Frankfurti mesék

Esküvőre készülődve

Esküvőre készülődve

By: gabuschka 2016. január 09.

Az újévi jókívánságokról és fogadalmas listák írásáról már igencsak lecsúsztam így január közepe felé haladva, így inkább átkötök gyorsan az esküvői előkészületeink elmeséléséhez, mert mindössze hetet kell aludni a nagy napig, és Frau Gabuschka lesz belőlem.

Csak hogy megint valahonnan időszámításunk előttről kezdjem a történet elmesélését, meg kell említenem, hogy a kedvenc könyvem Frank Mccourt önéletrajzi regénye az Angyal a lépcsőn (Angela's Ashes), amelyben a szerző meséli el a gyerekkorát egészen 19 éves koráig, majd a könyv második részében: De! ('Tis)  az új életét mint fiatal, amerikába beilleszkedő felnőtt, későbbi családapa. A könyv nagyjából az első oldaltól kezdve beszippant, imádtam az író nyugodt, finom iróniával átszőtt stílusát amellyel a sokszor igazán szörnyű tapasztalatait írta le. Jól belesimul a sírva vigadunk atmoszférában felnőtt emberek világnézetébe. Ma konkrétan -mint ahogy a címből is sejthető- nem a könyvről akartam írni, vagyis pontosabban csak egyetlen részletéről, amikor is a már tanárként dolgozó Frank elveszi feleségül a menyasszonyát, a -szerinte- legesleggyönyörűbb angyalt a földön, akit nehezen, de megszerzett magának. A huszas évek Amerikájában járunk ekkor, ők ketten meg egy baráti házaspár egyszerűen megjelennek egy házasságkötőteremben, megesküsznek, majd elmennek egy ebédre. Tehát az egész esküvős herce-hurca helyett mindössze egy habkönnyű, közvetlen, mosolygós, autókázós, bárban iszogatós napot tartanak. Hozzáteszem, hogy szerintem az esküvős lehúzós iparág akkor még gyerekcipőben járt a Valentinnappal egyetemben, valamint pénzük sem sok volt, de nekem nagyon tetszett ez az egyszerű, közvetlen, mindenféle hagyományoktól meg egyéb számomra felesleges cécótól mentes esküvő.
Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy az évtizedek alatt az esküvőszervezés és a Valentinnap, de főleg az előbbi, már az egyetemi képzésen is túl vannak és szemérmetlenül kaszálják a pénzt. Gondolom ezt mindenki aki esküvőn innen és túl van alá tudja támasztani, és bár nem feltétlenül egy pénzszámolgatós bejegyzést akartam hozni, biztosan felbukkan a nyílt lehúzásra agresszívan reagáló igazságérzetem egy-egy pontban. 

Ha az ember házasodni akar, akkor ugyebár el kell döntenie, hogy azt hol, mikor, és mely vendégek jelenlétében szeretné megtenni. A "kivel" pont a tervezés ezen szakaszában szerencsés esetben már ki van pipálva, kivéve ha mi vagyunk Monica a Jóbarátokból, akinek felejthetetlen volt a nagy esküvőtervező könyve, amelyet már kislányként elkezdett vezetni.

 

Én mindig azt hittem, hogy majd nagy esküvőt szeretnék, fehér ruhában, fátyollal, sok vendéggel, a vidéki esküvők hangulatában három napig tejjel-mézzel, vagy sörrel-borral folyó kánaánnal táncolva-mulatva. Ahogy teltek - múltak az évek már egyre szerényebb igényeket támasztottam a jeles nappal szemben, egészen könnyen lemondtam a fehér galambok reptetéséről és a jégszobor sem gondoltam, hogy igazán emelne az esemény színvonalán.

*kérlek amennyiben egy romantikus lelkű leendő menyasszony vagy, vagy valamelyik családtagom, barátom, akkor ne olvass tovább, mert annak ellenére, hogy mindent megteszek az epés megjegyzéseim benttartására, egy-egy mondatocska néha ki fog csúszni, és jobb a békesség. Mivel úgyis tovább fogsz olvasni, kérlek ne vedd a szívedre, vagy személyeskedésnek a véleményemet, könyveljük el a mai bejegyzést egy PMS tünetnek. Ezek a sorok a következő bejegyzésemre is vonatkoznak.*

Amint belekezdtem a szervezkedésbe, nagyjából két nap múlva kezdtem el esküvős kiütéseket kapni, hogy na ezt köszönöm nem, nekem ehhez a habos álomcsudasághoz semmi kedvem nincsen. Többek között azért sem, mert hiába mindenki azt mondja, ez a TE napot, a fenéket, ez az ismerősök napja is, akik a saját egyéni preferenciájukat szeretnék igazán finoman beleszőni a nagy napba. Szerencsére békés derűvel kezelem a dolgot, és igyekszem azt választani, amit én szeretnék (vagy amit a kedves Drágám akar).

Nos akkor nézzük csak részleteiben, hogy hogy és mint fog alakulni a napunk.

Hol

Nálunk ezt volt a legnehezebb kitalálni, főleg mert különböző országokból származunk, így alapból 3 helyszín is szóba jöhetett. Felmerült először, hogy legyen Budapesten, mivel, ez azért nem titok, a német ismerősök anyagilag könnyebben megengedhetik maguknak a hétvégi pesti kiruccanást, sőt igazából örültek is volna neki, mert vagy nem jártak még itt, vagy nagyon régen, így mindenki felvillanyozódott, amikor szóba került a helyszín. Ha már Budapest, akkor egy Duna-parti éttermet szerettünk volna, kilátással, hogy a kedves vendégek is lássanak valami szépet.
Lehetett volna még Brazíliában is, de mindenkit nem tudtunk volna kiröppentetni azt meg nem várhattuk el, hogy ilyen költségekbe verje magát a rokonság, már aki persze egyáltalán megtehette volna.
A harmadik lehetőség akkor merült fel, amikor már legalább egy napja szerveztem az esküvőt, kaptam két árajánlatot, ahol a nyolvankettő csomagból (menü 1, 2, 3, 4...n+1, welcome drink 1, 2, 3, éjféli menü 1, 2, 3 és italcsomag 1,2,3,4) kellett volna a egyet-egyet kiválasztanunk, utána az asztaldísz és a székszoknyák színét, a hajókabint opcionális sétahajókázással, vagy a Lánchídra néző termet, attól függően, hogy melyik árajánlatot böngésztem éppen. Éppen az ágyban ültem a laptoppal az ölemben, ami a lakás méretéből adódóan gyakran előfordul, mert az ágyunk mondhatjuk multifuncionális, amikor is elkezdtem összeadogatni, hogy mi mennyibe kerülne úgy cirka 50 vendégre, és meglepően tapasztaltam, hogy a budapesti árak nem maradnak el sokkal a németországi után. Tehát a dunaparti exkluzív helyszín egyáltalán nem jelenti azt, hogy az esküvőt az olcsóbb "keleten" tarthatjuk meg. (Ugye az öcséméknél került a magyarországi esküvő szóba mint sokkal olcsóbb helyszín, de ők végül mégis Frankfurtban tartották más okból kifolyólag). Szóval adogattam mindent össze, és egyre inkább öntudatra ébredt a fukar énem, hogy nanemá' komolyan pocsékoljunk el ennyit pénzt egy vacsorára? Meg egy bulira? Így ránéztem a Drágámra és mondtam neki, hogy nekem ehhez semmi kedvem nincsen. Közben abba is belegondoltam úgy igazán, hogy ott majd a fehér ruhámban bájologhatok a hajó közepén és mindenki engem fog nézni, a pohár pezsgővel a kezemben (közben a darazsakkal hadakozva) fogok sétahajókázni, így ebben a pillanatban sápadtam le, és mondtam a Drágámnak, hogy én ezt nem. Ha hat lóval húznak sem. Ez nem én vagyok. Én is királylány vagyok, de nem ez az ál-szűz ruhába bújtatott (hoppácska) bájtenger. Amúgy nehogy félreértsetek, mert a helyszín, a hajókázás, a kilátás mind nagyon tetszett, mint vendég szívesen is részt vennék egy ilyen esküvőn, (bár ezek után senki nem fog meghívni) de a sajátomat nem tudtam így elképzelni. Sőt a klasszikus ruhás menyasszonyok is szépek, csak én viszkettem már a gondolattól is, hogy ilyet kell felvennem.

Miután megbeszéltük, hogy egyikünk sem szeretne ilyen fajta esküvőt, adta magát a harmadik ötlet, hogy menjünk el egy tengerpartra, és legyen ott kettesben az esküvőnk. Fel is villanyozott az ötlet, rögtön a merjünk nagyot álmodni mottó keretében javasoltam a Hawaii szigeteket, mert oda mindig is el szerettem volna eljutni. Igyekeztünk mindennek utána járni, de végül letettünk erről az ötletről, mert a szervezés, majd az esküvő honosítása mellett eltörpült a budapesti cécó, én meg már attól sokkot kaptam. A másik dolog, hogy mindkettőnknek hiányzott volna néhány ember, egyikünk sem akart szállodai alkalmazottat tanúnak, így abban maradtunk, hogy akkor nem szervezünk semmit, kettesben aláírjuk a papírokat, majd eszünk egy ebédet valahol.

Szóltam a családnak, hogy a negyedik verzió lépett életbe, semmi felhajtás nem lesz, sőt lagzi sem, bár addigra már mindenki csak legyintéssel fogadta az újabb forgatókönyv ismertetését. Anyukám annyira, hogy szelektíven fogadta be a közölt információt, mert a kettesben aláírunkba nem tartoztak bele a vendégek az én olvasatomban, de mondta, hogy ő nem vendég, hanem az anyukám így mindenképpen szeretne ott lenni. Majd ellesz a sarokban mint egy tuja. Meg sem szólal. A Drágám részéről is volt egy "nem vendég" Tante Edith mondta, hogy ők mindenképpen jönnek, nem baj aranyom, hogy nem hívtatok senkit, mi megyünk, az sem baj, hogy nem lesz kimondott esküvő, csak egy kis szertartás, mi ott leszünk. Ezek után átgondoltuk, hogy akkor már jó lenne a szűk családot meghívni, mert olyan verziót nem szerettem volna, hogy A és C megjelenik, de B nem. Megrendeltük a meghívókat, az én részemről elküldtem a szűk családnak, a Drágám a barátainak és az unokatestvérének no meg Tante Edithnek (anyukája nem jön). 

A végleges verzió egy frankfurti esküvő lesz húsz vendéggel a városházán, majd átsétálunk  egy nagyon szép hotel éttermébe, ahol először iszogathatunk a bárban, majd megebédelünk. Este pedig a kollégáinkkal találkozunk egy bárban hódolva a Porter Abend hagyománynak. 

A következő bejegyzésben írok a ruhaválasztási mizériáról, és az egyéb járulékos elintéznivalókról, mert az hihetetlen, hogy még ezzel a kis porszem méretű (összehasonlítva a németországi nyolcszáz fős török esküvőkkel) esküvővel is mennyi elintéznivaló volt. Így ez a két bejegyzés a frusztrációm levezetésére is szolgál.

 

 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr578251822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

GizilányaJudy 2016.01.09. 07:43:08

Szia,csak egy sima történet: ismerős pár rendelni akart egy sima emeletes tortát egy jó nevű cukrászdában,az ár 16 000ft.
Próbaképpen bement egy másik pár(az előző pár ismerőse),és boldog,átszellemült vigyorral az arcukon,esküvői tortát szerettek volna rendelni.
A lényeg: ugyanaz a torta 65 000ft lett hirtelen. A különbség csupán annyi volt,hogy egy marcipánpár volt a tetején.
:) :) :)

nemszólokmégegyszer 2016.01.09. 11:19:08

Egész jól vezeted le a feszültséged, ami okkal van, hiszen /valjuk be/ életed eddigi, szó szerint sorsdöntő eseményére készülsz. Egyébként, amikor az öcséd esküvőjéről írtam, megéreztem, hogy hamarosan írsz Te még a sajátodról is, főleg, hogy már gyűrűs jegyes vagy. :-) /ui. Tudom, hogy ritkán posztolsz fényképeket, de azért remélem az esemény után néhányat megosztasz a rajongótáboroddal. "Olvasói nyomásra."/

nemszólokmégegyszer 2016.01.09. 15:22:11

Ezt most lőttem, még meleg.

oromterv.blog.hu/2016/01/08/10_1_erv_amiert_imadok_blogolni

Lassacskán főzelékes ujjal belenyúlnak a Te billentyűzetedbe is. :-) Nálatok gyorsan pörögnek az események!

gabuschka 2016.01.11. 09:35:18

@GizilányaJudy: Milyen jó kis sztori! :-) Én is úgy próbáltam tortákat keresni, hogy az esküvő varázsszót nem írtam be sehova, de fehér emeletes tortát nem lehet csak úgy venni. Itt is eszméletlen elrugaszkodott árak vannak, de már akár egy sima születésnapi tortánál is.

gabuschka 2016.01.11. 09:43:45

@nemszólokmégegyszer: Igyekszem úgy megszervezni mindent, mintha csak egy egyszerű ebéd lenne, nem túlbonyolítva. Szeretném magam jól érezni. Néhány képet biztos beleteszek a beszámolómba, úgy lesz teljes. :-)

Jó kis bejegyzést linkeltél be, aranyos volt, remélem én is, hogy hamarosan ilyen "problémákkal" kell megbírkóznom, mint a főzelékes ujj. :)

nemszólokmégegyszer 2016.01.12. 08:01:29

Örülök, hogy jól fogadtad. Ja, és :-)) !