  ugyan, ők csak szerencsétlen helyzetbe került emberek. Szeretnének jobb körülmények között élni. Nem rosszak. Egyénként pedig te és az öcséd is egy jobb élet reményében költöztetek ide. Nem a háború elől, hanem csak egy jobb élet reményében.
Meglepett és bántott is hogy egyenlőség jelet tett közénk, és azok az emberek közé. Hiszen én dolgozom és legálisan jöttem ide. Erre mondta, hogy igen, ez igaz, de idejöttél valamiért. Egyébként tudtam, hogy nem a rosszindulat szólt belőle, csak elmondta a véleményét.

A másik az idei januári műtétem után történt. A kórházban minden második ápoló és orvos külföldi volt, jellemzően a Balkánról és Kelet-Európából érkeztek. Meséltem erről az egyik kolléganőmnek, szóba került a hálapénz is, meg hogy miért jön ide ennyi orvos, nővér és ápoló, amikor is kiesett a szokásos polkorrekt, semleges szerepéből, és elkezdte forgatni a szemét, hogy igen, tudja, mindenki ide akar jönni.

Ezért lettek kétségeim, hogy vajon szabad-e magukat magasabbra pozicionálni, vagy német szemmel nézve egy skatulyába tartozunk. Ezért éreztem volna bután magam, ha nekiállok kérdezősködni itt élő magyarként, hogy mégis mit gondolnak a bevándorlókról. Nehéz elképzelnem, ahogy a kantinban az ebédünk fölé hajolva, a kertészkedésről és a hétvégéről csacsogva egyszer csak megkérdezem, hogy:  Hmm.. Gertrude, mi a véleményed a Németországba betelepült külföldiekről? Nyugodtan mondd el a véleményed, ne zavarjon, hogy én is egy vagyok közülük..  És úgy egyáltalán ha még válaszolnának is, meg lehet ezt kérdezni? Vagy olyan lenne, mintha a vallási hovatartozásáról vagy a politikai nézeteiről kérdezném? Bajban voltam, hogy egyáltalán hogyan álljak neki információt gyűjteni. Mert alapvetően erről senki nem beszél, tabu téma. Sem a munkahelyemen, sem pedig az ismeretségi körömben nem jön elő. Olyan mélyen tartanak attól, hogy még mindig a II. Világháborúban történtek alapján ítélik meg őket, hogy én senkit nem hallok erről véleményt alkotni.*

Nehéz kiismernie az embernek magát azon, hogy ki mit gondol.

Pozitív hozzáállás

Sok ember szerintem örül ennek a helyzetnek. Rengeteg nyugdíjas, mint a korábban is említett házaspár tart ingyenes németórákat. Boldogok, hogy segíthetnek, van mit csinálniuk és okuk, hogy reggelente kikeljenek az ágyból. Ismét gyerekek rohangálnak körülöttük, pezseg az élet. A tanítás mellett többször is szerveznek közös főzést, próbálják megismerni a kultúrájukat. A főnököm is szokott ilyen eseményt szervezni, majd  a kész ételt általában elhozza magával ebédre a munkahelyre. Utána másnapig szenved, mert fáj a gyomra a szír meg afrikai fűszerektől. Mondjuk nem meglepő, a német gyomor nem a fűszeres ételek megemésztésére lett kitalálva.

Kifejezetten negatív hozzáállást sehol nem tapasztaltam, bár ebben az is közrejátszhat, hogy én is külföldi vagyok, ők meg udvariasak. Inkább a tanácstalanság jellemző, és a vállvonogatás, hogy most még nem tudhatjuk milyen hatása lesz ennek, most még nem lehet véleményt alkotni. Ettől függetlenül, mint ahogy a linkelt cikkben is írta a szerző, felnőttek a feladathoz, jobban meg lett szervezve a menekültkérelmek elbírálása. A férjem egyik barátja a reptéren dolgozik mint rendőr, mesélte, hogy az elmúlt két évben bizonyos országokból (Törökország, észak-afrikai országok és Dél-Amerika) érkezett  repülőgépek utasainak útlevelét rögtön landolás után, még a gépben ellenőrzik át. Így kerülve el, hogy leszállás után de még útlevélellenőrzés előtt a kukában vagy a reptéri wc-ben landoljanak a papírok.

Ami nekem nagyon érdekes, hogy a médiában nyomják az integráció fontosságát, hogy mi együtt közösen mi mindent érünk majd el (wirzusammen.de)  A hírekben szinte csak a téma pozitív oldalát mutatják, például, hogy Hessen megyében már négyezer menekült kapott munkát. (Arról nem beszélnek, hogy és mennyi nem.) Próbálják a közvéleményt, hozzáállást a pozitív, befogadó oldalon tartani. Emellett azok az emberek, akik hivatalosan, vagy önkéntesként közvetlenül a menekültekkel dolgoznak, tehát ők azok, akiknek a legtöbb tapasztalata ezekkel az emberekkel, egyáltalán nem olyan borúlátóak, nem gondolják, hogy veszélyesek lennének. Tőlük azt hallom, hogy a többség hálás, és szeretne beilleszkedni, itt maradni. Sokan vallást is váltottak. Tanulnak, együtt működnek. Néha belegondolok, hogy nekem, aki a latin betűket legalább ismerem is mennyire nehéz a németet megtanulnom, milyen lehet valakinek, aki csak arabul tud írni meg olvasni. Természetesen azért nemcsak játék és mese ez a világ sem, szerencsére csak a kisebbség, de vannak olyanok, akik nem akarnak beilleszkedni, akik utálnak itt élni. Ez még egy kérdőjel, hogy velük mi lesz.

Megjelenés a művészetekben

Egyébként az események feldolgozása több szinten is elkezdődött, mint a kollektív traumák, sokkok többsége ez a helyzet is megjelent a művészetekben. Ennek például az egyik megnyilvánulása a tavaly év végén megjelent film: Wilkommen bei den Hartmanns, amely egy német családról szól, akik úgy döntenek, hogy befogadnak egy afrikai menekült fiút.

A napokban pedig Frankfurtban is elindult egy kiállítás, amely mindössze három képből áll, amelyeket a város különböző pontjain helyeztek el. Három menekült férfit fényképeztek le, majd az elkészült poszter a város három pontján néz le a járókelőkre. (Schweitzer Strasse, Berliner Strasse és Willy Brand Platz mögött). Nem publikus és nem is lényeges, hogy kik vannak a képen. Az üzenete, hogy láthatóvá tegye azokat az embereket, akik többnyire láthatatlanok nekünk. Megtaláltam mindhárom képet a városban:

schweitzer_strasse.png

Van véleményem?

Lehet furcsa, hogy saját magamat kérdezgetem, de én sem tudom. Igazából annyira szerettem volna állást foglalni a témában. Ha nem is hangosan, vagy a blogon, csak úgy magamban. Az biztos, hogy a  német hozzáállással értek egyet, hogy a hisztériakeltés helyett a megoldáson kell dolgozni, de magamban még nem sikerült tisztázni az érzéseimet, mert annyi minden szól ellene, de mellette is. Inkább próbálok úgy hozzáállni, ahogy úgy egyébként az élethez is: pozitívan és nem szítok sem a szívemben sem hangosan gyűlöletet, mert abból még soha semmi jó nem származott. De az is igaz, hogy nem önkénteskedem. Valamint Frankfurt olyan részén élek, ahol nincsenek menekültek. Szóval ha őszinte vagyok magamhoz, akkor nem tudom eldönteni, hogy hogy érzek, vagyis nincs igazából egy állandó érzésem, mert az elfogadás mellett van olyan is, amikor kiakadok. Olyankor, amikor nem vagyok nagylelkű, és nem nemesi hozzáállással és a szeretettől túlcsorduló szívvel fordulok embertársaim felé, pedig listákat gyártok fejben.

Szóval a gonosz listagyártáshoz remek terepet kíván a frankfurti tömegközlekedés. Szerencsés vagyok, mert a munkahelyemről nagyon kényelmesen mindössze egy darab villamossal kell hazautaznom. Igazán értékelem luxust, hogy nem kell átszállnom, nyugodtan tudok olvasni, vagy az Instagramot meg a Facebookot pörgetni mialatt hazazötykölödöm. Az egyetlen apró kavics a rendszerben,  hogy a villamos érinti a Hauptbahnhof-ot (főpályaudvar, Frankfurtiaknak: 12 villamos Münchener Strasse.. ), ahol minden délután a város apraja nagyja száll fel. Amikor egy-egy csorda feltolul, akkor azért előfordul, hogy nagyot koppanva zuhanok le a gondosan felépített nemesi és emberbaráti gondolataimról.

A mai gyűjtemény is az egyik ilyen napon született meg, amikor a mindenféle országból érkezett, különböző hangerejű és szagú emberek tömege szállt fel a járműre. Nem részletezem a gondolataim, de áldottam a genetikám, hogy ennyire magas vagyok és felülről, biztonságos távolságból szemlélhettem az eseményeket. Szóval mialatt középen préselődtem, összeállítottam egy kis helyes, barátságos(nem) és rövid gyűjteményt, amelyet mint mindig, most sem kell túl komolyan venni, és vonatkozik mindenkire, aki nem német, de Németországban él. Szóval rám is.

Viselkedési kalauz külföldieknek: hogyan legyél olyan bevándorló, aki mindenkit idegesít:

1. Beszélj mindig hangosan az anyanyelveden

Ha szeretnéd nagyon hamar a maximális ellenszenvet elérni, akkor csúcsidőben próbálkozz a tömegközlekedési járműveken. Fontos, hogy ekkorra időzítsd az elmúlt heted részletes, egybefüggő, monológszerű ismertetését. Ne zavarjon ha a melletted ülő fülhallgatóval próbál védekezni a hangszennyezés ellen, csak beszélj nyugodtan továbbra is hangosan.

2. Tartsd meg az összes szokásod

Például ha délutánonként fokhagymás-ecetes, sós fűszeres, opálos löttybe áztatott uborkát szeretsz enni, akkor csak nyugodtan. Ha az uborkaevő időpontban éppen nem otthon tartózkodsz se tartsd magad vissza helyes kis szokásod gyakorlásától. Hiszen miért is ne vehetnéd elő azt a befőttest, hogy az összemetrózott, villamosozott kezeddel csuklóig turkálhass  benne, majd a szerencsésen kihalászott fogásba harsogva beleharapharrssss.** Kínáld körbe a barátaidat is, közben gyakorold az első pontot, és figyelj arra is, hogy szép lassan egyél. Ez egyrészt fontos a jó emésztés miatt, másrészt lehetőséget ad a kocsi másik végében utazóknak is, hogy érezzék milyen finom csemegét hoztál magaddal. Hiszen szabad ember vagy egy szabad országban, szabadon gyakorolhatod a kultúrád minden apró kis gusztustalan szokását. Mert nehogy már egy olyan helyi karót nyelt mondja meg neked hogyan viselkedj, aki nem tudja hogyan kell a járdára egy hegyeset köpni.

3. Ne dolgozz és ne is akarj

Azért is érdemes gazdag, fejlett országba érkezni, mert puha, kipárnázott, nagy ölű szociális rendszere van. Erős karjával akkor is felszínen tart, ha éppen nem szeretnél dolgozni. Amennyiben ezt ügyesen titkolod a munkaügyi központ előtt, akkor rengeteg tanfolyamon vehetsz részt, mindezért még fizetést is kapsz, és csak a minimum óraszámon kell jelen lenned. Így amíg a sok lúzer naponta jár dolgozni, nyugodtan üldögélj az orvosnál, és kérj papírt az újabb hasfájásodról.

+1. Ne akarj integrálódni

Talán a legfontosabb, hogy ne is erőlködj ezen a beilleszkedésen. Kínosan ügyelj arra, hogy csak a honfitársaiddal barátkozz, találkozz és a saját ételeidet főzd, akármennyire is erős a szaga.

 

Fontos, hogy  mai bejegyzés a helyzetet az én szemszögemből és tapasztalataim alapján mutatja be. Biztos vagyok benne, hogy más, máshogy éli meg, tehát nem írtam le a témában az egyetemes igazságot.

 

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, ha tetszett a bejegyzés és a blog, csatlakozz a Facebook oldalamhoz is!  

*Természetesen nem beszéltem erről minden egyes némettel, csak az én ismeretségi körömről tudok nyilatkozni.

** A szálka meg a gerenda: Egyik reggel ugyancsak a villamoson utazva megkívántam az uzsinak csomagolt mosolygó, édes, keményhúsú, lédús almámat. Valamit néztem és hallgattam út közben, így nem figyeltem a környezetemre, semmit nem hallottam, csak eszegettem. Amíg észre nem vettem a szemem sarkából, hogy a körülöttem ülő emberek lopott pillantásokkal méregetnek. Rögtön gondoltam, hogy nem az almámat irigylik, hanem talán a kora reggeli szürcsi-harcsi performanszom ment az agyukra. Úgyhogy gyorsan elcsomagoltam a maradékot, de ismét szereztem egy bizonyítékot, hogy tényleg külföldi vagyok.

 

1. Kép: unsplash.com, második saját.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr3412485351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

.Petya. 2017.05.11. 12:11:01

Kicsit azt éreztem, hogy - akár tudat alatt - egy skatulyába helyezted magad a No-ban élő menekültekkel, mondván, h mindannyian "külföldiek" vagytok a németeknek. Szerintem meg ég és föld a kulturális különbség egy magyar és egy arab származású menekült között (nem értékítélet, hanem ténykérdés, egyszerűen teljesen mások vagyunk.)

Nekem az az érzésem, hogy míg egy kulturált, értelmes német és magyar (vagy magyar és svéd, olasz stb.) teljesen azonos hullámhosszra tud kerülni, ez messze nem teljesen igaz egy magyar és egy arab vagy japán vagy kínai között (akkor is, ha nyelvileg jól megértik egymást). Egyszerűen nagyon mások a gesztusaink, testbeszédünk, szemkontaktus, humor, udvariassági szokások, vallás stb. Egy német és egy magyar között viszont ezek szerintem nagyon közeliek, legalábbis én így tapasztaltam - persze jóval kevesebbet, mint te, de egy régóta No.-ban élő barátom is így látja.

Elismerem, hogy nem tekintenek németnek, és még ha éreztetik is néha ezt, meggyőződésem, hogy százszor közelebb éreznek magukhoz téged, mint egy bármennyire rendes, szeretnivaló, szorgalmas szíriai menekültet. És remélem nincs rasszista felhangja amit írtam, itt a kulturális távolságokra utalok.

gabuschka 2017.05.13. 08:44:10

@.Petya.: Egyetértek veled, csak abban nem vagyok biztos, hogy ezt a legtöbb német is így gondolja. Szeretik az amerikai, ausztrál, kanadai expatokat, és nem azt a kelet-európai bagázst, akiket pl a HBF környékén lehet látni. Aki igyekszik beilleszkedni, megtanulja a nyelvet, azokra máshogy tekintenek. Egyébként csúnya dolog, de a börszín is számít, föleg az idösebb korosztály szemében. Nem hátrány, ha az ember fehérbörü európaiként akar beilleszkedni.

germanungar1 2017.10.05. 16:03:04

Magyarként Németországban harciasan kiállok magyarságom és hazám védelmébe, ha azt jogtalan kritika éri. Ugyanezt teszem viszont választott uj hazám, Németország érdekében is. Persze ez nem azt jelenti, hogy én nem kritizálok, ezért az alábbi rövid levél.

A mai németek nem valami erössek a mathematikában, nem tudnak számolni.

Vegyük csak a drasztikus lakáshiányt, amelyet mindenki kifogásol és kritizál. Hogy a helyzet dramatikusabb lesz, ha 1-2 millio migránst kell lakással ellátni, az logikus. A piac erre áremeléssel fog reagálni, ezt is mindenki tudja. Ennek ellenére ez eddig senkit nem foglalkoztat.
A következö probléma az öregségi-, gyermek- és munkáselszegényedés, amit szintén mindenki egy áldatlan állapotnak tartja. Eddig még senkit nem foglalkoztat a tény, hogy az 50-60 milliárdos évi kiadás a bevándorlók ellátására a helyzetet tovább neheziti. Amit Merkelék az eröszakos, ja nem ritkán haszontalan muzulmán invázorokra költenek, akik nagy részben illegálisan léptek be az országba, az a németek ellátásánál hiányozni fog.
Ha a családösszevonással még 1 millió bevándorló jön – ami a valóságban jóval több lesz -, az megemeli a kiadást további évi 30 milliárddal. Ez viszont szintén hiányozni fog az utak épitésénél, a közoktatásnál, betegápolásnál, nyugdijnál és az egészségügyben. A német átlagnyugdijas egyre sürübben turkál a szemétben üres üveg után, hogy magas lakdiját fizetni tudja.
A német állam havonta 6.250 €-t ad ki EGY kiskoru migráns ellátására, közben a német nyugdijasok egy része üres üvegeket gyüjt. 64 ezer állitólagos kiskoru esetében ez évi 4,8 milliárd Eurót jelent. A választáson résztvevök többsége tudatlanságból, vagy az eröszakos baliberális médiától és a mindent cenzurázó Merkel-adminisztrációtól való félemükben sajnos ezt (is) ignorálták.
A politikusok azt hajtogatják: jól élünk, mit akartok?
Az igazság, hogy Németország a szubsztanciából él.
Az infrastruktura elavult, az energiaellátás bizonytalan és a képzés lanyha.
Ahelyett, hogy a Merkel Diktatura itt invesztálna, inkább elherdálnak milliárdokat idegenekre, akik soha nem fognak (és nem is akarnak) a német munkaeröpiac elvárásának megfelelni, és igy soha nem lesznek hasznunkra.
Ennek ellenére nagyon sok német választópolgár nem volt képes jövöjét kiszámitani és a parlamenti választáson voksát ennek, az ö jövöjét biztositó számitásnak az eredményeként leadni. Föleg a fiatalabb generáció döl be ujra és ujra a zöldek hazugságának, vagy Merkelék tervének, miszerint az egész világot megakarják menteni – kivéve saját nemzetüket. Egy német generáció, amely azzal skandál: „Deutschland, du mieses Stück Scheiße“, az egy elveszett generáció.

A teljes igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a német nép a hitleri diktatura elötti módon van megfélemlitve. Cenzura, hazugság, a Merkel-kormány sorozatos törvénytörése és a vadul nácizó balliberális média, aki mindenkit nácinak titulál, aki Merkel ellen mer szólni.
Mivel a német semmitöl sem irtózik jobban, mint attól, hogy nácinak nevezzék, igy félelemböl a többség a diktatórikus pártokra szavazott. Persze nem nagy a választék, mondhatnánk ugy is, hogy a németek csak a pestis és cholera között választhattak, hiszen Merkel vagy Schulz egykutya. Söt Schulz már elöre megmondta, ha ö lesz a kancellár, tejhatalmat akar.
Ha Németország tovább a Merkeli uton halad, nemsokára kikapcsolhatják a villanyt.
Érdekes módon a statisztikusok szerint a Németországban legálisan élö külföldiek kétharmada a további bevándorlás ellen van. A választási joggal élö külföldiek nagy része a jobboldali AfD-re szavazott, amely igy talán elérte a 13 %-ot és bejutott a parlamentba, mint ellenzék.
A két nagy néppárt, CDU és SPD ugyan hatalmas veszteséget szenvedett, de most egy jó héttel a választás után már ugy hözöngenek, mintha nagyot nyertek volna. Hibájukat és veszteségüket ugy próbálják burkolni, hogy hadjáratszerüen lenácizzák az AfD-t, pedig aki az AfD programját olvasta az megállapithatja, hogy abban egy szó sem utal nácipolitikára.
A balliberális német média szinte ájultan követi Merkel és bandája németellenes politikáját, miszerint a német nációt, kultúrát és a keresztény vallást egy középkori agressziv és barbár kultúra és vallás prédájává teszik.
Nem birom elképzelni, hogy a németek, vagy bárki az EU-bevándorlókat, s igy a magyarokat is ezzel a barbár tömeggel venné egy kalap alá:
www.pi-news.net/fluechtlinge-benoetigen-asb-reinigungsdienst/

Nekem nincs parlamenti választási jogom, mert 2005-ben dönteni kellett, hogy Magyarországon, vagy Németországba akarok e szavazni, és én Mo.-ot választottam, de én az AfD-t választottam volna, pedig engen aztán senki nem mondhat nácinak!
Ébredj Németország!

Megitélésem alapja:
5 év Kreisausländerbeirat, mint Vorstandsmitglied és 7 év lakóhelyemen, egy 12 ezres faluban, mint Migrationsbeauftragter. És természetesen több évtizedes németországi tartózkodás.