Személyes blog, mindennapok és sztorizgatás. Mesék Frankfurtból.

Szerelem, szúnyogok

A következőkben egy közhelyes jelenséget fogok körbejárni, és az ahfunny_cartoon_mosquito-r1e1b3c77b838409bb34b8364a734abc1_vgbaq_8byvr_512.jpghoz kapcsolódó személyes történetemet elmesélni, de tudjátok, egy újszülöttnek minden vicc új, így aki már jártas a párkapcsolati érzelmi labirintusos játékban, az most nyugodtan mosolyogjon a bajsza alatt, és elnézően simítsa meg a buksimat, hogy ne aggódj, lesz ez még cifrább is.


Azt ugye tudjátok, hogy már kicsit több mint egy éve együtt járunk-élünk a Drágámmal, már gondoltam, hogy megírom a megismerkedésünk történetét is, csak még várok, hogy olyan igazi "csajos-szercsis-lávcsis-romcsis" hangulatba kerüljek, hogy jól át tudjam adni a sztorit. Miközben azon gondolkodtam, hogy hogyan írjam meg frappánsan, röviden, érdekesen, eszembe jutott egy másik téma, amely szorosan kapcsolódik az eredetihez, és ma inkább erről fogok értekezni pár sorban. Addig is olvassátok el a belinkelt bejegyzést az egyik kedvenc blogomról, bevallom, hogy megfordult a fejemben, hogy egyszerűen lenyúlom az ötletet, és én is ebben a formában írom meg a történetünket, de aztán inkább letettem erről a sunyi húzásról, és majd kicsikarok valami eredetit magamból. Itt olvashatjátok.

Nos miközben elgondolkodtam a szerelmetes szerelmünkről, felmerült bennem, hogy miért van az, hogy amint megismerkedünk valakivel, és szerelembe esünk, valamint a szerelmünk is viszonzásra talál, hirtelen felbukkannak a jóképű/szép egyedülálló emberek, és szirén énekükkel provokálnak minket, hogy na látod, ha még mindig egyedül lennél... mit hagysz ki...
Tapasztalt rókák már tudják, hogy ezek a csábító szúnyogok persze csak akkor döngicsélnek körülöttünk, amikor éppen boldog kapcsolatban élünk, mert sokáig és sokszor voltam egyedül, de valahogy akkor senki nem repkedett körülöttem. Lehet az egésznek tényleg a hormonokhoz és az egyéb kémiai vegyületekhez van köze, amelyek állítólag a szerelembe eséskor szabadulnak fel a testünkben, és ezt érzi meg minden vadászó; mert valami oka biztosan van, hogy a boldog párkapcsolatban élő emberek sokszor olyanok mint a kerti lámpa az éjszakában. Valószínű, hogy egyrészt azért, mert már nem az van kiírva piros betűkkel a homlokukra, hogy "kétségbeesetten szeretnék párkapcsolatot", hanem egyszerűen annyi, hogy "foglalt", ez pedig sok embernek a vörös posztó, vagy a felhívás a keringőre, hogy ÉN majd megmutatom, hogy bárkit el lehet szeretni. A másik elméletem, hogy hiába mindenhol azt olvassuk, hogy a párkapcsolat nem tesz egésszé, meg legyél boldog egyedül, és akkor majd belép az életedbe a párod, meg tudjátok az örökzöld, mindenki kedvence: majd akkor ismerkedsz meg a szerelmeddel amikor a legkevésbé számítasz rá, és: addig is foglald el magad valamivel, például fűzzél gyöngyöt, agyagozz, iratkozz be főzőtanfolyamra, hiszen az pont ugyanolyan jó és kielégítő mint szerelembe esni valakivel. Mégis úgy gondolom, hogy természetesen nem egy párkapcsolattól kell várni, hogy majd minden happy lesz az életünkben, és a gondjaink megoldódnak egy pillanat alatt, de igenis, egy boldog szerelem nagyot tud emelni az alaphangulatunkon. Valóban jó dolog a főzőtanfolyam, meg a meditációs tábor, de még jobb a tévé előtt együtt majszolni a Milka Oreot, majd összeveszni azon, hogy ki hány kockát evett meg, te mohó állat. Visszagondolva, talán ezért találtam én is vonzóbbnak a kapcsolatban élő embereket, mert a közelükben kicsit átélhettem a mindenki által vágyott boldog nyugalmat.  


Akkor lássuk a mi szúnyogjainkat. 


Van úgy, hogy mi nők csak úgy megérzünk valamit, ezt mindenki tudja, ezért felesleges hazudni a barátnődnek, feleségednek, mert úgyis TUDJA, hogy valami nem stimmel, lehet a hatodik érzékre fogni, amellyel minden apró változást érzékelünk az éterben, vagy mindenféle hókusz-pókuszra, a lényeg, hogy mi nők mindent kombinálunk mindennel, az agyunk eltárol minden apró elejtett információt, és abból szinte magától áll össze a történet. Mi szerencsére nem tartunk itt, legalábbis úgy érzem, de attól függetlenül fennakadt egy személy a szűrőmön. Janina, a szerb munkatárs. A Drágám kolléganője, és azért lett gyanús, mert néha megemlítette otthon, mintegy mellékesen, ám nekem rögtön elkezdett villogni a piros vészjelző a fejemben, hogy hohó ribancveszély. Ahogy megtudtam, hogy honnan származik, már nem örültem annak, hogy a Drágám tanítja be, mert a balkáni nők olyanok mint az oroszok, nem elég, hogy nagyon szépek, de nem is félnek visszaélni a nőiességükkel, erős sminkkel, feszülős ruhákkal hangsúlyozva azt. Azért is ragadta meg a figyelmemet, mert hiába van néhány nő kollégája, ők többnyire idősebbek és/vagy házasok, mesél róluk is néha, de nem a kinézetükről, hanem inkább csak általánosságban. Janina az más, mert sokszor panaszkodott rá az elején, hogy sokat okoskodik ÉS milyen erős sminket használ (na ugye, mondtam én), vagy hogy milyen feszülős nadrágot vett fel... De aztán mivel ezen megjegyzések hallatán egy nagy kérdőjellé szoktam változni, mindig elmondja, hogy ugyan ne butáskodjak, neki nem jön be ez a stílus, ő az olyan nőket szereti mint én, akik szépek, de nem riszálják a feneküket (aha, szóval bámulod a popóját). És a férfi kollégájával meg is beszélték, hogy a nő csak figyelmet akar magának, mert nemrég szakított a barátjával. A legjobb most hétvégén történt. Szombaton itt volt a barátunk olasz barátnője a hétvégére, tulajdonképpen az egyetlen barátnőm itt Frankfurtban, ami elég szomorú, mivel ő is csak maximum havonta egyszer jön látogatóba, de most nem is ez a lényeg, hanem, hogy elmentünk ebédelni, majd mivel nekem délután dolgoznom kellett, így el is köszöntem evés után. A többiek pedig elmentek sétálni a Majna partjára. Mikor hazaértem, a Drágám meséli, hogy:
- Képzeld, kivel találkoztam.
- Kivel? -kérdeztem.
- Hát az úgy volt, hogy mi csak sétálgattunk, (az olasz lány hozta egy barátnőjét is magával, annak meg az itt élő bátyja is ideutazott, szóval öten-hatan voltak), majd egyszer csak valaki befogta a szemem hátulról.
- Igen, és??! (ajánlom, hogy valamelyik barátod legyen ez a vicces)
- Tudod olyan lányosan, hátulról befogta a szemem.
- Igen, ÉÉÉS? Ki volt az? 
- Hát képzeld a szerb kolléganőm, micsoda véletlen, hogy ő is pont ott sétálgatott a barátnőjével.
- Aham, tényleg?. (az a kis tetves, kis kezét kitekerem, miért fogdossa a palimat). 

Aztán megbeszéltük, hogy azért ez merész volt a nőtől, mert a társaságban ott lehettem volna én is, és valószínű, hogy nem értékeltem volna a szembefogós cukika játékát. Tudom, hogy én zárkózott vagyok, de egy kollégám szemét sem fognám be hátulról, hogy Na ki vagyok?! Vagy lehet csak túlreagálom? Eszembe jutott nagymama, aki mindig azt meséli, hogy az ő idejében, egyes asszonyok, amikor megneszelték, hogy a férjük találkozgat valakivel, megvárták este munkából hazafelé a csábító asszonyt, majd a sötét utcán jól megverték az esernyőjükkel. Hiába azt mondja a Drágám, hogy felesleges féltékenykednem, mert nem érdekli a nő egyáltalán, és azt is bevallotta, hogy csak azért mesélte el, hogy bosszantson, azért lehet, hogy beszerzek egyet, valami erős szerkezetűt, tudjátok, csak hogy a szél ne fordítsa ki. 

Az én szúnyogom tulajdonképpen nem is igazi vérszívó, mert hamarabb került képbe, mint Drágám. Egy helyen dolgozunk, sőt az új pozícióm révén most már egy részlegen is. Halleluja. Mikor ideköltöztem Németországba, egy idő után elkezdtem faggatni néhány itt élő ismerős lányt, hogy ugyan mondják már el, hogy itt mégis hogyan lehet ismerkedni, mert azt vettem észre, hogy a német férfiak nem szeretnek kezdeményezni, csak néznek messziről, és aztán meg semmi sem történik. Meg is kaptam a tanácsot, hogy bizony, ha szeretnék megismerkedni valakivel, akkor a kezembe kell vennem az irányítást, és nekem kezdeményeznem, különben az életben nem lesz senkim. Annak ellenére, hogy ez teljesen ellenkezett az én ismerkedési stratégiámmal, gondoltam miért ne adjunk egy esélyt a dolognak. Nevezzük Gézának a fiatalembert, akivel már a kezdetektől forrott a levegő köztünk, amikor is az első napomon ő engedett be a személyzeti bejáraton, mivel a belépőkártyám nem működött. Magas, szélesvállú srác, kicsit vékony az én ízlésemnek, na de kérem aki ezer éve él egyedül, az ne válogasson, sőt helyes kis szemüvege is volt, és nagyon kedvesen mosolygott, meg én is rá. Utána bármikor összefutottunk mindig bután vigyorogtunk egymásra, de az én hiányos németem, meg a szikrázó levegő miatt sosem ment túl a beszélgetés az udvarias formaságokon. Ez már így ment 5 hónapja, amikor is mondták nekem a lányok, hogy vegyem a kezembe az irányítást, mert ezek a német palik nem tudják hogyan szedjenek fel egy nőt. Gondoltam, megbeszélem én ezt a dolgot a főnöknőmmel (aki persze nem német), egyrészt mert már ezer éve itt dolgozik, másrészt ismeri a srácot is rendesen, valamint tudtam, hogy imád szervezkedni, keríteni, szóval elég volt neki megemlítenem, hogy tetszik nekem ez a Géza gyerek. Fel is csillant a szeme, hogy egyet se féljek, majd ő okosban, hátulról megkérdezi, hogy mit gondol a fiú. Ez a beszélgetés egy pénteki napon történt, azon a pénteken, amely éjszakáján találkoztam a Drágámmal. Tulajdonképpen mikor máskor kaptam volna pozitív visszajelzést a sráctól, hogy én is mennyire tetszek neki, (akkor miért nem mondtad az elmúlt 5 hónapban) mint azon a napon, amikor a semmiből besétált a Drágám az életembe. Gondolom később a főnököm leadta neki a drótot, mert nem beszéltünk Gézával erről egyáltalán, mintha senki nem mondta volna neki, hogy kedvelem. Persze a buta vigyorgás megmaradt, mert az egész kapcsolat még mielőtt kialakult volna, már be is fejeződött. Most meg, hogy napi szinten találkozunk, kissé kellemetlen, de jobban megismerve, azt hiszem jó húzás volt a sorstól, hogy bepottyantotta közénk a Drágámat. Többször felmerült bennem, hogyha annak ellenére, hogy szeretem a Drágám, néha eszembe jut Géza is, az esetleg annak a jele, hogy nem is vagyok igazán szerelmes, de rájöttem, hogy ez az egész párkapcsolat téma bonyolultabb ennél. Egy érett döntést hozunk meg, hogy ezt az embert szeretem, a hibáival együtt, és vele maradok, akkor is, ha nagyon zümmögnek azok a rovarok.


Remélem nem zsibbadtatok le nagyon a témától, mert mintegy a sztori folytatásaként jön a megismerkedésünk története is hamarosan.

 

Kép: http://imgarcade.com/

A bejegyzés trackback címe:

https://frankfurtimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr787386340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.04.22. 08:16:38

Hehehe:-) Cuki, pláne az esernyős-bosszúforralós rész:-))

Hát így van ez, hogy amint belép a nagy Ő, hirtelen neonreklám leszel.

Nem tudok építő jellegű kritikát írni, mert nagyon erős az előadói vénád, nem tudok mibe belekötni, akkor sem, ha akarnék. Annyira olvasmányos, hogy tényleg komolyan javaslom, el kéne gondolkodnod könyvkiadáson.

Inspirálóan hatott rám a bejegyzésed, úgyhogy a következő posztom Neked fogom ajánlani. Már most várom a következő írásod!

gabuschka 2015.04.22. 12:40:02

Köszönöm ismét, különösen Tőled, akinek minden bejegyzését izgatottan nyitom meg, mert tudom, hogy lesz egy szuper öt percem. Vagy nevetek, vagy elszomorodom, vagy csak együtt érzek.
Amiért a Te írásaidat szeretem, az az, hogy pár mondattal megteremted a mondanivalód hangulatát. Megjelennek előttem a szereplők, mint legutóbb Zita barátnőd is a göndör-spanyolos kinézetével. Szóval írj sokat, és szólj ha kiadtad a könyvedet. :-)
Kíváncsi vagyok mit írsz, mivel inspiráltalak!

Comment.Elek 2015.04.22. 16:33:16

Remek iras, de szerintem tulreagalod a dolgot. An en parom is tett megjegyzeseket amikor elkezdtem uj helyen dolgozni, hogy "lattam milyen kedvesen koszontel el Gizitol", meg "gondoltam, hogy Ilona hazahoz a bucsuztato utan", pedig semmi alapja nem volt. Ti nok ott is kombinaltok, ahol felesleges. :)

gabuschka 2015.04.22. 18:30:10

@Comment.Elek: Köszi! :-)
Néha muszáj féltékenykedni, csak hogy érezzétek a törődést. Volt, hogy a Drágám panaszkodott, hogy engem az se bosszantana fel, ha mással látnám csókolózni. Azóta igyekszem néha jelenetet rendezni. :-)

GizilányaJudy 2015.04.24. 07:56:11

Az egész írásod ismét fantasztikus,abba sem lehet hagyni az olvasást.
Jó a hozzászólásod ,amit @Comment.Eleknek írtál :)

nemszólokmégegyszer 2015.04.24. 09:47:49

Ti nők már csak így vagytok összerakva /tiszteltetem a kivételt/. /általában/ Bolhából csináltok egy elefántot, egy elefántból egy csordát, az pedig bőven elég, hogy mindent /épeszű magyarázatot, magyarázkodást/ ellenvetés nélkül eltiporjon /annak igazságtartalma nélkül/.

Ilyenkor jön a porcelántörés, a nemszólokhozzád, a bődörgés /látványosan, sok papírzsebkendővel/a majdjövökdolgomvan, erős ajtócsapódással. Jobb esetben egy rendes barátnőddel találkozol, aki szétzavarja az elefántcsordát, és akkor otthon lehet a folytatás a békülős szex.

Rosszabb esetben egy "jóindulatú" ismerősödnek panaszkodsz, aki rátesz még egy lapáttal. /A múltkor is láttam együtt őket a liftben, meg ebéd után együtt kávéztak az automatánál! Erre mondják, hogy backi az épületben egy lift van, nem akadtak el, az ebédidőt meg a fele-fele társaságnak egyszerre adják ki, hogy az alatt a fél óra alatt, ha félgőzzel is, de menjen a meló./ Na ilyenkor, amikor tovább nő a lila köd, védekezni már nincs értelme, marad a rugalmas elszakadás /katonai kifejezés, tkp. menekülés/. Ez eredményezhet sok túlórát, haverokkal töltött több időt, stb. Ami meg még olaj is lehet a tűzre.

És még mindig nem beszéltünk arról /látja a párod/, hogy kollégád nyíltam megbámulja a hátsódat/dekoltázsod, rohanva ugrik be utánad a liftbe, stb. és még meg is dicsér a párodnál, amit az /ha egy becsületes höjje, még el is mesél Neked/. Nála meg nem csapódik ki a biztosíték, mert tudja, hogy egy szúnyog dünnyög, oszt kész. Normál esetben itt vége is.

Kombinálós hisztérika esetében viszont /"jóbarátok": láttalak X-szel együtt ebédelni -a munkahelyi étkezőben mindenki munkatárs, bárhová leülhetsz-, láttalak együtt liftezni, kávézni, stb.,. Tehát a felállás ugyanaz. Összezavarodik minden, mint a kaleidoszkópban megrázás után, de aztán értelmet nyer. Ha párod józan /gondolkodású, akkor szóvá sem teszi. Szun Ce /írják másképp is/ mondta, "Szúnyogra nem lövünk ágyúval." Ekkor jön a tipikus számonkérősdi: "Mi van? Már féltékeny sem vagy?" szöveg.

/Engem már a sárkány -anyósom- is számonkért egyszer, hogy "Te nem is vagy féltékeny a feleségedre?" Én meg modtam, neki hogy nem. "Akkor te nem is vagy igazi férfi" hangzott a válasz. Én meg mondtam neki, hogy eddig SEMMILYEN téren nem volt rám panasz, egyszerűen csak bízom benne.

Mivel a nejem hevesebb vérmérsékletű volt, elég volt, ha a csinos, nála 5 évvel idősebb kolléganőmmel láttak egyszerre ebédelni hazamenni /pont a harmadikon, pont szemben lakott, én gyakorta kocsival mentem az ovis gyerekem miatt, hogy beérjek munkába, éjszakánként gyakran ébresztett rendőr rendkívüli akció miatt, amiből legkorábban de tíz órakor értem haza -én nem rendőr voltam de rendvédelmis/A hidegháborús diplomáciai kapcsolatok ezek után baráti találkozók voltak hozzánk képest. Ezért felállítottam egy egyszerű szabályt: mire én jövök a sárkány megy és fordítva.

Egyfajta dolog mentheti ezt a helyzete: józan ész, bizalom/!!!!!/ és rengeteg verbális és nonverbális kommunikáció.

Nem önjelölt cihológus vagyok, 50 év saját tapasztalata.

Ui. és családban még veszélyesebb, mert ott már a gyerek is megsínyli. Már megint majdnem többet írtam, mint Te, de ezek szerint jó társaságban nem csak dumagép, hanem grafomán is vagyok. :-)

gabuschka 2015.04.27. 12:10:56

@nemszólokmégegyszer: Örülök, hogy írtál és hosszan, mindig jókat szórakozok (jó értelemben) a hozzászólásaidon. Nálunk például a párom nagyon féltékeny, főleg az elején volt az, képes volt egy hisztériás jelenetet rendezni az utcán, mert szerinte én szemeztem valakivel. Mivel én elég türelmes vagyok, így általában jókat szórakoztam ezeken a kirohanásain, nem vettem fel a durcáját, de nálam is volt már, hogy betelt a pohár. Szerintem neki néha kell, hogy csinálja a feszkót, én meg olyankor kicsit visszaordibálok neki, és akkor utána jól érzi magát. Hát mindenki úgy él, ahogy tud. :-)
Az mondjuk igaz, hogy néha vannak azok a 'jóindulatú' kollégák, akik leadják a drótot akkor is, ha semmi sem történt, volt benne részem, így sosem értettem, hogy minek csinálják, mert legtöbbször semmi alapja nincsen.
Azzal meg teljesen egyet értek, hogy a bizalom az fontos, szerintem azt lehet érezni, hogy a másik tényleg szeret-e minket, és akkor felesleges féltékenykedni. Meg az is hasznos, ha mindkét fél felnőttként viselkedik, és nem ad okot arra, hogy a másik féltékeny legyen.
És valóban a kommunikáció is lényeges. Úgy gondolom, hogy az ilyen esetek jó próbái lehetnek a kapcsolatnak.

nemszólokmégegyszer 2015.04.27. 18:15:27

Ne feledd a szúnyogot és az ágyút! :-) Szun Ce /vagy Szun Cu/ tanításai alapján kultúrák maradtak fenn és háborúkat nyertek /nem mintha szerelmesek között háború dúlna -de harc az van mindenhol-/ nyertek évszázadok óta is.

Szerző

Korábbi bejegyzések

Hozzászólások

  • Zsuzsa Kirsh: Szia Gabushka! Jó olvasni az írásaidat:) Én Berlinben életem évekig, most újra Magyararországon, m... (2019.05.13. 07:19) Rólam
  • gabuschka: @sellőlány: :,-D Akkor a lényeg, hogy értjük egymást! (2016.11.03. 19:43) Nincs új a nap alatt
  • gabuschka: @GizilányaJudy: Szia, igen német család volt. Tényleg inspiráló a történet! :-) (2016.10.30. 15:28) Bemutatom a szomszédom 5 - Ismerd meg Vikit!
  • gabuschka: @Évi1987: Nyugodtan, olvasgass és írj, ha van mondanivalód. Mindig örülök, ha valaki hozzászól, jó... (2016.09.29. 21:17) Milyen az idő odafent 2, avagy a magasság előnyei és hátrányai
  • gabuschka: @sellőlány: Egyetértek veled, nagyon jól összefoglaltad a probléma lényegét. Azt azért eldőntőtte... (2016.08.25. 21:14) Reagálok
süti beállítások módosítása