Frankfurti mesék

Lackfi János költő estjén jártunk Frankfurtban

Lackfi János költő estjén jártunk Frankfurtban

By: gabuschka 2016. november 22.

img_2498.JPGMúlt hét szombaton volt szerencsénk részt venni a Lingua Hungarica Lehrerverein (Magyar Nyelvet Tanítók Egyesülete Frankfurtban, ők működtetik a Szombati Magyar Iskolát és Óvodát) és a Deutsche-Ungarische Gesellschaft (Magyar-német Társaság) szervezésében Lackfi János költő, író és műfordító estjén Frankfurtban. Nagyon örülök, hogy volt rá lehetőségünk, igazán remek kikapcsolódást nyújtott másfél órában.


Bevallom, nagyon keveset tudtam a költő munkásságáról, de ez nem vette el a kedvem a részvételtől. Mindössze a nevét ismertem, és hogy irodalmi vonalon tevékenykedik, de fogalmam sem volt a stílusáról, az írásairól vagy úgy egyáltalán arról, hogy ki fog nekünk szombaton előadni. A programot megelőzően igyekeztem az életrajzát és minden online fellelhető írását elolvasni, hogy kialakuljon bennem valamilyen kép és elképzelés a művészről. Sajnos, vagy szerencsére nem sikerült határozott véleményt alkotnom, egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem amit olvasok.
Igényesen megírt cikkeket találtam, nyilvánvalóan és egyértelműen egy irodalomban jártas, tanult, a szavakkal magabiztosan zsonglőrködő embertől, ám a sok szlenggel és tőlem idegen humorral teletűzdelt sorokat olvasva összezavarodtam. Most akkor tetszik nekem vagy sem. Éppen ezért nagyon vártam a szombatot, mindig kíváncsivá tesz, amikor egy könyv, film, vagy művész elbizonytalanít, amikor nem hagyja, hogy azonnal rányomjam a „Tetszik“, vagy „Nem tetszik“ bélyeget. Örültem, hogy lesz lehetőségem élőben is meghallgatni, és végre eldönteni, hogy mi is a véleményem.
lackfiest1.jpg

Az előadás este hatkor kezdődött szombaton, a Zentrum Familie egyesület egyik termében Frankfurt belvárosától néhány perc sétára. (Építő jellegű kritikának szánom, hogy érdemes lenne legközelebb egyszerűen néhány A4-es lapot az esemény nevével és az irányt mutató nyilakkal kinyomtatni, majd a bejáratnál itt-ott kihelyezni, hogy ne bóklásszon az ember perceket az épületek között, mire rájön, hogy pontosan hol is kerül a program megrendezésre.) 
Lackfi János pénteken az Európai Iskola magyar diákjainak tartott könyvbemutatót a szülői munkaközösség támogatásával. Szombaton délelőtt pedig 80 magyar diáknak tartott könyvbemutatót és kreatív írást a felsősöknek a Szombati Magyar Iskolában. Szombaton este pedig a Lingua Hungarica Lehrerverein e.V. szervezésében, a Német-Magyar Társaság támogatásával jött létre Lackfi János költői estje.

Már fél órával a kezdés előtt megérkeztünk Vikivel (ő a legutóbbi interjúalanyom), így az akkor még üres teremben volt időnk egy kicsit beszélgetni. Kifizettük a belépőt, majd megnéztük a kihelyezett Lackfi János könyveket is. Mindketten vásároltunk egy példányt, Viki a „Milyenek a magyarok“ én pedig a sorozat második részét, a „Milyenek MÉG a magyarok“ címűt. Megbeszéltük, hogy miután kiolvastuk a sajátunkat, cserélünk. Remek takarékossági tervünkkel és a könyvünkkel a zsebünkben (táskánkban) elégedetten ültünk vissza a székünkre, hogy várjuk az előadás kezdetét. A kezdés előtt még befutott Nóra, akivel ugyancsak a blogomon keresztül ismerkedtem meg, gyakran szólt hozzá egy-egy bejegyzésemhez, most pedig végre személyesen is találkozhattunk.

A terem közben megtelt, később a szervezők is örömmel vegyes meglepetésként fogadták a nagy számú érdeklődőt. Ebből is látszik, hogy van igény a magyar nyelvű igényes programokra, másrészt, hogy valószínű csak én voltam olyan béna, hogy nem voltam képes megtalálni a bejáratot. A közönség igen vegyes volt, tizenéves gyerekektől az idősebb korosztályig sokan tették tiszteletüket. Amit kicsit sajnáltam, hogy sok résztvevőt láttam egyedül érkezni, majd egyedül üldögélni is. Megfordult a fejemben, hogy esetleg szólok, nyugodtan csatlakozzon hozzánk, de nem szerettem volna tolakodó lenni, ha a másik szívesen van magában. (A legközelebbi alkalommal, ha valaki egyedül érkezik, de szeretne egy társasághoz csatlakozni, akkor nyugodtan jöjjön oda hozzánk.)

A program másfél órás volt, Lackfi János vegyesen olvasott fel a könyveiből és egészítette ki őket egyéb anekdotákkal. Nagyon ügyesen, egy csoportnyi külföldön élő magyarnak elsősorban a két, már fentebb említett könyvéből idézett, hiszen az ember a magyarságára, az identitására jellemző tulajdonságokkal először külföldön járva vagy élve szembesül. Ahogy mondta, akár egy a hazánktól mindössze néhány száz kilométerre lévő országban élve is találkozhat az ember szokásbeli, vagy kulturális különbségekkel.
Például, hogy mi a különbség, milyen mennyiségű ételre számítsunk, amikor egy német, vagy egy magyar mondja, hogy „bekapunk néhány falatot“. Vagy, hogy miért találja meg két magyar azonnal az egymáshoz vezető utat egy kis közös panaszkodással, és vajon miért értjük azonnal a másikat, amikor az csak annyit mondd, hogy „De nehéz az élet!“ Szó volt továbbá a gazdag, és roppant kreatív magyar anyósvicc kultúráról, és arról, hogy ezek a viccek más népeknél hogyan jelennek meg a mindennapokban.

img_2510.JPG

Kép: Toldi Tamás (Lingua Hungarica Lehrerverein Frankfurt e.V.)

Gondolom így már egyértelmű, hogy az est nem egy elvont, csak bölcsészek és irodalomtörténészek vagy filozófusok számára érthető és élvezhető programot nyújtott. (Mint ahogy azt én kicsit félve elképzeltem a „költő est“ hallatán.) Inkább egy választékosan, humorosan, és igazán találóan tálalt "stand-up"-os előadásnak nevezném.
Feltételeztem, hogy Lackfi János gyakorlott előadóként áll majd ki a közel 100 ember elé, hiszen 17 év tanítás van már mögötte, nem először fordul elő, hogy sok embernek tart előadást. Ennek ellenére meglepett, hogy mennyire karizmatikus. Ahogy egyik kezében az éppen aktuális könyvét, úgy a másikban az összes jelenlévő figyelmét fogta szorosan. Mint egy ügyes karmester, elérte, hogy végig minden szem rá szegeződjön, együtt nevettünk, vagy egyetértően bólogattunk. Lenyűgöző volt látni, hogy képes tíz és hetven év között az összes korosztály képviselője figyelmét egyformán magára irányítani és meg is tartani.

A felolvasott és előadott történetek tetszettek, különböző hangon szólaltatta meg a rövid elbeszélések szereplőit, néha Tai Chi mozdulatokkal, néha kicsit táncolva támasztva alá a mondanivalóját. Pár anekdota alapját egy-egy régi vicc feldolgozása adta, így az ember sajnos már előre ismerte a csattanót, de tulajdonképpen nem bántam, mert szeretek jó vicceket hallgatni, főleg ha valaki nagy beleéléssel adja elő.  

Az est végén is lehetett könyveket vásárolni, vagy ha már elfogytak, akkor előjegyeztetni, amelyet a szerző ingyen postáz majd a leendő olvasónak. Lehetőség volt dedikálásra is, amellyel majdnem minden jelenlévő élt.

Lackfi János profi módjára ugyanolyan lelkesedéssel és érdeklődéssel fordult az első és az utolsó sorban állóhoz is, nem érezte az ember, hogy ő lenne az ötvenedik „Kedves Gabikának” könyvtulajdonos, aki néhány kedves és személyes sorra várakozik.
Érdekes, hogy az író nagyon közvetlen és barátságos, az ember szívesen szólítja meg, nem tart tőle, hogy majd biztos valami butaságot mond a művész úrnak. Kevesen képesek a szó jó értelmében (!) egyszerűek, hétköznapiak és közvetlenek maradni annak ellenére, hogy harminc könyv és számos rangos kitüntetés van már a hátuk mögött. Nagyszerű lehetett a diákjának lenni.

lackfiest3.jpg

És hogy sikerült-e eldöntenem, hogy kedvelem-e vagy sem a műveit? Azt mondhatom, hogy a válaszom egy határozott igen. Annak ellenére is, hogy élőben hallgatva számomra sokkal szórakoztatóbb és magával ragadóbb, mint amikor csak olvasom. Ez természetesen csak az én személyes véleményem, a most beszerzett könyve is tetszik, de élőben látva és hallva lett teljes a kép Lackfi Jánosról. Amíg csak az írásait olvastam, valami hiányzott. Lehet a hangja.

Mialatt sorban álltunk, és beszélgettünk hármasban, megérkezett Edina is, akivel ugyancsak a blogom kapcsán ismerkedtem meg. (Ezért kezdtem el komolyan gondolkodni, hogy a legközelebbi hazalátogatásom alkalmával szervezek egy blogtalálkozót. Eddig csupa jófej emberrel ismerkedtem meg.) Az estét négyesben, azaz ötösben töltöttük, mert Nóra a párjával érkezett, aki annak ellenére türelmesen végigülte mindkét programot, hogy egy szót nem beszélt (jó, talán kettőt igen) magyarul. Egy közeli bárban zártuk a napot, mindenki ivott valami lazítót, bár nem érkeztünk feszülten. Ismerkedtünk, meséltünk, de a zene hangereje miatt úgy döntöttünk, hogy legközelebb egy étteremben találkozunk, hogy ne kelljen egymással üvöltve beszélgetni.

Szeretném itt is megköszönni a szervezőknek az estét és a lehetőséget, valamint Lackfi Jánosnak is, hogy ideutazott, hogy kikapcsolódást nyújtson nekünk néhány órára.

 

Képek: a képeket részben Toldi Tamás (Lingua Hungarica Lehrerverein Frankfurt e.V.) készítette, részben pedig a sajátjaim.

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, ha tetszett a bejegyzés és a blog, csatlakozz a Facebook oldalamhoz is!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr4111987980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.