Frankfurti mesék

Magyar nők külföldi társ oldalán

Magyar nők külföldi társ oldalán

By: gabuschka 2016. április 07.


pexels-photo-59059.jpegKét éve élek együtt a brazil-német férjemmel szeretetben és (többnyire) harmóniában annak ellenére, hogy tízezer kilométerre egymástól születtünk és nőttünk fel. Míg én lángost ettem a Balatonon, addig ő Coxinha-t - brazil hússal töltött krumpligombóc- valamelyik tengerparton. Én a hideg északi féltekén vártam (még mindig minden évben) a meleget és nyarat, addig ő az év nagy részében papucsban flangált, és szinte már várta a rövid, jelzés értékű telet. Egyértelmű, hogy sok mindenben különbözünk, két nagyon eltérő világból csöppentünk Németországba, és annak ellenére, hogy a német családi háttér hatása is érezhető rajta, mégis  többször találtuk már magukat vicces vagy bosszantó szituációkban.

Mióta együtt vagyunk érdekelt, hogy más érintett párok hogyan birkóznak meg a köztük esetlegesen felmerülő különbségekkel, így megkérdeztem néhány ismerősömet, barátnőmet, és bloggertársamat, hogy meséljenek egy kicsit a megismerkedésükről és az életükről.

Nyolc érintett nő, barátnő vagy feleség válaszolt három kérdésemre:

 

  1. Kérlek, mesélj kicsit magatokról hogy kicsit jobban megismerhessünk.

  2. Fel tudsz idézni olyan szituációt  amely a különböző származásotok .miatt alakult ki? Amikor igazán nyilvánvalóvá vált számodra, hogy nem egy országból származtok?

  3. A harmadik kérdést mindenki az alapján választotta ki, hogy éppen hol él most:
    1. Hogyan érzed magad az új otthonodban? Mi volt a legnehezebb és a legkönnyebb a beilleszkedésben?

    2. Hogy érzi magát a párod Magyarországon? Mit tartott a legjobb tapasztalatnak és mit a legnehezebb feladatnak a beilleszkedése során?

    3. Hogy sikerült beilleszkednetek az új otthonotokban? Hogyan érzitek magatokat? Szeretnétek ott letelepedni, vagy esetleg később máshova utazni?

Nos, akkor lássuk, milyen, vagy milyen volt az élet egy brazil, orosz, svéd, belga, német, vagy francia társ oldalán!

Cecília

cecilia3.jpg1. A férjem brazil és Londonban találkoztunk, egy főleg dél-amerikaiak által kedvelt és látogatott szórakozóhelyen. Egy közös barátunk hívott meg minket és úgymond szerelem volt az első látásra. Sokat beszélgettünk az este folyamán és kiderült, hogy nagyon sok a közös érdeklődési pont, például filmek, zene, utazás, továbbá, hogy sok mindenben egyezik a véleményünk. Ez 2007-ben történt, akkor voltunk mind a ketten 30 évesek (ugyanabban az évben születtünk). Két héttel azután, hogy találkoztunk már össze is költöztünk, két hónappal később megkérte a kezem és pont egy évvel a találkozás után, 2008-ban összeházasodtunk. 8 éve vagyunk házasok és van egy 7 éves kisfiunk.

2. Mivel hasonló a humorérzékünk ezért gyakran nevetünk ugyanazokon a dolgokon, de azért akadnak vicces szituációk. A brazilok például mindent késsel és villával esznek és a férjem egyszer ámulva nézte, hogy étteremben is képes vagyok kézzel enni a pizzaszeletet, ez neki akkor furcsa volt. Egy másik szituáció, amikor a brazilok túl szemérmesek és inkább nyolc szatyorba begyömöszölik az akkor vett WC papírt, minthogy az emberek lássák az utcán, hogy ők WC papírt vettek. Így tehát a füles zacskós WC papírt én hozom ki a boltból, ő nem. Egyszer nagyon szomjas voltam és az utcán nyitottam ki egy két literes ásványvizet (más nem volt), jól meghúztam, a férjem pedig azt se tudta hová nézzen, merthogy milyen már egy EKKORA palackból közvetlenül inni az UTCÁN.

Azon ő röhögött fél órát amikor nem ismertem fel a friss mangót (addig nem láttam, csak megpucolva) én pedig az ő döbbent arcán, amikor életében először látott kocsonyát. Nem ismerte a tormát sem, én pedig elfelejtettem szólni, hogy ebből nem kell egy egész villányit a szájába tenni, de már késő volt és csak a vörösödő arcát láttam, meg hogy küzd legbelül, hogy milyen udvarias módon lehet ezt a borzalmat visszaköpni a tányérra. Azt akkor úgy írta le, hogy úgy érezte mintha egy késsel megskalpolták volna, az orrától felfelé egészen az kisagyáig. Hasonló élménye volt egyébként a pálinkával is.

De a gyümölcsök terén ő sem volt mindig képben, például anyukám kertjében látott életében először almafát és rácsodálkozott a cseresznyére, hogy az nem a földön nő, mint az eper.

A brazilok mindig, minden körülmények között megosztják egymás között amit esznek, és tízszer is megkínálnak, hiába mondtál nemet előtte kilencszer. A magyarok is kínálgatnak, de jobban értenek a "nem"-ből, nem nagyon erőltetik azt, amit nem akarsz. Én kifejezettem nem szeretem, ha valaki a tányéromban turkál és onnan vesz magának, inkább készítek ugyanabból az ételből két vagy több tányérral, csak az enyémet hagyják békén. Ez a páromnak például furcsa volt először, de mára megtanulta, hogy ne nyúlkáljon bele az én ételembe (vagy az én tál csipszembe, vagy gyümölcssalátámba).

A brazilok nagyon nehezen válaszolnak egy eldöntendő kérdésre igennel vagy nemmel, és nem szoktak egyenes választ adni semmire. Hanem hímeznek, hámoznak, magyaráznak egy órát, ha valamire nemleges a válasz, akkor meg végképp bajban vannak, mert nem akarják a másikat megbántani. Így sokszor nem mondanak nemet, de nem is csinálják meg, amit a másik kért, vagy amit megbeszéltek. A magyaroktól megszokott egyenes válasz (amikor azt mondják, amit éppenséggel gondolnak) sokszor sértő egy brazilnak, ők megszokták, hogy nem kapnak direktbe negatív választ az arcukba. A férjem annyiban változott az évek során, hogy most már megmondja, ha valami nem tetszik neki és nem akar mindig a másik ember kedvében járni, főleg, ha az neki kényelmetlen, nekem pedig meg kellett szoknom, hogy legyek türelmesebb a brazilokkal.

A búcsúzkodás megint egy olyan szituáció, ami nagyon különbözik a magyartól. Ha Magyarországon egy vendég elbúcsúzott, akkor max. 5 percet még beszélgetünk az ajtóban amíg felveszi a cipőjét, elmondjuk mennyire örültünk, hogy eljött, megbeszéljük az újabb találkozót, aztán a vendég köszön és elmegy. A brazilok viszont képesek a fél estét az ajtóban tölteni, először elbúcsúznak az asztalnál, majd az ajtóban, aztán az udvaron is, végül a kapuban, így előfordul, hogy csak a búcsúzkodás tart két óra hosszáig. Ez engem az elején mindig bosszantott, hogy menjünk már, vagy akkor üljünk vissza, de mára már megszoktam.

3. Én abban a helyzetben vagyok, hogy mind a három verzióra tudok válaszolni, de megpróbálom egyben összefoglalni. Most Brazíliában, a férjem országában élünk, tehát itt nekem kell beilleszkedni és integrálódni. Én úgy gondolom, hogy itt magyarként egyáltalán nem nehéz beilleszkedni a mindennapokba, mivel a brazilok hihetetlenül kedves és segítőkész emberek, akik folyton készek egy kis beszélgetésre és folyton ott van a mosoly az arcukon. A nehézséget számomra pont az okozza, hogy ennyire kommunikatívak, én viszont nagyon kevés portugál tudással érkeztem az országba, így nehéz bekapcsolódni egy pörgő beszélgetésbe, továbbá, Santos egy kisváros és itt sokan életükben nem láttak még külföldit és ez néha lebénítja az embereket.

A másik legnehezebb dolog itt a barátkozás, már úgy értve, hogy időbe telik amíg megtanulom a nyelvet annyira, hogy ki tudjam alakítani a saját baráti körömet és ne mindig a férjem barátainak a feleségeivel vagy barátnőivel kelljen beszélgetni és barátkozni, akár tetszik, akár nem.

A férjem abban a szerencsés helyzetben volt, hogy amíg Budapesten laktunk, ő körül volt véve brazilokkal, de még így is kijött rajta egy erős kultúrsokk. Nehezen viselte, hogy az emberek nem mosolyognak annyit az utcán, hogy sok mindenben rám volt utalva, valamint hiába küzdött a magyar nyelvvel, nem ment cecilia.jpgneki, így 2 év után elvesztette az érdeklődését először a nyelv, aztán az ország iránt.

A legkiegyensúlyozottabban és a legkevesebb feszültséggel eddig Londonban laktunk, pont azért mert nyelvi nehezségek híján nem voltunk egymásra utalva, mindenki tudta intézni  a saját dolgait. Ez most nehezebb, de úgy gondolom én jobban kezelem ezt a szituációt, mint a férjem anno Magyarországon.

A legjobban persze a kisfiunk jött ki az összes helyzetből, ő jól érezte magát Magyarországon is, Angliában is
 és most Brazíliában is. Nem voltak kommunikációs problémái egyik országban sem, mivel beszéli mind a három ország nyelvét. Sokszor irigylem is érte, hogy milyen nyitott, és próbálok én is hasonlóan közvetlen lenni mint ő, de ez nem megy mindig könnyen.

Egyelőre úgy néz ki, hogy Brazília lesz a hely, ahol tartósan szeretnénk lakni, főleg a gyerek miatt, hogy itt legyenek neki barátai és egy biztos pont az életében, ahol felnő.

Cecília egyébként blogot is vezet az életükről Hello from Santos név alatt, érdemes benézni hozzá, ha érdekel milyen az élet a brazil napsütésben töltve.

 

Natália

1. 2014 szeptemberében egy öthónapos ösztöndíjat nyertem el Szentpétervárra. Samuel is ugyanarra az natalia.jpgegyetemre járt, sőt egy kollégiumban is laktunk – a konditeremben találkoztunk először. Most már másfél éve vagyunk együtt lassan, ő 2015 szeptemberében kezdte a Phd képzést ugyanazon az egyetemen én pedig nemrég Franciaországba jöttem dolgozni (ez már távolság, hiszen mindenképp távol vagyunk) és látogatjuk egymást, ahogy tudjuk. Bár ez nem olyan egyszerű, hiszen Pétervárra nincsenek fapados járatok, valamint vízum is kell.

2. Azt hiszem mindenkinek nyilvánvaló, hogy ő nem magyar, épp ezért inkább a hivatalos papírügyek intézésénél voltak kellemetlen szituációk. Február végén jött meglátogatni először engem Magyarországra és előtte egy 2 hónapos hosszú procedúránk volt a konzulátusokkal, Bevándorlási Hivatallal és egyéb szervekkel. Kellemetlennek éreztem sokszor, hiszen olyan sok dolgot bekértek, illetve jöttek személyesen is házhoz. Továbbá a nyaralás után is érdeklődtek, hogy a” fiatalember visszament-e”. Érdekes szituációnak mondanám azt, amikor valaki megtudja, hogy a barátom feketebőrű. Ha valakinek van párja és másik országból való az annyira nem furcsa, azt könnyen feldolgozzák, viszont azt, hogy feketebőrű, az mindig nagy csodálkozást és rengeteg kérdést vált ki az emberekből. Köztünk pedig csak néhány szokásban nyilvánul meg a különbség, de sokat már inkább az orosz szokások számlájára írok, ami szintén közel áll hozzám – félig belorusz vagyok.

3. Jelenleg még nem élünk együtt, viszont 1-2 éven belül szeretnénk összeköltözni, méghozzá Péterváron. Kicsit függünk az ő Phd-képzésétől, aminek 2019-ben lesz vége, viszont én imádom Pétervárat, így ez nem lesz egy nagy áldozat számomra. Néhány évig belefér, viszont letelepedésre másik országot választanék/választanánk, ugyanis Oroszország nem éppen a legbefogadóbb. Szentpétervár teljesen európai, tehát ott jobb a helyzet, viszont keletebbre már érezhető a rasszizmus. Magyarország viszont nincs a listánkon, ennek leginkább megélhetési okai vannak – amiért én is most Franciaországból írom ezeket a sorokat.

Natália szívesen ír az utazási élményeiről és a kávé iránti szenvedélyéről a A cup of my life nevű blogjában. 

Helga

1. Két "nemzetközi" kapcsolatot is sikerült begyűjtenem. A volt férjem belga (wallon), a rendszerváltás után találkoztunk Budapesten, mikor megjelentek a nyugati befektető cégek az országban. 14 évig bírtuk együtt, azóta ő Szingapúrba költözött, a csemeténk már 20 éves. Utána volt egy spanyol származású francia barátom 6 évig, akit Párizsban ismertem meg, akkor ott éltem.

2. A különbségek nagy felfedezése a férjemmel történt, szerencsére fiatalok voltunk és kíváncsiak. Kimondottan a nemzetiségünkből adódó eltérések leginkább a konyha környékén akadtak, de ezek többnyire kellemes meglepetések voltak. Alaposan feltérképeztük egymás ételeit, főleg a férjem a magyar kosztot, én inkább az édességekben tájékozódtam (tobzódtam?), viszont a desszertként fogyasztott sajtra azóta sem sikerült rászoknom... A nagyobb különbség inkább abból adódott közöttünk, hogy én a szocializmusban nőttem föl, ő pedig a színtiszta kapitalizmusban, emiatt akadtak bőven vitapartijaink, és ezeknek az eszmecseréknek köszönhetően sokat fejlődött a világnézetem. Mire a katalán származású francia barátommal találkoztam, a nemzetközi alapok már megvoltak. Tőle viszont kultúroldalon tanultam sokat, állandóan tájékozott volt az égvilágon mindenről: a napi világpolitikától az időszaki kiállításokon és a szépirodalmi idézeteken át az aktuális klasszikus koncertekről szóló kritikákig, hogy a divatot már ne is említsem. A barátaink is hasonlóak voltak, úgyhogy én ebből azt vontam le, hogy ez a franciákra általában jellemző. Föl kellett kötnöm a gatyát mellettük, de nagyon élveztem az állandó nyüzsgést.

3. A volt férjemmel először fölfedezgettük egymás országát, - ő szeretett is jönni nagyon, főleg a kaja miatt -, hogy aztán egy harmadikban költözzünk össze: Párizsban. Eleinte nem beszéltem a nyelvet, de nekem a legnehezebb mégis az volt, hogy az első hónapokban mindent hasonlítgattam az "otthonihoz". Aztán amikor sikerült elfogadnom, hogy a "másképp" nem feltétlenül "rosszabb", akkor már hamar beilleszkedtem és átvettem a helyiek logikáját, úgyhogy a válás után automatikusan helyben kerestem új társat. A barátom már ott született, de anyukájának még nálam is erősebb akcentusa volt, és a spanyol nőkre jellemzően erősen sminkelte magát még 80 évesen is, szóval a beilleszkedést mindenki a maga módján műveli ott is...

Összegzésként: Bár mindkét kapcsolatnak vége lett, sőt haza is költöztem, de nekem nagyon pozitív emlékek ezek a nemzetközi tapasztalatok, rengeteget tanultam belőlük, egyértelműen gazdagabbnak érzem magam tőlük. És nem vetem el egy újabb külföldi társ lehetőségét, mert ugyebár három a magyar igazság.

Helga több éves külföldi tapasztalatát felhasználva vezeti a stílus tanácsadással foglalkozó oldalát és blogját, Stílusnotesz néven.

Nóra

1. Én Nóra vagyok, Budapestről, a párom pedig Linus és svéd. Svédországban élünk és informatikával .
foglalkozunk. Mivel én mindig szerettem utazni, abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy már voltak svéd barátaim mikor Svédországba költöztem, ugyan más városban laktak, de be tudtak mutatni a barátaiknak, hogy legyen egy kis társaságom, igy ismerkedtünk meg a párommal is. Akkoriban nem volt sok időnk egymásra, de mikor elkezdtünk többet találkozni, közelebb is kerültünk egymáshoz. Két éve vagyunk együtt, egy éve költöztünk össze.

2. Nincs igazán kulturális különbséghez kapcsolódó történetem kettőnkkel kapcsolatban, én nem vagyok tipikus magyar, és ő sem tipikus svéd. Talán hozzáállásban van különbség közöttünk, máshogy nézünk például a közigazgatási szervekre. Nekem ha valami papír ügyet kell intéznem mindig az az érzésem, hogy ott azért dolgoznak emberek hogy hátráltassanak, neki pedig evidens, hogy ez egy szolgáltatás, tehát az emberek segíteni vannak ott.

3. Mivel Svédország és Magyarország között nincs olyan hatalmas különbség mint mondjuk ha Indiába költöztem volna, ezért viszonylag könnyű volt beilleszkedni. Apró különbségek vannak persze, például Svédországban van egy ún. szülő szubkultúra, mindenki úgy gondolja, hogy a jó szülő mindent megenged és megtesz a gyereknek, felelősséget pedig nem adnak nekik, ezért nagyon fura történetek jönnek szembe. Pár kollégám panaszkodott, hogy egész nap Eurovíziós Dalfesztivált kellett nézniük és a gyerekek el sem engedték őket a TV elől. Sokat megengednek nekik, persze nem a végletekig (nem dohányozhatnak vagy maradhatnak fent egész éjszaka) és a szülők a saját dolgaikat a gyerekek programja köré szervezik. Például beíratják őket ezer külön órára aztán mindegyikre oda is mennek velük, megvárják majd hazafuvarozzák őket, és így nincs egy szabad percük sem. A páromnak van két gyereke akik minden második héten nálunk vannak, és a gyerekeken látom, hogy az anyukájuk pontosan ilyen, de a párom nem. Nálunk ez inkabb közvetve jön fel, a gyerekek hisztiznek ha az ember megkéri őket, hogy szedjék össze a játékaikat a konyhából, mivel nem szoktak hozzá, hogy a lakásnak van olyan pontja, ahol nem hagyhatják szétszórva a dolgaikat. Szerintem emiatt sok házasság is tönkre megy. Az utódok miatt mindent háttérbe szorítanak a szülők.

Egyébb örömtelibb különbség, hogy például egészségesebben étkeznek az emberek, a legtöbb helyen az ebédhez ingyen saláta tartozik, modern a tömegközlekedés, és a rasszizmust legalább elítélendőnek tartják, nem jön szembe velem folyton. Ja és a kajaünnepek is: van a Fahéjas Csiga nap, a Palacsinta nap, a Képviselő Fánk nap, a Gustav Torta nap. Nem szünnap azért, de ilyenkor "befigyel" az irodában az a desszert aminek a napja van.

Csilla

1. csilla_kunle.jpgHat éve költöztem Londonba. Egy ügynökségen keresztül jöttem ki, akik különböző szállodákhoz közvetítettek ki embereket. Csak 2 hónapig dolgoztam velük, de nekik köszönhetem, hogy találkoztunk. Párom, Kunle Nigériából származik, 2007 óta él itt és utolsó éves egyetemistaként ő is ugyanannál az ügynökségnél dolgozott iskola mellett. Amikor kiköltöztem, semmi más célom nem volt, mint a biztos pénzkeresés, a magyarországi autótörlesztés leküzdése, egyáltalán nem terveztem párkapcsolatot senkivel sem. De az élet úgy hozta, hogy 1 hónap után megismerkedtem vele. Azóta összeházasodtunk, született 2 kislányunk.

2. Mivel már majdnem 10 éve él itt, a szokásai szinte teljesen európaisodtak. Az étel az egyetlen kivétel. Ők kiskoruk óta nagyon csípős ételeket esznek, ami nekünk európaiaknak (elnézést a szóért) szinte ehetetlen. Első magyarországi utazásunk előtt a legnagyobb aggodalma az volt, hogy van e nálunk Tesco, ahol szendvicseket tud venni, mert mást fél megkóstolni. A helyzet szerencsére azóta vele változott. Nálam a helyzet változatlan, a csípős ételeiket továbbra sem tudom megenni. Azt hiszem ehhez afrikainak kell születni

3. Bár mindketten imádjuk Londont, teljesen beilleszkedtünk, ha a jövőre gondolunk akkor most már elsősorban a lányok érdekeit tartjuk szem előtt és egyre kevésbé vagyunk abban biztosak, hogy London a legjobb hely nekik felnőni, a legjobb lehetőségekkel. Épp ezért gondolkozunk a költözésen, több lehetőségünk is van, de ez egyenlőre maradjon a mi titkunk.

Zsófi

1. A barátomat az interneten ismertem meg, még 2006-ban, akkor természetesen ez még hihetetlenül szokatlannak számított (főleg, hogy 14 éves voltam)... Egy fórumon (ilyenek sem nagyon léteznek már) kezdtünk el beszélgetni egymással. Egyébként ő orosz, és rettenetesen sokáig működtünk távkapcsolatban, nagyjából évente egyszer találkoztunk. Három éve volt egy nagyon nehéz időszakunk, akkor úgymond újrakezdtük az egészet, és azóta sokkal jobban megvagyunk.

2. Kicsit több, mint másfél éve költöztünk össze. Nekem ekkor tűnt csak fel, hogy a barátom mennyire babonás.zsofi.jpg Ha például elindultunk valahová, és vissza kellett szaladnom egy sálért, vagy a pénztárcámért, a lelkemre kötötte, hogy nézzek bele a tükörbe mielőtt újra kijövök a lakásból, különben balszerencse ér. A sótartót nem adhatom a kezébe (szintén balszerencsés), ha a lábára lépek véletlenül, ő is rálép az enyémre, különben veszekedni fogunk, és ha leejtek egy kést vagy villát, háromszor le kell kopogni az asztalon. Akkor kerültünk konfliktusba, amikor kifordítva vettem fel egy pólót: nálunk ez szerencsét hoz, de az orosz babona szerint azt jelenti, hogy meg fognak verni. Én inkább a szerencsében hiszek.

3. Ő költözött hozzám. Elmondása szerint már megszokta Magyarországot (tényleg többször megjegyezte már, hogy milyen szuper dolog, ha valaki külföldre megy élni… aztán rájött, hogy ő is ezt tette :D). A helyzet az, hogy Oroszországról Magyarországra költözni nem sétagalopp, a tartózkodási engedély megszerzése négy hónapig tartott, egyértelműen ez volt a legnagyobb akadály. Budapesten tömegek vártak a Bevándorlási Hivatalban, az ügyintézők mást mondtak egyik napról a másikra - szerencsére végül sikerült ezt Győrben intéznünk. Persze a legtöbb hivatalban nekem kellett tolmácsolnom, mert a dolgozók általában csak magyarul beszélnek. A legjobb élménynek azt tartja, hogy Budapesten élhet - mindketten imádjuk a várost és az itteni életet, az eseményeket, az épületeket, a hangulatot, az embereket. Bár egyikőnk sem tartja kizártnak, hogy később továbbálljunk, az biztos, hogy még pár évig maradunk.

Zsófi szívesen ír a skandináv országokról, a művészetekről és a mindennapjairól a Kittenish című blogjában.

Rebeka

rebeka.jpg1. A párom német, Németországban született és itt is nőtt fel. Az egyetemen ismerkedtünk meg, mindketten fizika szakosok vagyunk, viszont ő két szemeszterrel "idősebb" nálam. Nagyjából fél éve vagyunk együtt, de mivel nem igazán definiáltuk a kapcsolatunk pontos kezdetét, így csak saccolni tudok.

2. Főként olyanokat, amikor ő mondott nekem valamit, én meg nem ismertem egy szót a mondatból, így meg kellett kérdeznem, hogy az mégis mit is jelent. Néha-néha előfordul, hogy találkozom pár ismeretlen szóval, ilyenkor mindig nevetünk, hogy nem értjük egymást.

3. Jelenleg nem érzem magam olyan jól, szeptember végén költöztem Berlinbe Frankfurtból, egy kollégiumi lakásba, de nagyon szeretnék egy másik lakásba költözni idén. Mikor Németországba költöztem, nagyon nehezemre esett bármit is csinálni - nem mertem beszélni, de még bevásárolni sem, mivel forint helyett euróval kellett volna fizetnem. Mi a nyári szünet kezdetén költöztünk, így az egész nyári szünet alatt semmit sem tudtam csinálni, nem voltak barátaim és ez miatt teljesen depressziós voltam. Viszont a nyelvet elég gyorsan megtanultam. :-)

Rebeka egy életmódblogot vezet Chicphysics néven, tanulással, szépségápolással és az egészséges életmóddal kapcsolatban osztja meg a tapasztalatait.

Dóri

dori.png9 év… Ennyi telt el az első találkozásunk óta. Ki gondolta volna, hogy egy iwiw-en elküldött levél ennyire megpecsételi a sorsunkat. Még fiatal éveim kezdetén (nem mintha most nem lennék az!) gyermeteg humorral készítettem egy adatlapot az előbb említett oldalon, mely akkori kiforratlan személyiségemet és „hitelességemet” bizonyítandó létezett az éterben. A profil egyes pontjaiban leírtak szerint, méltattam a német embereket, illetve elsajátítottam többek között az angol és a baszk nyelvet is. Erre az oldalra lelt rá a mostani párom és érdeklődve írt egy kedves levelet. Az üzenetben megkérdezte, hogy vajon hol tanultam meg baszkul, ugyanis ő Orlando-ban együtt ejtőernyőzött egy baszk fiúval és számára ez egy nagyon érdekes nyelv, illetve megjegyezte, hogy megfogta profilom vidám stílusa.

A válaszom nem váratott magára sokat, kénytelen voltam elmondani, hogy természetesen nem beszélek baszkul, csupán viccesnek találtam kitenni az oldalamra. Több se kellett és az elején pár levélből hamarosan napi levelezések, majd több órás msn-es chatelések és végül hosszas telefonbeszélgetések lettek. Így telt el 1 év...

Az első találkozásunk vidéken történt, családi körben. A szüleim fiatalságom miatt féltetettek egy nálamnál kétszer olyan idős férfitől, ezért első körben maguk szerettek volna megbizonyosodni róla, hogy Georg (mert hogy így hívják… és igen, német származású „fiatalember”) nem egy szatír, avagy egy leánykereskedő, aki fiatal lányokat szokott kedvtelésből elrabolni. A humort félretéve, a szüleim tényleg aggódtak egy picit, de minek?! Az ebéd alatt mindenki kicsit feszült volt és ideges, de szerintem ez természetes, pláne ha először találja magát az ember fia egy teljesen idegen családban. Nagy falat volt ez Georg számára, de megugrotta. Elnyerte a lány és a szülők tetszését, ezzel is elkötelezve magát Magyarországnak és szíve választottjának ki tudja, még mennyi időre, de 9 évre már biztosan!

2. Georg édesanyja német, édesapja pedig magyar származású volt. Gyerekkorában sokat járt Magyarországon, nagymamája már óvodás korában megtanította magyarul írni és olvasni. Sokat fogyasztott magyar ételeket, például lángost a Balatonon, valamint kedvencei közé tartozott a lekváros palacsinta. Ebből is látszik, hogy már korán megismerte országunk ízeit és vendégszeretetét.

Sokat gondolkoztam, hogy vajon milyen szituációt tudnék felidézni, ami talán a származásunk különbözőségének számlájára írható. Megmondom őszintén, nem igazán volt ilyen az elmúlt évek során, de ha valamint mondhatok, akkor az a HÚSLEVES jelentésének németszerű félreértelmezéséről szól. Igen… nem is tudom lemerjem-e írni… sok magyar ember, majd biztosan felhördül, (ahogyan én is tettem) hogy szégyen és gyalázat! 

Kezdődjön a főzés tanóra! Miből áll egy jó magyar húsleves, kérdezi Misi bácsi a gyerekektől. Körülbelül még egy 6 éves gyermek is tudja, főként ha vidéken nőtt fel, hogy bizony a finom lé alapja a pipi husi illetve a leveszöldségek csodás gyöngyözve forró egyvelege. Igen ám, de jó vidéki lévén, nálunk az alföldön szeretjük ám a belsőséget is, sőt anyukám kedvence a csirkeláb. Imádja rágcsálni, pláne családi körben, sőt senkit sem zavar, ahogyan a kaparók kiállnak a leveses tálból. Kész kis rituálé az elfogyasztásuk, néha még ki is szoktuk sorsolni éppen ki lehet a szerencsés, aki szolidan bepusztítja.

Szerintem, habár senkit sem szeretnék degradálni, de talán egy modern, városi lakó számára, vagy egyáltalán olyan ember számára, aki nem kakashere meg pacal pörköltön nőtt fel, megértem, hogy kevésbé érzi át ezen koszt szépségeit. Georg sem érezte a „feeling-et”! Sőt… arcizmai remegtek, szemei kimeredtek… ez egy újabb ominózus családi ebéd alkalmával történt meg… az i-re a pontot, nagypapám büszke bejelentése tette fel, - miután láthatóan a kaparók (Georg nevezte el így) pőrén kikandikáltak az edényből-, mely szerint a soron következő pörkölt nagyon finom lesz Georgkám, belefőztük a kakas heréit is!

Ez a jelenet úgy él emlékeimben, mint mikor egy film betétdala hirtelen megszakad és a főhős meredten néz maga elé, ugyanis épp akkor ébredt rá, hogy ugrani készül egy szakadék széléről, de valójában még sem biztos benne, hogy szeretné.

Mi a tanulság? Hát bizony különbözünk, de nem a származás miatt. Georg szerint a húsleves leveskockából készül és úgy az igazi, ha egy tojást is beleütünk, amolyan „Jamie Oliver módra”. Jó, csak szarkasztikus vagyok, de azért ez mégis csak szentségtörés. Ahogyan ez elvárható, mint minden más párkapcsolatban, mi is kötöttünk kompromisszumot. Továbbra is van húsleves a családi asztalon, csak kaparók és tojás nélkül, friss zöldséggel és finom szárnyas hússal, tésztával az oldalán. Húsleves, avagy kapcsolatunk beszédes metaforája.

3. Párom legjobb tapasztalata Magyarországon, hogy a magyar emberek tisztelik a hagyományaikat és büszkék is rá egyben. Képesek új köntösbe öltöztetni a régi motívumokat, újraéleszteni és modernizálni egykori, unalmasnak tűnő tradíciókat. A magyar ember ragaszkodik a jól megszokott dolgaihoz, de nyitott a változásokra is bizonyos kereteken belül. Érdekes volt számára megfigyelni, hogy a politika is mennyire áthatja és formálja a közvéleményt, illetve verőérként épült be magyar stand up comedy és ez által a magyar humor és a hétköznapok vérkeringésébe. Nehéz volt számára a mentalitásunk megértése, több évbe telt például, mire az Üvegtigris című film mondanivalója világossá vált számára. „Köztünk kell élni egy darabig, hogy megértse ezt valaki.”- mondta.

Gyakran beszélgetünk az országban történő változásokról, kialakult helyzetekről a mai napig. Szerintem sokat változott, mióta itt él. Nyitottabban látja a világot és a viccei is mostanra elviselhetőbbek, bár néha még előszed régi német klasszikusokat, elvégre a gyökereinket nem tagadhatjuk meg... Egy ilyen (körülbelül százszor hallottam a 9 év alatt) német szakállas viccel zárom soraimat:

 „-Kérek egy kenyeret!
-Barnát vagy fehéret?
-Mindegy, vaknak lesz.”

 °°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

Köszönöm szépen a lányoknak, hogy időt szakítottak a válaszadásra!

 A sorozat további része:

Magyar férfiak külföldi társ mellett

Magyar gyerekek külföldön: I. II. III. IV. rész

Örülök és köszönöm, hogy benéztél hozzám, ha tetszett a bejegyzés és a blog, csatlakozz a Facebook oldalamhoz is!  

 

Kép: pexels.com

47 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr248574398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Realista vagyok 2016.04.08. 00:16:32

Nagyon-nagyon èrekes tèmàt talàltàl.:-)
Koràbban ùgy gondoltam èn is együtt tudnèk èlni màs nemzetisègű fèrfival. De nekem nagyon fontos hogy "egyre jarjon az agyunk" a pàrommal. Borzasztò szeretek "magyarosan" viccelődni, cinikus lenni, csipkelődni ès hogy fèl szavakbòl is ertsük egymast. Szeretem a magyar gondolkodas mòdot. Ez a lètem egyik legspecifikusabb eleme. Ugy gondolom ha ezt feladnàm az màr nem èn volnèk.
Ha le kellene forditanom egy-egy "önkifejezèsemet" az màr nem ugyan az lenne....

Nòra, aki Svèdorszagban èl ìrt a rasszizmusròl, hogy legalabb nem jön szembe vele uton utfèlen.
Hàt nem tudom itt mire is gondol konkrètan? Hirtelen az a hir ugrik be amit tegnap olvastam, hogy Svèdorszagban 55 no-go zòna van.
Nem akarok tènyleg politizalni, de attòl hogy nem hiszek a ma divatosan megnevezett multikultùralizmusban attol nem vagyok a ma szintèn minden multikultit kicsit is kètsègbe vonò emberre megbèlyegzèskènt hasznalt rasszista. Azèrt mert kimondom hogy igenis vannak olyan kultùràk amelyek nem tudnak egymàst tiszteletben tartva bèkèben együtt èlni. Mert ez tèny.
Mint ahogy az is hogy egyes negatìv sztereotìpiàk bizonyos nèpcsoportokròl valòs tapasztalatokon is alapulhatnak. (Ròlunk magyarokròl is vannak helytallò negatìv sztereotìpiàk ) A kivètelt mindig üdìtőnek ès megbecsülendőnek tartom. De attol mèg làtom amit latok ès hallom amit hallok.....

Mèg egy megjegyzès ami itt kint Angliaban szurt szemet: magyar lànyokat làttam mindenfèle nemzetisègű fèrfival jàrni/èlni. De magyar fèrfiròl egyről se tudok hogy màs nemzetisègű pàrja lenne.....De lehet ez az èn tudatlansàgom ill az angol nők messzi földön is hìres "szèpsègènek" az oka csak :-)
Bàr az is tèny hogy egy nő jobban tud alkalmazkodni, esetenkènt önmagàt is feladni a szerelmèèrt. Ìgy vagyunk kòdolva. :-)

GizilányaJudy 2016.04.08. 09:42:05

Szia,nagyon jó a téma,és nagyon eredeti. Gratulálok az ötlethez és a megvalósításához is. Mindegyik történet nagyon érdekes volt,nálam az utolsó volt a csúcs a húsleveses sztorival.

nemszólokmégegyszer 2016.04.08. 11:20:26

Elég széles spektrumot fogtál át. Egyszuszra végig olvastam. Mindegyik nagyon érdekes, tanulságos, a legkülönbözőbb élethelyzetekből.

/Erről "Immanuel Kant (Königsberg, 1724. április 22. – Königsberg, 1804. február 12.) német filozófus, a német idealizmus megteremtője, a königsbergi egyetem professzora volt, mondása jut mindig eszembe: Ki mit szeret szép az annak, és szép az ami érdek nélkül tetszik./ A legjobban az 1. /Cecília/ válasz vidámított fel, de minden történet tetszett.

Nagyon szórakoztató beírás volt. De a legtöbből az jött le, hogy "In Rome as the romans." Ebből nagy gáz nem lehet. Ha Lappföldön élnék, ott lenne akit szeretek, megszoknám, hogy minden nap rénszarvashús lenne napi háromszor. Nem tetszene, de megszoknám /a kaparót én is utálom a húslevesben, tehát nem vagyok igazi magyar?/, mint aki idejön, annak igen gusztustalan lehet a kakashere pörkölt, vagy a pacalpörkölt. De akkor kér mást.

Echte magyar kollégám csak a köretetet ette meg meg egy kis pörköltszafttal /legyen az pacal, kakas, here, csirke. stb bármi/ pedig nem volt vega. Így mindig ő vezetett haza, mert egy nagy zabálás után 1. öblítettünk rendesen 2. beállt a "kajakóma" is.

Mindenhol a világon mások a szokások. Egy itteni fagyasztott pizzától egy olasz elhányná magát, a texaszi undorodva tolna el egy texmexet, az amerikai kiröhögné a hamburgert, egy orosz pedig az orosz hússalátát, a francia meg röhögve fordulna le a székről a franciasaláta látványától.

De mivel egy genumból származóak vagyunk, szabad a választás: megszokni, vagy megszökni. Ha a szerelem/szeretet olyan mértékű, ez egy egyes számú akadály a tízből.

Ha úgy döntenék, hogy eszkimó menyasszonyom lesz /inuit/ és tényleg akarnám őt. képes lennék bálnát meg fókát zabálni egy éven át, vagy délen áttérni vegára is akár..

Én így gondolom.

sellőlány 2016.04.08. 13:23:35

Érdekes téma ez valóban. Magammal kapcsolatban az első külföldi kapcsolatom után éreztem, hogy magyar társam valószínűleg már nem, a végső választás valamilyen északi típus lesz. Holland lett, abból se az átlag fajta. Az egyedüli igazi nem-nem-nem az olaszoknál bukott ki. És ez valszeg igaz lett volna szinte minden déli népségre. (Oké, Javier Bardem kivétel :-) Bár írtál már a kapcsolatokról eleget, azért örülnék, ha magadat is meginterjúvolnád a fenti kérdésekkel.

piszkosfred 2016.04.09. 02:47:25

@Realista vagyok:
Amit irsz nagyon erdekes, en pont ugyanigy voltam ezzel. Nem tudtam elkepzelni az eletem kulfoldivel pont emiatt. Magyarul en is cinikus voltam, probaltam igenyesen - kulonfele nyelvi fondorlatokkal - beszelni. Kulfoldiekkel szivesen beszelgettem, de ennek oka csak a vilagnezet bovitese, ill. a kivancsisag volt.

Most pedig mar evek ota egyutt elek ghanai szarmazasu parommal, es valoszinuleg ossze is fogunk hazasodni. Az elejen az emlitettek miatt nem is gondoltam, hogy ebbol komolyabb kapcsolat lehet, aztan tessek...

Es hogy az utolso bekezdesre is reagaljak. En fiu vagyok es Londonban elunk :)
(de tervben van egy Magyarorszagra koltozes is, kivancsi vagyok hogy fogja viselni :))

karandash 2016.04.09. 04:15:22

Zsófi, akinek a babonás orosz barátja van panaszkodik, hogy nem sétagalopp Oroszországból Magyarországra költözni és 4 hónap volt a tartózkodási engedély megszerzése... Na úgy gondolom, hogy ez teljesen természetes, az, hogy a mai fiatalok hozzá vannak szokva ahhoz, hogy az EU-n belül szabad a mozgás egy kicsit elkényelmesítette őket. EU csatlakozás előtt mondjuk Franciaországba vagy Angliába is rettentő nehéz volt költöznie egy magyarnak. De Oroszország nem EU állam, és mondjuk magyarként oda költözni legalább olyan nehéz, mint oroszként Magyarországra. Sőt!

Én sem Magyarországon, de nem is az EU-ban élek. EU-n kívül nehezebben fogadják az EU-s polgárt a hivatalok. Igen. Az EU-n kívüliek Magyarországra költözését meg EU-s jog alapján kell szabályozni, nem fogadhat akárkit magyar hatóság tárt karokkal, hisz ezzel a schengeni övezetbe enged be külföldit, ahol aztán össze-vissza mozoghat. A magyar hivatal az egész EU schengeni térségébe enged be külföldieket, ezért kell szigorúan elbírálnia a kérelmet.

Szerintem európai népek közt nincsenek nagy különbségek. Az egyéni személyiség eltérések EU-n belül jobban számítanak, mint a nemzetiség. Magyarok közt is lehetnek nagyobb különbségek, mint mondjuk magyar és francia rokonlelkű emberek közt.

Az utolsó német-magyar úr, a Georg nevezetű csak nem Georg Spöttle személyesen? Képen nagyon hasonlít rá, ő is magyar-német vegyes származású és Georgnak hívják, meg az arca egy az egyben olyan a képen. Gondolom róla van szó.

Patrick Bateman 2016.04.09. 07:28:49

A téma jó, de sikerült végtelenül silányan megírni. Annak, hogy most épp Frankfurtban vagy Berlinben élünk-e, vagy hogy meddig tart a tartózkodási engedély megszerzése Magyarországon, baromira nincs köze a voltaképpeni témához. Az első írás még nyomokban tartalmazott némi releváns információt, a többi viszont tölteléknek is gyenge.

Kelly és a szexi dög 2016.04.09. 07:46:56

Fekete Pákó volt felesége nem írt?

Seang Lee 2016.04.09. 09:22:43

a ferjem welszi, (7 eve vagyunk egyutt,tavaly hazasodtunk ossze,Londonban elunk) de neha teljesen ugy viselkedik mint egy magyar -pl. oszinten megmondja a velemenyet ami a britekre nem szokas (csak angolul beszel.habar mar van amikor magyarul karomkodik :)

nemszólokmégegyszer 2016.04.09. 10:01:12

@Patrick Bateman: Többek nem tetszik, úgyhogy a kommenteted gyönge. Egyébként, ha annyira rossz mit keresel itt és miért is olvastad végig? Azt hiszed a te kommented nívós? Hallgass és okosabb leszel /de legalábbis annak tűnsz, vagy eltűnsz/.

Patrick Bateman 2016.04.09. 10:12:06

@nemszólokmégegyszer: Az, hogy többeknek tetszik, nem érv, és ezt te is tudod. Ha jobb lenne, még többeknek tetszene.
Elolvastam, mert az írója publikálásra szánta, és mert a téma maga érdekes, a kommentem jobbító szándékú kritika volt.
Te pedig, kiscsillag, akkor lennél sokkal-sokkal okosabb, ha nem szólnál bele, hogy más mit kezd a véleményével.

szsuzsanna 2016.04.09. 10:13:48

@Realista vagyok: -igen, nekem is:
-hogy egyre járjon az agyunk...
-hogy félszavakból is értsük egymást...
-akár, egy fél Rejtő idézettől, egy Irigy Mirigy poénig, stb-stb...
-(bocs., én, egy hihetetlenül szerencsés nyanya vagyok, 33 éve élünk együtt, és a fentiek, (is) változatlanul"működnek")...
-korunkból kifolyólag, mi, sajnos, csak a "gengszterváltás" után, tudtunk, hosszabb külföldi, tud.ösztöndíjas+egyéni csavargásokat tenni...=életünk "sója"!!!...
-bocs. hogy "ideszúrom":-amióta lehet, a férjemék, a tanszékükön rengeteg külföldi egyetemmel intéztek, intéznek, a "kedves hallgatóknak" is, külföldi ösztöndíjakat,-és elég KEVÉS volt-van, a jelentkező. Sajnos, legtöbbször, -"kényelem, lustaság ügyből kifolyólag": -nyelvtanulás!, -"mamahoteles" ellátás hiánya...
-ne haragudjatok, a magunkfajta véneknek, annyira nehéz, hogy ez a sok fiatal nem fogja föl, hogy mennyire FONTOS és értékes lenne, NEKIK, hogy "KINÉZZENEK" másfajta országokba, megismerjenek más országbéli embereket, stb-stb...
-elnézést kérek, a fenti "kitörésért, nem ide való...

Patrick Bateman 2016.04.09. 10:19:21

@Realista vagyok: "magyar lànyokat làttam mindenfèle nemzetisègű fèrfival jàrni/èlni. De magyar fèrfiròl egyről se tudok hogy màs nemzetisègű pàrja lenne....."
Mily meglepő. Olvass utána a hipergámia jelenségének. Meg annak, hogy a nőket a genetikai diverzitás mozgatja, míg a férfiak egy populáción belül törekszenek a genetikai homogenitásra.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.04.09. 11:10:16

@Realista vagyok: Hirtelen az a hir ugrik be amit tegnap olvastam, hogy Svèdorszagban 55 no-go zòna van.

Nem a kuricinfo és a fideszes agymosó médiát kell olvasni és hallgatni, mert akkor úgy maradsz mint a 10 millió magyar.

"De magyar fèrfiròl egyről se tudok hogy màs nemzetisègű pàrja lenne..."

Az lenne a csoda. Nézd meg, hogy mit csinálnak a magyar férfiak Magyarországon. Hogy ezeknek mindenki hülye meg ostoba meg kecskepásztor meg terrorista, aki nem úgy néz ki mint a magyar parasztja. Majd gondolod, hogy ilyen barbár életszemlélettel tarolni lehet a nem magyar nők között? A magyarok legnagyobb része egyszerüen életképtelen az Európai életre, ezeknek csak a saját ostoba világuk kell.

szsuzsanna 2016.04.09. 11:35:25

Mindenkinek szívből kívánom, hogy minél "többféle" helyen, sokféle emberrel ismerkedjen, "próbálkozzon", barátkozzon, éljen együtt, -akár, házasodjon, családot alapítson, -ha, úgy érzi...
-DE, azért óvatosan!, -nem csak "sztori", könyv és film, -hanem, sajnos gyakori, jelenlegi! valóság is: -házasság megromlik, -és, a feleség+a gyerek, vagy csak az utóbbi, -a helybeli törvényeknek, (vagy azoknak se), lesz "kiszolgáltatva"...
-Ennek, azért, szerintem nem árt tudatában lenni...-és, ez nem csak távoli országokról szól, -(pl. lásd, akár "francia gyarmat", szigete", stb-stb...

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2016.04.09. 13:19:57

abban azért van valami félelmetes, hogy a legtöbb embernek az élete legfontosabb dolgai az ilyasmik hogy mit eszünk és hogyan... meg hogyan öltözködik, hogyan "viselkedik"

meg hát az is furcsa, hogy csak nők vannak ebben a cikkben, mint külföldre házasodók... meg hát nagy részük nagyon szép nő. ezek azért eléggé elárulják az egész dolog primitívségét...

Realista vagyok 2016.04.09. 15:04:13

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!:
Mièr vàlaszolsz ennyire ingerülten?
Pontosan olyan stìlusban kommentelsz mint az otthoniak. :-)
Van egy blog, èrdekes tèmàval/tèmàkkal. Ès beszèlgetünk ròla.
Mire jò ez a stìlus? Normàlisan is lehet ès kellene vèlemènyt nyilvánitani főleg annak tudatàban hogy sokan olvashatjàk. Ùgy mèg èrdekelne is a vèlemènyed....:-)

Realista vagyok 2016.04.09. 15:33:35

@piszkosfred:
Nini egy kakukk tojas! :-)
Szerintem először ne tervezzètek a vègleges Magyarorszàgra költözèst. Csak rövidebb időre. Mìg Te hazai terepen lennèl addig a pàrod kiszolgàltatottnak èrezheti magàt ill magànyosnak.
Egy semleges orszàg talan jobb vàlasztàs.

-JzK- 2016.04.09. 15:42:08

Az exogámia onnantól erkölcstelen, hogy a vonzalom tárgya kulturálisan, etnikailag, antropológiailag idegen, ellenséges, illetve destruktív tényező. Nem erkölcstelen a csoporton kívüli házasság, amennyiben kulturálisan-etnikailag rokon népcsoporttal történik, pl. egy francia egy némettel. Még egy magyar és egy szlovák házassága sem lenne erkölcstelen alapesetben, azonban a jelenlegi Felvidéken ez mégis annak tekintendő, mivel ott az a magyarságtól való dezertálásnak, a szlováksághoz (ill. a szlovák államnemzethez – amely egy magyarellenes soviniszta konstrukció) történő asszimilációnak számít, amely pláne egy fogyatkozó népközösség esetében elfogadhatatlan. Különösképp erkölcstelen, sőt az ellenséggel való fraternizálásnak számít az, amit a mai nők csinálnak, amikor a népközösségtől idegen, sőt ellenséges népelem tagjaival fraternizálnak, és egy amúgy is demográfiai fenyegetettséggel küszködő nemzet nyakára félvéreket szabadítanak, vagy akár csak önmagukat beszennyezve a reprodukcióra képes nők számát csorbítják.

Realista vagyok 2016.04.09. 16:06:09

@Patrick Bateman:
Megìgèrem utàna olvasok! :-)

Gabuschka tèma kifejtèsèről rèszben egyet èrtek veled. Lehetett volna mèlyebb. De az interjù alanyokon is sok mùlik, hogy milyen vàlaszt adnak.

A stìlusoddal viszont èn sem èrtek egyet. Azèrt kezdtem el olvasgatni Gabuschka blogjàt mert felüdülès szàmomra a stìlusa, a törtènetei. Jò a nap vègèn leülni ès nyugodtan olvasgatni-magyarul. Besokalltam attol, ami az otthoni sajtoban ès kommentekben megy, ahogy àllandòan az ingerküszöbömet pròbàljàk àtugrani, felkorbàcsolni az indulatokat.
Normàlis, kultùràlt eszmecserère vàgytam, olyanokkal akik szintèn vevők erre. Akiknek talàn szintèn elegük van a köpködèsből, anyàzàsbòl. Minek? Szàmodra idegen embereket minek leugatni? Gabuschka kultùràlt hölgy, normàlis megfogalmazàsban is megèrti amit közölni alarsz vele.

büdösbanya 2016.04.09. 16:17:37

Az utolsó sztori főszereplője tényleg Georg Spöttle? Örömmel fedeztem fel a rendvédelmi, nemzetbiztonsági és titkosszolgálati kérdésekben számomra mindig hitelesen nyilatkozó szakembert. Amúgy mindig is tetszett, de úgy tudtam, a "titkos embereknek" nincs magánéletük, ott egy sokat kérdezősködő nő csak bezavarna. Ehhez képest irigylem Dórit, akinek sikerült megszereznie! :)

Alick 2016.04.09. 17:54:20

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: Te sem éppen "európai színvonalú" kommentet írtál... :)
(a "nem ajánlott" zónák létét bennszülőtt svédek is megerősítették, bár ezek többsége inkább átlagos "nyóckeres" terület)

csakférfi 2016.04.09. 20:23:54

@szsuzsanna: Amit írsz jótanácsként az helyes.Bizonyára azért mondod ezeket mert abban amiben Te élsz jónak ítéled meg.S gondolod más számára is elérhetőnek.Sőt kívánatosnak hogy elérje.Szabad vagy ez a kommentedből kiderül közben pedig van férjed és házasságban élsz 33 éve.Ez sokak számára paradoxon.Hogyan lehet valaki szabad ha közben kötelezettségei vannak a párjával !Mivel ha valami kötelező az egyesek szerint ellentmond annak ami nem kötelező.A "nem kötelezőt" hiszik sokan szabadságnak.Ez a tévedés amit Te és a párod másképp tudtok.
Egyébként ahhoz hogy megismerj embereket nem kell száz és ezer kilométereket utazni.Elég ha megkérded a szomszédod,vagy a munkatársadat és nem nézed hülyének.Pont ez a lényeg--bárhová mész ugyanazokkal az emberi "dolgokkal" találkozol.Szerelem-hűség,béke-biztonság..stb.-vagy ennek hiánya.Erről ír a poszt is !A feleségemet hadd idézzem:-azok is ugyanolyan emberek mint mi,csak más szokásaik vannak! :) :)

csakférfi 2016.04.09. 20:25:26

@-JzK-: kasztredszer amit vizionálsz.Menj indiába az ott divat. :) :)

Settyei Putty 2016.04.09. 20:47:14

@-JzK-:
Kedves ember!
"A genetika új eredményei azt mutatják, hogy az emberi faj rasszokba sorolásának sem biológiai, sem genetikai alapja nincsen. A genetikai örökítőanyagnak megfelelő dezoxiribonukleinsav (DNS) kémiai alkotórészeinek sorrendje alapján ugyanis az emberek 98,8 %-ban hasonlóak a csimpánzokhoz, egyik ember a másiktól pedig minden ötszázadik-ezredik összetevőben tér csak el, így az emberek 99,6-99,8 %-ban azonosak."
Nehéz útnak látszik, amíg a gondolkodásod eljut a realitásig abban a tekintetben, hogy megbecsüld a fajod - az _EMBERT_. De jó lesz. Tisztább lesz a... szívedlelked.

Boldogságot, békességet!

Az idézetet innen (kiindulópontnak jó lesz, aztán ha úgy alakul, folytasd a tanulást, tanulni jó) :
www.matud.iif.hu/06apr/04.html

inebhedj - szerintem 2016.04.10. 09:55:57

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!:

Ha jól értem, ön valamiféle "modern" "rasszista".

Amúgy a téma érdekes, igaz valamennyi kapcsolat (eddig) rövidebb múltra néz vissza (talán egy hosszabb volt, de az is max 10 év), vajon hogyan alakulnak ezek hosszú távon (ill. egynél volt válás :( ).

inebhedj - szerintem 2016.04.10. 10:00:03

@Settyei Putty:

Mondjuk ezek a statisztikai adatok nem cáfolnak semmit, szóval nem a legjobb megoldás ezekhez fordulni egy vitában, mivel rögtön hátrányba kerülünk, olyan mintha azt mondanánk, minden étel egyforma, hiszen a vegyületeik alkotóelemei (C, H, Ni, stb) 99 %-ban megegyeznek.

nemszólokmégegyszer 2016.04.10. 11:15:38

@Patrick Bateman: Ne fejtegessük egymás észbeli képességeit, nem jó sülne ki belőle, ráadásul ez a blog és kommentjei nem erről szólnak. Én leírtam a véleményed a kommentedről, te is az enyémről. Itt 1:1 és lefújták a meccset. OFF

nemszólokmégegyszer 2016.04.10. 11:22:34

@endike: 1. Mitől lenne primitív? 2. Nem láttál még boldog "vegyes" házasságot? 3. Egy női blogírótól, főként ilyen témában ne várd el a férfiak onfelmagasztalását, vagy az agyukban turkálást.

csakférfi 2016.04.10. 12:05:09

@inebhedj - Aha akkor az étel amit megeszel nem az életben maradásodat szolgálja -lényegtelen hogy milyen összetevőkből áll-hanem a Te izlésvilágodat!
magyarul ha mindent megeszel és nem válogatsz,ugyanaz hogy minden ember egyforma nem kell különbséget tenni bőrszín,nem,életkor és más tulajdonságok miatt!
A példád nem a célt szolgálja hanem eszközt.A cél nem a megkülönböztetés hanem az eltérő sajátosságok kizárása---Hogy a világot békésnek lásd és ne legyenek előítéleteid pusztán kinézetre.Csak a cselekvés alapján ítélj!

Boldogságot, békességet!

Az idézetet innen (kiindulópontnak jó lesz, aztán ha úgy alakul, folytasd a tanulást, tanulni jó) :
Erre utalt a kommentelő. :) :)

Settyei Putty 2016.04.11. 20:12:59

@inebhedj - szerintem: Pedig analógiának jó - ahogy az ételes példád éppenannyira:
Mindenféle étel - ÉTEL.
Mindenféle ember - EMBER.

- s hát: a fajon belüli biodiverzitás adja a faj legnagyobb erejét.

gabuschka 2016.04.13. 16:05:34

@Realista vagyok: Köszi, hogy írtál, és a "védőbeszédet" is. :-) Biztos, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket nem lehet egy más nemzetiségű emberrel igazán jól megbeszélni, mert neki más emlékei vannak.
Viccelődni is másképp lehet egy magyarral mint egy külföldivel, de kialakulnak idővel a saját viccek és emlékek is.

gabuschka 2016.04.13. 16:13:30

@GizilányaJudy: Igen, az is vicces volt! :-)

@nemszólokmégegyszer: Megnézném ahogy az igluban fókát eszel, vagy rénszarvast! :-) Csak viccelek, értem, mit mondasz, ha tényleg olyan nagy a szerelem, akkor az ember (férfi és a nő is) képes változtatni és áldozatokat hozni.

@szsuzsanna: Köszi a hozzászólást, egyetértek, szerintem is fontos lenne, hogy az emberek világot lássanak és ne csak a saját kis környezetükben éljenek. Sajnos nem mindenki nyitott erre, akkor sem ha a lehetőséget a feneke alá tolják.
Szerintem a válaszadó lányok többsége nem szándékosan választott nem magyar párt magának, senkinél nem éreztem a jaj csak magyar férfit ne motivációt. Szerintem ez csak egy természetes, esetleges velejárója a külföldi létnek.

gabuschka 2016.04.13. 16:18:24

@karandash: Egyetértek, főleg külföldön élve veszi észre az ember, hogy hiába magyar a beszélgetőtársa is, valahogy mégis egy másik világból származnak. Lehet, hogy mellette egy némettel, franciával pedig teljesen egy húron pendülnek. @büdösbanya: igen ő az.

gabuschka 2016.04.13. 16:24:21

@piszkosfred: Szia! Írtam neked privát üzenetet! :-)

gabuschka 2016.04.13. 16:26:56

@Seang Lee: Jó olvasni, hogy ilyen jól összecsiszolódtatok, sőt egy-két dolgot el is tanult tőled. Persze mi mást, mint a káromkodást. :-) Az nálunk is gyorsan ment.

gabuschka 2016.04.13. 17:11:34

@sellőlány: Igen, az olaszokkal kapcsolatban osztom a véleményed. :-)
Magamat most kisunyultam ebből a listából, de részletekben úgyis sokat mesélek a kapcsolatunkról. :-)

petrol pet 2016.04.13. 22:45:28

@Realista vagyok: Miért ne lehetne külföldi felesége egy magyarnak? Az enyém norvég, és igen, itthon élünk, vidéken.

Realista vagyok 2016.04.13. 23:21:41

@petrol pet:
Nem azt mondtam hogy nem lehet hanem hogy èn errefelè nem talàlkoztam ilyennel ès furcsàllottam. :-)

Sledger · http://krikett.blog.hu/ 2016.04.17. 18:03:44

Lehet, hogy több részletben jobb lett volna, így kicsit hosszúnak tűnt. Azért végigolvastam, de most nem sokat tudok hozzátenni :)

gabuschka 2016.04.18. 10:24:45

@Sledger: Köszi, hogy elolvastad! Gondolkodtam, hogy szétbontom két posztra, de végül hagytam így.
Majd szólj, ha megemésztetted. :-)

kócgombóc 2016.04.19. 13:40:58

Én is végül külföldivel végeztem. =) Nem mentem sehova, interneten ismertem meg a páromat, miután azok a daliás és lovagias magyar férfiak, akikkel az élet összesodort, úgy ítélték meg, hogy az intelligencia, a tartalmas beszélgetés nem lehet egy kapcsolat alapja... Nyilván túl válogatós vagyok =)
A vőlegényem svéd származású, mindent megtestesít, amire szükségem van - szeretem, hogy más, mint én, talán, az egyetlen dolog, ami zavarni szokott, hogy nem beszéli a nyelvet - kár kihagyni a verseket, regényeket, nem beszélve a filmekről. =)

ps. A kommentek egyébként néhol elborzasztóak - példának okáért a kulturális különbségeket 'csak evésnek és öltözködésnek' titulálni... hm.

gabuschka 2016.04.19. 15:14:46

@kócgombóc: Szia, örülök, hogy megírtad a véleményed! A kommenteken én is csak meresztettem a szemem, és amelyeket itt lehet olvasni, azok már a kevésbé sértőek.
Mindenki a saját tapasztalatai alapján alkot véleményt, ezzel én is, meg mindenki így van. Attól függetlenül minden nemzet tagjai között vannak buta, okos, kedves, udvarias, intelligens, bunkó stb. férfiak. :-)

Sledger · http://krikett.blog.hu/ 2016.04.29. 08:58:47

@gabuschka: megemésztettem :) érdekes lenne ugyanezeket a kérdéseket feltenni 5 év múlva. Egy icipicit érintett vagyok, de ezt itt nem fejteném ki ;)

gabuschka 2016.05.01. 20:13:51

@Sledger: igen, szerintem is érdekes lenne megkérdezni. Bár voltak benne párok, akik már hosszabb ideje éltek együtt.

Egyébként lehet elkerülte a figyelmed, de éppen olyan férfiakat keresek, akiknek külföldi a társa. Ott nyugodtan kifejtheted! ;-)

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu