Frankfurti mesék

7 remek program gyerekekkel Frankfurtban

7 remek program gyerekekkel Frankfurtban

By: gabuschka 2016. május 27.

bike-775799_640.jpgA jövőben igyekszem többször hasznos(nak vélt) bejegyzésekkel jelentkezni, több információt megosztani Frankfurtról és Németországról. A tavalyi általános városnézős bejegyzés után a továbbiakban inkább tematikusan mutatom be a várost, mindig egy-egy területet, vagy szórakozási lehetőséget kiemelve. 

A mai napon a gyerekek szórakoztatásán lesz a hangsúly, összeszedtem néhány programlehetőséget, tippet, hogy mivel tudjuk a csemeték figyelmét lekötni ha elhagyjuk a hotelszobát vagy a lakást. 

Nyitvatartással, belépőjegy árakkal kapcsolatban a mellékelt linkeken lehet tájékozódni, de kérdezzetek nyugodtan, lehet én is tudom.

1. Experiminta Frankfurt


Népszerű interaktív, tudományos múzeum nem csak gyerekeknek, ahol mindent ki lehet próbálni, összeszerelni, szétszerelni, belemászni vagy átmászni több mint 120 állomáson. A honlapjukon minden korosztálynak ajánlják a helyet és a hét minden napján nyitva tartanak. Kifejezetten jó és érdekes programnak tartom főleg esős napokra, sőt vállalják születésnapok lebonyolítását is, így két legyet üthetünk egy csapásra. 

Honlap: www.experiminta.de

2. Kinder museum

Ha valamit igazán utáltam gyerekkoromban, az a kötelező múzeumlátogatás volt az általános iskolai osztálykirándulás keretében. Lehet már akkor is egy sötét szemüvegen keresztül szemléltem a világot, de nekem csak a sorbanállás, a várakozás, a lökdösődés, a semmihez hozzá nem (szabad) nyúlás és a körbevezetésből semmit nem hallás maradt meg az egész élményből. Mindezt azért, hogy köveket, meg százezer éves rongyokat, és késeket nézegessek az üveglap alatt. Szerencsére volt aki felismerte (talán egy olyan felnőtt, akit ugyancsak ilyen látogatásokra kényszerítettek gyerekként), hogy a kisebbeket nem fogja lekötni, ha a dohos szagú, parkettás, kripta hangulatot árasztó termekben nézegetik a furcsa festményeket, ezért megnyitotta a kifejezetten gyerekeknek épült (öt éves kortól ajánlják), az ő igényeiket és életkorukat figyelembe vevő múzeumot. Míg az Experiminta tudományos, fizikai kísérleteket kínál kipróbálásra, megtekintésre, addig a Kinder museum amellett, hogy ugyancsak interaktív, sok információt szolgáltat a város történelméről. 

Honlap: www.kindermuseum.frankfurt.de

3. Dialog museum

Ebben a felsorolásban ez lesz az utolsó múzeum, bár én nem feltétlenül így nevezném, mert itt sem a passzív nézelődésre számíthatunk, sőt az a koncepció, hogy itt a látó emberek megtapasztalhatják, hogy milyen a mindennapi élet egy nem látó számára. Kis csoportokban, a teljesen sötét termeken vezetnek végig minket a múzeumban dolgozó nem látó emberek, ahol különböző mindennapos szituációkba tapasztalhatjuk meg, hogy milyen az élet azok számára, akik nem látnak egyáltalán. Szerintem 10 éves kor felett már leköti a gyerekeket, és egy hasznos program lehet az őket kísérő felnőtteknek is.

Honlap: www.dialogmuseum.de

4. Palmengarten

A Palmengarten tulajdonképpen egy hatalmas park, ahol a különböző üvegházakban mindenféle exotikus növényeket lehet megnézni: virágokat, fákat, növényeket minden földrészről. Az óriási parkban lehet piknikezni, szaladgálni, napozni, sétálni, sőt vonatozni is. A park két játszótere között közlekedik, mindössze két kocsiból álló kisvasút.  Mindkét játszótér jól felszerelt, sőt az északin a meleg, kánikulai napokon megnyitják a vízi játszóteret is a kicsiknek. 

Honlap: www.palmengarten.de

5. Rebstockbad - uszoda

Néhány napja látogattam el ide, hogy ússzak egyet, így friss élmény alapján tudom ajánlani a helyet. Mivel én csak úszni akartam, és nem ugrálni, jakuzzizni, hullámozni, vagy csak aludni a nyugágyon, így először nem voltam teljesen megelégedve a hellyel, de ez csak az én kekeckedő természetem miatt volt. Két hatalmas fedett medence található az uszodában, az egyik az úszóknak és a tanfolyamon résztvevő gyerekeknek van fenntartva, a másik pedig a hullámmedence. Mivel a medencéket egy folyosó köti össze, így ugyanolyan meleg a víz mindenhol, amely kellemes a sekély játszómedencében ám kevésbé amikor úszni szeretnénk. Én a harmadik hossz után már egy ráknak éreztem magam, akit éppen megfőzni készülnek. Úszás után felfedező útra indultam, hogy megnézzem a hullám medencét is. Ez a rész két felé van osztva, egy mély és egy sekény részre, így ott is lehet úszni, sőt a víz is hűvösebb egy kicsit. 

Honlap: www.bbf-frankfurt.de/rebstockbad

6. Zoo - Állatkert

Tizenegy hektáron elterülő modern állatkert nagyjából 510 faj 4500 lakóval, ahogy a Wikipedia írja. A küldetésük, hogy amellett, hogy megismerjük az állatokat, vigyázzunk a természetre. Tehát nem csak nézelődhetünk, hanem arról is olvashatunk és tájékozódhatunk, hogy milyen természetvédő lépéseket tesz a Zoo. 
Egész napos program és a zárt terek miatt nem csak jó idő esetén. 

Honlap: www.zoo-frankfurt.de

7. Günthersburgpark

Nagyon szeretem, hogy Frankfurt igazán zöld, rengeteg parkja nyújt lehetőséget mozgásra, sétálásra, kikapcsolódásra. Kicsit elfogult vagyok, mert mi a közelben lakunk, ide szoktam futni járni, és minden alkalommal megjegyzem, hogy mennyire jó ez a hely. Egyrészt nagyon nagy, így igazán soha nincs tömeg, másrészt árnyékos helyet is mindig könnyedén lehet találni. Egy óriási játszótér, kosárlabdapálya, ping pong asztal áll a rendelkezésre kicsiknek és nagyoknak, valamint nyaranta, május végétől szeptember közepéig a vizes placcon is lehet hűsölni. Ez a park közepén kiépített beton kör, itt több féle szobor kapott helyet, télen mint dekoráció, nyárom pedig mint szökőkút szolgáltatják a vizet a játékhoz. Itt azért előfordul, hogy sokan vannak.
Nyaranta a Stalburg Theater (színház) szabadtéri ingyenes előadásait is élvezhetjük. A sört műanyag pohárban mérik, meleg van még este is, sokáig világos, és a pokrócon ülve lehet követni a műsort. Boldogság.

Nem mondom, hogy minden egyes előadáson ott szoktam ülni, de legalább egy-két estére szeretek kimenni. 

guenthersburgpark.jpg

 

Természetesen a sort még lehet folytatni, akár a Majna partján a piknikezéssel, egyéb múzeumokkal, vagy a rengeteg fesztivállal, mint például a most zajló Fressgass fesztivál, ahol hétvégén 12-18-ig kínálnak szórakozási lehetőséget a gyerekeknek.

Korábban egyébként már itt írtam a frankfurti fesztiválokról.

 

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, ha tetszett a bejegyzés és a blog, csatlakozz a Facebook oldalamhoz is!

 

Képek: pixabay és saját

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr148751620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

BlueCorsa 2016.05.31. 17:20:42

Köszi az összefoglalót. A kölyökkel lehet megnézzük valamelyiket a nyáron, ha nem lesz hosszú a sor.... az állatkertbe bejutni abszolút mission impossible volt tavaly egy hétvégi napon, lett belöle sima tekergés/városnézés.
Amúgy mizujs, megszoktad már a sok teret az új lakásban :-) ?

gabuschka 2016.06.03. 16:54:52

@BlueCorsa: Én egyszer voltam az állatkertben, de akkor simán bejutottunk, lehet kifogtatok valamilyen rendezvényt, vagy akciós napot. Amúgy örülök, hogy tetszett.

A lakást már megszoktam, jó, hogy nagy, csak takarítani ne kellene. :-)
Igyekszem írni egy update-et, már régen írtam, aztán majd ott kifejtem, hogy mi a helyzet. Minden szép és jó egyébként. :-)